2014. október 31., péntek

Krisztus halála ad mindenkinek életet

November 2-án tartjuk a halottak napját. Ezen a napon a katolikus egyház ünnepélyesen megemlékezik minden elhunytról, de különösképpen a tisztítótűzben szenvedő lelkekről.


Az Egyház a feltámadás és az örök élet hitével és az ebből fakadó reménnyel éli meg a halottak tiszteletének ősi cselekedetét, melynek minden nép a maga módján tesz eleget. Az Egyház kezdettől fogva imádkozik a megholtakért. Szt. Odilo clunyi apát kezdeményezte, hogy miután Mindenszentek ünnepén az Egyház megemlékezik a mennyország szentjeiről, másnap az összes megholtról is megemlékezzünk. 998-ban kezdték az ünnepet, majd a 11. században a clunyi bencések hatására széles körben elterjedt. Az Egyház az ünnepen bizalommal kéri a Mindenhatót: „add kegyelmedet elhunyt gyermekeidnek, hogy a földi élet halandóságát legyőzve örökre szemlélhessenek téged, aki alkottad és megváltottad őket”.

„Krisztus nem akart a haláltól menekülni, és minket sem tudott volna semmi mással jobban megmenteni, mint éppen halálával. Így tehát az ő halála mindenki élete lett” – Szent Ambrus püspök – testvére haláláról elmélkedve – e szavakkal foglalja össze a kereszténység legfőbb tanítását a halálról és a feltámadásról.

Forrás: MKPK


Mindenszentek ünnepe

November 1-jén közös napon ünnepeljük az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, akikről sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg.



Keleten már 380-ban megülték ezt az ünnepet, minden vértanúról megemlékezve. A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápának köszönhetően került be, aki – miután megkapta a pogány istenek tiszteletére épült római Pantheont – 609. május 13-án Mária és az Összes Vértanúk tiszteletére szentelte fel. III. Gergely pápa (731–741) kiszélesítette az ünneplendők körét: a „Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek” emléknapjává tette mindenszentek ünnepét. November 1-jére IV. Gergely pápa (827–844) döntése értelmében került az ünnep.

„Mindenható örök Isten, ki megadtad nekünk, hogy egy napon ünnepelhessük minden szented dicsőségét, arra kérünk, hogy sokszoros közbenjárásukra bőven áraszd reánk irgalmasságodat” – hangzik fel az ünnepi mise könyörgése mindenszentekkor. E szavakkal a már mennybe jutott, üdvözült hívek közösségének, a diadalmas egyháznak a közbenjárását kéri a földön élő lelkeket egybefogó, küzdő egyház.

Forrás: MKPK


„Krisztusért meghalni annyi, mint örökké élni”

Romzsa Tódor mint szemináriumi spirituális nem tett különbséget ruszin, ukrán, orosz és magyar kispap között. Számára mindegyik növendéke: leendő apostol és lelkipásztor volt. Rajongásig szerette népét. Ezért arra biztatta a ruszin papnövendékeket, hogy népük felemelkedésén fáradozzanak. 

Mint a filozófia tanára, érdekfeszítően magyarázott, és a nehéz szövegeket sokszor humoros megjegyzésekkel oldotta fel. Mintha megsejtette volna, a jövőt, növendékeit az ateizmus elleni harcra készítette fel. Minden egyes filozófiai tételnél megemlítette azt az ellenvetést, amely az ateisták részéről felmerülhet, és egyúttal megadta rá a választ. Tanítás közben biztos tudás sugárzott róla. Erre a biztos tudásra nevelte a növendékeket is, s azt akarta, hogy a katolikus világnézetet szakértelemmel és magabiztosan képviseljék. 

A szeminárium kápolnájának szószékéről adott elmélkedési dogmatikai jellegűek voltak, de mindig fűzött hozzájuk erkölcsi tanulságokat is. Arra törekedett, hogy a hivatás kegyelmét egyre jobban kibontakoztassa a növendékekben. Nemcsak kispapjai, hanem paptársai is követendő példát láttak benne. 

1947 őszén Sztálin jóváhagyta a Szovjetunióban működő keresztény egyházakra vonatkozó jelentéseket és intézkedési terveket, amelyek a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye és annak püspöke, Romzsa Tódor sorsát is meghatározták. Hruscsov, az ukrajnai kommunista párt központi bizottságának első titkára Sztálinhoz fordult azzal a kéréssel, hogy engedélyezze számára a Rómával egyesült egyházi felsőbbség likvidálását az egykor magyar városban, Ungváron. 

Tódor püspök és egyházmegyéjének papjai továbbra is igyekeztek úgy élni és tevékenykedni, mintha ez a veszélyhelyzet nem létezne, tudomásul véve azt, hogy életterük mindinkább beszűkül. Amikor Lóka (Lavki) községben (Munkácsi járás) befejeződött a templom felújítása, annak 1947. október 26-án, Krisztus Király ünnepén történő felszentelésére Tódor püspököt kérték meg. 

Mivel a püspökre és papjaira vonatkozó utazási tilalmat csak az illetékes egyházügyi megbízott oldhatta fel, ezért az állambiztonsági szervek jól ismerhették az utazás időpontját. Az ünnepélyes templomszentelés után a püspök és kísérete a beregszőllősi plébánián ebédelt. Itt a helybeliek figyelmeztették, hogy a faluvégen idegen férfiakat és autókat láttak, ezért a püspök a következő napra halasztotta a hazatérést. 

Másnap, hétfőn 9 óra tájban Iványi irányába indult hazafelé. Beregszőllőstől 2-3 km távolságban azonban egy nagy, 12 kerekes teherautó teljes sebességgel hátulról belerohant a püspököt szállító lovas kocsiba. A püspök és Bacsinszky Dániel parochus atya az úttestre zuhantak, kísérőit, Bereznay András titkár atyát és két kispapot pedig az ütközés ereje 10 méterre röpítette a mezőre, akiket a támadók még agyba-főbe vertek. A felocsúdott két kispap segítségért kiabálva a közeli falu felé futott, de a pufajkás merénylők – abbahagyva a püspök ütlegelését – utolérték őket. A püspöki titkár eszméletlenül feküdt. Bacsinszky Dániel parochust, akinek a lábán amúgy is átment a gázoló teherautó kereke, úgy látszik a püspöknek nézték, mert az ütlegekből különösen is sok jutott neki. Tódor püspök fejsérüléseket és állkapocstörést szenvedett a vastárgyakkal való csapásoktól. A merénylők rövid időn belül végeztek volna áldozataikkal, de Iványi felől emberek közeledtek. Erre a támadók elmenekültek. 

A postaautón a sebesülteket a munkácsi kórházba szállították, ahol az orvosok mindent megtettek a sérültek érdekében. Tódor püspök leginkább a fején sérült meg. Állkapcsán kétszeres törést szenvedett, szájüregében csupán hét foga maradt épségben, a többi részben kitört, részben meglazult. Egyik lábszárán hosszanti nyílt sebek voltak, egész testét zúzódások és kék foltok borították. A műtétek, illetve az orvosi ellátás után nyugodtan telt el az éjszaka, a betegek állapota stabilizálódott.

Teofila bazilita rendi nővér (aki a sebészeti osztály főnővére és a kórház adminisztrációs főnővére volt) tanúsítja, hogy a kórház főorvosa – szokatlan eljárással – másnap egy fiatal leányt alkalmazott betegápoló nővérnek arra az időszakra, amíg Tódor püspök és kísérete a kórházban tartózkodott, és határozott utasítása volt, hogy ételüket a konyháról is ez az új alkalmazott hozza majd be személyesen számukra, sőt szállást is a sebészeten kellett neki biztosítani. A főorvos igyekezett eltávolítani a nővéreket és a hozzátartózkodókat, hogy ne töltsék az éjszakát a betegek mellett, hiszen itt van az új „nővér”, akit kizárólag az új sebesültek mellé vett fel. A főorvos Bacsinszky atyát át akarta helyezni a teológusok kórtermébe, hogy a püspöknek kellő nyugalmat lehessen biztosítani, de Tódor püspök határozottan arra kérte, hogy paptársa maradjon mellette. 

Másnap Tódor püspök meggyónt és megáldozott. Állkapocs törése, illetve az azt rögzítő kapcsok miatt egy kis cső segítségével csak folyékony táplálékot tudott magához venni. 

A főorvos és helyettese péntekről szombatra virradó éjjel nagyon kései időben, akárcsak az előző éjszakán is, vizitet tartottak. A főorvos a nővéreket kiparancsolta a betegszobából, ahogyan mondta: „Mindössze öt percre.”

Amikor a nővérek visszajöttek, úgy látszott, hogy semmi baj nem történt. De nemsokára a püspök felsóhajtott: ”Jézusom”, majd látták, hogy az egész testét megrázó görcs után nem mozdul többé. A szomszéd ágyon fekvő Bacsinszky atya csak annyit tudott mondani: ”Volt itt egy nővér, és a püspök atya orra alá tartott valamit.” Ez a vallomás és az orrnál kezdődő kékülés arra mutatnak, hogy a méreg a belélegzéssel, az orr nyálkahártyáján keresztül szívódott fel, s okozta halálát mintegy 10 perc alatt, 1947. november 1-én. 

Csak másnap, vasárnap este engedélyezték a püspök testének hazaszállítását a munkácsi kórházból. Hétfőn a hívek egész nap búcsúztak a Székesegyházban felravatalozott főpásztoruktól. November 4-én délelőtt a Szent Liturgia után Tódor püspököt a Székesegyház kriptájában temették el.

Forrás: Boldog Romzsa Tódor püspök életéről és vértanúhaláláról (Puskás László: Megalkuvás nélkül című könyve alapján)


2014. október 28., kedd

Mária út




Igaz történet a házastársi és családi összetartásról

A világ megrendült az édesanya hősies példáját látva, aki gyermekeiért adta életét: „A mennybe megyek, te pedig maradj itt a papával. Ott fogok imádkozni értetek”  

Az elmúlt napokban (2012. - a szerk.) bejárta a világot a fiatal olasz édesanya Chiara Corbelle halálának híre, aki férjével együtt hősies módon fogadta el, hogy két olyan beteg gyermeket hoz a világra, akiknek nem volt esélyük az életre. Ezután, pedig saját életét adta azért, hogy megmentse harmadik gyermeküket. Az olaszországi televíziók és médiák a nyilvánosság elé tárták e megrázó történetet, mely tanúságot tesz Chiara hit által megélt nagy szeretetéről és áldozatáról, bizalmáról és a Mindenható Isten iránti hálájáról az élet ajándékáért.

Chiara Corbella 28 éves volt, mosolygós fiatalasszony, akinek arca mindig ragyogott az örömtől. Férjével, Enrico Petrilliaval Róma Aurelio nevű kerületében élt. Átlagos házaspár voltak, Wojtyla generációjából. A plébánia vonzáskörzetében nőttek fel, részt vettek a ifjúsági találkozókon. Međugorjéban történt megismerkedésük után, 2008 szeptemberében a házasság szentségével koronázták meg szerelmüket.

Pár hónap múlva Chiara áldott állapotba került. Sajnos, a babánál az első ultrahangos vizsgálat a koponyában súlyos agyi fejlődési rendellenességet mutatott, mely szerint a kisbaba teljes vagy részleges agykárosodással fog születni. A fiatal pár azonnal elfogadta az új életet, mint Isten ajándékát, annak ellenére, hogy az orvosok érveikkel többször is megpróbálták őket eltántorítani meggyőződésüktől. Születése után kis Mária részesült a keresztség szentségében, majd 30 percig tartó földi élete után elkísérték „égi születéséhez”. Barátaik számára is felejthetetlen marad a kislány temetése, örökre megmarad „életük egyik legszebb tapasztalataként.” Krisztus halál felett aratott győzelme megerősítést kapott e kicsi fehér koporsó és a két szülő által, akik énekeltek és hálát adva dicsérték az Urat a gyászmisén.

Néhány hónap elmúltával újabb gyermekáldás. Az örömhír első pillanatait azonban megtörte az első ultrahangos vizsgálat eredménye: a gyermeknek, a kis Dávidnak hiányzott a lábacskája. Hittel és szeretettel felfegyverkezve, mely mindenkor megőrizte házasságukat, a házaspár elhatározta, hogy megtartják a gyermeket. A hit választása a bizalom gyümölcse, tudva, hogy az élet és a halál kulcsa egyedül Istennél van. Erről tesznek tanúságot barátaik is, akik emlékeznek arra pillanatra, amikor Enrico örömmel újságolta, hogy gyermekük lesz, bár nincsen lába. Sajnos a hetedik hónap környékén az újabb ultrahang felvétel által megállapítást nyert, hogy a végtaghiányosság mellett, a pici belső szervei sem fejlődtek a megfelelő módon. „A gyermek alkalmatlan az életre” ez volt az ítélet. Lehet, hogy alkalmatlan a földi életre, de nem a mennyeire. Tehát, a házaspár kivárta a gyermek születését. 2010. január 24-én megszületett Dávid, és azonnal megkeresztelték, imádsággal kísérték rövid életét, egészen az utolsó lélegzetvételéig. Dávid temetésén annyi szépség, annyi hit és az irigység egy különleges formája volt jelen, azon öröm miatt, melyet a szülők sugároztak nehéz keresztjük ellenére. Nem szerepjátszás, nem megjátszott öröm, hanem igazi példamutatás sok ma élő család számára.

Szenvedés, trauma, elbátortalanodás, de Chiara és Enrico sohasem zárkóztak el az élettől, olyannyira nem, hogy egy bizonyos idő eltelte után Chiara újra áldott állapotba került: a kis Francescot hordta a szíve alatt. Ez alkalommal minden rendben volt: az ultrahang segítségével megállapították teljesen egészséges a gyermek. Az ötödik hónapban azonban újabb kereszt érkezett: Chiarának súlyos seb keletkezett a nyelvén, majd az első vizsgálat után megerősítették a legsúlyosabb feltételezést miszerint: carciomat (rákot) diagnosztizáltak. Mindennek ellenére Chiara és Enrico nem veszítette el hitét és „szövetséget kötöttek” Istennel és eldöntötték, hogy még egyszer ’igent’ mondanak az életre. Chiara gondolkodás nélkül védte Francesco életét, akkor is, ha ezzel nagy kockázatot vállalt magára, elhalasztva a saját életének megmentésére irányuló kezelést. Csak a szülés után vetette magát teljesen alá a radikális gyógyításnak: a műtétnek, a kemoterápiának és a sugárkezelésnek. A kis Francesco szép, egészséges kisfiúként 2011. május 30-án születetett a világra. Ez idő alatt Chiara azonban testileg annyira kimerült, hogy jobb szemére elveszítette a látását, majd egy éven át tartó emberfeletti küzdelem után nem bírta tovább. 2012. június 13-án, szerdán dél körül családja és barátai körében befejezte az őt üldöző „sárkány” elleni harcot – így nevezte a daganatot, a Jelenések könyvére gondolva.

Családja és barátai is megerősítik, hogy ő e szent élet élő tanúja, minden kísértés, a kemoterápia és a sugárkezelés nehéz hónapjai ellenére is, melyet mosolyogva és vidáman, felfoghatatlan módon, a Gondviselésre bízva magát hordozott.

A kísértések idején Chiara és Enrico sohasem bátortalanodott el, mert már elfogadták Annak akaratát, aki semmit sem tesz véletlenül. És minden nap elmondták felajánló imájukat Szűz Máriához, a Totus Tuus szavaival befejezve. Francescot pedig a Szűzanyának, Angyalos Boldogasszonynak ajánlották.

„A második Gianna Beretta Molla”, így nevezte Chiarát Agustino Vallini bíboros, Róma város pápai vikáriusa, aki a temetés szertartását vezette 2012. június 16-án a római Szent Franciska templomban. A szertartás minden volt, csak nem temetés: óriási ünnep, melyen több ezer ember vett részt, akik zsúfolásig megtöltötték a templomot és mindvégig énekeltek, dicsőítettek, tapsoltak és imádkoztak.

„Az élet olyan, mint a hímzés, melynek látjuk a visszáját, a rendetlen oldalát és a sok-sok szálat – mondta a bíboros – de idővel a hit lehetővé teszi számunkra, hogy meglássuk az igazi oldalát is”. Chiara esete a bíboros szerint „nagy életlecke, fénysugár, Isten csodálatos tervének gyümölcse.”

„Nem tudom, hogy e fiatalasszony által Isten mit készített számunkra”, de nyomatékosan hangsúlyozta, „biztos, hogy olyan valamit, amit nem szabad elveszítenünk, ezért őrizzük meg ezen örökségünket, mely arra emlékeztet bennünket, hogy igazán értékeljük a legapróbb és legegyszerűbb gesztust is mindennapjaink során”.

„Ezen a reggelen megéljük azt, amit 2000 évvel ezelőtt megélt a római százados, amikor látta, hogy Jézus meghalt. Az mondta: „Ez valóban Isten fia volt”, mondta szentbeszédében fra Vito, fiatal, Assisiben jól ismert ferences, aki Chiara betegsége idején otthonukba költözött, hogy lelkileg segíthesse Chiarát és családját életének utolsó szakaszában.

„Chiara halála telve volt imádsággal, sőt maga volt az ima” folytatta. A fiatalasszony – mesélte a ferences atya „áprilisban az orvosi diagnózis után, mellyel megállapították, hogy betegsége eljutott a ’végső stádiumhoz’, csodáért imádkozott, de nem a gyógyulását kérte, hanem, azt kérte Istentől, hogy ő és a hozzá közel álló személyek a betegség és a szenvedés pillanatában békét élhessenek meg”.

„És mi – tette hozzá megrendülten fra Vito – láttuk, hogyan hal meg egy asszony nemcsak békésen, hanem boldogan.” Ez az asszony mindvégig szeretetből másokért áldozta életét, olyannyira, hogy Enriconak bizalmasan a következőket mondta: „lehet, hogy nem is kívánom a gyógyulásomat, egy boldog férj mosolygó hitves nélkül és egy vidám gyermek édesanya nélkül nagyobb tanúságtétel, mint egy asszony, aki legyőzte a betegséget. Tanúságtétel, mely sok-sok embert megmenthet…”

Különleges Chaiara története, akit menyasszonyi ruhájában temettek el, de ugyanígy az a levél is, amelyet egy héttel halála előtt írt fiának, Francesconak, és amelyet temetésén férje, Enrico olvasott fel: ’A mennybe megyek, hogy gondoskodjak Máriáról és Dávidról, te maradj itt a papával. Onnan fogok imádkozni értetek.’  
Nem maradhatunk közömbösek napjaink e szentségi életet látva. A történet megérdemelte, hogy ismertté váljon, és beszéd tárgya legyen, mert megerősítése annak, hogy van lehetőség ma arra, hogy II. János Pál pápa szavai beteljesedhessenek: „Mindannyian vágyakozhatunk a szentségre, mindennapi életünkben.” Különleges bizonyítéka ez annak, hogy a mai sebzett, önző társadalom ellenére is, amely arra tanít bennünket, hogy bármi áron is, de mentsük meg saját kényelmünket, léteznek olyanok, akik a hit erejével képesek meghalni másokért, életüket adni egy új lehetőség megszületéséhez.

Chiara tanúságtétele első gyermekének születése után

Megszületett Mária. Amikor megláttam, olyan pillanat volt az, amelyet sohasem fogok elfelejteni. Abban a percben megértettem, hogy egész életünkre láthatatlan kötelékkel vagyunk összekötve. Nem gondoltam arra, hogy milyen rövid ideig lesz ő velünk, összekapcsolódtunk, mert ő az én kislányom. Ezután elvitték. Az a pillanat, amikor Enrico bejött a szobába és karjában hozta Máriát a második felejthetetlen pillanat, mert karjában tartotta őt, büszkén nézete és nagyon boldog volt. Biztos voltam benne, hogy Máriának nem lehetett volna jobb édesapja. Az, amit az Úrtól kértünk, a természetes szülésen kívül, melyet beteljesített, az volt, hogy élve szülessen és megkeresztelhessük. Amikor Enrico visszajött azt mondta: „Él”. És akkor megkereszteltük. Ez volt számunkra a legnagyobb ajándék, amelyet az Úr adhatott. Mária fél órát élt, utolsó pillanatáig együtt lehettünk. Megismerhették őt nagyszülei és néhány barátunk. Azután Enrico elkísérte. Csak azt mondhatom, hogy az a fél óra egyáltalán nem tűnt olyan rövidnek. Felejthetetlen fél óra volt.
Ha elvetettem volna, nem hiszem, hogy az abortusz napjára úgy emlékeznék, mint ünnepre, az öröm napjára. Azt gondolom, hogy olyan pillanat volna, amelyet mindenképp igyekeznék elfelejteni, mint a nagy szenvedés perceit. Mária születésének napjára mindig úgy tudok emlékezni, mint életem egyik legszebb napjára. Elmondhatom majd gyermekeimnek, hogy az Úr egy különleges testvérrel ajándékozta meg őket, aki a Mennyben van és imádkozik értük. Azt szeretném mondani azoknak az édesanyáknak, akik elveszítették gyermeküket… Azt szeretném mondani nekik: mi édesanyák voltunk. Megkaptuk ezt az ajándékot. Nem számít az idő, hogy egy vagy két hónapig, néhány óráig; az a fontos, hogy megkaphattuk ezt az ajándékot, mert ez olyan valami, amit nem lehet elfelejteni.




fordította: Sarnyai Andrea

Forrás: www.bitno.net / Metropolita

Simon és Júdás Tádé apostolok

A tizenkét apostol közül Simonról és Júdás Tádéról tudjuk a legkevesebbet az újszövetségi Szentírásból.


Szent Simon és Szent Júdás Tádé apostolok ünnepe lesz október 28-án. Keveset tudunk róluk, de azt biztosan állíthatjuk, hogy vérük ontásáig teljesítették küldetésüket, hirdették Jézust, a feltámadottat. Simont, Márk és Máté evangélisták ,,Kananeus Simon''-ként, Lukács pedig a ,,Zelóta Simon''-ként emlegeti. A zelóta szóból arra következtethetünk, hogy Simon korábban a fanatikusan Róma-ellenes párthoz tartozott. Júdás Tádét Márk és Máté is említi. Lukács két helyen is ,,Judas Jacobi''-t említ, és nem dönthető el, hogy Jakab fiáról, vagy testvéréről van-e szó.

Szent Jánosnál azt olvassuk, hogy ,,Júdás, nem a karióti'', felteszi Jézusnak a kérdést: ,,Uram, hogy van az, hogy nekünk akarod kinyilatkoztatni magadat és nem a világnak?'' (14,22). A válasz látszólag megkerüli a kérdést, de lényegében érinti a tanítványok hivatását és Jézushoz való kapcsolatát: ,,Aki szeret engem, az megtartja tanításomat, és Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk, és benne fogunk lakni.''

Legendájuk szerint a Zelóta Simon Júdás Tádéval együtt úgy lett vértanú, hogy kettéfűrészelték őket. Ezért Simont fűrésszel szokták ábrázolni, a favágók tekintik a védőszentjüknek. Ünnepüket a Jeromos-féle Martirológium október 28-ra teszi. Rómában a 9. századtól ünneplik őket.

Forrás: Szatmári Egyházmegye


2014. október 27., hétfő

A búcsúkról

Az alábbi összefoglalás segítségedre szeretne lenni, hogy elkezdj mélyebben Jézussal élni (a búcsú elnyerése által is), és mélyebb kapcsolatba kerülj az e világon "küzdő" és a másvilágon "szenvedő", illetve "megdicsőült" egyházzal.

1. Mi a teljes búcsú?
A bűnbánat, illetve a gyónás visszavezet a kegyelem állapotába, az isteni életbe. De a bűn "nyomai", a kialakult rossz szokások megmaradnak bennünk (lelkünkben, pszichénkben, reflexeinkben); ezért van szükségünk megtisztulásra, vezeklésre, illetve ezért jutnak emberek  az ideigtartó büntetésre, a "tisztítótűzbe". A teljes búcsú az "ideigtartó" büntetéstől, vagyis (ha most meghalnánk) a tisztítótűztől szabadit meg minket, illetve a tisztítótűzben szenvedőket a mennybe juttatja.
A teljes búcsút így felajánlhatjuk a tisztítótűzben szenvedő lelkekért vagy önmagunkért.

2. Mik a teljes búcsú elnyerésének feltételei?
a) Minden esetben alap-feltétel: természetesen a búcsú elnyerésének vágya és
- a szentáldozás aznap; szentgyónás (bizonyos időn belül);
- a szív megtérése: vagyis hogy Isten első helyre kerüljön életünkben, s mentesek legyünk még a bocsánatos bűnökhöz (bármilyen hibához) való szándékos ragaszkodástól is;
b) November 1 déltől kezdődően 8 napon át minden nap teljes búcsú nyerhető a halottak javára. Ehhez a fentiek mellett, azokon kívül, még szükséges:
- valamelyik temető felkeresése és ott imádkozni a "pápa szándékára", hogy ezzel is megéljük az Egyházzal való egységünket (egy Hiszekegy, egy Miatyánk, egy Üdvözlégy!) .

3. A tisztítótűzben szenvedő lelkekért miért lehet búcsút felajánlani?
A tisztítótűzben szenvedő lelkek magukon már nem tudnak segíteni, de a kegyelem állapotában vannak. A búcsú által megnyilvánul irántuk is az Egyház szeretete.

4. Miért nem nyerhető búcsú földön élő felebarátaink részére?
Földön élő embertársainkért imádkozhatunk, de búcsút nem nyerhetünk számukra. Aki szeretne búcsúban részesülni, annak - amíg a földön él - magának is van módja búcsú nyerésére.

5. Mit tehet másokért az, aki valami ok miatt nem áldozhat (nem gyónhat)?
Aki nem áldozhat, az nem nyerhet teljes búcsút. De ha Isten szeretetében él, ő is "kiegészítheti testében, ami hiányzik Krisztus szenvedéséből" (Kol 1,24), és hozzájárulhat embertársai, illetve az Egyház kegyelmi életének növekedéséhez. - Tehát számára is különösen kegyelemszerzőek mindazok a gyakorlatok, amelyeket az Egyház a búcsú feltételeként ajánl; hiszen ezek által ő is az egész Egyház közös imájához csatlakozik

6. Mi a pápa szándéka?
A pápa szándékai az Egyház nagy szándékai.

7. Hányszor lehet teljes búcsút nyerni?
Minden nap, naponta legfeljebb egyszer.

8. Miért nevezzük "búcsúnak" ezt az ajándékot?
Eredeti neve "elengedés" (latínul: indulgentia) volt. Ez azt fejezte ki, hogy Isten az Egyház által elengedi az ideigtartó büntetést. A magyar "búcsú" kifejezés arra utal, hogy az ember búcsút vesz a rá váró büntetéstől, Jézusnak az Egyház révén közvetített kegyelme által.

9. Milyen gyümölcsei vannak, ha élünk a búcsúnyerés lehetőségével?
- Mivel törekszünk arra, hogy a legkisebb bűn szándéka se maradjon bennünk (hiszen ez a teljes búcsú feltétele), lélekben megújulunk.
- Segítünk a szenvedő lelkeknek, hogy a mennybe jussanak
- Kapcsolatba kerülünk a túlvilággal (a szenvedő és a megdicsőült Egyházzal): a tisztítótűzben szenvedőkkel (akikért imádkozunk); és a mennyben levőkkel is, hiszen oda kerülnek azok akikért a búcsút felajánlottuk. A megdicsőült lelkeknek pedig kérhetjük közbenjárását. (Megéljük az örömöt, hogy bekapcsolódhatunk Krisztus megváltó művébe (Kol 1,24), hogy segíthetünk egymásnak; hogy élők és holtak együtt tartozunk Krisztus titokzatos Testébe.)
- Elmélyül a kapcsolatunk a földön élő (küzdő) Egyházzal: hiszen az Egyház közvetítésével lehetünk részesei a búcsúnyerés kegyelmének. Magunk erejéből erre sose volnánk képesek. Tehát hálával, s az Egyházzal együtt érezve, imádkozunk a pápa szándékára.
- Bensőségesebb kapcsolatba kerülünk Jézussal: hiszen ő minden kegyelem és búcsú forrása - a kegyelmeket az Egyház is csak általa kaphatja.
- Feltámad bennünk a vágy, hogy ha ma ilyen értelmesen és hasznosan is élhettünk, akkor mindig értelmesen és Jézusnak adottan éljünk.

10. Honnan van az Egyháznak joga arra, hogy búcsút engedélyezzen?
Minden kegyelem Krisztustól származik. Az Egyház, mint Krisztus teste, részesedik Krisztus kegyelméből, a hivő keresztények és szentek pedig abban az isteni kitüntetésben részesülnek, hogy valamiképpen "kiegészíthetik testükben " a megváltás kegyelmeit (Kol 1,24). E kegyelmek összességét hívjuk az "Egyház kegyelmi kincstárának"... A búcsú elnyeréséért imádkozni azt jelenti, hogy belépünk az Egyház lelki közösségébe, s megnyílunk az "egyház kegyelmi kincstára" felé. - Jézus Péternek és apostolainak hatalmat adott: "Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is" (Mt 16,19). Erre a felhatalmazásra alapozva engedélyeznek az egyházi előljárók bizonyos kegyelmi alkalmakkor a hívőknek búcsút, amely által részesedünk az Egyház kegyelmi kincseiből, s feloldozást kapunk az "ideigtartó" büntetések alól.

11. Hogyan induljak el?
Elhatározhatod, hogy a nyolcad alatt, legalább egyszer szeretnél teljes búcsút nyerni egy ismert vagy ismeretlen elhunyt javára. A fenti feltételeket egy nap bizonyára tudod teljesíteni. (Bármi kérdésed van, beszéld meg lelkiatyáddal vagy tapasztaltabb testvérekkel!)

Tomka Ferenc nyomán BM.

Forrás: Szent Kereszt Főplébánia, Csíkszereda




2014. október 26., vasárnap

A Biblia értékrendje

A Tízparancsolat kihirdetése után Isten e szavait olvassuk a Bibliában: „Teljes életedben féld az Urat, a te Istenedet, s tartsd meg minden parancsát, amelyet én neked, fiaidnak és unokáidnak meghagyok.” (MTörv 6,2) „Féld az Urat, a te Istenedet, és csak neki szolgálj.” (MTörv 6,13) A „féld” itt nem rettegést, hanem feltétlen imádatot jelent. A Krisztus előtti korban készült görög Septuaginta-fordítás ezért helyesen a latreuszeisz (=imádd) szóval fordítja. Így idézi az evangélium szerint maga Jézus is e parancsot: „Az Urat, a te Istenedet imádd (latreuszeisz), és csak neki szolgálj.” (Mt 4,10) 


Melyik a főparancs?

Minthogy az ószövetségi Szentírás sok isteni parancsot sorol fel, felmerül a kérdés, melyik ezek közül a legfontosabb. Az evangélium szerint egy írástudó fel is tette Jézusnak e kérdést. Jézus válasza egyértelmű: „Az összes parancsok közül a legelső ez: »Halld, Izrael! A mi Urunk, Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből!« Ez az első parancsolat.” (Mk 12,30) Isten imádása és szeretete tehát az a parancs, amely az ember egész értékrendjét meghatározza. Ezzel azonban még korántsem lett világossá a bibliai értékrend. Tovább kell ugyanis kérdezni: miképpen lehet és kell Istent imádni és szeretni? Vajon elég az Isten által parancsolt vallási szertartásokat pontosan végezni, a Bibliában leírt több mint hatszáz parancsot és tiltást feltérképezni és pontosan megtartani? Jézus korában voltak a zsidó rabbik közül olyanok, akik azt hitték, hogy ennyi elegendő. Pontosan megtartották például a templomi tized fizetésére vonatkozó előírásokat, végezték a megszabott imádságokat és az előírt áldozati szertartásokat. Jézus azonban nem így gondolkodott. Jézus szerint minden a „szíven” múlik. Semmi, kívülről jövő dolog nem „szennyezheti be az embert, mert nem hatol bele a szívébe.” Viszont „belülről, az ember szívéből származó” gonoszság beszennyezi az embert (Mk 7,19.21). Ellenkezőleg, amikor az ember szíve „tiszta” (Mt 5,8), akkor ebből a tiszta szívből származnak a jó gondolatok és tettek. Mert olyan a „jó szív”, mint a jó fa, amely jó gyümölcsöt terem (Mt 6,17). Az ember szíve pedig akkor tiszta, ha szeret, szereti Istent „teljes szívéből, teljes lelkéből és minden erejéből” és – itt van Jézus tanításának nagy újdonsága! – „szereti embertársát”. „ Isten imádása és szeretete az a parancs, amely az ember egész értékrendjét meghatározza. Ezzel azonban még korántsem lett világossá a bibliai értékrend. Tovább kell ugyanis kérdezni: miképpen lehet és kell Istent imádni és szeretni?

Az ember felértékelése

A jézusi erkölcsrend sajátossága az ember csodálatos felértékelése. Köztudomású, hogy amikor Jézus az írástudó kérdésére válaszolva és a Második Törvénykönyvet idézve az Isten iránti szeretet parancsát jelentette ki első parancsolatnak, nem állt meg, hanem így folytatta: „A második parancs pedig ez: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!«” (Mk 12,31). Jézus a Biblia két különböző könyvéből (MTörv 6,5–6 és Lev 19,18) vette ezeket az idézeteket, és etikájának sajátossága, hogy összekapcsolja és egymás mellé helyezi azokat. Az Isten iránti szeretethez tehát feltétlenül kapcsolódnia kell az emberek iránti szeretetnek. Mégpedig a minden ember iránti szeretetnek. 

A Leviták könyvéből idézett szövegben a „felebarát” szóval fordított héber szó: „resza”. A szövegösszefüggésből világos, hogy e szó a honfitársat és az állandóan letelepedett jövevényt jelenti, de nem terjed ki az idegen, pogány nemzetekhez tartozó emberekre. Ezért is kérdezte meg Lukács evangéliuma szerint az írástudó Jézustól, hogy „ki az én felebarátom?”. Jézus erre a kérdésre a jó szamaritánusról szóló példabeszéddel felel. E szerint nem a papnak, sem a levitának, hanem az idegen, „eretnek” néphez tartozó szamaritánusnak „esett meg a szíve” az útfélen félholtan heverő áldozaton, ő ment a „közelébe”, és segített rajta. A példabeszéd végén pedig Jézus teszi fel a kérdést, mégpedig helyesen: „A három közül melyik lett felebarátjává annak, aki a rablók kezébe esett?” Az írástudó így felel: „Az, aki irgalmasságot cselekedett vele.” És Jézus e szavakkal zárja a párbeszédet: „Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél.” (Lk 10,30–37) 

Ebből világos, hogy Jézus szerint a „második parancs” a minden ember iránti tevékeny szeretetet írja elő, bármilyen néphez vagy nemzethez tartozzék is az illető. Azt a kérdést nem is szabad feltenni, hogy „ki az én felebarátom”. Ellenkezőleg: bárki, aki életutunkat keresztezi és szükségben van, élő felkiáltás: „Légy felebarátommá! Segíts rajtam!” 

Az istenszeretet és emberszeretet kapcsolata

Nincs kivétel! Abból, hogy az Isten szeret minden embert, „fölkelti napját a gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és gonoszoknak” (Mt 5,45), és „jóságos a hálátlanokhoz és gonoszokhoz is” (Lk 6,35), az következik, hogy Jézus szeretet-parancsa az ellenségekre is kiterjed: „Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Áldjátok azokat, akik átkoznak benneteket, és imádkozzatok azokért, akik gyaláznak titeket.” (Lk 6,27–28) 

Ebből kiderül, hogy a jézusi emberszeretet parancsa az istenszeretet parancsán alapszik. Csak az olyan ember lesz képes mindenkit, még ellenségeit is tevékenyen szeretni, aki hisz abban az Istenben, aki szeretetből teremtette meg a világot, aki minden ember üdvösségét akarja (1Tim 2,4), és szereti minden teremtményét (Bölcs 11,25). 

Az embernek ilyen csodálatos felértékelése miatt tette Jézus a következő kijelentést: „A szombat van az emberért, és nem az ember a szombatért.” (Mk 2,27) Vagyis a tízparancsolat harmadik parancsában szereplő „szombatnak” az Úr napjaként való megszentelésénél fontosabb az emberek szolgálata. Ezt emelik ki Jézusnak szombaton végzett gyógyításai. Amikor egy szombati napon Jézus bement egy zsinagógába, az ott levő farizeusok „lesték őt”, hogy a gyülekezetben levő bénakezű embert meggyógyítja-e, „hogy vádolhassák”. Jézus erre középre állítja a bénakezűt, és megkérdezi: „Szombaton mit szabad tenni, jót vagy rosszat? Életet menteni, vagy veszni hagyni?” És amikor a farizeusok „csak hallgattak”, Jézus „haragosan körülnézett rajtuk, elszomorodott szívük keménységén, és így szólt az emberhez: »Nyújtsd ki a kezedet!« Az kinyújtotta, és meggyógyult a keze.” (Mk 3,1–5) A farizeusok erre úgy megdühödtek, hogy már Jézus megölését tervezték, mert nem tartja meg a törvényt. Jézus számára tehát életveszélyes volt az új értékrend meghirdetése és gyakorlása. De ő mindezzel nem törődik. Tudja, hogy az Atyaisten: emberszerető Isten. Kétszer is helyeslően idézi Ózeás próféta könyvéből Isten szavát: „Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot” (Óz 6,6; Mt 9,13; 12,7) 

Jézus szilárdan meg volt győződve arról, hogy az irgalmas, tevékeny emberszeretet nélküli vallásosság értéktelen. Nem elég szánkkal magasztalni az Atyaistent vagy Jézust: a szeretetből fakadó tettekre van szükség. „Nem mindenki, aki mondja nekem: »Uram! Uram!«, megy be a mennyek országába, csak az, aki megteszi Atyám akaratát, aki a mennyben van.” (Mt 7,21)

Mi tehát az Isten akarata? Ezt Jézus viselkedéséből olvashatjuk ki legjobban. Az ő szeretete nem ismer korlátot, de a legnagyobb szeretettel éppen a szegények, elnyomottak, megvetettek, elhagyatottak, betegek, kivetettek iránt viseltetik. Leprásokat megérint és meggyógyít (Mk 1,40), és egy asztalhoz ül a megvetett vámszedőkkel (Mt 9,11). Isten országa eljövetelének jeleként pedig ezt üzeni Keresztelő Jánosnak: „Menjetek, vigyétek hírül Jánosnak, amit hallotok és láttok: a vakok látnak, a sánták járnak, a leprások megtisztulnak, a süketek hallanak, a halottak föltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot.” (Mt 11,5) 

Az új parancs

Jézus isten- és emberszeretetének a csúcspontja az ő kereszthalála. János evangéliumában olvassuk az utolsó vacsora leírásánál: „Jézus szerette övéit, akik a világban voltak, mindvégig szerette őket.” (13,1) A keresztút felé megindulva pedig ezt mondja Jézus: „Menjünk, hogy megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát és úgy teszek, ahogy az Atya meghagyta nekem.” (14,31) 

Ezért foglalhatta össze Jézus egy parancsba egész tanítását: „Szeressétek egymást, ahogy én szerettelek benneteket.” (Jn 13,34) Szeretni, ahogy Jézus szeretett, ez Jézus parancsa, ez az Isten akarata, ez az új erkölcsi értékrend megvalósítása. 

Így foglalja össze ezt nagyszerűen az Efezusi levél: „Legyetek tehát Isten utánzói, mint kedvelt gyermekek, és járjatok a szeretetben, ahogy Krisztus is szeretett minket, és odaadta magát értünk jó illatú áldozati adományként Istennek.” (Ef 5,1–2) 

Az emberekért életét feláldozó Jézusban „megjelent üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete, megmentett minket az ő irgalmasságából, a Szentlélek újjáalkotó és megújító fürdője által.” (Tit 3,4–5) 

Az embernek ez a jézusi fölértékelése megmutatkozik az utolsó ítéletről szóló megdöbbentő tanításában is: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba az országot, amely nektek készült a világ teremtése óta. Mert éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, idegen voltam és befogadtatok, mezítelen voltam és felöltöztettetek, beteg voltam és meglátogattatok, fogságban voltam és eljöttetek hozzám.” „Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni…, és szolgáltunk neked?” „Amikor megtettétek ezt egynek e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek.” (Mt 25,34–40) 

Az isten- és emberszeretet parancsa annyira összetartozik, hogy János 1. levelében így írhatott: „Ha valaki azt mondja: »Szeretem Istent«, és a testvérét gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát. Az a parancsunk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is.” (1Jn 4,20) Az Isten által szeretett embert semmibe vevő vagy gyűlölő embernek állítólagos istenszeretete: képmutatás és hazugság. Az istenszeretet megvalósításának gyakorlati útja az emberek iránti szeretetet. 

Ez a bibliai értékrend. A Biblia nem tagadja a szabályok, előírások, vallási szertartások stb. értékét, de alárendeli azokat az „új parancsnak”, amelyet így fogalmazhatunk meg: Istentől megkapva a Szentlelket, a szeretet Lelkét, e szeretettel szeresd embertársadat. Ebből következik a katolikus egyház szociális tanításában annak a hangoztatása, hogy a tárgyaknál fontosabb az ember, a tőkénél fontosabb a munkás, a haszonnál fontosabb az igazságosság és az irgalmas szeretet. 

Az irgalmasság cselekedetei

Ezért tartja olyan fontosnak az egyházi hagyomány az „irgalmasság cselekedeteit.” Hagyományosan az irgalmasság hét testi és hét lelki cselekedeteit szokták felsorolni: az irgalmasság testi cselekedeteihez a Jézus által Máté 25. fejezetében felsorolt hat cselekedet mellé a 12. századtól kezdve hozzátették Tóbiás könyvének 1,17–19 nyomán hetediknek: „halottakat eltemetni”. Jézus erről nem beszélt, de a népek természetes étosza nyomán ezt is jó hozzátenni. Az irgalmasság hagyományos lelki cselekedetei pedig: bűnösöket jóra inteni, tudatlanokat oktatni, kételkedőknek jó tanácsot adni, szomorúakat vigasztalni, megbántásokat békével tűrni, az ellenünk vétőknek megbocsátani, élőkért és holtakért imádkozni. Ezek közül a jó tettek közül Jézus az ellenünk vétkezőknek megbocsátást tanította különös nyomatékkal (Mt 6,12.14–15), de a többi is megfelel Jézus lelkületének. 

A Biblia alapján még sok más dolgot is mondhatnánk a helyes értékrendről, például beszélhetnénk az igaz, a jó és a szép értékelésének és ápolásának fontosságáról. E rövid cikkben csak a jézusi értékrend leglényegesebb sajátosságát igyekeztünk kiemelni, hiszen Jézus maga mondta: „Arról ismeri meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” (Jn 13,35) 

Nemeshegyi Péter SJ

Forrás: A Szív folyóirat

Kép: A Szív, Pécsi Tudományegyetem Könyvtára


2014. október 25., szombat

Szent Mór élete

Szent Mór ábrázolása a pécsi Lyceum templom mennyezetén
Szülei nevét nem ismerjük. Mint szerzetes nem használhatta családi nevét, bár ebben az időben családnevek még nemigen voltak. Névadója a 6. században élt és Szent Benedek tanítványai közé tartozott. Születése idejét a történészek 995-1000 közé helyezik. Az sem kizárt, hogy valahol a Dunántúlon született. Már gyerekkorától a pannonhalmi kolostor lakója volt. Vélhetőleg szülei adták be a Pannonhalmi bencés apátság kolostori iskolájába. Erről maga Mór számol be Szent András és szent Benedek életéről írt legendájában. Ugyanebből a legendából tudhatjuk meg azt is, hogy szerzetestársai a kolostor apátjává választották. 
“Én, Mór, aki most az Isten irgalmából püspök vagyok, akkor még iskolás gyermek voltam, a jó férfiút (Szent Andrást) láttam ugyan, de hogy milyen volt szerzetesi élete, azt nem látás, hanem hallás után ismertem meg. Mert a Szent Márton püspök tiszteletére szentelt monostorba a már említett Benedek szerzetes gyakran eljött, ennek tiszteletreméltó életéről elmondta nekem az itt következő dolgokat…” 
Az erényes életű Mór (Maurus) cselekedeteiről a Szent Imre herceg legendája számol be, melynek első hiteles szövegét Mátyás Flórián, a jeles pécsi történész tette közzé 1881-ben. 
Ebből a legendából tudjuk, hogy amikor Szent István és fia, Imre herceg imádkozni ment Szent Márton egyházába ( Pannonhalma), a monostor lakói a kor szokásának megfelelően üdvözlésükre kivonultak. 
(“ Ha történetesen a király vagy püspök valamelyik apátságba jön, az apát és a szerzetesek ne a templomban járuljanak csókra a királyhoz vagy püspökhöz, hanem vonuljanak ki a kolostorba, és sorban állva várják a király vagy a püspök csókját.” Szent László első törvénykönyve 35.) 
A gyermek Imre pedig miután megismerte a szerzetesek érdemeit, kinek-kinek egyenlőtlenül osztotta a csókokat, aszerint, hogy ki-ki mennyi idő óta tartott ki a megtartóztatás erényében. Ezen megfontolás alapján egyeseknek több, másoknak kevesebb csókot adott. Állította, hogy akit hétszeres csókkal halmozott el, az szűzi életet élt. 
A legenda így folytatódik: 
" Szent István néhány nappal azután, hogy a Szent-hegyről(Pannonhalmáról) eltávozott, csupán két kísérőt véve maga mellé, oda visszatért, s a testvérek virrasztását és imádságait titokban kikémlelte. Miután az éjszakai zsolozsmát befejezték, a többiek nyugovóra tértek, s csak azok maradtak a templomban, akiket Szent Imre elhalmozott csókjaival. Ezek szétoszlottak a templom rejtettebb szögleteibe, Isten színe előtt a zsoltárokkal virrasztottak. A szent király aztán odament külön-külön mindegyikhez, felfedte előttük arcát, és az áldás szavaival üdvözölte őket. A királyi felséget mindegyik a csend megtörésével köszöntötte. Végül a király egy Mór nevű testvérhez ment, akit Szent Imre hétszeres csókkal tüntetett ki, de sem szelíd üdvözléssel, sem a királyi fenyegetés szavaival nem tudott belőle választ kicsikarni. Reggel azután, amikor a testvérek összegyűltek, a király maga is jelen volt, és hogy Mór testvér lelkét az alázatosság erényében kipróbálja, a nyilvános bűnvallomáskor igen sok dolgot vetett a szemére, mely a szerzetesi élettel ellenkezik. Vádaskodása ellen Mór egyáltalán nem védekezett, hanem alázatosan megállt, s reménykedve menekült Istenhez, aki az emberi lelket vizsgálja. Ekkor aztán megismerte Szent István, hogy fiának szavai megfontoltak voltak. Miután a történteket rendben és a valóságnak megfelelően elmondta, Mórt dicséretekkel halmozta el, és hogy egy főpapi szék dísze legyen, kevéssel ezután Pécsett a püspöki méltóságra emelte." 
A pozsonyi krónika adata szerint Maurus (Mór) pannonhalmi szerzetes-apát 1036-ban lett pécsi püspök. Az első pécsi püspöktől, a francia származású Boniperttől ( püspök 1009-1036) vette át a pécsi egyházmegye kormányzását. Valószínűleg a térítés nehéz munkáját végezte egyházmegyénkben. 
(Bonipert, akit Pécsre a király tett püspöknek, István király udvari papja volt, így 1009 előtt István király udvarában élt. Az sem kizárt, hogy a királyi kancellária vezetője volt, aki esetleg István I. törvénykönyvét egybeszerkesztette. 
Egy későbbi emlékünk Bonipertről a zalavári apátság 1009-i oklevele, melynek készítője előtt ismert volt az első pécsi püspök neve. 
A Pray-codexben található un. Pozsonyi Évkönyvekben az 1036. évhez azt jegyezték fel, hogy ekkor lett Mór (pécsi) püspök, és az 1042. évnél azt olvashatjuk, hogy Bonipert püspök meghalt. 
Bonipert nevéhez kapcsolódik az első magánlevél is, amely ugyan nem Magyarországon íródott, de Magyarországra küldték. Ezt a levelet Fulbert, a franciaországi chartres-i püspök írta, és ebből megtudjuk, hogy Fulbert megkapta Bonipert azon levelét vagy szóbeli üzenetét, amelyben jelzi, hogy szüksége lenne Priscianus munkájára. Az egyik becses forráskiadványunk szerint eddig 1020-1022 között készült a levél. Priscianusnak, a VI. század elején élt híres római grammatikusnak a munkája a legterjedtebb tankönyv volt a középkorban, s Bonipertnek bizonyára azért volt rá szüksége, mert megszervezte káptalana mellett a székegyházi iskolát, hogy magyar származású és anyanyelvű új pap-generációról gondoskodhassék. Abból, hogy Bonipert grammatikát kér, az is következik, hogy a szabványos iskolai oktatást vezeti be, a szokott rend szerint. A tanítványok először némi alapismereteket szereztek írás-olvasásból, és latin nyelvet is tanultak. Amikor az alapismereteket begyakorolták, következett a hét szabad művészet tantárgyainak az oktatása. /hét szabad művészet: alsó fok- (trivium=hármas út) nyelvtan, szónoklattan, logika, felső fok-(quadrivium= négyes út)számtan, mértan, csillagászat, zene. / 
Sok kutató szerint Bonipert kezdte építeni a ma álló XII. század eleji székesegyház elődjét, ami a Képes Krónika szerint 1064-ben leégett. Bonipert 1009-től 1036-ig, 29 évig volt püspök Pécsett.) 
Szent István(997-1001-1038) halála után 1046-ban kitört a Vata-féle pogánylázadás, amely a Dunántúlra átterjedve, többek között Gellért csanádi püspöknek és Bonifác pécsváradi apátnak halálát is hozta. A lázadók vakították meg az akkori magyar királyt, Orseolo Pétert, aki üldözői elől Pécsre menekült. (Egyes feltételezések szerint nem halt bele sebeibe, hanem 1050-ig tovább élt Pécsett.) A pécsi székesegyházat Mór püspöksége idején Orseolo Péter építtette, ahová később temetkezett is. Kézai Simon, IV. (Kun) László király (1272-90) udvari jegyzője Gesta Hungarorum című munkájában így ír erről: 
“(Péter király)… szemét kiszúrták, és jóllehet ekkor életben maradt, lelke fájdalmában végezte életét és Pécsett temették el Szent Péter apostol egyházában, melyet ő alapított.” 
A lázadás elől Mór elmenekült Pécsről, a béke helyreálltával azonban visszatért székhelyére. A krónikák szerint a lázadást csak három püspök élte túl. Valószínű, hogy Mór egyike volt ennek a háromnak, akik 1047-ben részt vettek I. András király székesfehérvári megkoronázásán. Mór püspök kézjegyét ott találjuk a tihanyi apátság alapítólevelén is, amely 1055-ben keletkezett. 
Mór püspök volt akkor is, amikor 1064. Április 11-én, húsvét napján nagy koronázási ünnepség volt Pécsett. Ekkor tette Géza herceg a kibékülés megerősítésére Salamon király (1063-1074) fejére a koronát az egyházi és világi előkelőségek jelenlétében. Mór nemcsak a székesegyház építésének, de a pusztulásának is szemtanúja lehetett. A két királyi vér kibékülésének éjszakáján a székesegyház leégett. 
Az eseményről a Képes Krónika számol be: 
(A krónika a 14. században készült, szerzője valószínűleg Kálti Márk székesfehérvári őrkanonok volt. Nevét arról a gyönyörű kép- és miniatúra sorról kapta, amelyet Medgyesi Miklós, Nagy Lajos király(1342-82) címerfestője készített.) 
“Salamon király és Géza herceg Győrött békét kötöttek Magyarország színe előtt; majd együtt ünnepelték meg a húsvétot egész udvarukkal Pécsett. Ott aztán húsvét napján Géza herceg tisztességgel a maga kezével tette fel a koronát Salamon király fejére, az ország főembereinek jelenlétében, és úgy vezette be dicsőséggel Szent Péternek, az apostolok fejedelmének királyi bazilikájába. Látván a magyarok egész gyülekezete, hogy békesség van a király és a herceg között, és kölcsönös szeretettel vannak egymás iránt, magasztalták Istent, aki szereti a békességet, és nagy vigalom volt a nép között. A következő éjszaka azonban a jövendő viszály és zűrzavar előjele mutatkozott meg: hirtelen tűzvész támadt, és elborította az egész egyházat, mind a palotákat és a többi épületeket és mindazt, ami hozzájuk tartozott; a szörnyű tűzvész mindent elemésztett. Mindnyájan megrémültek a lángok hatalmas zúgásától és a szörnyű robajtól, amint a harangok lezuhantak a tornyokról: senki sem tudta, hová legyen…” 
Az első magyar legenda Mór pécsi püspök tollából került ki 1064-1070 között. Két felvidéki szerzetesről, Zoerard (András) hitvallóról és Benedek vértanúról szól. Zoerard vélhetőleg lengyel földről érkezett a Nyitra vidékéra, ahol ”Fülöp apáttól…a szerzetesi ruhát és az András nevet megkapta. ” Csodálatos önsanyargató életvitelét részben András társa Benedek mesélte el Mór püspöknek, részben pedig Fülöp apát. E két személyt oly különös tiszteletben részesítette Mór püspök, hogy történetüket a pécsi székesegyház egyik oszlopfőjén ki is faragtatta. A legenda eredeti szövege nincs meg. Másolatai közül egy a müncheni államkönyvtárban, egy a párizsi Masarine könyvtárban található. Mindkét másolat a 15. században keletkezett. Mór püspök latin nyelvű legendáját Szabó Károly fordította magyarra. 
András és Benedek Lengyelországból jöttek hazánkba. A Zobor-hegyi monostor ( Nyitra felett) környékén élték remeteéletüket, böjtöltek, önmagukat sanyargatták, vezekeltek a világ bűneiért. Hitük melletti tanúságtételül választották ezt az életformát. A világtól elvonulva igyekeztek elérni a belső nyugalmat, Istennel való belső találkozást. András mester élete végéig fogadalma szerint élt. Halála után testén megtalálták kínzóövét, amellyel önmagát sanyargatta. Ez egy derekára szorított vasöv volt, amit soha nem vett le magáról, Végül benőtte a hús. Halála után csodák történtek. Szent Zoerard megjelent az embereknek, halottat támasztott fel, halálraítéltet mentett meg az akasztástól. A szentéletű András halála után tanítványa Benedek elhatározta, hogy ugyanazon a helyen éli életét, ahol mestere. Három éven át szigorú fegyelemben élt mestere példája szerint. 
Egyszer azonban rablók jöttek, és abban a reményben, hogy sok pénz van nála, a Vág folyó partjára vezetve megkötözték, elvágták a torkát, és vízbe dobták. A vértanú teste csak egy év múlva került elő olyan sértetlenül, mintha csak tegnap halt volna meg 
A vasöv fele Mór püspökhöz került, aki ereklyeként őrizte. Amikor Géza herceg ( I. Géza király 1074-77) Pécsre látogatott, az ereklyét elkérte Mór püspökről, a legenda írójától. 
Mór püspököt már a középkorban szentként tisztelték, a 15. Században épült az első Mór-kápolna a székesegyházban. A székesegyház 19. század végi átépítésekor is épült Mór-kápolna, melyet Székely Bertalan freskói díszítenek, és Szent Mór életének állomásait ábrázolják. Mór szentté avatását Szcitovszky János püspök kérelmezte Rómában. Az eljárás 1845-48-ig húzódott, végül IX. Pius pápa engedélyezte Mór püspök tiszteletét. A püspök ünnepe először október negyedik vasárnapján volt, a 20. század elején X. Pius pápa október 25-re tette át. 
Mór 1070-ig, haláláig volt Pécs püspöke. Benne tisztelhetjük az első magyar írót!   
A Pécsi Püspökség alapítólevele 
A Szentháromság, mint oszthatatlan egység nevében! 
István, Magyarország királya. Tudja meg minden most élő és az ez után élő hívünk, hogy mi a szent apostoli követ, Azo püspök egyetértésével, valamint az ő és a többi híveink, püspökeink, határőr ispánaink, ispánjaink, nemkülönben kisebb rangú személyeink jelenlétében elrendeltük a pécsi püspökség megalapítását Isten és az ő összes szentjei dicsőségére. 
Bonipertust tettük meg oda püspöknek. Megállapítottuk és megerősítettük annak kiváltságait és határait. Az első határvonal Zemogny kis falutól Tapeon faluig húztak meg, a másodikat Ozorától egészen addig, amíg az egy másik Lupa nevű vízhez nem érkezik el, a harmadikat a Kapostól egészen az Almás vizéig; a negyedik, amelyet kőároknak hívnak a Dunától kezdődik és a Szávánál végződik. 
Hogy ez a hatalmunkból fakadó nemes cselekedet állandóan és bolygatatlanul fennmaradjon, az erről készített hártyaoklevelünkkel megpecsételtettük. 
Ha valaki ezen határokat megsérteni merészelné, az annak nyomán fizessen száz jó minőségű aranyforintot, felerészben kincstárunknak, felerészben az említett püspökségnek, vagyis annak kormányzója számára, és hogy Isten haragjának eljöttétől is rettegjen, tudja meg, hogy az Isten: az atya és Fiú, valamint Szentlélek, Isten anyja, a dicsőséges Szűz Mária és szent Péter apostol - az ő tiszteletére alapítottuk az említett püspökséget - örök átka fogja büntetni, valamint azért Krisztus ítélőszéke előtt fog számot adni. 
Kelt szeptember elseje előtt 10 nappal, a 7.-ik indictióban 
Történt Győr városában. 

Érszegi Géza fordítása

Székely Bertalan: I. András megkoronázása
(a három koronázó személy egyike Szent Mór volt)

Forrás: ankhistory

Képek: Wikipédia, Mindszenty Alapítvány



2014. október 24., péntek

Mindenszentek ünnepe, Halottak napja, Halloween?

Az október végi, november elejei napok sokak fejében összemosódnak. 

Vannak, akik ezeket a napokat temetőlátogatással kapcsolják össze, mások ilyenkor útra kelnek, és a „hosszú hétvégét” családi látogatásra, esetleg kikapcsolódásra, kirándulásra, utazásra vagy elmaradt teendőik pótlására használják fel.

Mit gondoljunk a napjainkban egyre szélesebb körben terjedő új szokásról, a Halloweenről?

Lássuk csak a naptárt:

November 1. Mindenszentek ünnepe

Mindenszentek (latinul: Festum omnium sanctorum) a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja.

Mindenszentek napját Keleten már 380-ban megtartották; ezen a napon az összes vértanúra emlékeztek. A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápa vezette be, aki 609-ben a pogány istenek tiszteletére épült római Pantheont Szűz Mária és az összes vértanúk tiszteletére szentelte. Ennek emléknapját, május 13-át III. Gergely pápa (731-741) a „Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek” emléknapjává tette. IX. Gergely pápa (827-844) az ünnepet november 1-jére helyezte át.

„A különböző történelmi korok legjellegzetesebb és legkifejezőbb alakjai a szentek. Személyiségük mélyebben és fényesebben viágítja meg a világtörténelem szakaszait, mint a politikusok, írók és hadvezérek alakjai” – mondta XI. Piusz pápa.

November 2. Halottak napja

A Halottak napja (latinul Commemoratio omnium Fidelium Defunctorum) a római katolikus egyházban az összes meghalt hívő emléknapja. Mindazokra emlékezik ilyenkor az egyház, akik a keresztségben hunytak el, és akikről úgy hiszik, hogy a purgatóriumban vannak, minthogy bocsánatos bűnökkel a lelkükön haltak meg. Az élő hívek imája segít a holt lelkeknek, hogy megtisztuljanak, és így megláthassák Istent a mennyben.

Hogy kerül ide a töklámpással jelképezett Halloween?

Az angolszász országokban a mindenszentek napját megelőző este a Halloween („All Hallow's Eve = minden szent estéje”). A boszorkányok, kísértetek és egyéb szellemek ünnepe, melyben összemosódik a római Pomona-nap, a kelta samhain ünnep és a keresztény halottak napja.

Sok országban felmerült már a kérdés, hogy a keresztények hogyan viszonyuljanak a Halloweenhez.

Angliában 2010-ben a „Fény Éjszakája” elnevezésű új kezdeményezés indult el annak érdekében, „hogy Halloweent visszafoglaljuk Krisztus számára”. A kezdeményezést az angol és walesi katolikus püspöki konferencia is támogatja.

„Halloween ma a legnagyobb fogyasztói ünnep karácsony és húsvét után, itt az idő hát, hogy emlékeztessük a keresztényeket ennek az ünnepnek az eredetére. Ez az ünnepnap fontos a katolikus kultúrában.”

Kieran Conry püspök ezt tanácsolja: Október 31-e estéjén csináljunk valami olyat, amely tanúságot tesz hitünkről, s amely hallható és látható. 

Gyújtsuk gyertyát, vagy más fényt, amely Krisztust szimbolizálja. Ez erőteljes jele lehet annak, hogy megmutassunk az embereknek, hogy mi Krisztusba és nem magunkba vetettük a reményünket. Mindezek kérdéseket fognak provokálni, s ezáltal lehetőségünk nyílik Krisztusra mutatni. Mindenkit bíztatok a részvételre.”

Világszerte több országban gyermekeknek rendeznek ünnepet, mely kapcsán összegyűlnek imádkozni és fényt gyújtanak az ablakukban, ezzel hirdetve a Krisztushoz tartozásukat szomszédaiknak és barátaiknak.

Mindenszentek előestéjének és éjszakájának méltó, keresztény megünnepléséhez az alábbiakat javasoljuk:

- Mindenszentek ünnepe előestéjén vegyünk részt a szentmisén

- Mindenszentek éjszakáján vegyünk részt az éjszakai Szentségimádásban

- Mindenszentek estéjén szervezzünk közös programot a gyermekeknek (pl gyertygyújtás, öltözzenek be szenteknek, vagy közös tűzgyújtás, szentekkel kapcsolatos vetélkedő, gyertya- vagy fáklyakészítés, a világító tökfejre keresztény szimbólum faragása stb.

- Mindenszentek éjszakáján helyezzünk fényt az ablakba, jelezve ezzel a járókelőknek, hogy a mi otthonunk keresztény otthon és a mi világosságunk Krisztus

- Közösségi eseményeken viseljünk fehér ruhadarabot hűségünk szimbolizálásra Krisztus a Mi Világosságunk iránt


Forrás: Pápai Missziós Művek

Kép: Jesus Caritas Est blog, St. Louis Review


Interjú Snell György püspök úrral

Az alábbiakban megtekinthető egy interjú Snell György atyával, a Szent István Bazilika plébánosával, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye kinevezett segédpüspökével, pudenzianai címzetes püspökkel. 


Az interjú első része: A magyar egyház új püspöke



Az interjú második része: Hogyan lesz valakiből püspök?.


A római Szent Pudenziana-bazilika

Az új püspök így nyilatkozott címéről: „Szent Pudenziana egy római hajadon volt a II. században. Az édesapja és a nővére is szent volt, együtt szenvedtek mindhárman vértanúságot Nero császár idejében. A Priscilla katakombában temették el őket. A házuk helyén később bazilika épült, ez Róma centrumában fekszik, nem messze a Santa Maria Maggiore-bazilikától és a Termini pályaudvartól. Egyesek szerint Észak-Afrikában volt egy pudenzianai püspökség, de hogy ez igaz-e vagy sem, nem tudom megmondani.”

A filmben képeket láthatunk a bazilikáról és a szent egykori házáról az altemplomban.



Forrás: Keresztény élet

Kép: Helyi Téma

Egy negyedóra a Legméltóságosabb Oltáriszentség előtt

Ahhoz, hogy nekem tessél, nem szükséges, hogy sokat tudjál, elég, ha nagyon szeretsz engem. Beszélj tehát itt egyszerűen velem, ahogy legjobb barátoddal beszélnél.

Kérned kell tőlem valamit valaki számára?

Mondd meg nekem a nevét, és mondd meg, mit akarsz, hogy most megtegyek számára. Kérj sokat – ne habozzál kérni. Beszélj nekem egyszerűen és őszintén azokról a szegényekről, akiket vigasztalni akarsz, a betegekről, akiket szenvedni látsz, az eltévelyedőkről, akiknek forrón kívánod, hogy visszatérjenek a helyes útra.

Szóljál érettük legalább egy szót…

És a magad számára, magadnak nem kívánsz valamilyen kegyelmet?

Ha akarod, készíts nekem egy listát azokról a dolgokról, amikre szükséged van, és gyere, olvasd fel itt, előttem. Mondd meg nyíltan, hogyha talán büszke, önző, állhatatlan, hanyag vagy … és kérj arra, hogy segítsek a kisebb vagy nagyobb erőfeszítésednél, amivel le akarod ezeket a rossz tulajdonságaidat győzni. 
Ne szégyelld magad! Számos igaz van, sok szent itt, a mennyben, akiknek pont ugyanezek voltak a hibái. De ők alázatosan kértek … és lassanként megszabadultak hibáiktól. 
És azért se habozz, hogy egészséged és munkáid, üzleti dolgaid vagy tanulmányaid szerencsés kimeneteléért kérjél engem. Mind ezeket meg tudom neked adni és meg is adom. És azt kívánom, hogy kérdd tőlem ezeket, ameddig ezek nem szentté válásod ellen hatnak, hanem inkább kedveznek annak és támogatják. Mire van éppen ma szükséged? Mit tehetek érted? Ha tudnád, mennyire vágyom rá, hogy segíthessek neked!

Éppen egy tervet hordozol magaddal?

Meséld el nekem! Mi foglalkoztat éppen? Mit gondolsz te róla? Mit kívánsz te? 
Mit tehetek bátyádért, nővéredért, barátaidért, családodért, feletteseidért? Mit szeretnél tenni értük?

És ami engem illet: nem vágyol rá, hogy engem dicsőítsenek? Nem akarod, hogy képes legyél barátaidnak valami jót tenni, akiket te talán nagyon szeretsz, de akik talán úgy élnek, hogy nem gondolnak rám?

Mondd, mi az, ami éppen ma különösen felkeltette a figyelmedet? Mi ma a legforróbb kívánságod? Milyen eszközök állnak a rendelkezésedre, hogy elérjed? Mondd meg nekem, ha egy terved nem sikerült, és én feltárom neked sikertelenséged okait. Nem akarsz megnyerni engem a magad számára? 
Én ura vagyok a szíveknek, és szelíd erőszakkal odaterelem őket, ahova én akarom, anélkül, hogy a szabadságukat csorbítanám.

Talán szomorú vagy rosszkedvű vagy?

Meséld el nekem részletesen, hogy mi tesz szomorúvá. Ki sértett meg téged? Ki bántotta meg önszereteted? Ki vetett meg? Mindent mondj el nekem, és akkor nemsokára ott tartasz, hogy azt mondod nekem, hogy az én példámra mindent megbocsátasz, mindent elfelejtesz. Jutalomként megkapod vigasztaló áldásomat.

Talán félsz? Lelkedben azt a bizonytalan mélabút érzed, melynek ugyan nincs oka, mégis megszakad tőle a szíved? Vesd gondviselésem karjába magad! Hiszen, én veled, melletted vagyok. Mindent látok, mindent hallok, és egyetlen pillanatig sem engedlek el szemem elöl.

Ellenszenvet tapasztalsz irányodban olyan emberek részéről, akik korábban kedveltek, akik most elfeledkeztek rólad, és eltávolodnak tőled, anélkül, hogy te erre a legkisebb okot adtad volna? Könyörögj érettük, és én visszahozom őket az oldaladra, feltéve, hogy nem jelentenek akadályt üdvösséged számára.

És nincs valami örömed, amit közölhetnél velem?

Miért nem osztod meg velem örömödet, holott barátod vagyok? Meséld el nekem, mi vigasztalta meg szívedet és mi csalt mosoly az ajkadra a nálam tett utolsó látogatásod óta. Talán kellemes meglepetéseket éltél át, talán szerencsés híreket kaptál, egy levelet, a rokonszenv egy jelét, talán sikerült végre áthidalnod egy nehézséget, kikerültél egy kilátástalan helyzetből. Ez mind az én művem. 
Mondd egyszerűen: köszönöm, Atyám!

Claret Szent Antal Mária

Forrás: Pomázi Plébánia


2014. október 23., csütörtök

A tábori lelkészek védőszentje


Kapisztrán Szent János Itáliában, egy kisvárosban Capestranoban született, 1386. június 24. és Újlakon halt meg 1456. október 23-án.


Mindenkit a saját körülményei és korának tükrében kell és lehet megítélni és mérlegre tenni. A mai kor ízlése és értékítélete nem vihető át, még 50 évvel ezelőttre sem. Amikor az Egyház valakit szentté avat, azt mondja ki, hogy az adott életkörülmények és viszonyok között a lelkiismerete szavát követve megvalósította az Istennek tetsző életet, ami nem jelenti azt, hogy élete minden további nélkül másolható lenne. A szentek életét értelmezni kell, hiszen nem lehet ma úgy tábori lelkésznek lenni, mint ahogyan Kapisztrán Szent János az volt.

János Dél-Itáliában, Capestranóban született. Atyja föltehetően német származású volt. Gyermekkorának egyik meghatározó élménye, hogy a szeme láttára égették föl apja várát.

Mivel tehetsége korán egyértelművé vált, ezért egész fiatalon Perugiába küldték jogot tanulni. Tanulmányai befejezése után Nápolyban a legfőbb bíróság elnökévé nevezték ki, majd Peruggia bírája, aztán kormányzója lett. Eljegyzést kötött egy nápolyi grófkisasszonnyal.

A Perugia és Malatesta közti háborúban elfogták és börtönbe vetették. Megkísérelte a szökést, de ismét elfogták, és ekkor történt az, amit ő megtérésként értékelt. Teljesen szakított addigi életével, fölbontotta az eljegyzést, s belépett a ferences rendbe, ahol csak kemény vezeklést szabtak ki rá.

Minden tehetségét és erejét Krisztus ügyének és a ferences rend megújításának szentelte. Ő alkotta meg a ferencesek megreformált, úgynevezett obszerváns irányzatának szabályzatát, amit IV. Jenő pápa fogadott el. Ahol csak megfordult, megreformálta a kolostorokat vagy új közösségeket alapított, amelyek aztán az obszerváns szellemben éltek.

A konstanzi zsinat (1414--1418) végre fölszámolta az 1378 óta tartó nyugati egyházszakadást, melynek következtében Európa - legalábbis erkölcsi szempontból - romhalmazzá vált. Senki sem tudta, mit is kell hinnie, melyik pápának kell engedelmeskednie, hisz harminc éven át legalább két pápát tudtak maguk felett az emberek. Ebbe a zűrzavarba a Kapisztrán Szent János által újra életre hívott vándorprédikátorság hozott megoldást. Itáliában feltűntek a kolduló és prédikáló barátok, és Kapisztrán János vitte ezt az életformát az Alpokon túlra. Az igehirdetésnek ebben a formájában szinte a semmiből, elölről kellett kezdeni mindent: a kereszténységet csak az ismerheti, aki maga hiteles formájában éli (ezért volt olyan fontos az obszervancia, a ferences ősi regula); enélkül minden teljesen hiábavaló, még a legszebb prédikáció is. Ez a felismerés és misszió volt a Kapisztrán-féle obszerváns reform lényege.

János negyven éven át prédikált, naponta legalább egyszer, s néha három óra hosszat. Ha valahol megjelent, eseményszámba ment.

Városok és fejedelmek hívták meg. 1442-ben IV. Jenő megbízásából Burgundiába és Flandriába, 1451-ben Európa középső területeire ment, s mindig tizenkét testvér kísérte (név szerint ismerjük őket!), akik részben tolmácsai voltak, hiszen János mindig latinul beszélt, részben az írnok szerepét töltötték be. Olykor röplapokat is készített a husziták ellen Csehországban. Bejárta az akkori Európát, és mint főinkvizítor föllépett az eretnekek és a korszellemnek megfelelően a kereszténység ellenségének tartott zsidók ellen. Magyarországon is tevékenykedett, de itt mint inkvizítor nem ért el sikereket. (Ne felejtsük el, hogy a magyar közvéleményben ott volt a vallási türelem eszméje, amit az is bizonyít, hogy a világon elsőként Tordán iktatták törvénybe a vallási türelmet, a szabad vallásgyakorlatot 1568) S miközben inkvizítorként a hit tisztaságáért harcolt, vitatkozott és prédikált, állandóan keresték, mint szentéletű tanácsadót is. Mindemellett összeszedett imádságos életet élt, amely alapot adott roppant széles körű tevékenységéhez.

Prédikációi egy része írásban ránk maradt ránk. Stílusa egyszerű, könnyen érthető. Meglepő, hogy vándorprédikátor élete során honnan volt ideje az íráshoz. Egy 17. században összeállított római kéziratgyűjteményben írásai tizenkilenc kötetet töltenek meg! A nép nemcsak prédikációit hallgatta, hanem csodálatos gyógyító erejét is felfedezte. Nincs is olyan szent, akinek még az életében oly sok csodájáról készült volna jegyzőkönyvszerű feljegyzés, mint Kapisztrán Szent János esetében. Egy párizsi kódex közel kétezer ilyen gyógyulást sorol fel hely, személy, dátum és tanúk adataival!

János nagyon keményen harcolt az uzsorakamat ellen, ami megbénította korának gazdasági életét. Több kórházat is alapított.

Élete utolsó szakasza Magyarországhoz kapcsolja. A magyar rendek először 1452-ben hívták Kapisztránt Magyarországra Isten igéjének hirdetésére. Mikor a frankfurti birodalmi gyűlésen Magyarország megsegítéséért küzdött, ígéretet tett, hogy személyesen is eljön hozzánk. Ekkor kezdte hangoztatni felismerését, hogy Magyarország megsegítésén múlik Európa és a kereszténység jövője a török veszedelem miatt. Írt a burgundi fejedelemnek, a pápának és a császárnak, hogy késztessék összefogásra az uralkodókat. Ő maga pedig elindult, hogy személyes jelenlétével lelkesítse a magyarokat a harcra, és megakadályozza egy magyar-török szövetség létrejöttét.

1455 májusában a Zala megyei Lendva közelében lépte át a határt, és július elsején érkezett Győrbe, az országgyűlésre. Itt kapta kézhez az új pápa, III. Callistus levelét, amelyben megbízta, hogy hirdesse Magyarországon a török elleni hadjáratot. A spanyol származású pápa trónra lépésekor megesküdött arra, hogy kiűzi a törököt Európából, s ehhez Kapisztrán Jánosban és Hunyadi Jánosban megfelelő társakat talált. Július végén Kapisztrán János már egy szövetséges hadsereg tervét küldte el a pápának, amelyet Hunyadi javasolt. Ez sajnos csak terv maradt, de Kapisztrán János tovább fáradozott a minél szélesebb összefogás érdekében. Részt vett a budai országgyűlésen, majd augusztus végén Székesfehérvárra ment, innen Szegedre indult, hogy Hunyadival találkozhasson. Hunyadi azonban nem várta meg, mert ügyei Erdélybe szólították, ezért Kapisztrán utánament, s az esztendő hátralévő részét - ekkor már hetven éves! - ő is Erdélyben tölti, ahol az ortodoxok térítésén fáradozik.

Január végén a pápai követ, Budára hívta, és február 15-én a budai vár templomában átadta neki a pápától küldött keresztet és a megbízást, melynek birtokában keresztes háborút kell hirdetnie a törökök ellen.

Márciusban összehívták az országgyűlést, de a rendek csak április folyamán mozdultak meg, amikor híre jött, hogy a szultán Nándorfehérvár felé közeledik. Az ország főurai nem értették az idők jelét, csak Hunyadi, Carvajal és Kapisztrán fogta fel a helyzet súlyosságát.

Kapisztrán csak április 15-én indult el Budáról, hogy országszerte meghirdesse a keresztes hadat. Július másodikán már huszonkétezer fős sereg gyűlt össze, majd tíz nap leforgása alatt a száma hatvanezerre nőtt. Valamennyien János gyújtó szava és hite hatására indultak hadba. A kíséretében lévő Giovanni da Tagliacozzo megállapította: „Valóban ő volt az összes keresztesek igazgatója, vezére, bírája, kapitánya és parancsnoka ”.

A zimonyi táborba gyűlt keresztesekhez a következő beszédet intézte: „Ne nyújtsátok ki kezeteket rablott jószág után, hanem szálljatok szembe Krisztus keresztjének ellenségeivel. Űzzétek el őket, ne engedjétek, hogy a kereszténységet legyűrjék. Könnyen legyőznek minket, ha csak zsákmány után járunk; levernek minket a törökök, ha zsákmányért üldözzük őket. Harcoljatok vitézül Krisztusért, és meglátjátok, hogy Isten áldása lesz rajtatok! Ha őket legyőzzük, mindaz, amit ellenünk idehordtak, a birtokunkba kerül. Legyetek bátrak a harcban, küzdjetek meg az ősi kígyóval, és megnyeritek az örök boldogságot! Gyónjátok meg bűneiteket, és a római pápa teljes bűnbocsánatot ad nektek! Ó, fiaim, ó, legkedvesebb magyarjaim, ó ti szegények! Fel a csatára a török ellen!!! ”

Nemcsak a sereg összegyűjtésében volt fáradhatatlan, hanem a harcban is. Szent Magdolna vigíliájának estéjén már négy órája küzd a török sereg, hogy betörjön a várba. A harc kimenetele kétséges, hol az egyik fél szorul hátra, hol a másik kénytelen a nagyobb tömeg erejének engedni. A keresztesek önfeláldozása megzavarja a török hadrendet, kénytelenek csoportokra oszolva harcolni. De amikor a szultán pihent seregeket vet a harcba, a törököknek végre sikerül benyomulniuk a vár külső udvarába. Hunyadi katonái kétszer verik vissza őket, éjfél körül harmadszor is benyomulnak. Szilágyi Mihály már kétségbeesik, előkészületeket tesz a vár kiürítésére. Kapisztrán ekkor új kereszteseket hoz a várba, s a megerősödött magyar védők újra támadnak: kénbe mártott lángoló rőzsét és venyigét szórnak a törökökre, könnyen gyulladó anyagokat vetnek a sáncokba. A tűz a törökök ruháin rettenetes gyorsasággal terjed, rémületet kelt, zavart okoz, a török roham megáll, sőt megfordul, visszahömpölyög. Rövid időn belül elmenekül a várfalak alól az utolsó élő török is. A támadás meghiúsult, de azért Nándorfehérvár még nem szabadult fel; a török sereg nagyobbik része eddig még nem avatkozott be a harcba.

Másnap a Száva túlsó oldalán táborozó kereszteseket annyira feltüzelte az esti török támadás sikertelensége, hogy alig lehet féken tartani őket. Gúnyolni, átkozni kezdik a törököket. Sőt a délután közepe táján Kapisztrán, aki a szávai táborban tartózkodott, észrevette, hogy a keresztesek átszöknek a folyón, és nyilakkal támadják a török lovasságot. Kapisztrán attól tart, hogy meggondolatlanságukkal kockára teszik a tegnapi eredményt, ezért hívja őket vissza, integet, kiabál, de hiába. Ekkor csónakba száll és utánuk megy. A keresztesek pedig hozzáfutnak és kérik, vezesse őket harcba. Ekkor már nem lehetett tétovázni, mert csata alakult ki, és Kapisztrán határoz: „Ki a kezdetet adta, a befejezést is meg fogja adni!” - kiált fel, és most már ő buzdítja támadásra a katonákat és merészsége megszerzi a legnagyobb győzelmet a magyaroknak.

A keresztesek legázolták a török hadállás balszárnyát, elfoglalták az ágyútelepeket. Visszaverésükre maga a szultán, Mohamed vezeti testőreit ellenük, de most már Hunyadi is a keresztesek segítségére jön. A törökök háromszor tettek kísérletet a támadás megállítására, Kapisztrán azonban lángoló arccal siet előre, s amikor óvatosságra intik, így kiált: „Aki fél, meneküljön, én negyven évig szomjaztam, vártam és kerestem ezt az alkalmat!”

A szultán maga is harcol, de a keresztesekkel szemben most nem tudnak ellenállni. Elesnek legkedveltebb vezérei, elhull a janicsárok színe-java, maga a szultán is sebet kap, és katonái félholtan viszik magukkal. Mikor másnap hírül hozták Kapisztránnak, hogy a török sereg elmenekült, könnyezett, és így kiáltott fel örömében: „Ez az a nap, melyet az Úr adott nékünk, örvendjünk és vigadjunk rajta!”

Három héttel később meghalt Hunyadi, és október végén az újlaki kolostorban Kapisztrán János is. Testét itt őrizték mindaddig, míg a török hódoltság idején ismeretlen körülmények között nyoma nem veszett. 1690-ben avatták szentté. Ünnepét 1890-ben vették fel a római naptárba, március 28-ra. Mivel ez a nap legtöbbször nagyböjtbe esik, 1969-ben az ünnepet áthelyezték halála napjára, október 23-ra.




Arany János: Kapisztrán (töredék)

A Hunyadi-balladakörből

Fut Mohammed földön, vízen;
Védve immár a vég Nándor;
Homlokát letörli a hős

Hunyadi és Kapisztráno.

Borulának buzgó szívvel
Boldogasszony zsámolyához,
Te-Deumot, Téged-istent
Tart az ősz Hunyadi János.

Minden oszlop olyan zászlós,
Mintha mennybe szállna szárnyon;
Diadalmi dícsérettől
Dagadnak a bolthajtások.

És Kapisztrán így könyörge:
Oh, kegyes szűz, méhben áldott!
Hála néked; mert te véded
Hullámhányta hajócskádat!

Mert karomba vén koromban
Küldsz erőt és gyorsaságot:
Paizsodnak fénye előtt
Porba hulltak a pogányok.

Oh, fedezzed a keresztet,
Hogyha már én sírba szállok;
Végső harcom megharcoltam,
Nincs több hátra e világon. -

Ám leoldja olvasóját
Hunyadi vitéz, a jámbor;
Fon füzérbe, koszorúba,
Szép könyörgést, szép virágot.

S mind' ezt mondja, míg levonja
Olvasóján a gyémántot:
„Védjed Isten a magyar hont,
És te szent Szűz, méhben áldott.”
(1855 körül)

Istenünk, Te Kapisztrán Szent Jánost küldted a bajban lévő néped megerősítésére. Add, hogy oltalmad alatt biztonságban éljünk, és őrizd meg Egyházadat szüntelen békében, s adj nekünk olyan tábori lelkészeket, akik a Te irgalmadat és szabadításodat jelenítik meg köztünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a Te Fiad által, aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.

Forrás: Katolikus Tábori Püspökség