2011. augusztus 3., szerda

Talentumok 1.

Érintve a korábbi szenvedéssel és Isten Akaratával kapcsolatos bejegyzést és hozzászólásokat, elgondolkodtam, hogy mennyire nehéz néha megélni és főképp elfogadni, amikor valami hiányzik az ember életéből, mekkora szenvedést okozhat egy komoly betegség vagy más pl. anyagi vagy képességbeli hiányaink, amivel nem ajándékozott meg bennünket az élet, amiről nem mi tehetünk és előrelátó életvezetéssel sem tudunk segíteni. Az életemet e helyzetben is Istennek tetszően próbálva élni, akkor csak az én belső hozzáállásomon tudok változtatni és a hit szempontjából nézni a helyzetet, mire tudja ezt a szenvedést, hiányt az Úr felhasználni? Nekem sokat segített Tadeusz Dajczer atya alábbi elmélkedése, amely "A hit fényében a 3. évezred küszöbén" című könyvében található. Persze ettől még nagyon nehéz maradhat egy bizonyos helyzet, de nem egyedül kell megküzdenem a hiányokkal, a "negatív talentumokkal", hanem Valakivel együtt, aki ismerte, mi a szenvedés.

"Isten azt várja tőlünk, hogy minden általunk átélt helyzetet, kiváltképpen a nehezeket a hit szemével nézzünk.
A talentumokról szóló példabeszédben Jézus óva int, nehogy elzárkózzunk Istennek a hit által való megismerése elől, és hogy ne legyünk restek mindazt hasznosítani, amivel Isten szüntelenül megajándékoz bennünket. Az Úr egyik szolgájának tíz talentumot hagyva, a másiknak ötöt, a harmadiknak egyet, és munkára kötelezve őket, lehetőséget adott nekik.

A talentum szó, mely Krisztus idejében bizonyos pénzértéket jelentett, manapság inkább intellektuális értéket jelöl. Azt mondjuk, hogy valakinek talentuma, tehetsége van a zenéhez, matematikához. A talentumokról szóló példabeszéd értelme azonban ennél sokkal mélyebb. Az evangéliumi gondolkodás, a mi tisztán emberi, világi gondolkozásunknak mintegy 180 fokos megfordítása. Így van ez a talentumokról szóló példabeszéd esetében is.

A talentum ajándék, bizonyos alapanyag, de egyben lehetőség is. Krisztus, amikor talentumot bíz rád, bizalmával ajándékoz meg és elvárja, hogy azt helyesen használd fel. Ha valamilyen tehetséget adott neked, akkor nem közömbös számára, hogy mit teszel azzal. De ha mégsem kaptál volna efféle tehetségeket, ez is talentum. Nemcsak az a Talentum, ha megkapunk valamit, de az is, ha valami hiányzik. A hit fényében talentum például az egészséged, de az is talentum, ha beteg vagy.

Jézus mindkét esetben felteszi neked a  kérdést: mit teszel ezzel a talentummal? Mert el lehet fecsérelni az egészséget is, de az egészség hiányát is, s azt még inkább. Hiszen minden ajándék -- a talentum nem más, mint ajándék. Isten szüntelenül adja neked ajándékait.
...
Ha egy bizonyos helyzet feszültséget idéz elő benned, ez annak a jele, hogy ott rejtőzik, mint hamuval elfedett gyémánt, a te talentumod. Mit teszel vele, hogyan használod fel? Hiszen mindennek a szentté válásodat kell szolgálnia. Ebben az értelemben minden kegyelem.
...
A talentumoknak két fajtájuk van: értékesek és kevésbé értékesek. Ha valami sikerül neked, jól alakul egy dolgod -- ez biztosan talentum, de ha semmi nem jön össze: az értékesebb ajándék. A sikertelenségek a legértékesebb ajándékok, amit az életedben kapsz, éppen a sikertelenségek. Isten egyszer megkérdezi majd tőled, hasonlóan, mint amikor az evangéliumi úr elszámoltatta a szolgáit, hogyan használtad fel életed vereségeit, melyeket Isten, mint lehetőségeket, talentumokat adott számodra. Van amikor az életedben nagyon sok van belőlük -- vajon felhasználod azokat?"

Az egész talentumokról szóló szakasz olvasható és kinyomtatható innen:
http://metropolita.hu/nyomtatobarat-verzio/?cikk_id=17614

A teljes könyv letölthető a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból:
http://www.piar.hu/pazmany/k105.htm

A talentum sumér súlymérték: 1 talentum = 60 mina = 3600 sékel









1 megjegyzés:

  1. A "negatív talentum" fogalom új nekem, de nagyon találó. A negatív csak emberileg nézve negatív, felülről nézve viszont lehet pozitív, ha közelebb visz Istenhez. Egy súlyos beteg feljegyzéseit olvasgattam most, abból a helyzetből, amikor "nem kicsit" szoktak átértékelődni a dolgok.
    Számomra fontos talentum még az idő is, amit szintén jól kell felhasználni. ;)

    VálaszTörlés