„A segítségre szoruló, megsebzett ember szeretetet igényel. Nem csaphatjuk be, nem játszhatunk vele. Nem nyugtathatjuk meg lelkiismeretünket azzal, hogy ’néhány kedves szót’ szólunk. Szorongása arra kényszeríti az ilyen embert, hogy a hitelest várja el tőlünk. Ha nem felelünk meg várakozásának, abban újabb bizonyítékot fog találni arra, hogy ő semmit sem ér, hogy léteznie sem volna szabad, hogy a világ pokol, hogy a társadalom képmutató, hogy a szeretet nem létezik, hogy nincs semmi remény. Akkor még mélyebben bezárkózik szorongásába, haragjába, kétségbeesésébe.
Szeretni: milyen elkoptatott szó ez!
Valakit szeretni
annyi, mint valóban érdeklődni iránta, odafigyelni rá.
annyi, mint tisztelni őt úgy, ahogy van: sebeivel, sötét zónáival, szegénységével, de ugyanakkor a benne lévő lehetőségekkel s talán rejtőzködő adományaival együtt;
annyi, mint hinni benne, kibontakozó képességeiben, akarni, hogy fejlődjék;
annyi, mint valami bolond reménnyel nézni rá: »nem vagy te kétbalkéz, sok minden lehet még belőled, sok jót tehetsz még, én bízom benned«;
annyi, mint örülni a jelenlétének, szíveszépségének, még akkor is, ha az egyelőre nemigen mutatkozik meg;
annyi, mint késznek lenni arra, hogy mély és tartós kapcsolatokat teremtsek vele, bár tapasztalom, hogy sok benne a gyöngeség, sérülékeny, és könnyen úrrá lesz rajta a lázadó indulat vagy a csüggedés.
Gyakran megesik, hogy csak akkor érdeklődöm valaki iránt, ha érzem, hogy valamit javára tehetek, és így megerősödik bennem az az érzés, hogy jótékony ember vagyok. Ilyenkor valójában önmagamat szeretem. Egy önmagamról kialakított kép megvalósításán fáradozom. De ha az a másik személy zavart kelt bennem, ha kihoz a sodromból, akkor gátakat emelek önmagam védelmére. Könnyű szeretni valakit akkor, amikor ez beleillik saját életmenetembe, megerősíti bennem azt a tudatot, hogy hasznos vagyok, hogy sikereket érek el.
Az igazi szeretet egészen mást jelent. Ahhoz annyira ki kell lépnem önmagamból, hogy szívem átvegye a másik szívének ritmusát, hogy az ő fájdalmát sajátomként éljem át. Ez a részvét a kompassió.”
(Jean Vanier: Szeretet)
De nemcsak a Bárka Közösségben van központi helyen a kompassió. Az Emmánuel Közösségben például a kompassió (szegényekkel, szenvedőkkel való közösségvállalás) a közösség egyik alapkegyelme, amely az evangelizáció mellett az adorációból fakad. Ez az imádság, a testvérek életének Isten közelébe helyezése arra ad indítást, hogy az isteni Mester peldájára irgalmas szeretettel forduljanak szükséget szenvedő embertársaik felé, akár anyagi, akár lelki-szellemi szükségről legyen is szó. Ez az irgalmas szeretet az, amely a közösség szolgálatainak javát létrehozta és fenntartja.
Valójában ennek a hozzáállásnak minden keresztény testvérünkben, - nem csak az elkötelezettekben, - és minden jó érzésű embernek a szívében meg kellene gyökereznie.
No ez egy érdekes cikk. Ami ebben nehéz az a belevonódásnak a mikéntje körüli kérdés. Egyrészt azt érzem egy kicsit, hogy ilyesmit az az ember tud csinálni akinek van kellő ideje adorációra, kellően van ideje arra, hogy odafigyeljen magára, hogy a nagy azonosulásban ne szálljon el ő is abba az irányba, akivel azonosul, mert akkor nem tud neki segíteni, hanem esetleg ő maga is belelmerül olyasmibe, ami aztán az ő saját lelki életének árt.
VálaszTörlésSzóval ez az elmélet mind szép és jó, csak figyelemmel kellene lenni arra, hogy ki mennyire befolyásolható személyiség meg arra is, hogy ki mit bír lelkileg. Az érzékenyebb lelkű emberek lehet hogy nem bírják úgy a szenvedésben való osztozást.
Igen, ebben a szolgálatban nagyon fontos,
VálaszTörlés- egyrészt, hogy a saját lehetőségeink szerint segítsünk, - mert az Úr nem kíván nagyobb feladatot adni, mint amit teljesíteni bírunk, - amit viszont tudunk, azt mind meg kell tennünk;
- másrészt, hogy Istenben megerősödjük alapvetően és utána folyamatosan, csak belőle merítve tudunk másokat gazdagítani, más segítségére lenni, mást megerősíteni.
Nem saját erőből végzett szolgálatról van tehát szó, hanem Isten kegyelmét közvetítő, miután már maga az ember megerősödött. Ezért van az elkötelezett testvérek életében meghatározott napi imaidő is lehetőségeikhez mérten pl. napi negyed, fél, vagy egy órás ima (jó esetben szentségimádás) attól függően, hogy milyen elköteleződési szinten állnak. Az adoráció alapkegyelméből következik az evangelizáció és a kompassió Amit fizikailag, lelkileg nem bír felvállalni az ember, azt nem is kell megtenni, - nem kell pl. mindenkinek fogyatékosokkal, drogosokkal stb. foglalkoznia, vagy távoli missziókba mennie - de ebben az esetben is lehet imádkozni, ha személyesen nincs is jelen a „tűzvonalban” az ember pl. a missziókért, ránk bízott személyekért, szándékokért - jó példa erre Kis Szent Teréz, aki bár gyenge törékeny lévén ki sem mozdult a kolostorból, mégis a missziók védőszentje lett és a papok lelkének megmentője. A fontos a hozzáállás és a törekvés, a jó szándék és hogy megtegyük a tőlünk telhető legtöbbet akár úgy is, hogy biztos háttérországot/imát adunk a harcvonalban állóknak.