Pünkösdi Ifjúsági Találkozó Pálosszentkúton

"Égi erőforrás" imaest

Jó Pásztor vasárnapja

Húsvét negyedik vasárnapján az Egyházban Jézust, mint Jó Pásztort köszöntjük, aki papjain keresztül gondoskodik lelkünk terelgetéséről. Ezért az Egyházban ez a nap a papi és szerzetesi hivatások ünnepe, melyen az Úr korábban elhangzott szavát követjük, és imádkozunk azért hogy Szentlelke küldjön új munkásokat aratásába.

Kérdezzük meg magunktól:

1.     Valóban benne van-e napi imádságaimban, felajánlásaimban az új papok, szerzetesek kérése?

2.     Nem félek-e attól, hogy az Úr gyermekemet, unokámat válassza ki magának, segítem-e őt ennek az isteni szándéknak megvalósulásában?

3.     Nem kritizálom, inkább támogatom-e meglévő papjainkat munkájukban, még inkább az egyházzal szembeni támadások során?

Mivel bántottam meg Istent az elmúlt héten?



Az apostolok következetesen hirdetik, hogy Jézus nem nemzeti messiás, hanem a világ Megváltója.

A Jelenések könyve ezt támasztja alá, amikor leírja, hogy az üdvözültek serege minden nyelvből és népből tevődik össze.



Mezei Attila: Pásztorsors

 

míg andalog a nap

s borún is áttetszik világa

békét üzenő lankákon

valahol valaki les a nyájra



pásztora szunnyadva is éber

gondos érzéke szerte oltalom

nem lágyul lelke a nap hevével

élete egy a nyáj életével



csendes vizek jó Pásztora

színleg szunnyad csupán

hogy nyája békés éberséggel

vágyjon az örök, dús rét után



"A pap nagysága és mindig szükséges volta éppen abban áll, hogy a szakosodástól szétforgácsolódott világban – hisz a világ pontosan ebben szenved, ezért esik szét – az egésznek az embere marad, és belülről tartja össze az emberlétet. Éppen az a bajunk, hogy az ember már sehol sem ember, hanem van külön részleg az öregeknek, külön a betegeknek, külön a gyerekeknek, ennek meg annak, de sehol sem él már az emberség egésze. Ha még nem lenne pap, ki kellene találni, azt az embert, aki a sok specialista közt ember az emberért, Isten elgondolása szerint: aki rendelkezésére áll betegeknek és egészségeseknek, gyerekeknek és öregeknek, hétköznap és ünnepnap, és Isten könyörülő szeretetével összetartja az egészet." J. Ratzinger: A mustármag reménye

Forrás: Pajor András atya blogja - http://andrasatya.blog.hu

 

"Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld” - Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe

Mécs Lászlónak, az egyik legnagyobb papköltőnknek van egy verssora, mely így hangzik: „Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld”. Mennyire illik ez a mai napon Gyümölcsoltó Boldogasszony, és e kis kápolna búcsúünnepén a Mennyei Atyára, aki Jézus megtestesülésekor a bűnbe esett emberiség romlott törzsébe, természetébe a Szűzanya által beleoltotta az isteni természetet, hogy az megnemesedjen, szebb legyen.

A mai napon tehát az Anyaszentegyház megemlékezik arról, hogy Isten ígérete beteljesedett; valóra vált a prófétai szó: a Szentlélek teremtő erejével belenyúlt a történelembe; a Boldogságos Szűz Istenanyává lett; a második isteni Személy megtestesült, emberré lett.

„Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld.” Igen, milyen találó, s milyen mély igazságot jutat kifejezésre a magyar nyelv már az ünnep megnevezése kapcsán is: Gyümölcsoltó Boldogasszony. Hiszen éppen azt ünnepelhetjük ezen a napon, hogy - pontosan kilenc hónappal karácsony előtt - az emberiség elvadult fájába beoltódott az új hajtás: Mária "Igen"-je által testvérünkké lett az Isten Fia, a második isteni Személy.

Lehetne nagyobb megtiszteltetése ennek a korcsulásra hajló emberi törzsnek, mint az a boldog valóság, hogy kitárult a lehetőség a teljes megújulásra? Hiszen - amint Szent János írja: Jézus „mindannak, aki befogadta, hatalmat adott, hogy Istenfiává legyen”. Álmodni sem merhettünk volna ekkora lehetőséget, ekkora megtiszteltetést, mint ami Mária befogadó szeretete által valósult meg!

Szt. Lukács evangélista az evangéliumi szakaszban, ezzel kapcsolatosan, Jézus Lélektől származó eredetének hírüladásával hitvallást tesz arról, hogy Isten az emberiség zavaros történelmében Mária közreműködése által, Jézussal elkezdte egy új, reményt keltő korszak megalapozását.

Az evangélista személyesen megtapasztalta, hogy Jézus születésével megváltozott a világ, beteljesedtek a prófétai ígéretek. Jézus nevében üdvösséget nyertek az emberek, azaz Isten az Üdvözítő, a Szabadító, ahogyan az angyal mondta: „Ő szabadítja meg népét – de nem politikai ellenségeitől, hanem – a bűntől” (Mt 1, 21). Szt. Máté evangélista Jézus születésének hírüladásával kapcsolatosan még megjegyzi: „Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta szavával mondott: ,,íme a szűz méhében fogan, és fiút szül, és Emánuelnek fogják hívni. Ez azt jelenti: Velünk az Isten''(Mt 1, 22-24).

Az Úr Jézus születésével, sőt már a fogantatásával, amit ma ünneplünk, új korszak kezdődött, az üdvösség korszaka: Eljövetelével Jézus lett az Úr. Ő a Messiás király, aki a legnagyobb Hatalomtól nyerte küldetését, és akiben elkezdődött Isten uralma a földön, amelynek sohasem lesz vége. Ő véget vet az ember abszolút uralmának az emberek fölött. A Messiás-király mégsem tirannus, kegyetlen úr, mint a korábbi uralkodók, mert „a Magasságbeli erejével”, a Szent Lélek erejével jön. Úgy jelenik meg közöttünk, mint egy tehetetlen és szelíd gyermek, aki csak azok szívét óhajtja meghódítani, akik szabadon és szeretettel akarnak szolgálni neki. Jézussal elkezdődött Isten üdvözítő szelíd uralma a Földön.

Isten nagy műve kivitelezéséhez és végrehajtásához mindig együttműködő emberi szíveket keresett és keres. A mai evangéliumi szakaszból hallottuk, hogy Gábor angyal, Isten megbízásából, felkereste Máriát, a názáreti lányt és együttműködésre szólította Istennel, s az angyal mindjárt Mária készséges együttműködésének biztosítékával, IGENJÉVEL térhetett vissza Istenhez.

Mária volt Istennek az a teremtménye, aki szabadon, tiszta szívvel ajándékozta oda magát Isten elgondolásának. A nyugalomba vonult szent atya, Benedek pápa beszélt arról, hogy „valójában Mária igenje Krisztus igenjét vetítette előre, amikor a világba jött, ahogy a Zsidókhoz írt levél idézi a 39. zsoltárt: „Nézd, megyek, Istenem, hogy teljesítsem akaratodat, amint a könyvtekercsben rólam írva van.” (Zsid 10,7)… „Mária válasza az angyalnak tovább folytatódik az egyházban, amely arra hivatott, hogy Krisztust megjelenítse a történelemben, készséggel kínálva fel szolgálatát, hogy Isten továbbra is meglátogathassa az emberiséget az ő kegyelmével.”

Isten azt akarta, hogy teremtményének ez a szabad szeretete legyen az a "kapu", amelyen át az Atya örök Igéje bevonult a világba, hogy mindörökre befogadja e világot saját életébe. Így akart e világra jönni. Ezért Mária, ez az egyszerű názáreti lány az örök Irgalom kapuja, a mennyország ajtaja, amelyen át Isten megváltó kegyelme elért bennünket, s így újra odakapcsolhatjuk életünket Isten életéhez.
Máriának ez a feltétlen együttműködési készsége Istennel minden hívő példaképe és bizalomteljes "Igen"-je egyben biztatás számunkra, hogy vállaljuk készséggel a hivatást, amire Isten meghívott bennünket. Isten nem gürcölő szolgának, hanem szolgálatra hív. „Íme, az Úr szolgáló leánya" - mondta Mária, s mondhatja mindegyikünk, aki készséggel vállalja Isten és embertársai szolgálatát.

Mária hozzánk hasonlóan alig láthatta át Isten terveit jövőjére vonatkozóan, s mégis „igen”-jével, a nagy „FIAT”-tal elfogadta azt és átadta magát Isten szolgálatára. Feltétlenül megbízott Istenben és abban, hogy az ő tervei minden homályosságuk és rejtélyességük ellenére célt érnek.

A fiatal názáreti lány, József jegyese, alig tudhatta, hogy mi vár rá. Előbb a fiatal édesanyára csak csendes és szürke hétköznapok vártak. A világ sok millió édesanyjához hasonlóan az volt a feladata, hogy férjének jó felesége, s gyermekének jó anyja legyen, gondozza és felnevelje magzatát. Később életveszély fenyegette gyermekét és megmentése érdekében, férjével, Józseffel vállalnia kellett a menekültek keserű sorsát Egyiptomban. Ugyanakkor osztozott sok édesanya sorsában, amikor kamaszodó fia titokban elhagyta a szülői házat, pontosabban engedély nélkül, a szülök tudta nélkül a zarándoklat idején ott maradt a templomban, ahol három nappal később találtak rá aggódó szülei, majd később vándortanító lett és a támadások kereszttüzébe került. Máriának még a kereszt alatt is ki kellett tartani, amikor Fiát azon megölték. Mindez benne foglaltatott Istennel való együttműködési nyilatkozatában: „Íme, az Úr szolgáló leánya: történjék velem szavaid szerint” (Lk 1, 38).

Életünk során Isten üzenete hozzánk is eljut. Ilyenkor döntenünk kell, hogy továbbra is kitartunk, önző énünket szemelőt tartva, hazug emberi bölcsességeink mellett: „ki-ki saját szerencséjének kovácsa” címszó alatt – avagy Máriához hasonlóan elfogadjuk Isten ajánlatát, és készek vagyunk Vele együttműködni, Jézust befogadva, az Ő tanítását megvalósítva, üdvözítő terveinek megvalósításán munkálkodni?

Egy ilyen együttműködési nyilatkozattal velünk is megtörténhet az, ami Máriával: valami teljesen új születik bennünk. Ugyanaz a Lélek, amelynek erejéből Mária gyermeket fogant és emberi életet adott Jézusnak, ugyanaz a Lélek a mi szívünkben is lakást vesz és megtermékenyíti azt a lélek gyümölcseivel, ha engedjük.

Istennek adott „igen”-ünk a hitben mégsem jelent gondok nélküli mentessége-t. A hétköznapok terheivel továbbra is éppúgy számolnunk kell, mint egykor Máriának. Utunk az övéhez hasonló: hétköznapi munka, gond, meg nem értés, üldöztetés, szenvedés és végül halál.

Mindez el nem kerülhető, de hittel, Istennel együttműködve és bizalommal ráhagyatkozva mégis azt tapasztalhatjuk, hogy Jézusban velünk az Isten és amint neve is mutatja, ő valóban szabadulást és üdvösséget ad, ő újjáteremti az életünket, ahogyan írva van: „Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény” (2 Kor 5, 17).

A bevezetőben azt mondtuk, hogy milyen szerencsés a Gyümölcsoltó elnevezés, mert közelebb visz az ünnep titkához, segít megértenünk annak lényegét. De ugyanennyire szerencsés a Boldogasszony elnevezés is. Mert valóban boldog – és csak az a boldog –, aki felismeri hivatását, és készséggel mond igent Isten akaratára. Milyen széppé, derűssé, kiegyensúlyozottá teszi a házastársakat a készséggel vállalt szülői hivatás! Milyen boldogító az a munka, ami nemcsak pénzkereseti lehetőség, hanem valódi szolgálat, amit a nővérek is végeznek itt ebben a házban! Micsoda belső gazdagság és öröm árad azokból a személyekből, akik nem szolgák, hanem szolgálók, akik nem a kényszer hatására, összeszorított fogakkal végzik feladatukat, hanem szabadon és önként élik hivatásukat! - Az a gazdag ember, aki mindig tud adni. - Mária az Úr szolgálója, és mindannyiunk szolgálója lett. S azért tud mindenkinek adni, mert előbb odaadott, Istennek szentelt életében vált igazán gazdaggá. Szívének gazdagságából ad ma is mindannyiunknak, hogy mi is befogadjuk, elfogadjuk hivatásunkat és boldog örömmel legyünk Isten és embertársaink szolgálatára.

Befejezésül a nyugalomba vonult Szentatyát idézzük: „A nagyböjti időszakban gyakrabban elmélkedünk a Szűzanyáról, aki a Kálvárián megpecsételte Názáretben kimondott igenjét. Jézussal, az Atya szeretetének tanújával egyesülve Mária megtapasztalta a lélek vértanúságát. Kérjük bizalommal az ő közbenjárását, hogy az egyház, küldetéséhez hűen, bátran tanúságot tegyen Isten szeretetéről az egész világ előtt.”

Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld.

Ha a Szűzanya erényeit, buzgó imádságát, tiszta anyaságát, szeretetszolgálatát követjük, akkor a mi romlott emberi természetünkbe is beoltódik az isteni természet az erényeken keresztül és igazán Isten gyermekei leszünk, a szó szoros értelmében. És oly szép lesz lelkünk földje, hogy bennünk is kedve telik Istennek, akárcsak Máriában. Ámen.

Forrás: Szilveszter barát blogja

Irgalmasság vasárnapja az irgalmasság évében

Április 3-án ünnepeljük idén az Isteni Irgalmasság vasárnapját. Szent II. János Pál pápaságában központi helyet foglalt el az Isteni Irgalmasság gondolata. Már megválasztása után két évvel, 1980 adventjének kezdetén kiadta második, Dives in misericordia kezdetű enciklikáját, majd 1993-ban boldoggá avatta  Fausztina nővért, akinek a szentté avatására hét évvel később, 2000-ben került sor. Ekkor hirdette ki II. János Pál a világ számára az Isteni Irgalmasság ünnepét is, e szavakkal: „Húsvét második vasárnapja ettől kezdve az egész egyházban az Isteni Irgalmasság vasárnapja nevet viseli.”

Részletek Ábrahám Béla tartományfőnök atya szentbeszédéből:

"Az irgalmasság jubileumi szentévének egyik központi napját ünnepeljük ma, az Irgalmasság vasárnapját. Ez a nap figyelmeztet is bennünket, hiszen azért van a Föld napja, a fák meg a madarak napja, mert baj van vele. Mindig annak van a világnapja, amivel baj van. Amivel nincs baj, arra nem gondolunk.

Ezek szerint talán az isteni irgalmassággal is baj van? Elfogyott volna? Kevesebb lenne?

Talán nem az Isten részéről van baj az irgalmassággal, hanem a mi részünkről, a befogadó részéről. Talán nem vagyunk eléggé készek az irgalmasság halk szavát meghallani a magunk keltette zajban. Nem vagyunk készek arra, hogy Isten irgalmasságát ne csak a magunk számára, hanem a mellettünk levő ember számára is kérjük, fontosnak tartsuk. És nem vagyunk készek arra, hogy Isten irgalmasságát gyakoroljuk, tevékenységgé, tettekké váltsuk.

Az Isteni Irgalmasság vasárnapjához kötődik egy festmény, az irgalmas Jézus képe, amely Fausztina nővér naplója szerint maga Jézus kérésére készült el. A képnek van egy felirata is Jézus szándéka szerint: „Jézusom, bízom benned!” Egy egyszerű fohász, egy egyszerű mondat, egy egyszerű imádság. Hisz az imádság alapvetően nagyon egyszerű, nem irodalmi, nyelvtani bravúr kell hogy legyen, nem költői képek halmaza és hatalmas körmondatok, hanem a szívből fakadó, őszinte, természetes és emiatt egyszerű fohász, kiáltás, reménykedés, kérés.

Jézusom, bízom benned! - ezt az egyszerű, felszólító, óhajtó, kérő mondatot akarta Jézus a képre íratni, elvégre az a legfontosabb, hogy megvan-e bennünk a belé vetett bizalom, amely kapcsolatunkat vele személyessé, gyermekivé, barátivá tudja tenni.

Irgalmasság vasárnapja van az irgalmasság évében. Ebben az évben különösen is elmélkedünk azon, hogy mit is jelent irgalmasnak lenni. Mi ezzel töltöttük a nagyböjt öt vasárnapját, az irgalmasságot különböző helyzetekben megvizsgálva a kinyilatkoztatás fényében, de tovább kell mennünk, hiszen amikor megismertük Isten irgalmasságát, befogadtuk azt, akkor tettekre hív bennünket. Szent Ágoston Arisztotelész nyomán használja az „együtt szenvedés” kifejezést az irgalmasságra, és kiemeli, hogy ez nem csupán egy érzelem, hanem cselekvés is, tettek, tevékenység.

Mit jelent mindez a mi számunkra? Mit jelent ez a mi életünkben? És az lenne jó, ha ezt minél konkrétabban meg tudnánk fogalmazni. Ebben segítenek az irgalmasság testi és lelki cselekedetei. De mindezt kiegészítve egy gondolattal, amely mindannyiunknak a sajátja lehet, az irgalmasság meghív bennünket arra, hogy látásmódot cseréljünk.

Megszoktuk, hogy azt vesszük észre, ami rossz, ami hibás, amit kritizálni kell. Az irgalmasság meghív bennünket arra, hogy a szépet lássuk meg. Lássuk meg esetleg a hibásban is azt a töredékes emberi jószándékot, jóakaratot, ami mögötte áll. Vegyük észre még talán a nem egészen tökéletesre sikerültben is a másik szeretetét, amivel igyekszik valami jót, valami szépet, valami igazat megvalósítani. Gondoljunk bele, hogy akár a családi életben, akár a szerzetesi életben is mennyi fájdalmat okoz az az ember, aki mindig csak kritizál, mindig kekeckedik, mindenbe beleköt, semmire nem tud dicséretet mondani, köszönetet mondani. Mennyire fontos lenne az irgalmasság évében, hogy olyan keresztények legyünk, akik észrevesszük és szóvá tesszük a jót. Még akkor is, ha az talán nem tökéletesen jó, hiszen mi sem tudjuk a tökéletesen jót megvalósítani. Észrevesszük a jó szándékot, a jóakaratot, és azt tudjuk értékelni, mert ha értékeljük, akkor az egyre inkább tökéletessé válik, egyre bátrabbá váló jó szándék és jóakarat lesz, önbizalommal teli jóakarat lesz, ami, valljuk be, nem könnyű, és akkor talán lelkesebbé tud majd válni. Igazibb lenni.

Látásmódot cserélni, irgalmas szemmel tekinteni a világba, irgalmas szemmel tekinteni a családi életben, a közösségi életben, a baráti életben, a társainkra, a munkatársakra, a szomszédokra, mint ahogy – reméljük - az Atya is irgalmas szemmel tekint ránk, ugyanis csak akkor van igazán reményünk és életünk. De erről biztosít bennünket, hogy ezt megteszi.

Az Irgalmasság vasárnapja ugyanakkor arra is alkalmat ad, hogy fejlesszük magunkban a Jézus iránti bizalmat. 

Mit jelent számunkra az, hogy valóban bízom Jézusban?  Hol van ennek az akadálya? Milyen nehézségeket kell emiatt legyőznöm az életemben? Mi az, ami meggátol engem, hogy valódi bizalommal legyek iránta? Azaz őszinteséggel. Azaz egy hozzá kötött reménnyel. Egy rá alapozott élettel. A bizalom, az nem fellengzős szavak, nem érzés, hanem gyakorlati dolgok.

Jézusom, bízom benned! – hív meg ő maga bennünket imádkozni. Ezt a fohászt mondjuk el sokszor, egyszerűen, őszintén, kifejezve a benne levő reményt."

Forrás: Szaléziak