Nemrég a Kőszegi-hegységben, Velemben jártam, - ahogy korábban be is számoltam róla egy bejegyzésben, – de ez alkalommal nem volt mód feljutni az Írott-kőre, csak a Szent Vid kápolnához. Legközelebb szeretnék a kilátóhoz is felmászni, és leellenőrizni, él-e még ott a közelben, a lucfenyvesben keresztcsőrű madár, ahol sok évvel ezelőtt még találkoztam vele. Azért is jutott eszembe ez a fenyőmagokon élő kis jószág az érdekes csőrével, mert az a legenda szerint akkor görbült el, amikor megpróbálta kihúzni a megfeszített Krisztus kezéből a szeget.
 | ||
| Ezen a felvételen jól látszik a fenyőtobozok feltörésére szakosodott speciális csőr. |
Középkori kódexekben is gyakran feltűntek emiatt e kis madarak. Hát ezen elgondolkodtam, hogy vajon én mennyire figyelek Jézusra? Fontos-e nekem, hogy enyhítsek fájdalmain, vagy én is csak növelem szenvedéseit. Kis Szent Teréz rózsaszirmokkal akarta enyhíteni kis feszületén Jézus szenvedéseit. Még csak úton vagyok efelé, mert sokszor úgy érzem, gyónásaim nem feltétlenül azért történnek, hogy Krisztus sebei behegedjenek, hanem hogy én letehessem a terhem, hogy az én lelkiismeretem megnyugodjon. Egyik kedvenc könyvemben (Tadeusz Dajczer: A hit fényében…- korábban már idéztem belőle a „negatív talentumokkal” kapcsolatban) úgy említi ezt az atya, amikor a „megtérés szentségéről” ír, hogy énközpontú (egocentrikus) gyónás helyett törekednünk kellene Krisztus-központú (teocentrikus) szentgyónást végezni, utalva Vianney Szent János tanítására is:
„Kétféle vallásosság létezik, az egyiket nevezhetjük egocentrikusnak, a másikat teocentrikusnak. Az első esetben az ember önmagára koncentrál. Nem az Istenre van tekintettel, hanem egyedül saját helyzetére. A szentgyónáshoz azzal a szándékkal járul, hogy megtisztuljon, mert nehéz elviselni a bűnét, valamint, hogy Isten előtt rendben legyen. Az ilyen embernél a szentgyónás speciális gyógyszerré válhat a lelkiismeret fájdalmára, valami olyanná, mint egy tabletta, mely megnyugtatja őt, s visszaadja a morális, jó közérzetet. Itt tehát az ember folyton önmagára koncentrál. Az ilyen ember, amikor feloldozást nyer, a gyóntatószéktől, ha nem is egészen szomorúan távozik, de nem is boldogan, mert még mindig a rosszra koncentrál, amit az imént vetett el. ... A mi gyónásunknak Péter-mértékűnek kell lennie. Péter hitt Krisztus irgalmas szeretetében és nem a bűnre koncentrált, hanem a megbocsátásra. A teocentrikus hitű ember nem elsősorban a saját bűnére néz, hanem azt mindössze kiindulási pontnak tekinti, hogy a hit által felfedezze Isten irgalmas szeretetét. Azzal a tudattal lép a gyóntatószékbe, hogy Krisztust megbántotta és meg akarja újítani ezt a megsebzett barátságot. Őszinte bűnbánatával és fájdalmával lehetővé akarja tenni, hogy Jézus megbocsásson neki, hogy ezáltal örömet szerezhessen Neki. Keresztre feszítettétek Krisztust -- mondja az ars-i szent plébános --, de amikor gyónni mentek, megszabadítani mentek Urunkat a kereszttől. Ha megsebesítetted Krisztust, akkor az Ő sebei véreznek. Azért kell szentgyónáshoz járulnod, hogy sebei behegedjenek. Őrá való tekintettel kell menned, nem azért, hogy te megnyugodj, hanem hogy Neki örömet okozz azzal, hogy új emberré válsz a szentség kegyelme által.”
 |
| Itt még jobban látható a "keresztcsőr". |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése