Konkolyt vet a búza közé

"Más példabeszédet is mondott nekik: ,,Hasonlít a mennyek országa egy emberhez, aki jó magot vetett szántóföldjébe. Amíg aludtak az emberek, eljött az ellensége, konkolyt vetett a búza közé és elment. Amikor kisarjadt a gabona és kalászba szökkent, előtűnt a konkoly is. Odamentek a szolgák a gazdához és azt mondták neki: ,,Uram! Ugye, te jó magot vetettél a szántóföldedbe? Honnan van hát benne a konkoly?'' Azt felelte nekik: ,,Ellenséges ember cselekedte ezt.'' A szolgák erre megkérdezték tőle: ,,Akarod-e, hogy elmenjünk és kiszedjük belőle?'' Ő azonban azt felelte: ,,Nem, nehogy a konkolyt kiszedve kitépjétek vele együtt a búzát is. Hagyjátok együtt felnőni mindkettőt az aratásig. Aratáskor majd megmondom az aratóknak: ,,Gyűjtsétek először össze a konkolyt és kössétek kévékbe, hogy elégessék. A búzát pedig gyűjtsétek össze a magtáramba.'''' Egy másik példabeszédet is mondott nekik: ,,Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet egy ember megfogott, és elvetett a szántóföldjébe. Ez kisebb ugyan minden magnál, de amikor felnő, nagyobb lesz más veteményeknél. Akkora fa lesz belőle, hogy jönnek az ég madarai és az ágai közt fészkelnek'' [Dán 4,8k.18]. Azután egy másik példabeszédet mondott nekik: ,,Hasonló a mennyek országa a kovászhoz, amelyet egy asszony megfogott, és belekeverte három merőnyi lisztbe, amíg meg nem kelt az egész.'' Mindezeket Jézus példabeszédekben mondta el a tömegnek. Példabeszéd nélkül semmit sem mondott nekik, hogy beteljesedjék, amit a próféta mondott: ,,Példabeszédekre nyitom ajkamat, kijelentem a világ alapítása óta elrejtett dolgokat'' [Zsolt 78,2]. Akkor otthagyta a tömeget és hazament. Tanítványai odamentek hozzá és azt mondták: ,,Magyarázd meg nekünk a példabeszédet a szántóföldben lévő konkolyról!'' Ő azt felelte nekik: ,,Az, aki a jó magot veti, az az Emberfia. A szántóföld a világ, a jó mag az ország fiai, a konkoly pedig a gonosz fiai. Az ellenség, aki elvetette, az ördög, az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. Ahogy a konkolyt összeszedik és tűzben elégetik, úgy lesz a világ végén is: az Emberfia elküldi angyalait, azok összeszednek az ő országában minden botrányt, és azokat, akik törvénytelenséget cselekszenek, és bedobják őket a tüzes kemencébe. Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás. Akkor az igazak ragyogni fognak Atyjuk országában, mint a nap. Akinek füle van, hallja meg!" Mt 13,24-43

A minap a testvéreim belefutottak egy jónak és szépnek látszó bejegyzésbe, amely ellenséges háttérrel rendelkezik. Ez és a mai evangélium újra emlékeztet engem arra, hogy nagyon meg kell gondolni, hogy a ránk zúduló információ áradatból mit építünk be életünkbe.

A konkoly nagyon szép kis növény, ám ha magja a búza közé keveredik, nemcsak, hogy tönkre teszi a betakarított gabonát, hanem mérgezést okoz. Ilyenek a tévtanítások is, sokszor vonzó köntösben tárják elénk és észre sem vesszük, hogy mit kapunk.

Nagyon kell kérnünk a megkülönböztetés lelkét és érdemes körüljárni egy forrást, mielőtt elfogadjuk, vagy propagáljuk. Sokszor még az is megfigyelhető, hogy a tévtanítók a Szentírás alapján fejtik ki tanításukat. Az Egyház életét végigkíséri ez a jelenség. Nagyon könnyű kiragadott részekkel félrevinni az alapvető tanítást. Ez az ellenséges erők taktikája. Jézust is szentírási idézettel kísértette meg az Ellenség. Ha kiragadunk egy részt, még az is megtalálható a Bibliában, hogy nincs Isten, de ha tovább folytatjuk az olvasást, pont az ellentétes jelentése van: a Jó Istent magasztalja a szentírási rész.

A mai kor rengeteg helyről biztosítja a lelki életünkre oly sokszor káros hatásokat. Érdemes olykor kikapcsolni, de még inkább átgondolni és összevetni az Egyház Tanítóhivatalának tanításával a látott és hallott tartalmakat.

A megkülönböztetéshez és a jó búzává éréshez kívánok mindenkinek sok kegyelmet és kitartást.

Egyházi nyilatkozatok és értékelés a „nagy figyelmeztetésről” szóló üzenetekről

A 2010 novemberében indult írországi üzeneteket a Szepesi Egyházmegye megyéspüspöke hivatalos nyilatkozatban, a melbourne-i érsek pedig a papságnak írt körlevélben ítélte el. Dr. Mark Miravalle neves mariológus, teológiaprofesszor a Hittani Kongregáció irányelvei alapján értékeli az „Isteni Irgalom(ról nevezett) Mária” által terjesztett szövegeket.

A 2010 novemberében indult írországi üzeneteket 2012 decemberében Štefan Sečka, a Szepesi Egyházmegye megyéspüspöke hivatalos nyilatkozatban, néhány hete pedig Denis J. Hart melbourne-i érsek a papságnak írt körlevélben ítélte el.

Dr. Mark Miravalle neves mariológus, a Steubenville-i Ferences Egyetem teológiaprofesszora számos alkalommal dolgozott egyházi hatóság által felállított, nemzetközi teológiai vizsgálóbizottságok tagjaként. Az alábbiakban a Hittani Kongregáció által 1974-ben megfogalmazott irányelvek alapján, a hivatalos egyházi vizsgálatok módszerét követve értékeli az „Isteni Irgalom(ról nevezett) Mária” által terjesztett üzeneteket:

A neves francia mariológus, Fr. René Laurentin szerint a magánkinyilatkoztatások egyházi elbírálásának normái a következő három alapkérdésre vezethetők vissza:

• Megegyezik-e az állítólagos üzenet tartalma a Katolikus Egyház hivatalos hitbeli és erkölcsi tanításával? 
• A kísérő jelenségek (extázis, az üzenetközlés módja stb.) beleillenek-e az Egyház misztikus hagyományába?  
• Megvannak-e az állítólagos üzenetnek azok a lelki gyümölcsei, amelyek minden hiteles természetfeletti megnyilatkozást kísérnek, Jézus szavai szerint: „Gyümölcséről lehet a fát felismerni” (Mt 12,33) -: megtérés, lelki béke, lelki öröm, új vagy megújult hit, remény, szeretet; nagyobb hűség az Egyházhoz, teljesebb egység az Egyházzal? 

Sajnálatos módon – írja Miravalle – az „Isteni Irgalom(ról nevezett) Mária” üzenetei számos súlyos teológiai, történelmi és tárgyi tévedést tartalmaznak, amelyek ellentmondanak a Katolikus Egyház tanításának, a hiteles katolikus magánkinyilatkoztatás misztikus hagyományának, sőt saját jövendöléseinek is, és nem hozzák az igazi égi üzenetekkel járó béke, szeretet, öröm lelki gyümölcseit. Csupán néhány példa:

1. Azt állítja, hogy XVI. Benedek volt „az utolsó igaz pápa a Földön”, és „a következő pápa” a „hamis próféta” lesz.  (2012. április 12.)

E kijelentés, hogy érvényes konklávé „antipápát” emelhet trónra, a katolikus tanításnak nyíltan ellentmondó, eretnek állítás. Az is következik belőle, hogy Ferenc pápa csaló, „hamis próféta”. Mindez a katolikus zsinatok (Lumen Gentium 25), a katekizmus és a kánonjog törvényes pápaválasztásra vonatkozó szakaszainak elítélendő elutasítása. Emellett rendkívül veszélyes téveszme, mert egyes katolikusokat az Egyháztól való elszakadásra késztethet, ami nem más, mint „a pápának való alárendeltség vagy a neki alárendelt egyháztagokkal való közösség megtagadása” (CIC 751. kánon). A katolikus hívő, amennyiben így dönt, „önmagától beálló kiközösítésbe esik”, és nem járulhat szentségekhez (vö. CIC 1364.1). Az üzenet egyébként nemcsak Ferenc pápaságát kérdőjelezi meg, hanem XVI. Benedeket sem tartja tiszteletben, aki önkéntes lemondása (nem pedig az üzenetekben előrevetített „elűzetése”) napján, 2013. február 28-án, majd március 23-án ismételten feltétlen engedelmességet fogadott Ferenc pápának.     

2. Az állítólagos próféciákban számos helyen megjelenik a millenarizmusnak nevezett eretnekség egyik formája.

A millenarizmus szerint Jézus ténylegesen ezer évig uralkodni fog a Földön (2012. április 9-i üzenet). Ez idő alatt nem lesz pápa, hanem lelki pápaság valósul meg, melyben Szent Péter kormányozza az Egyházat a mennyből valamiféle „földi paradicsom” körülményei között (vö. 89., 124., 141.; 88., 109., 111., 251., 258. sz. üzenetek). A Katolikus Egyház elutasítja a jézusi uralom alatt álló ezeréves földi mennyország elképzelését (KEK 676). A látható pápa nélküli évezred gondolata ellenkezik Jézus péteri ígéretével (Mt. 16,15–20), emellett sehol sem igazolja a kinyilatkoztatás. 

3. Az egyházi értékelés elutasítása

Az állítólagos prófécia tagadja, hogy szükség volna az üzenetek hitelességének egyházi vizsgálatára és megítélésére. „Nem fontos, hogy az Egyház jóváhagyja-e ezeket az üzeneteket, mert az idő nem az ő oldalukon van” (2011. július 9-i üzenet). Ezzel szemben a hiteles katolikus magánkinyilatkoztatás mindig az illetékes egyházi hatósághoz irányítja a látnokot, még akkor is, amikor az égiek tudták, hogy nem fogják azonnal elismerni (mint pl. Guadalupei Szent Juan Diego vagy Lourdes-i Szent Bernadette esetében).

4. Az állítólagos látnok, miközben az interneten és könyv formában nemzetközileg terjeszt állítólagos égi üzeneteket, nem azonosítja magát és nem jelentkezik az illetékes egyházi hatóságnál.

Az állítólagos látnok a dublini régióban él, így a Dublini Főegyházmegyénél kellett volna egyházi teológiai, pszichológiai és tudományos vizsgálatra jelentkeznie. Ennek elutasítása kizárja a második kritérium (a hiteles természetfeletti közléseket jellemzően kísérő jelenségek) figyelembevételének lehetőségét. Jézus a világ Világossága, aki a világosságra hívja szolgáit; ellensége viszont a sötétségben működik.

5. Teológiai tévedések 

Az üzenetekben számos zavaros megfogalmazás található. Egyetlen példa: ellentmond a klasszikus szentháromságtani megfogalmazásnak, hogy a mennyei Atya „Jézus nevében” jön, nem pedig a saját nevében, vagy fordítva, Jézus az Atya nevében. A zavarosságot igazoló állítások, pl. „a szeretet összezavar” (45. üzenet, 2011. február 6.) szintén ellenkeznek a hiteles prófécia jellegével. Jézus nagyon egyszerűen és világosan beszél; a Sátán zavart kelt. 

6. Nem következett be a 2011-re ígért „nagy figyelmeztetés”. 

A 2011. május 31-i üzenet felszólítja az embereket, hogy készüljenek a „figyelmeztetésre” (Istentől eredő „lelkiismereti megvilágosodás”, amelyről egyébként más Szűzanya-üzenetek is szólnak), melyre „néhány hónapon belül” sor kerül. Ez azóta sem következett be.    

7. Hiányoznak az igazi keresztény gyümölcsök, a lelki béke, az öröm, a remény, a szeretet; helyettük félelem, szorongás, erőteljes negatív szemlélet jellemző. 
  
A mennyei Atya és Jézus állítólagos üzenetei, melyek fő témái az isteni megtorlás, a harag, az igazságtétel, a katasztrófák, tele vannak a bosszúállás és az ítélet rettegést keltő kifejezéseivel (Pl. aki Isten ellen fordul, megvakul, kivágják a nyelvét, levágják a lábát – 2013. május 4.) Olykor a hiteles magánkinyilatkoztatások (pl. az Isteni Irgalmasság üzenetei vagy a fatimai üzenetek) is tartalmaznak erős kifejezéseket a megtisztulás feltételesen bekövetkező, nehéz időszakáról, ám a szövegek hangnemét összességében béke, szeretet, biztatás, sőt öröm jellemzi. A nagy figyelmeztetésről szóló üzenetekből mindez hiányzik, és ez sok esetben az üzenetek terjesztőiről is elmondható. 

Mi lehet az oka annak, hogy mégis sok jó szándékú, mélyen hívő katolikus hitelt ad az üzeneteknek?

Az, hogy sok igaz elemet is tartalmaznak: a gazdaság, a társadalom, a hit és az erkölcs globális válsága, háborús konfliktusok, természeti katasztrófák, nukleáris fenyegetés Észak-Koreában, Iránban, Pakisztánban stb. Mindezekben „az idők jeleit” látni indokolt és elfogadható; azonban teológiai tévedésekkel és egyházellenes engedetlenséggel átitatott, állítólagos üzenetekben hinni súlyos és veszélyes tévedés. Egészen más dolog észrevenni a világban a megtérésre sürgető jeleket, és hűségesen válaszolni Jézus és a Szűzanya hiteles kortárs felhívásaira – és más hamis üzeneteket elfogadni, amelyek a hiteles üzeneteket kihasználva Ferenc pápával szembeni engedetlenségre, a katolikus dogma és a hiteles misztikus hagyomány elutasítására uszítanak és rettegésből fakadó cselekvésre ösztönöznek.

Miért veszélyesek ezek az üzenetek?

A legnagyobb veszély, hogy rájuk hivatkozva egyes katolikusok fontosabbnak tarthatnak egy hamis magánkinyilatkoztatást, mint a pápa Istentől kapott tekintélyét. Különös, hogy a prófécia egyházszakadást jövendöl, ami akár önbeteljesítő jóslattá is válhat. Sátáni cél és stratégia, aminek megvalósulásához részben éppen az vezethet, ha az emberek az „Isteni Irgalom(ról nevezett) Máriáéhoz” hasonló, veszélyes és megosztó próféciákat kezdenek követni. 

Az Egyház és a világ jelenlegi, kihívásokkal teli időszakában reálisan számíthatunk további, igaz elemekkel kevert hamis üzenetekre, melyek sátáni célja, hogy elfordítsanak a hiteles egyházi tekintélytől és tanítástól, valamint korunk hiteles égi üzeneteitől. Ezt csakis Ferenc pápa és az egyházi tekintély iránti engedelmességünk megerősítésével védhetjük ki. Imádkozzunk a Szentatyáért, szent Katolikus Egyházunkért, az Isteni Irgalmasság és a Szűzanya Szeplőtelen Szíve győzelméért – amelyről hiteles kortárs üzenetek szólnak –, valamint azért, hogy az állítólagos látnok és követői békében megtérjenek és visszatérjenek az Egyház szívébe, egységébe és az iránta való engedelmességbe! – zárja elemzését Mark Miravalle.  

Ménesi Krisztina

Forrás: Magyar Kurír

Konszekrált (megszentelt) életutak 7.

Szent Vitálina francia remetenő (IV. sz.)

Magánfogadalom és remeteség

Ebben a részben szeretnék külön írni a magánfogadalom és a remeteség kapcsolatáról. A sorozat korábbi részeiben már említettem, hogy a konszekrált (megszentelt) életútnak különböző lehetőségei vannak, amelyek az Egyházi Törvénykönyv alapján megélhetők akár laikusi, de egyesek klerikusi életállapot mellett is, megfelelő elöljárói engedéllyel, amennyiben szükséges. A kánonjogi vonatkozások nem minden útnál egyértelműek, lásd a szüzek rendje, illetve a közösségen kívül tett magánfogadalom. Mindez érthető is, mert ezek az utak nem tartoznak a megszentelt élet hivatalos intézményeihez. Konszekrációnak, a megszentelt élet lehetséges útjainak véleményem szerint tekinthetők ezen utak is. A remeteség közvetlenül püspöki fennhatóság alá tartozik, így itt mindenképpen elfogadott a hivatalos konszekráció. 

1. Magánfogadalom

a)      közösségben

-         bizonyos megszentelt élet intézményeiben nem a hagyományos fokozatok szerinti ideiglenes majd örök fogadalmakat teszik, hanem évente megújítandó magánfogadalmat

-         ezek nem remete lelkiségű közösségek, hanem pl. világi intézmények

-      csak a minden megszenteltre vonatkozó szívbeli elszakadás vonatkozik rájuk, mint minden megszenteltre

b)      közösségen kívül

-         időszakonként (pl. fél vagy egy évente) illetve örökre is letehető hivatalos közösség nélküli tisztasági vagy akár hármas fogadalom is lehet

-         szívbeli remeteségként leginkább ezt lehet megélni, ha nincs konszekrált remeteségre fogadalom.

2. Remeteség

- főként szívbeli de minél inkább fizikai remeteségre való törekvés

a)      közösségben

-         remete életmódot különösen is megélő közösségekben

b)      közösségen kívül

-         konszekrált remeteként püspök előtt letett hármas fogadalommal a hivatalos út.

Szent Karász, kopt remete

Tehát nem beszélhetünk hivatalosan magánfogadalmas remeteségről, csak magánfogadalmas közösségen kívüli, szívükben és esetleg fizikailag is, remete életmódhoz hasonló életű testvérekről, vagy külön remetékről, akik nem magánfogadalmasok és

-         egy közösségben (ekkor ők hivatalosan szerzetesek)

-         vagy azon kívül, konszekrált remeteként élnek a világban

-         vagy teljes fizikai magányban, mint a korai anachoréták.

Ha valaki azon gondolkodik, hogy e két, külön tárgyalt út közül melyikre hívja az Úr, fontos lehet azt végiggondolni, hogy

-         tudja-e vállalni a hármas fogadalmat és a lehetőség szerinti legnagyobb fizikai remeteséget amely a konszekrált remetéknél szükséges,

-         mi valóban Isten akarata az életében, illetve mi, és mennyire körülményeinek kényszere, amelyen Isten segítségét kell kérnie, és neki magának is mindent megtennie, hogy változzanak, ha lehet.

Aki nem az Úr meghívásából, hanem körülményeinek hatására él „remeteéletet”, nagyon meg kell különböztetni, hogy van-e megszentelt életre meghívása és azon belül milyen útra. Ezen második megkülönböztetés esetében is sokszor nehéz a döntés, mivel vannak hasonló vonatkozásai a közösségen kívüli magánfogadalmas életútnak és a világban élő hivatalos (konszekrált) remeteségnek.

Akinek nincs külön meghívása a megszentelt életre, a laikusok számára szóló keresztségi fogadalomból fakadó, a világ megszentelésére szolgáló általános papság, illetve saját életszentségre szóló meghívása ugyanúgy vonatkozik és egy szerzetesrendhez való kapcsolódásként oblátusi vagy más (nem reguláris) harmadrendi vagy egyéb közösséghez (pl. a pápa által elismert modern közösségek vagy plébániai közösségek) való csatlakozást érdemes lehet megfontolni világban élő, nem megszentelt (konszekrált) életet de életszentségre törekvő, elkötelezett hívőként.

Az Úr mindenkinél megadja a választ, ha valaki Őt és Szent Akaratát helyezi előtérbe életében.

Remete Szent Pál és Remete Szent Antal

A meghívás elfogadásáról

Van egy olyan tanítás, amely arra vonatkozik, hogy ha érzi is az ember az Úr hívását a papi vagy más megszentelt életállapotra, egyáltalán nem baj, ha nem fogadja el, nem probléma, ha úgymond „nem dobja vissza a labdát”, mert Isten meghívása nem valamiféle „parancs” és az embernek szabad akarata van elfogadni vagy visszautasítani azt. Mindez bizonyos értelemben igaz, de a következményeket is érdemes megemlíteni. A szabad akarat valóban az emberi nem sajátja Isten rendeléséből, de nem azt jelenti, hogy azt tesszük, amit akarunk, így ránk van bízva életvezetésünk és a sok lehetőség közül tetszőleges módon választunk. (Persze bárki azt tesz, amit akar saját lelkiismeretével mindenkinek magának kell elszámolnia.) A meghívás valóban nem egy parancs, hanem Istentől indul ki a meghívott lélek felé, Ő dönti el, kit hív meg, és ehhez szükséges egy szabad akaratból hozott döntés egy válasz a meghívottól.

A szabadságunk tényleg megvan arra, hogy szabadon dönthetünk Isten ellen, vagy mellett, megtehetjük Akaratát, vagy nem, miután felismertük. Ennek az üdvösségünkre biztosan szolgáló Akaratnak a felismerésére állandóan törekedni kell minden erőnkkel és rendelkezésre álló eszközeinkkel, kivárva a szükséges mennyiségű útmutató jelzést. Jó esetben meghalljuk a hangját, felismerjük valóságosan az Ő Szent Akaratát mindenben, főként ilyen fontos dologban, mint a hivatásunk. Ehhez természetesen nagyon sok kitartó imádság kell.

Ha tudjuk, hogy mi az Úr parancsa, tanítása, és rájövünk, mi a szándéka életünkben, meghívása megérint, de mégsem tesszük meg, amit Ő kér, az akár a saját és a sok ránk bízott lélek üdvösségébe is kerülhet.

„Igent kell mondani Isten hívó szavára, különben bajba kerül az ember üdvössége.” - Palánki Ferenc püspök úr 2011. októberében Nagymaroson elhangzott tanúságtételéből

„Bárcsak ma is visszhangra találna az Úr Jézus felhívása: "Aki szolgálni akar nekem, kövessen engem" (Jn 12,26). Ne féljetek elfogadni a meghívást!” - II. János Pál pápa üzenetéből az egyházi hivatások világnapjára. (A teljes üzenet itt olvasható: http://uj.katolikus.hu/nyomtat-konyvtar.php?h=35 )

Imádkozzunk lehetőségeinkhez mérten minél többet, hogy a meghívást felismerhessük. Kérjünk erőt, hogy igent merjünk mondani erre a hívásra, hogy adjon meg nekünk minden szükséges kegyelmet hivatásunk elfogadásához és betöltéséhez életünk minden napján Az, akitől minden élet származik és Aki egyedül tudja csak betölteni azt az űrt, ami azoknak a szívében van, akiket meghívott különös módon, hogy életáldozatukkal a keresztény alapvető küldetésen túl is Neki szolgáljanak.

Igazságos ítélet - megkülönböztetés

,Felmerülhet a közösségi életben az ítélkezés témaköre. Az ítélkezés az tényleg nem visz előre, sőt bűn és meg kell gyónni, de igaz ítéletet mindenkor kell hoznunk, azaz mindent latra kell vetni, hogy szolgálja-e az üdvösséget, vagy ha nem el kell vetni, más irányt venni. Meg kell különböztetni mindent, ez a lelki életben sarkalatos pont. Ha valaki az igaz ítéletet ítélkezésnek állítja be, ez eléggé megnehezíti vagy meggátolja az előrehaladást a lelki életben minden szinten - egyéni és közösségi de bármely kapcsolatban.

Két ige jut eszembe erről:

"Ne látszatra ítéljetek, hanem igazságosan ítéljetek!"Jn 7,24

 "Vizsgáljatok felül mindent, a jót tartsátok meg."Tessz 1, 5, 21

Fontos tehát a helyes megítélés és a megkülönböztetés. A „Hogyan vezet minket a Szentlélek?” c. könyv összefoglalójában írtam a megkülönböztetés fontosságáról, de most szeretnék külön egy bejegyzést szentelni a (helyes) ítéletről és a megkülönböztetés adományáról - ez a kettő összefügg.

A megkülönböztetésről

A megkülönböztetést adományként vagy tudományként tudjuk megvizsgálni, utóbbira Bocsa József atya tett kísérletet A szellemek megkülönböztetése című munkájában. A megkülönböztetés adományát –amely egyike a Lélek adományainak - megkaphatja az egyén, de működhet közösségi szinten is. Nem feltétlenül kötődik mély teológiai ismeretekhez, bár ezek nagyban segíthetnek a helyes megkülönböztetés gyakorlásában. Fontos, hogy mint bármely adományt, gyakoroljuk ennek a használatát is. Úgy gondoljuk, hogy egyike a legfontosabb és „leghasznosabb” adományoknak: a szó legszorosabb értelmében élet- és lélekmentő lehet. Sajnos azt is látjuk, hogy túlzott használata, vagy alig használata is gondokat okozhat az egyén vagy a közösség lelki fejlődésében. Sok atya vagy testvér a pasztoráció más területeit tartja fontosnak, és a megkülönböztetést elhanyagolják, pedig teológiai, hittudományi ismereteik nagy súllyal esnének latban a helyes út kiválasztásában, a megkülönböztetés gyakorlásában.

Az 1 Jn 4,1 – így szól: „Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket,hogy Istentől származnak-e, mert sok hamis próféta ment ki a világba.” Itt „lelkek” vannak, mint a legtöbb katolikus Biblia-fordításban, ezért jobbnak tartjuk a Szentlélek kifejezést a „Szent szellem” helyett. A keresztény évszázadok aszketikus irodalmában elszórtan találkozik az ember néhány alapelvvel, beszédrészlettel, és a figyelmet is felhívják a megkülönböztetés fontosságára. Remete Szent Antal egyik levelében azt írja, hogy ,,a megkülönböztetés az a képesség, aminél nagyobb nincs a keresztény hitben''. A keresztény ókor másik nagy alakja, Cassianus szerint ,,a discretio minden erény szülőanyja, őrzője és irányítója''. Aquinói Szent Tamás pedig azt tanítja, hogy a lelkiéletben a legdöntőbb szerepe

az okosságnak van, amely tulajdonképpen nem más, mint ítéletmondás, a végletek vagy több lehetőség közül a megfelelőnek a kiválasztása. A keresztény világnézet a világ legfontosabb szereplőjének Istent tekinti.A szellemek megkülönböztetése elsősorban a Szentlélektől való adomány, melyet elsősorban az Egyház kap, ahogy azt 1 Kor 12,10 írja: „Van, aki csodatevő hatalmat kap, van, akinek a prófétálásnak vagy a szellemek elbírálásának képessége jut osztályrészül.”

A megkülönböztetés- tudomány, az egyház tudománya, a szentek tudománya, amely a kinyilatkoztatásra épül, nem független az Egyházi Tanítóhivataltól, de a teológiától, az embertantól, vagy a pszichológiától sem. Az ember és a Föld, de minden bizonnyal az egész világmindenség az Istentől és a gonosztól jövő hatások erőterében áll. A szellemek megkülönböztetésének tudománya tehát azért létfontosságú, mert hármat igyekszik megkülönböztetni, s amennyire lehet, szétválasztani: azt, ami az Istentől, ami a gonosztól, s azt, ami az embertől származik. „Az egyház megújulása a Szentlélek által'' című, a német püspöki kar számára készült ajánló dokumentum azt mondja, hogy ez az ajándék kegyelmi adomány, szellemi érzék arra, ami a Lélektől származik (1Kor 2,14). Isten Lelke ezzel a szellemi megismeréssel, ítélőképességgel megerősíti és fölemeli a mindenkinek adott ítélőképességet. Emellett gyakran olyan irányba indít, amely már nem az emberi okosság és az emberi megismerés meghosszabbítása. Egyesek különleges módon megkapják a megkülönböztetés adományát és gyakran éppen az egyszerű emberek azok, aki engedik, „hogy Isten Lelke vezesse őket'' (Róm 8,14).

A szellemek megkülönböztetése - ítélet

Ítélni kötelessége az embernek, mert ha nem teszi, letér a helyes útról, és éppen ezáltal Isten ítéletét vonja magára. Ez az ítélethozatal azonban nem elítélést, nem embereknek az elítélését jelenti, hanem annak megítélését, hogy valami igaz-e vagy hamis, hogy bizonyos cselekedetek, kijelentések vagy folyamatok milyen forrásból -- isteni, emberi vagy démoni forrásból -- származnak. Ha az ember, nem gyakorolja, előbb-utóbb letér a helyes útról, végletekbe esik, a hazugság atyjának áldozata lesz. Jézus nemcsak hogy nem tiltja az ilyen ítéletet, hanem egyenesen felszólít gyakorlására, mikor azt mondja:,,Ne ítéljetek látszat szerint, hanem igaz ítélettel ítéljetek'' (Jn7,24). Jézusnak ezt a szavát ritkábban szokták idézni. Helyette inkább azt szokás, hogy ne ítéljetek, hogy titeket se ítéljenek el. De ez utóbbi az előbbi fényében érthető igazán. Amikor Jézus arra szólít fel, hogy ne ítéljünk, azt akarja mondani, hogy ne ítéljünk elhamarkodottan, és olyan dolgokban, amik nem ránk tartoznak. Nem tehetjük meg, hogy nem ítélünk. Az erkölcsi ítélőképesség az alapja erkölcsi döntéseinknek, ennek alapján lesznek jók vagy rosszak, Istentől elítélendők vagy jutalmazandók cselekedeteink. Formailag nézve a szellemek megkülönböztetése is ítélet, igaz ítélettel való ítélés. Mikor kell ítélnünk? Mikor jogos, nem bűn, sőt kötelesség az ítélet, a bírálat, a megkülönböztetés? Akkor, amikor a magam viselkedése szempontjából ítélem meg, különböztetem meg egy másik ember viselkedését, mert pl. az illető viselkedése hatással lehet az enyémre; és akkor, amikor más embereknek akarunk segíteni úgy, hogy az ő viselkedésüket vagy rajtuk kívül állóknak a viselkedését ítéljük meg. Az is előfordulhat, hogy tanácsot kér tőlünk valaki. Vezetőnek, papnak, tanárnak, bírónak, egyenesen kötelessége az ítélet. Hogyan ítélhetünk ilyen helyzetekben vagy ilyen foglalkozásokban ,,igaz ítélettel''? Ez nagyon összetett probléma és sok esetben rendkívül nehéz, sőt lehetetlen a helyes ítélet, és csak valószínűségi ítéleteket hozhatunk.

Néhány megkülönböztetési szempont

Hogy milyen megkülönböztetési szempontokat használhatunk, álljon itt is kiindulásnak néhány:

1) 1Jn 4, 2 -3:„Az Istentől származó lelket erről ismeritek fel: minden lélek, amely megvallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, az Istentől van. S minden lélek, amely nem vallja meg Jézust, nem az Istentől való, hanem az antikrisztusé, akiről hallottátok, hogy eljön, és most már a világban is van.” Az alapkérdés ez: Hiszel-e Jézus Krisztusban?

2) Összevetni mindent, amit csak lehet, Jézus életével, viselkedésével, tanításaival. „Gyümölcseiről ismeritek fel őket…”

3) Összevetni a Szentírás más helyen levő, ill. egészének tanításával.

Pl. megnézni: ír-e ilyet/ilyen szellemben a Biblia?

4) Összevetni a Tanítóhivatal megnyilatkozásaival:

a) hittételek,

b) egyetemes zsinatok,

c) római, ill. helyi püspökkari nyilatkozatok értelmezéseivel

Gyakori gyakorlati kérdések lehetnek:

Mire szolgál az a szóban forgó viselkedés, indítás, sugallat, tanítás, történés; mi van benne; mit okoz, mit eredményez? Tudjuk-e a konkrét eredetét? Ki kezdte, ki terjesztette, ki találta fel, stb. ahogy a szólás mondja: „Fejtől bűzlik a hal,” Épülésre szolgál-e? Más(ok)nak hasznára van-e? A hitben, reményben, szeretetben való megerősödést, növekedést szolgálja-e? Van-e benne szeretet? Van-e benne alázat? Kinek jó ez? Benne vannak-e a Szentlélek gyümölcsei? Egységet vagy megosztást, szakadást eredményez-e olyanok között, akik Istent követik? Segít-e másokat megtérésre, kiengesztelődésre? Van-e benne béke? Krisztushoz és az Egyházhoz vezet-e vagy tőlük el? Nem okoz-e nyugtalanságot?

Milyen területeken használjuk a szellemek megkülönböztetését

A szellemek megkülönböztetése, láttuk, jelentős mértékben védelmi, önvédelmi célokat szolgál, missziós feladatunknál pedig arra a kérdésre kell válaszolnunk, hogy a tiszta, eredeti keresztény hitet adjuk-e tovább? Akkor használjuk jól, ha szüntelenül azon fáradozunk, hogy elkülönítsük az ehetőt az ehetetlentől, szellemi-lelki tekintetben is. Ha ezt nem tesszük, úgy járunk, mint az a falusi bádogos, aki egymás mellett, hasonló üvegben tárolta a pálinkát és a sósavat. Óvatlanságból egyszer az utóbbi üveget húzta meg. Nem lehetett rajta segíteni, borzalmas kínok között fejezte be. Ha lelki-szellemi területen nem különítjük el egymástól a táplálót és a mérgezőt, hasonlóképpen járhatunk. A szellemek megkülönböztetésének nagyon fontos alkalmazási területei az egyéni lelkiélet, a lelki vezetés, a magán-kinyilatkoztatások megítélése, szentté avatás, a közösségek életében lezajló események, folyamatok, megnyilatkozások megkülönböztetése: karizmatikus közösségekben ezen felül a prófécia, üzenetek, általában az ajándékok megítélése. És ha már nem sikerült a szellemek megkülönböztetése az egyéni lelkiéletben vagy a közösségben, és károsodások következtek be, akkor használni kell a megkülönböztetést a gyógyításban, gyógyító- és szabadító szolgálatban is. Ismerni kell az egyes idegi alapú és pszichés betegségeket, illetve azoknak legalább a tüneteit. Megfelelő diagnózist kell felállítani, mielőtt gyógyításba kezdenénk. Fontos, hogy ezeket a területeket ne keverjük össze. A bajt azzal orvosoljuk, amivel kell. Például a szabadító imának is fontos szerepe lehet a gyógyításban, de ne tegyük a tanítás helyébe. Tévedéseket, hamis tanításokat, helytelen beidegződéseket ne szabadító imával akarjunk megszüntetni.

A Szentírás útmutatásaihoz

Magától az Úrtól származik, hogy gyümölcseiről ismeritek fel a fát (Mt 12,33). Ez nagyon fontos szabály, de van egy hátránya: meg kell várni a gyümölcsöket. Sokszor a baj már nagy, amikor a gyümölcsök jelentkeznek. És sokszor azt is nehéz megkülönböztetni, hogy mi a jó és mi a rossz gyümölcs. Jézus azt is mondja, hogy „nem békét jöttem hozni, hanem kardot'' (Mt. 10,34). Tehát az elválasztás, emberek egymással való szembekerülése nem mindig rossz gyümölcs. Egy magánkinyilatkoztatás esetében jó lenne, ha már a kinyilatkoztatást kapó életében döntene az Egyház, legalábbis alapvetően, így ugyanis sok bajt el lehetne hárítani. Egy pozitív példa erre: Szent Bernadett nővér még élt, amikor Lourdes már püspökileg elismert volt.

Hogy melyek konkrétan a Lélek gyümölcsei, erről különböző listák vannak a Szentírásban. Ilyenek például a következők: öröm, békesség, türelem, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás, szeretet. A Lélek gyümölcseivel szembeállítva szerepelnek a test cselekedetei például a Gal 5,19-21-ben: ,,kicsapongás, tisztátalanság, fajtalanság, bálványimádás, babonaság, ellenségeskedés, viszálykodás, vetélkedés, harag, veszekedés, szakadás, pártoskodás, irigykedés, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ehhez hasonlók''.

A megkülönböztetés másik fontos szabályát Pál apostol adja: „Aki Isten Lelke által szól, az egy sem mondhatja: „Átkozott legyen Jézus”. De azt sem mondhatja senki: „Jézus az Úr, csak a Szentlélek által'' (1Kor 12,3). Ez a szabály már sok szellemet megkülönböztetett. Szent Pál szabályát kibővíthetjük Krisztus testének a tagjaira is. Senki se átkozódik a Boldogságos Szűz ellen, a pápaság, püspökség, szentek ellen a Szentlélektől indíttatva. Így már sokkal szélesebb körben alkalmazható szabályt kapunk. Például Szárovi Szent Szeráfim, bár orthodox környezetben élt, nem szidta a pápaságot; ha ezt tették körülötte, visszavonult vagy igyekezett csitítani. Ebből egy fontos magatartási norma is származtatható. Fontos, hogyan beszélünk az igazságról. Szent Ignác szól arról, hogy az Egyházzal hogyan érezhetünk együtt. Ha az egyházi feljebbvalók viselkedése nem példás, akkor ne támadjuk az ő tekintélyüket nyilvánosan, mert ezzel csak a maradék egyházi tekintélyt romboljuk, és nem hozunk jó gyümölcsöket. De bizalmasan, az egyházi lehetőségeknek a kihasználásával, mindent el kell követni, hogy jó püspökök legyenek és jó szerzetesek és jó elöljárók. Ez a gonosz szellemnek egy harapófogószerű támadása. Egyrészt félrevezeti a papokat, szerzeteseket, hogy ördögi dolgokat cselekedjenek, másrészt pedig ujjal mutogat, hogy lám ilyenek ők. Ennek a szabálynak még szélesebb kiterjesztése, hogy az ember nem átkozódik saját keresztény testvérei ellen sem, vagyis nem mond róluk rosszat, nem hibáikkal foglalkozik, legfeljebb azok kijavításával.

A megkülönböztetés korlátai

Akkor tudjuk csak helyesen szeretni Istent, felebarátunkat és önmagunkat, ha jól végezzük a megkülönböztetést. A szellemek megkülönböztetésének is kulcsa a tudatos állandó önmegfigyelés, indítékaink derűs, de szüntelen figyelemmel kísérése. Ha egy nem jó szellemtől származó helytelen gondolat, kép, indítás merül fel bennem, az elején még könnyen elintézhetem, de ha későn csapok oda, késlekedésemért drágán fizethetek. Másképpen: ha vitorlázok vagy csónakban evezek és nem avatkozom be rögtön, a szél elvihet, és csak nagy fáradsággal térhetek vissza az eredeti irányba. Hogyan tudjuk a jó indítékokat erősíteni, gyakorivá tenni, a rossz indítékokat, célunktól eltéríteni szándékozó hatásokat pedig hogyan tudjuk leküzdeni? Ez a minket érő hatásokkal való gazdálkodás, ezeknek a hatásoknak az irányítása a lelki élet, az aszketika lényege. Az aszketikában javasolt tanácsok közül különösen fontos, hogy szüntelenül kérjük a Szentlelket, hogy állandóan növelje bennünk a helyes önismeretet, hogy gyengéden, de újra és újra leplezze le az önismeretet torzító, védekező mechanizmusainkat. Azok a hatások, amelyek nem közvetlenül Istentől származnak, vagy amelyek nem egy szent angyal útján jutnak el hozzánk, azok vagy saját magunkból származnak, vagy a gonosz lelkektől való hatások. A gonosz arra is törekszik, hogy önmagára irányítsa a figyelmet és így Jézusról és az Ő hatalmáról, amellyel legyőzte a gonoszt, elterelje. Éppen ezért fontos, hogy ne vigyük túlzásba a megkülönböztetést se. Először a legfontosabb dolgokról kell megtudnunk, hogy mikből állnak, honnan származnak. Csip-csup dolgokat, ötletecskéket, hangulatocskákat nem elemzéssel, hanem kisöpréssel vagy továbblépéssel kell elintézni. A megkülönböztetés nélkülözhetetlenül fontos eszköz, de vigyázzunk arra is, nehogy az eszközből célt csináljunk. A lelki életben kezdők számára az egyensúly megtalálása nem könnyű. A megtéréskor az történik, mint amikor a vad alanyt nemes ággal oltják be. Ehhez le kell vágni a vad ágakat, le kell nyesni a vadhajtásokat. Ez komoly sebet okoz.Amikor a megtéréskor valaki belátja, hogy mennyi minden rossz volt addigi életében, igyekszik azoktól megszabadulni. Megtörténhet pl., hogy elfojt magában olyan tulajdonságokat is, amelyek korábbi személyiségének meghatározó összetevői voltak. Külső szemlélőnek az lehet a benyomása, hogy hátrányára változott meg. A kiegyensúlyozottságra törekedni kell, de ennek kifejlődéséhez idő is kell. Meg kell különböztetni azt is, hogy mikor szenteljünk a megkülönböztetésnek nagyobb figyelmet, és mikor hanyagolhatjuk el. Több időt kell fordítanunk a megkülönböztetésre, ha egész életünkre kiható döntésekről van szó. Szalézi Szent Ferenc tanácsát kell követnünk: „Természetes, hogy az aranyrudakat gondosan megmérjük, az aprópénzt azonban elég, ha ránézésre megbecsüljük''. Senki sem tudhatja teljes bizonyossággal, hogy csakugyan a Szentlélek működik-e benne. Jézus ezt elmondhatta magáról, hiszen benne nem volt semmi bűn, bennünk viszont van. Egyik pillanatban a Szentlélek indít valamire, és rá hallgatunk, másik alkalommal meg az ördög, és őrá hallgatunk. Nekünk ezen a földön a tükör homályos fénye adatott. Egy jogász mondta még a kommunizmus idején, hogy Magyarországon jogszolgáltatás van, nem igazságszolgáltatás. Az igazság teljes megismerése és a tökéletes igazságszolgáltatás csak odaát lesz, ahol minden más fényben ragyog. Alázatra és türelemre kell, hogy késztessen minket az Isten országáról – a búzáról és a konkolyról; a halakról és a hálóról -- szóló példabeszéd is (Mt 13,24-52). A jó és a rossz teljes szétválasztása csak az ítélet napján következik be. Törekednünk kell a kettő szétválasztására, de tudatában kell lennünk annak is, hogy Isten megengedi, hogy a kettő egymás mellett éljen. . Mi, emberek is szeretnénk talán idő előtt kitépni azt, ami „botrányos és törvényszegő'', de ezzel a magatartásunkkal könnyen a szeretet ellen vétenénk, a konkollyal a búzát is kitépnénk.

Forrás: Dr. Gál Péter atya 2007-es előadása a karizmatikus.hu hitvédelmi oldalról