Pünkösd, a Szentlélek eljövetele

"Mi mindannyian úgy halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik Isten csodás tetteit!"

Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen (az emeleti teremben) mindnyájan együtt voltak az apostolok. Hirtelen zúgás támadt az égből, mintha heves szélvihar közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol együtt voltak. Majd lángnyelvek tűntek fel, és szétoszolva leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és nyelveken kezdtek beszélni, ahogyan a Lélek indította őket. Ez idő tájt vallásos férfiak tartózkodtak Jeruzsálemben, minden népből az ég alatt. Amikor ez a zúgás támadt, nagy tömeg verődött össze. Nagy volt a megdöbbenés, mert mindenki a saját nyelvén hallotta, amint beszéltek. Nagy meglepetésükben csodálkozva kérdezgették: „Nem Galileából valók mindnyájan, akik itt beszélnek? Hogyan hallhatja hát őket mindegyikünk a saját nyelvén, amelyben született? Mi, pártusok, médek, elamiták; és Mezopotámiának, Judeának, Kappadóciának, Pontusznak, Ázsiának, Frigiának és Pamfiliának lakói; Egyiptomból, a líbiai Ciréne vidékéről és Rómából való zarándokok; zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: mi mindannyian úgy halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik Isten csodás tetteit!” ApCsel 2,1-11

Lukács írja, hogy a Szentlélek az Úr mennybemenetele után Pünkösdkor leszállt az apostolokra. Ő az, akinek hatalma van arra, hogy az összes népet elvezesse az életre, és megnyissa számukra az új szövetséget. Ezért minden nyelven egybehangzóan dicsőítették az Istent, mert a Szentlélek hozta egységre a különálló törzseket, és ő ajánlotta fel őket az Atyának, mint az összes nép zsengeáldozatát.

Az Úr is megígérte már előre, hogy elküldi a Vigasztalót, aki bennünket előkészít Istennek. Amint ugyanis a száraz búzaliszt víz nélkül nem lehet egy tésztává és egy kenyérré, úgy mi sem lehetünk Krisztus Jézusban egyek a mennyből származó víz nélkül. S ahogy a száraz föld képtelen termést hozni, ha nem jut nedvességhez, úgy mi is, akik előzőleg száraz fák voltunk, soha nem teremhetnénk az élet gyümölcseit a magától jövő isteni eső nélkül. (...)

Éppen ezért van szükségünk az Isten harmatára, hogy meg ne égjünk, és terméketlenné ne váljunk, s ahol vádlónk van, legyen ott a Védelmezőnk is. Hiszen az Úr a Szentlélekre bízta emberét, aki rablók kezébe esett, akin ő maga megkönyörült, és bekötözte sebeit, aztán két királyi dénárt adott, hogy a Szentlélek által az Atya és a Fiú képét és belénk írt jelét magunkba fogadva gyümölcsöztessük a ránk bízott dénárokat, és megsokszorozva számoljuk le az Úrnak.

Szent Iréneusz püspök és vértanú „Az eretnekségek ellen” című értekezéséből

Istenünk, te a mai szentséges ünnepen Egyházadat és általa a világ minden népét és nemzetét megszentelted. Áraszd ki a Szentlélek ajándékait az egész világra, és töltsd be híveid szívét isteni kegyelmeddel, amellyel egykor elindítottad az evangélium hirdetését. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Forrás: Magyar Pálos Rend

„Nem önmagát hirdeti, és nem önmagát dicsőíti meg”

Mit tanít az egyház a Szentlélekről? „Az, akit az Atya a szívünkbe elküldött, Fiának Lelke, valóban Isten. Ő, az Atyával és a Fiúval egylényegű, elválaszthatatlan tőlük mind a Szentháromság belső életében, mind az Ő világnak szóló szeretet-ajándékában” – olvashatjuk a Katolikus Egyház Katekizmusában. A Szentlélekről szóló tanítás hitünk része, ennek ellenére sokan kevéssé ismerik annak tartalmát. Pünkösdi interjúnkban Puskás Attilát, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának dogmatikaprofesszorát kértük, világítsa meg olvasóinknak, mit tanít a Szentlélekről az egyház.

Az egyházatyák közül többen is megjegyzik, hogy a Szentlélekről szóló tanítás kifejtése viszonylag későn kezdődött. Mi volt ennek az oka?

– A teológia történetében gyakran találkozunk azzal a jelenséggel, hogy egyes hitigazságok részletes és elmélyült kifejtésére azért kerül sor, mert bizonyos szentírási szövegek értelmezése körül egy-egy történeti helyzetben vita alakul ki. Ez volt a helyzet a Szentlélek istenségéről szóló tanítással is. Az egyház a föltámadt Jézus parancsa nyomán kezdettől „az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevére” keresztelte meg a Jézus Krisztust követni szándékozó embereket (Mt 28,19–20). A IV. században aztán, amikor az úgynevezett „Lélek ellen küzdők” azt kezdték hirdetni, hogy a Szentlélek valójában nem isteni természetű, hanem pusztán az angyalokhoz hasonló szellemi teremtmény, Nagy Szent Atanáz, Nagy Szent Vazul vagy Nazianzoszi Szent Gergely részletesen megcáfolták ezeket a nézeteket. Ha a Szentlélek olyan isteni tevékenységeket végez, mint a megszentelés, az isteni életben részesítés, a Fiú titkának és az isteni igazságnak a feltárása, akkor ő nem lehet pusztán teremtmény, hanem az Atyával és a Fiúval együtt ő maga is isteni személy, a teljes isteni lényeg birtokosa. Az egyházatyáknak erre a tanítására támaszkodva fogalmazta meg végül az I. konstantinápolyi zsinat (381) a Szentlélek istenségére vonatkozó egyházi hitet az I. nikaiai zsinat (325) hitvallását kiegészítő saját hitcikkelyében, melyet ma is imádkozunk.

A dogmatika a Szentlélek származását lehelésnek (spiratio) nevezi. Mit jelent ez pontosan?

– A bibliai szóhasználatban a héber ruah, a görög pneuma vagy a latin spiritus jelenthet légmozgást és lélegzést, leheletet is. Az Újszövetségben Jézus kinyilatkoztató tevékenysége révén tárul fel a maga teljességében, hogy az Úr éltető lelke és mozgató lehelete valójában személyes valóság, akinek személyes jellegű cselekvése van. A Szentlélek erővel teli, láthatatlan, szabad és lendületet adó tevékenységének jellemzésére maga Jézus is használja a szél, a légmozgás képét (Jn 3,8). Amikor pedig föltámadása után a küldetésadással együtt közli a Szentlelket a tanítványoknak, a rájuk lehelés gesztusával teszi ezt (Jn 20,22).
A Szentlélek örök származására irányuló reflexió a Lélek-lehelés bibliai kapcsolatát összekötötte a Lélek-szeretet kapcsolattal, melyet ugyancsak az Újszövetség tanúsít (Róm 5,5). A szeretet felől nézve tehát a „Lélek” szóban rejtőző „lehelés” mint a szeretet belső ösztönző dinamizmusa vált értelmezhetővé.

A Katolikus Egyház Katekizmusa a hitvallást magyarázva arra mutat rá, hogy „Őt nem halljuk”. Mit jelent ez a háttérben maradás?

– Az „Ő szólt a próféták szavával” megfogalmazás közvetlen bibliai háttere valószínűleg az első Péter-levélnek az a kijelentése, hogy a próféták „Krisztusnak bennük működő Lelke” (1Pét 1,11) által jövendöltek Krisztus szenvedéséről, dicsőségéről és a vele elérkező üdvösségről. Itt nyilván a Szentléleknek a prófétákat indító, ösztönző és sugalmazó tevékenységéről van szó, amely alkalmassá tette őket arra, hogy megértsék és hűen közvetítsék Isten szavát, igazságát, amely az eljövendő Felkentre, Krisztusra vonatkozik. A Szentlélek nem maga ez az isteni szó és igazság, hanem az isteni szó és igazság feltárója, megértetője. Az Újszövetség nagy újdonsága, hogy az isteni szó, igazság egy személy, Jézus Krisztus. Őt halljuk, őt látjuk közvetlenül, de nem önmagára irányítja a figyelmünket, hanem az Atyára, aki a rejtekben van, akinek az Igéje, akit láthatóvá tesz számunkra. Ez a figyelmet önmagáról az isteni Másikra átirányító magatartás még inkább jellemzi a Szentlelket. Az igazság Lelkeként az Igazsághoz, Jézushoz vezet el, a megtestesült Ige misztériumát tárja föl, nem magától és nem magáról beszél az ember szívében, nem önmagát hirdeti, és nem önmagát dicsőíti meg, hanem a Fiú-Jézust (Jn 16,13–15). Végső soron mindhárom isteni személyt jellemzi a háttérben maradás magatartása a maga sajátos módján.

A Szentírás tanúsága szerint a megtestesülésnél azonban a Lélek „megelőzi” Jézus Krisztust…

– A Fiú-Ige és a Lélek mindig elválaszthatatlanul együtt cselekszik az üdvösség történetében, Szent Ireneusz hasonlatával élve, „mint az Atya két keze”. A megtestesülést mint konkrét történeti eseményt, mely kétezer éve történt – s így a megtestesült Ige, Jézus Krisztus megváltói életét is – kronológiai szempontból „megelőzi” mind a Lélek, mind az Ige tevékenysége, azaz kettejük együttműködése a történelem kezdetétől. Mivel ez az együttműködés eredendően a megtestesülésre irányul és azt készíti elő, a megtestesülés célként „megelőzi” az Igének és a Léleknek a megtestesülés előtti üdvtörténeti tevékenységét. Valójában arról van szó, hogy az együttműködésnek itt egy sajátos esetével találkozunk. A Szentlélek nem annyira „megelőzi” Jézus Krisztust, hanem inkább arról van szó, hogy a megtestesülésnél Ő látszik az aktívabb cselekvőnek.
Sokféle szimbóluma lehet a Léleknek, az Újszövetségben galamb képében jelenik meg, a műalkotásokon is így szokás ábrázolni.

Vajon nem szorul emiatt háttérbe az, hogy a Szentlélek is személy?

– A Lélek cselekvése, noha láthatatlan, hatásaiban mégis megtapasztalható. A bibliai jelképek ezeket a kegyelmi hatásokat, illetve a Lélek tevékenységének a sajátos módját, ha tetszik, stílusát ábrázolják érzékelhető jelekkel. Közülük az egyik ilyen jelkép a galamb. A hasonlat ábrázolhatja egyszerűen az Atyától küldött Lélek Jézusra leereszkedésének, leszállásának eseményét, de utalhat a teremtéskor a vizek fölött lebegő Lélekre is (Ter 1,2), ezzel jelezve, hogy Jézus az „új teremtés” kezdete (Gal 6,15). Felidézheti a Noéval kötött szövetséget, a megmenekülést és a béke korszakának beköszöntét (Ter 8,8–12), s ugyancsak jelezheti a Messiás és a messiási idő eljövetelét (Én 2,14). Úgy vélem, hogy a Szentlélek személyes karaktere csak akkor szorulhat háttérbe a galamb ábrázolása révén, ha nem jelképként, és a bibliai összefüggés nélkül értelmezi valaki. Ez a helytelen olvasás azonban a Lélek többi jelképével kapcsolatban ugyanúgy felmerülhet.

„A Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele” (1Kor 12,7). Ez a szentírási hely a Szentlélek ajándékainak közösségi jellegére hívja fel a figyelmünket. Milyen kapcsolat áll fenn a Lélek és az egyház között?

– A Szentlélek az egyházat éltető, vezető, megszentelő Lélek, aki a föltámadt Krisztussal együtt folyamatosan jelen van, és tevékeny az egyházban egészen az idők végéig. A Szentlélek egyszerre munkálja az egységet és a különbséget, azaz a különbözőségben megvalósuló egységet az egyházban. Ő Krisztus titokzatos testének, az egyháznak éltetője, aki Krisztusnak, a titokzatos test fejének isteni életét közli az egyház tagjaival, hozzáformálja őket Krisztushoz, közösséget létesít a fej és a tagok, valamint az egyes tagok között. Ugyanazon Szentlélek működésének az egyházban két alapformája van: az objektív-intézményes és a személyes-közvetlen, s e kettő megint csak szétválaszthatatlan. Egyfelől a Szentlélek sugalmazója a Szentírásnak, az egyház könyvének; vezetője és fenntartója a krisztusi igazság folyamatos átadásának az egyházi hagyományban; kiosztója az apostoli-egyházi szolgálatnak; segítője a Tanítóhivatalnak. Emellett kezeskedik a szentségek hatékonyságáról, melyek révén megvalósul a Lélek közlése, kiemelkedő módon a keresztségben, a bérmálásban és a papszentelésben. Másfelől a Szentlélek személyes-közvetlen módon is élteti és vezeti az egyházat, amikor a keresztségben általa elnyert hit, remény és szeretet isteni erényeit további ajándékaival gazdagítja.

Mi a különbség a Lélek ajándékai és a karizmák között?

– A Szentlélek ajándékai és karizmái között a hagyományos értelmezés különbséget tett abból a szempontból, hogy míg az előbbiek az egyén személyes megszentelését és a keresztségben elnyert kegyelmi életének a kibontakoztatását segítik, addig az utóbbiak közvetlenül és kifejezetten mások üdvösségének szolgálatára és végső soron az egyház közösségének építésére vannak rendelve. Éles határvonal azonban nem húzható az ajándékok és a karizmák között. Erre tanúbizonyságul elég összevetni a hét ajándék sorát (vö. Iz 11,2–3) a Pál apostolnál olvasható karizmák felsorolásával (1Kor 12). A kettő között átfedéseket találunk. A szétválasztás azért sem lehetséges, mert a Szentlélektől elnyert karizma, hivatás, szolgálat gyakorlása az egyház építésével és mások üdvösségének szolgálatával együtt egyben a személyes megszentelődés útja is.

A Szentlélek adományai közül a mai modern ember számára a bölcsesség vagy a tudás még értelmezhető, de vajon mit tudunk kezdeni a csodatevő hatalommal vagy a nyelvek adományával?

– Szent Pál apostol valóban sokféle lelki adományt felsorol, melyek között vannak szokványosak (a hit titkainak elmélyült tudása, buzdítás, jótékonykodás), de vannak rendkívüliek is (gyógyítás, csodatevő erő). A Szentlélek által vezetett szentek életében is gyakorta felbukkan a gyógyítás vagy a csodatevő erő adománya, ahogy manapság a megújulási mozgalmak közösségeinek életében is nemritkán tapasztalható, élő karizmák ezek. Ugyanígy ma is lehet adomány az „angyalok nyelvén szóló” (1Kor 13,1) elragadtatott istendicsőítő imádság, vagy éppen a konkrét közösség életére vonatkozó és az idők jeleit értelmező isteni üzeneteket megfogalmazó prófétálás. Szent Pál apostol útmutatása nyomán a II. vatikáni zsinat azt tanítja, hogy a Szentlélek adományait hálaadással és vigasztalódással kell fogadni, ám nem szabad vakmerően kívánkozni rendkívüli adományok után, sem pedig elbizakodottan ezektől remélni az apostoli munka eredményességét. Az egyházi közösségek elöljáróinak a feladata, hogy mérlegeljék és megítéljék a karizmák hitelességét, és azt, hogy azok mennyire szolgálják az egyház építését.

Baranyai Béla

Forrás: Új Ember

Pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása

Pünkösd ünnepe húsvét után a legrégibb ünnepünk, amelyet idén június 4-én ünneplünk. Története visszanyúlik az Ószövetség világába. Mózes korától kezdve húsvét után hét héttel tartották a „hetek ünnepét”, amelyet hellenista hatásra ógörögül pentékoszté-nak (ötvenedik) neveztek. Nyelvünk – számos más nyelv között – ebből származtatja az ünnep ma használatos nevét.

Az Ószövetségben kétféle értelmezése volt Pünkösd ünnepének. Kezdetben a hetek ünnepe volt, aratási ünnep, amely során az első termést felajánlották Istennek, de később, s Jézus korában már bizonyos, hogy új értelemmel gazdagodott: a törvényadás és a Sínai-hegyen kötött szövetség ünnepe lett. Azáltal, hogy a Szentlélek azon a napon áradt ki, amelyen az Istentől kapott törvényt ünnepelték, jelzi, hogy ennek az addigi ünnepnek a tartalmát gazdagítja: a törvény már nem csak kőtáblára van írva, hanem az Őt befogadó emberek szívébe is.

A keresztények kezdettől fogva a húsvéthoz kötötten tartották meg az ötvenedik napot. Ókeresztény szokás szerint pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása, amelyet Keleten és Nyugaton egyaránt ünnepeltek. Vannak, akik Szent Pál apostol megjegyzésében – „pünkösdig maradok Efezusban” (vö. 1Kor 16,8) – már a keresztény pünkösdöt értik. Az azonban biztos, hogy az Elvirai zsinat (313) tanítja, ha valaki nem tartja meg pünkösd ünnepét, új tévtanítást vezet be az Egyházba. A IV. században már egyre több említés történik az ünnepről, mint például Pünkösd napjának jeruzsálemi megünnepléséről a IV. század végén Eteria zarándoknő is megemlékezik.

Pünkösd ünnepi napján három fontos esemény történt: a Szentlélek eljövetele, mint Krisztus megváltó tettének gyümölcse és beteljesítője; az Egyház alapítása, és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdete. Ezek az események Urunk, Jézus Krisztus ígérete alapján történtek. Ezt tükrözi az Egyház e napra szóló antifónája is:

„Ma teljessé lett a Pünkösd ünnepe, alleluja;
ma megjelent a Szentlélek az apostoloknak a tűzben,
és karizmatikus ajándékokat osztott nekik;
elküldte őket az egész világra, hogy hirdessék az igét, és tanítsák:
Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, alleluja”.

A Szentlélek kiáradásának történetét az Apostolok Cselekedetei (ApCsel 2,1-11) rögzíti. A leírás szerint miután a Szentlélek eltöltötte őket, az apostolok mindenkinek a saját nyelvén hirdették az evangéliumot. Isten a nyelvek csodájával mutatja meg azt az egységet, amely a közös hit megvallásával kapcsolja össze a különböző nyelven beszélő embereket. Ezáltal született meg az első pünkösdkor az Egyház, amely egy, szent, katolikus és apostoli.

Ferenc pápa a következőt tanítja erről: „A Szentlélek az, aki mozgatja az egyházat, ő az, aki dolgozik az egyházban és a szívünkben. Ő az, aki minden keresztényből egy, a többiektől különböző személyt alakít ki, de akik mégis egységet alkotnak. Ő az, aki előre visz bennünket, aki kitárja az ajtókat és aki misszióba küld bennünket, hogy tegyünk tanúságot Jézusról. A Szentlélek az, aki Isten dicséretére indít bennünket és imádságra ösztönöz: Ő imádkozik bennünk! A Szentlélek az, aki bennünk van és aki megtanít minket az Atyára tekinteni és így szólítani: Atya! … A keresztény élet találkozás Jézus Krisztussal! Éppen a Szentlélek az, aki erre a Jézussal való találkozásra segít minket.”

Forrás: MKPK

A megújulási mozgalmak a mai egyházban

"A jövő egyháza a szabad kezdeményezésű és szerveződésű bázisközösségekre épülő egyház lesz" [1]  -  vallotta Karl Rahner, a 20. század egyik kiemelkedő német teológusa, aki erősen óvakodott attól, hogy próféta legyen, azonban az egyházon belüli alulról induló kezdeményezések tükrében szavai mégiscsak prófétai erővel bírnak. Tanúsítja ezt a világegyházban elterjedt több tucat megújulási mozgalom, amelyekben immár mintegy 18-20 millió Krisztushívő tevékenykedik. Valójában azokról a katolikus egyházon belüli kezdeményezésekről van szó, amelyek a II. Vatikáni zsinatot követően jöttek létre azzal a céllal, hogy a radikális elkötelezettség mellett az Isten szavából és az Eucharisztiából táplálkozva a sajátos karizmának megfelelően a keresztény kultúra kétezer éves hagyományáról a szeretetben való egység jeleként olyan hiteles tanúságot tegyenek, amely megszólítja a szekularizált világ önmagába zárkózó emberét. Így jelenlétük mindenképpen bátorító és reményteljes, hiszen a Krisztussal való személyes találkozás egzisztenciális tapasztalatában megsejthető annak az életadó Léleknek a sokszínű működése, amely újra és újra friss erővel tölti meg a misztikus testet. Rahner szerint "az egyház csak akkor fog fennállni, amennyiben az egyén szabad hit-döntései és közösség-képzései által mindig megújulhat egy éppenséggel nem eleve keresztény jellegű profán társadalomban". [2]

Az egyház életében a mozgalmak tehát újdonságot jelentenek, ezért még számos pont tisztázásra vár; nem csak az intézményes egyház, a részegyház, azon belül pedig a plébánia és a mozgalmak viszonyát kell meghatározni, de át kell gondolni a szervezeti fennállás, a képzés, a tevékenység és a konkrét életmód kérdéseit is. A teológiai reflexió tükrében viszont arra kell törekedni, hogy a mozgalmak a sajátos természetüknek legmegfelelőbb intézményes formát nyerjék el, amely nem kényszerű beskatulyázást jelent, hanem a karizmák harmonikus kibontakozását szolgálja. A probléma megoldása természetesen nem könnyű feladat, mivel maguk a mozgalmak sem mutatnak egységes képet, nem beszélve az elnevezésbeli jelentős különbségekről. Ugyanis a mindennapi szóhasználatban egyidejűleg fordulnak elő a lelkiségi mozgalom, megújulási mozgalom, egyházi mozgalom, apostoli és lelkiségi mozgalom, csoport, mű, család, szervezet, közösség, új közösség, bázisközösség kifejezések. [3] A mai egyházjog egyik fogalmat sem használja, a legtöbb mozgalom pedig a Krisztus-hívők magántársulásaként nyer létjogosultságot (321-326.k.).

Általános értelemben mozgalomnak nevezzük a Krisztus-hívők által alkotott olyan tartós jellegű csoportosulásokat, amelyek az alapító sajátos karizmájának megfelelően a hit és a keresztény tanúságtétel pedagógiai metódusa szerint cselekszenek. [4] A karizma az egyetemes egyház immár kétezer éves hagyományához képest lényegileg nem jelent újdonságot, illetve csak annyiban, amennyiben a történelmi idők és körülmények figyelembevételével a keresztény élettapasztalat kreatív megélésére ösztönöz.

A mozgalmak változó és egyenként is eltérő természete további nehézséget jelent a besorolás szempontjából. Egyesek pusztán szociológiai megközelítésből, mások pedig az ekklezialitás alapján kívánnak különbséget tenni. J. Beyer [5] teológiai szempontból kiindulva a mozgalmak három fő csoportját különbözteti meg: a világi mozgalmakba azok a Krisztus-hívők tartoznak, akik világi hivatásukat mélyebben megélve kívánnak részt venni az egyház küldetésében. Ők azok, akik a világban élnek, és legfőbb feladatuknak tekintik, hogy életük tanúságával, hitük, reményük és szeretetük ragyogásával jelenvalóvá tegyék az egyházat a családi, valamint a társadalmi élet megszokott keretei között. [6] Közülük említésre méltó a püspökök és a pápák által is felkarolt Actio Catholica, amely a világiaknak a hierarchikus apostolkodásban való közreműködését tűzte ki céljául. Ezen mozgalmak között találjuk a Chardijn által alapított Katolikus Munkások Ifjúsági Szervezetét, a vidéki és az egyetemi ifjúság különféle csoportjait.

Lelkiségi mozgalmak

Az előbbihez képest külön kategóriát alkotnak a lelkiségi mozgalmak, amelyek a lelki élet elmélyítésének fokozott igényéből jöttek létre. Tagjaik között éppen úgy vannak klerikusok, mint világiak; felnőttek és fiatalok. Ide tartoznak az imaapostolság csoportjai, a máriás kongregációk, az Équipes Notre-Dame, a Keresztény Élet Közössége és más egyéb csoportok. Közülük némelyek ferences harmadrendként, vagy domonkos laikátusként egyesültek, míg mások az Actio Catholica felé közeledtek.

Napjainkban talán a leginkább elterjedtek a harmadik kategóriába tartozó egyházi mozgalmak, amelyek az egyház új társulási formáit alkotják. Ezen mozgalmak fizionómiája, szerkezete és belső élete, úgy tűnik, nagyobb figyelmet is megérdemel. Az "egyházi" szó használata arra utal, hogy a tagok Isten népének teljes egészét képviselik. A világiak, a szerzetesek, a papok és a püspökök az alapító karizma köré csoportosulva  -  a részvétel különböző szintjeinek megfelelően  -  az "egyházi családok" olyan közösségeit hozzák létre, amelyekben teljes radikalitással az evangéliumi eszménynek szentelik önmagukat.

Az egyháznak a lelkiségi mozgalmakkal fémjelzett új arculatát a Szentatya a következőképpen jellemezte:

"...a Szentlélek, aki az idők folyamán az Istennek szentelt élet számos formáját hívta létre, (...) új karizmákat osztogat a mai férfiaknak és nőknek, hogy olyan intézményeket alapítsanak, melyek válaszolni tudnak a mai kihívásokra. (...) Az új közösségek eredetisége gyakran abban áll, hogy férfiakból és nőkből, klerikusokból és világi Krisztus-hívőkből, cölebsz és házas emberekből álló vegyes csoportok egy sajátos  -  olykor valamely hagyományos formát követő, olykor a mai társadalom követelményeihez igazodó stílusban élnek. Az evangéliumi életre való elkötelezettség is különböző formákban fejeződik ki a közösségi életre, a szegénységre és az imádságra irányuló általános törekvések között. Illetékességüknek megfelelően a vezetést megosztják a klerikusok és a világi Krisztus-hívők között, és az apostoli cél nyitott az új evangelizáció követelményei iránt..." [7]

Hogyan is lehet értékelni ezt a meglehetősen sokszínű jelenséget különösen akkor, amikor néhány mozgalom már rendelkezik bizonyos kiforrott jelleggel, mások viszont még csak a kezdeti stádiumban vannak. Mindenesetre a szabályzatok és a történelmi visszapillantás tükrében megállapítható néhány olyan kritérium, amelyek közösnek mondhatók.

A karizma

Az egyházi mozgalmak egyik sarkalatos pontja a karizma, amely a különböző kategóriákból származó személyeket úgy gyűjti maga köré, hogy közben megköveteli tőlük a radikális elkötelezettséget. Ennek jegyében a közösséghez tartozás módja szerint a tagok a karizma intenzív megélésére törekedve nem egyszer magukra vállalják a főként szerzetesekre és az apostoli élet társaságaira jellemző közös életet. Ebben a tekintetben sokszor a megszentelt élet intézményeihez közelítenek, viszont a mozgalmak karizmájának sajátossága abban rejlik, hogy olyan személyeket is testvéri közösségbe fogad, akik előzetesen már más hivatásnak kötelezték el magukat. Mivel a tagok között éppen úgy megtalálhatók házasok mint papok vagy püspökök, ezért arra a következtetésre jutunk, hogy az egyházi mozgalmak esetében a kollektív karizmán alapuló lelkiség egységes egészbe fogja össze az eltérő státusú személyek cselekvését. Ez természetesen feltételezi a konkrét hivatás verifikálását mind az intézmény, mind pedig az egyén részéről, továbbá a megfelelő képzést és felkészülést.

A mozgalmak fejlődésével egyidejűleg megfigyelhető, hogy a fent említett kategóriákhoz tartozó személyek a radikális Krisztus-követést a tisztaságra, szegénységre és az engedelmességre, vagyis az evangéliumi tanácsokra tett fogadalmak, illetve egyéb kötelékek keretében kívánják megélni. Ennek következtében a mozgalmakon belül a közösségek olyan formái bontakoznak ki, amelyek monasztikus, apostoli vagy éppen világi jelleget öltenek. A mozgalom tagjai alávetik magukat valamely felelős vezető hatalmának, miközben részt vesznek a teljes vagyonmegosztással járó közösségi életben.

Az evangéliumi tanácsok a házasságban

A jelenség több ponton is vitatható. Az evangéliumi tanácsok vállalása elsősorban a megszentelt élet intézményei tagjaira, tehát a szerzetesekre és az apostoli élet társaságaihoz tartozókra jellemző. Ebből pedig az következik, hogy a mozgalmakban részt vevő házasok, akik az evangéliumi tanácsokra tesznek fogadalmat, azokat éppen eredeti hagyományos kontextusukból szakítják ki. A gyakorlat szerint ilyenkor két esetet lehet megkülönböztetni. Az egyikben a házasok a tisztaság tanácsának radikális vállalásával lemondanak a házastársi élet gyakorlásáról, testvérként és nővérként élnek együtt, miközben külsőleg megőrzik a házasság látszatát. A másik esetben a tisztaságon a házastársi élet gyakorlásának azt az emberhez méltó módját értik, amely minden házaspártól megkívántatik. A fogadalom ebben az esetben inkább lelki töltetű, mint konkrét valóság.

További problémát vet fel a meghívás kérdése, mivel a különböző felfogások szerint a házaspárok együtt, de külön-külön is nyerhetnek meghívást a mozgalomban elkötelezett életre. Ez utóbbi esetben a személyes hivatás kibontakozását akadályozhatják a családi kötelezettségek, de útjában állhat maga a másik házastárs is.

Valójában a Krisztus-hívők között három, teológiai és jogi alapokon álló, jól körülírható életállapotot ismerünk, amelyek a rájuk jellemző sajátosságokkal rendelkeznek. Az egyházi rendben való részesedés szerint megkülönböztetünk klerikusokat és világiakat. Az evangéliumi tanácsokra tett fogadalom vagy más szent kötelék szerint beszélhetünk a megszentelt életet élőkről, akik az Istennek szentelt életre vállalkoznak. Ez viszont csak akkor lehetséges, ha annak lényeges teológiai és kánonjogi elemei jelen vannak (573.k.). A fentiek alapján úgy tűnik, hogy az evangéliumi tanácsokat magukra vállaló házasok az életállapotbeli különbségeket összemosva, szerzetesek módjára kívánnak élni. II. János Pál pápa világosan rámutat, hogy "nem sorolhatók az Istennek szentelt élet sajátos kategóriájába az elkötelezettségnek azok az önmagukban dicséretes formái, amelyeket egyes keresztény házaspárok egyházi egyesületekben és mozgalmakban próbálnak, amikor szeretetüket, amelyet a házasság szentsége már Istennek szentelt, tökéletessé akarják tenni azáltal, hogy fogadalmat tesznek a házasélet tisztaságának megőrzésére, a szegénységre és az engedelmességre." [8]

A gyerekek helyzete

Említést kell tennünk a mozgalmakhoz kapcsolódó fiatalok és gyermekek számos csoportjáról is, akik a koruknak megfelelő csoportokhoz tartozva szűkebb vagy tágabb értelemben vesznek részt a lelkiség életében. Az együtt lakó családok esetében nemegyszer maga a közösség gondoskodik a gyermekek neveléséről. Ezekben az esetekben viszont a mozgalom szabályzata külön rendelkezik arról, hogy a gyermekek a közösség hivatalos tagjainak számítanak-e vagy sem, és ha igen, akkor hány éves korig.

Papok a mozgalmakban

Nem kevés problémát jelent a mozgalmakban részt vevő papok helyzete, akik a lelkiség segítségével újítják meg saját plébániai közösségüket. Ők mint egyházmegyés papok az inkardináció, vagyis a szolgálati hovatartozás alapján a megyéspüspöktől függenek. Ez abban az esetben jelenthet nehézséget, ha éppen az egyházmegyés pap érez hivatást valamely mozgalom belső életében való aktív részvételre. Ilyenkor átmeneti megoldás lehet a fiktív inkardináció, amely azt jelenti, hogy a mozgalommal szimpatizáló püspök a saját egyházmegyéjébe veszi fel az illetőt, és egyidejűleg a mozgalom rendelkezésére bocsátja. A nehézség akkor támad, ha a következő püspök nem hagyja jóvá a mozgalommal kötött megállapodást. A megoldást valójában közvetlenül a mozgalomba történő inkardináció jelentené. Ez azonban nem valósítható meg, mert az inkardináció csakis az ordináriusnak, nevezetesen a megyéspüspöknek, a pápai jogú klerikusi szerzetes intézmények és az apostoli élet pápai jogú klerikusi társaságai nagyobb elöljáróinak fenntartott jog. Ennek megfelelően a hatályban lévő törvénykönyv szerint inkardinálni csakis a részegyházba, a személyi prelatúrába, a megszentelt élet intézményeibe, vagy egy erre jogosult társaságba lehet (265.k.). A fenti okok miatt jelent nehézséget az is, amikor egy egyházmegyés pap az evangéliumi tanácsok erejében a megszentelt élet valamely formáját választva a közös életre érez meghívást, amit egy meghatározott mozgalom keretében kíván megvalósítani.

Megfigyelhető, hogy számos papi hivatás útnak indításában a mozgalmaknak igen nagy szerepük van. Ezt megfontolva kívánatosnak tűnne  -  ahogy arra már néhány esetben példát is látunk  - , hogy a helyi ordinárius felügyelete alatt maguk a mozgalmak hozzanak létre saját szemináriumokat, ahol egyaránt lehetőség nyílna a papi életre való felkészülésre és a lelkiség természetének megfelelő sajátos képzésre.

Szerzetesek és a mozgalmak

Az utóbbi években a szerzetesek kisebb-nagyobb csoportjai is csatlakoztak az egyházi mozgalmak tagjaihoz. A tapasztalatok szerint a mozgalmak Isten szavára való nagyobb nyitottsága, az intenzív lelki élet, az igazi testvéri közösség hozzásegíti a szerzeteseket, hogy saját közösségeikbe visszatérve újra felfedezzék eredeti karizmájukat és hivatásukra ismét rátalálva a testvéri közösség szorosabb egységét éljék meg mind az elöljárókkal, mind pedig szerzetestársaikkal. Így tehát az egyházi mozgalmak egyesek szerint jótékony hatást gyakorolnak a szerzetesekre, mivel azok megújulását aktívan elősegítik. Az így gondolkodók figyelmen kívül hagyják, hogy a szerzetesi élet immár több évszázados hagyományra visszatekintve mindig is jól körülhatárolt, és az egyház által védelmezett életformát jelentett és jelent ma is, melynek hitelességét a szent rendalapítók és későbbi társaik igazolták. A szerzetesség korszerű megújulását  -  amely egyrészt állandó visszatérés a keresztény élet forrásaihoz és az intézményt létrehozó eredeti szellemiséghez, másfelől az intézmény alkalmazkodása a kor megváltozott körülményeihez  -  maga a II. Vatikáni zsinat is kötelezően előírta. [9]

Továbbiakban, ha a mozgalmi tagság alatt a közös karizmában, a sajátos lelkiségben és az általa meghatározott életstílusban, szervezeti formában illetve apostoli tevékenységben való osztozást értjük, akkor könnyűszerrel azt is beláthatjuk, hogy egy ember nem tartozhat teljes joggal egyszerre két sajátos karizmával rendelkező csoporthoz. A kellemetlenségek és a zavarok elkerülése céljából az egyházi hatóság a szerzetesek mozgalmakhoz történő csatlakozását a nagyobb elöljáró engedélyéhez köti (307.k.3. §). [10]

Végül meg kell említenünk, hogy talán szokatlan, de mégsem ritka jelenség a nem katolikusok, illetve a nem hívők mozgalombeli jelenléte. A hiteles keresztény értékekkel való találkozás gyakran megtérésre indítja őket.

A mozgalmak egyházban betöltött szerepe vitathatatlan, ezért hanyagság lenne, ha nem szentelnénk nekik kellő figyelmet. Biztosak lehetünk abban is, hogy a Szentlélek mindent megújító élő jelei ők a harmadik évezred egyházában. A közösségi életben történő aktív részvétel és a személyes tanúságtétel által az egyház újraevangelizálásában pótolhatatlan szerepük van, különösképpen akkor, amikor "...a helyek, a jelenléti módok és a cselekvés sokasága szükséges ahhoz, hogy az Evangélium szavát és kegyelmét a mai emberek oly változatos életfeltételei közé el lehessen vinni..." [11]

Hivatkozások:

[1] Rahner Karl: Egyházreform, Lehetőség és Feladat. 1994, Budapest 85.
[2] Rahner: im.: 86.
[3] Zadra, Barbara: I movimenti ecclesiali e i loro statuti 1997, Roma.
[4] Vö.: II. János Pál pápa: Üzenet a Mozgalmak Világkongresszusának résztvevőihez, in: Magyar Kurir 88. évf. 126. 229.
[5] Beyer, Jean: Instituti Secolari e movimenti ecclesiali, Aggiomamenti sociali 34 (1983), 181-200.
[6] L.G. 31.
[7] II. János Pál pápa: Vita consecrata, 62.
[8] Uo.
[9] Vö: Perfectae caritatis, 2.
[10] II. János Pál pápa: Vita consecrata, 56.
[11] II. János Pál pápa: Christifideles laici, 26.

Antalóczy Péter Márton

Forrás: Vigilia

„A Lélek éltet”

Beszélgetés Jelenits István piarista szerzetessel a pünkösdről és a Szentlélek erejéről

– A pünkösd fénye mintha valamelyest elhomályosodott volna napjainkban. Sokan talán nem is sejtik, hogy ez a két nap nem pusztán majálisok, juniálisok alkalma és a természet megújulásának ünnepe. Lehet, hogy a hitüket gyakorló keresztények között is megfogyatkozott ennek az ünnepnek a becsülete?

– A húsvét és a pünkösd eredete szerint is a tavaszhoz kapcsolódik. Nemhiába mondja Balassi Bálint: „Áldott szép pünkösdnek gyönyörű ideje, mindent egészséggel látogató ege…” Laicizálódott, a természethez nosztalgikusan visszavágyódó társadalmunk akkor is őriz valamit az ünnep tartalmából, ha csak ezekre a mozzanatokra figyel. Az egyház talán nem ünnepli olyan förgeteges örömmel a pünkösdöt, mint a karácsonyt és a húsvétot, de a Szentlélekről mégsem akar elfeledkezni. Magyar vonatkozásban elég a csíksomlyói búcsúra utalnunk: ott az egész Kárpát-medence magyarsága találkozik, s az ünnep öröme a televízió közvetítésében milliókhoz eljut.

– Krisztus korában mit jelentett a pünkösd? Olvassuk a Szentírásban, hogy ezen a napon összegyűltek az apostolok.

– A zsidóság legnagyobb ünnepe a húsvét. Az egyiptomi rabságból való szabadulás emlékét idézi. Jézus korában ilyenkor óriási zarándoktömegek gyűltek össze Jeruzsálemben, s ez a sokszor messzi földről összegyűlt sokaság hét héten át Jeruzsálemben maradt. A húsvétot követő ötvenedik nap, a pünkösd a hazaindulás napja volt. Ekkor emlékeztek meg a Sínai-hegyi szövetségkötésről. A törvényről, amellyel Isten a választott nép egész életét mederbe fogta. Számunkra, keresztények számára a Szentlélek kiáradása tette ezt a napot igazán emlékezetessé.

– Hogyan értsük a Szentlélek nevet?

– A héber nyelvben a ruah szó egyszerre jelent szelet, vihart és leheletet, lélegzetet. A mi lélek szavunknak ehhez a második jelentéskörhöz van köze. János evangéliumában olvashatjuk, hogy amikor Jézus húsvétvasárnap este megjelent a tanítványok között, „rájuk lehelt, és azt mondta: »Vegyétek a Szentlelket«” (20,22). Itt a rájuk lehelt szóval fordított görög ige utal vissza a teremtéstörténetre. Ott az első ember megteremtésekor Isten Ádám arcába (orrába) lehelte az élet leheletét. Mintha saját életét „osztaná meg” az emberrel. De János máshol a héber szó másik jelentésére is utal, amikor a Szentlélekről ír: „A Lélek ott fú, ahol akar. Hallod zúgását, de nem tudod, honnan jön és hová megy” (3,8).  
 
- Többször rágondolhatnánk a Szentlélek sokféle működésére, amellyel egész életünket átszövi.

– A Szentlélek szó helyett némelyek szívesebben használnának olyan magyar szót, amely a szél szóból ered. Van, aki Isten Szellemének fordítaná a görög pneumát. De ez a szellem szó a nyelvújító Kazinczy alkotása, nincs olyan gazdag akusztikája, mint a léleknek. Egy kicsit még ma is mesterségesnek érezzük. Gondoljuk csak meg, mennyivel többet ér a lelkes szó a szellemesnél, mennyivel súlyosabb a lelketlen a szellemtelennél!

– Ami a keresztény szóhasználatot illeti, érdemes jobban odafigyelnünk arra, hogy szóösszetételekben, képzővel ellátott formában mikor utal a lélek szó az emberi lélekre, mikor az Isten Lelkére, a Szentlélekre. A papokat nem azért nevezzük lelkiatyáknak, mert a lelkünket gondozzák, hanem mert a Szentlélek küldöttei. A lelkigyakorlat nem onnan kapta a nevét, hogy ott a lelkünket gyakorlatoztatnánk, hanem onnan, hogy ott a Szentlélek „gyakorlatoztat” minket. Ha ezeket tudatosítjuk magunkban, többször rágondolhatnánk a Szentlélek sokféle működésére, amellyel egész életünket átszövi.

– Ki hát a Szentlélek a mi személyes életünkben, és mi a szerepe az egyházban?

–  Pál apostol nagyon sokat ír arról, mi mindent köszönhetünk a Szentléleknek. Például a gyermekké fogadás Lelkének mondja, „általa kiáltjuk: »Abba! Atya!«” (Róm 8,15). Fölkapjuk a fejünket: hát nem Jézus tanított arra, hogy Istent Atyánknak szólítsuk? Való igaz. De üres szóvá, kegyes formulává kophatna, amit Jézus ránk hagyott, ha a Lélek nem segítene abban, hogy valóban gyermeki bizalommal mondjuk ki. Az egyház kezdetben nemigen imádkozott a Szentlélekhez, inkább az Atyának és a Fiúnak köszönte meg, hogy a Lélek ajándékait kiárasztotta ránk. Így van ez a pünkösdi ünnepi mise könyörgéseiben is. Aztán a szentlecke utáni ének, a szekvencia idézi a középkori Szentlélek-hívogató himnuszt: „Jöjj, Szentlélek Istenünk… Jöjj, szegények atyja, te, bőkezűség Istene.”   

De térjünk vissza Szent Pálhoz! A korinthusiakhoz írt második levélben leírta ezt a mondatot: „A betű öl, a Lélek pedig éltet” (3,6). Manapság nagyon átéljük kimondott és leírt szavak devalvációját. De Pál a Szentírás betűjéről mondja, hogy az is ölhet, ha nem a Lélek segítségével értelmezzük. A Lélek sugalmazta, az ő segítségével érthetjük helyesen, Isten szándékának megfelelően.

A muszlimok nem ismerik a Szentlelket. A Korán arab szövegét tökéletesnek és örök érvényűnek tartják. Mi másképp tekintjük Isten szavának a Bibliát. Megrendülve gondoljuk meg, hogy Isten, amikor emberi nyelven „szóvá tette” titkait, egy-egy adott kor tökéletlen és mállékony nyelvén szólalt meg. Vállalta, hogy az általa sugalmazott könyv az idők során értelmezésre szorul majd. Ő maga is „sok rendben és sokféle módon” szólt Izrael népéhez, s amikor a Megtestesült Igében teljesen feltárta előttünk önmagát, akkor is olyan könyvekbe gyűjtötte a tanításait, amelyeknek értelmezése a Szentlélekről vezetett egyház dolga lesz, s amelyeket majd sok nyelvre lefordítanak. Ilyenformán Isten és az emberiség „párbeszéde” nem zárult le. Vadonatúj igazságokkal nem bővül, de a világ végéig folytatódik. Ennek a mestere a pünkösdi Lélek.

 – Különböző felekezetekben, közösségekben (nem csak szektákban!) olykor a Szentléleknek tulajdonítanak olyan jelenségeket, megnyilatkozási formákat, amelyektől sokan ódzkodunk, megijedünk, vagy amelyeket egyszerűen értelmetlennek találunk. Mi a teendő ilyenkor?

– Szent Páltól tudjuk, hogy már a Krisztus utáni ötvenes években (húsz-egynéhány évvel Jézus halála és föltámadása után!) jelentkeztek efféle gondok – legalább a korinthusi keresztények között. Voltak alapjában tán jó szándékú, de nem eléggé komolyan gondolkodó emberek, akik a saját lelkendezésüket meg a Lélek valódi megnyilatkozásait nem tudták megkülönböztetni. Pál figyelmeztette őket arra, hogy „Isten nem a zűrzavarnak, hanem a békességnek az Istene” (2Kor 14,33). A Lélek ajándékait könnyű összetéveszteni azzal, amit saját föltűnési vágyaink diktálnak. A Lélek legértékesebb adománya a szeretet. S minden adománya arra való, hogy ki-ki a közösség javát mozdítsa elő vele. Pál azt is írja: „A Lelket ki ne oltsátok” (1 Thessz 5,19). Vagyis ha a rend, a békesség nevében egymást figyelmeztetjük, legyünk óvatosak. A „lelkek megkülönböztetése” nélkülözhetetlen adomány, de az intézménynek nyitva kell állnia a Lélek valódi megnyilatkozásainak felismerésére és befogadására.

– Jézus arról is beszélt, hogy aki a Szentlélek ellen vét, valami olyasmit tesz, amire nincs bocsánat. Hogyan értsük ezt?

– Jézus akkor mondta ezt, amikor azt állították némelyek, hogy a csodái az ördögtől valók. Maga Jézus azt vallotta, hogy ezek a Szentlélek erejének megnyilatkozásai. Mármost: aki nem hajlandó fölismerni Isten műveiben Istent, hanem a gonosz léleknek tulajdonítja azt, ami tőle való, azon nem lehet segíteni. Nem azért „nem nyer bocsánatot”, mert Isten haragszik rá, hanem mert ő maga utasítja el Istennek minden közeledését.  

– Azt is írja Szent Pál, hogy testünk a Szentlélek temploma. Ez mit jelent?

– Idézzük az egész szövegrészt: „Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok? Nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatokéi? Nagy volt a váltságdíjatok? Dicsőítsétek meg Istent testetekben!” (1Kor 6,19- 20). A görögök hajlottak arra, hogy az embernek csak a lelkét tartsák értékesnek, a testet nem becsülték. Még a keresztények közt is elterjedt egy olyan fölfogás, hogy a kicsapongás, részegség, bujaság csak a testet mocskolja be, számunkra viszont csak a lélek „tisztasága” a fontos. Ez ellen emel szót Pál. Testestül fogunk föltámadni, s már most testünkben – vagyis fegyelmezett, a Lélektől irányított hétköznapi életünkben „dicsőül meg” az Isten, ott mutatkozik meg az ő kegyelmének életalakító hatalma.  

– Tanár úrnak mit jelent a Szentlélek, a pünkösd?

– Amikor a Szentírásról tanítok, az órák előtt mindig kérjük a Szentlélek segítségét. Az iskolában sokszor eszembe jut Schütz Antalnak egy kedves példázata. Az egyszeri katolikus iskola fölépülésekor a bejárata fölé egy rúdra vasláncon függő galambot akasztottak, a Szentlélek jelképét, a falra meg felírták: Ez a ti mesteretek, aki megtanít minden igazságra. Telt-múlt az idő, a vaslánc megrozsdásodott, s egy vihar egyszer eltépte a galambot. Nem figyeltek rá, ott maradt a bot ugyanazzal a felirattal: Ez a ti mesteretek… Tanulság: Ügyeljünk arra, hogy a Lélek szerepét ne vegye át bot a keresztény iskolában, családban, gyülekezetben.

„Szentlélek nélkül távoli az Isten, az Evangélium holt betű, az Egyház egyszerű szervezet, a tekintély uralkodás, a misszió propaganda, az istentisztelet emlékek fölidézése, és a keresztény cselekvés rabszolgamorál. De őbenne: a kozmosz fölemelkedik és nyögve szüli az Országot, a feltámadott Krisztus itt van, az Evangélium életerő, az Egyház szentháromságos közösség, a tekintély szabadító szolgálat, a misszió pünkösd, a liturgia emlék és elővételezés, az emberi cselekvés megistenült.”

Lattaquié Ignatiosz metropolita 

Koncz Veronika

Forrás: Új Ember

Piros betűs titok: mi a Pünkösd valójában?

A kereszténység eredeti tanítása a Szentlélekről

Szentlélek nélkül ugyanúgy nincs kereszténység, mint Krisztus nélkül. Isten megváltó munkáját Krisztus által végezte el, de a Szentlélek alkalmazza ezt a megváltást a hívők életében.

Felekezettől függetlenül minden keresztény elmondja: „Hiszek Szentlélekben.” A Credo Szentlélekről szóló mondata nem száraz hitvallás csupán, hanem egy átélésről szóló beszámoló is. A Szentlélek miatt a kereszténység ideális esetben legalább annyira élmény és megtapasztalás, mint amennyire teológia és hitvallás. A keresztény teológia szerint a Szentlélek a hívők hitének és örömének közvetlen forrása, missziójuk hajtóereje.

Amikor az első pünkösdkor leszállt a Szentlélek a jeruzsálemi keresztényekre, a kívülállók azt gondolták róluk, hogy részegek. Lukács evangélista beszámolója szerint Jézus tanítványaiból az öröm és a felszabadultság érzése buggyant elő, és még aznap háromezren megkeresztelkedtek és csatlakoztak hozzájuk. Pünkösdkor arra emlékezik a keresztény világ, hogy a Szentlélek kiáradásának hatására indult világhódító útjára a Jézusról szóló örömhír. De vajon kicsoda a Szentlélek, akiről az Apostoli hitvallás beszél? És mi pünkösd jelentősége ma?

Kicsoda a Szentlélek?

A keresztény teológia első és legfontosabb mondanivalója a Szentlélekről az, hogy ő nem pusztán erő vagy energia, hanem személy. A bibliai utalások szerint vannak érzései, gondolatai, van akarata, szándéka, beszél, kijelent, meggyőz, sőt, képes megszomorodni is. A „személy” szó jelentése persze tisztázást igényel. A Biblia a Szentlélek személyét különféle metaforákkal jelöli (pl. olaj, kenet, víz, galamb, pecsét, zálog, eső, szél), melyek világossá teszik, hogy a Szentlélek személye nem szorul az emberi minőség korlátai közé. A Szentlélek több, mint ember, de semmiképpen nem kevesebb annál, ami az embert a személytelen dolgokkal szemben – Istenhez hasonlóan – személlyé teszi.

A keresztény teológia azt is hangsúlyozza, hogy a Szentlélek Isten, a Szentháromság harmadik személye. Isten Atya, Fiú, Szentlélek, egy Isten három személyben. A Szentlélek ugyanabban az isteni lényegben részesül, mint az Atya és a Fiú, egylényegű velük. A Szentlélek mint isteni személy Isten Lelke és Krisztus Lelke. Ahol a Szentlélek jelen van, ott Isten van jelen. Ez fordítva is igaz: Isten jelenléte a világban és az egyházban ma a Szentlélek által valósul meg. Amikor Jézus a mennybe ment, maga helyett a Szentlelket küldte el, hogy rajta keresztül követői Pártfogója legyen egészen a világkorszak végéig.

A Szentlélek az, aki a Biblia tanítása szerint Jézus Krisztus megváltó munkáját alkalmazza Isten választottainak életében. A hitet, mely a keresztrefeszített és feltámadt Jézus Krisztussal egyesít, a Szentlélek munkálja ki az emberekben. A Szentlélek műve az újjászületés, melynek során egy ember bűnbánatra és Jézus Krisztusban való hitre jut. A belső megvilágosodás csodája is a Szentlélek munkája által megy végbe: Jézus szerint a Lélek nélkül senki nem láthatja meg Isten országát, a Szentlélek által azonban be is mehet abba. A Szentlélek Krisztust dicsőíti, hogy megvilágosító munkája révén felragyogjon az emberek előtt Isten dicsősége az evangéliumokból megismerhető Jézus arcán. Egyszerűbben fogalmazva: senki nem jut Jézus Krisztusban való hitre a Szentlélek hathatós segítsége nélkül.

A keresztény teológia szerint a Szentlélek koncentrált jelenléte valósul meg az egyházban és a Krisztusban hívők testében. A keresztény ember teste a Szentlélek temploma, és a keresztény egyház is az. A Szentlélek miatt folyamatos istentisztelet zajlik Jézus tanítványai testében is, és a tanítványok közösségében is. Az élő imádság fő forrása a Szentlélek, mert ő képes a lélek bugyraiból Isten elé hozni a hívők legmélyebb, akár önmaguk előtt is ismeretlen sóhajtozásait, és képes úgy megváltoztatni legbensőbb vágyakozásaikat, hogy azok Isten szentségére és szeretetére irányuljanak. A Szentlélek által jut a hívő bizonyosságra afelől, hogy Isten Atyjává lett, és hogy ő Isten szeretett gyermeke. A Biblia szerint a Szentlélek változtatja meg a keresztények jellemét, hogy tisztaságban, szeretetben és szentségben egyre inkább Krisztushoz és mennyei Atyjukhoz hasonlítsanak.

Szentlélek nélkül tehát ugyanúgy nincsen kereszténység, mint Krisztus nélkül. Isten a megváltó munkáját Krisztus által végezte el, de a Szentlélek alkalmazza ezt a megváltást Isten választottai életében. A keresztény élet és a Szentlélek munkája mind a keresztény teológiában, mind a keresztény tapasztalatban elválaszthatatlanok egymástól.

Mi a pünkösd jelentősége ma?

Pünkösd a Szentlélek kitöltetésének ünnepe, jelentősége túlmutat az eddig elmondottakon – a hiten, az újjászületésen, a megvilágosodáson, az imádkozáson és a megszentelődés folyamatán – is. Pünkösd Lukács leírásában a Szentlélek munkájának egyik legdinamikusabb, legizgalmasabb, legfelforgatóbb oldalát mutatja meg. Pünkösdkor a feltámadt Krisztus a tanítványait megkeresztelte a Szentlélekkel, hogy elküldhesse őket abba a világba, melyért az életét adta. Pünkösd lényegét tekintve a keresztény misszió alapja.

Mielőtt Jézus a tanítványait magukra hagyva a mennybe ment, elmagyarázta nekik pünkösd jelentőségét: „erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig.” A Szentlélek pünkösdi kitöltésének célja tehát az volt, hogy a tanítványokat erővel ruházza fel a világmisszióra. Jézus nem olyan hitet képzelt el a követőinek, melyet maguknak tartanak meg, hanem olyat, amelyet örömmel és bátran hirdetnek a világ minden táján minden embernek. Jézus azt akarta, hogy tanítványai vigyék el a róla szóló örömhírt a föld legtávolibb zugaiba is. Ehhez a vállalkozáshoz a keresztényeknek különleges erőre van szükségük: a Szentlélekkel való megkereszteltetés megrészegítő élményére. A hatóságok előtti bátorságra, a bebörtönzés és megkínzás ellenére őket betöltő örömre, a rokonok és barátok gúnyolódása közepette átélt békességre, a démoni erők ellenállása felett aratott győzelemre, a Szentlélektől kapott erő különféle megnyilvánulásaira.

Mivel pünkösd és a keresztények missziója között szoros kapcsolat van, a Szentlélek kiáradása egészen addig része lesz a keresztények tapasztalatának, amíg Jézus evangéliuma nem jutott el minden emberhez. Pünkösd ünnepe abban különbözik a Karácsony, a Nagypéntek és a Húsvét ünnepétől, hogy míg Jézus megtestesülése, halála és feltámadása egyszeri, megismételhetetlen események, melyekre a hit támaszkodik, a Szentlélek kiáradása ismétlődő, az egyház és az egyéni hívők által újból és újból átélt esemény.

Lukács evangéliuma szerint a Szentlélek pünkösd után többször is kitöltetett emberekre, ugyanazokra is, akik pünkösd napján egyszer már részesültek benne. Péter például megtelt Szentlélekkel pünkösdkor, majd megtelt vele akkor, amikor a nagytanács előtt kellett bizonyságot tennie Jézusról, és megtelt Szentlélekkel akkor is, amikor a gyülekezet erőért és bátorságért imádkozott. A Szentlélekkel való megtelés ismétlődő tapasztalata Lukács leírásában része a normális keresztény életnek.

Jézus szavai alapján pünkösd tehát nem emlékünnep, hanem a Szentlélek első nagy kiáradása, a világmisszió kezdete, melynek folytatása azóta is tart. Jézus szavait támasztja alá, hogy a keresztények két évezrede arról számolnak be a világ minden táján – Kínától Argentínáig, Kongótól Szingapúrig, Angliától Németországig, Norvégiától Romániáig –, hogy a Szentlélek megtapasztalása valóság a számukra. A kívülállók pedig időnként ma is azt kérdezik: „Csak nem részegek ezek?”

Szabados Ádám

Forrás: Mindennapi Közéleti Portál

Pünkösdi szekvencia

Pünkösd

Piros pünkösd öltözik sugárba,
Mosolyogva száll le a világra.
Nyomában kél édes rózsa-illat,
Fényözön hull, a szivek megnyilnak.

Hogy először tünt fel a világnak:
Tüzes nyelvek alakjába' támadt.
Megoldotta apostolok nyelvét,
Hirdeté a győzedelmes eszmét.

Piros pünkösd, juttasd tiszta fényed'
Ma is minden bánkodó szivének,
Hogy ki tévelyg kétségbe', homályba':
Világitó sugaradat áldja.

Habozóknak oldjad meg a nyelvét,
Világositsd hittel föl az elmét.
Hogy az eszme szívből szívbe szálljon,
Diadallal az egész világon!

Piros pünkösd, szállj le a világra,
Tanits meg uj nyelvre, uj imára.
Oszlasd széjjel mindenütt az éjet,
Szeretetnek sugara, Szentlélek!

Reviczky Gyula

Forrás: Piaristák

Gyümölcsoltó Boldogasszony

Annuntiatio Beatae Mariae Virginis – Ezen a napon, a legkorábbi igazán tavaszi ünnepen Jézus fogantatására emlékezünk. A szép magyar elnevezés, Gyümölcsoltó Boldogasszony onnan ered, hogy a gazdák ebben az időben végzik a fák oltását. Szűz Mária igenjére emlékezünk ezen az ünnepen, amely már a karácsonyi ünnepkör tavaszba előrenyújtott karjának tekinthető.

Az ünnepet 692-ben említik először, amikor a III. konstantinápolyi zsinat helyesnek ítélte, hogy nagyböjtben is ünnepeljék. A zsinati rendelkezés arra utal, hogy már hosszú ideje ünnepelhették. A történeti gondolkodás határozza meg dátumát: Jézus születésétől (december 25.) kilenc hónapot visszaszámolva – március 25. Rómában I. Sergius pápa (úr. 687-701) vezette be, hogy a Santa Maria Maggiore Bazilikában körmenettel ünnepeljék, Annuntiatio Domini névvel. A II. Vatikáni Zsinat liturgikus reformja (a keleti liturgiákhoz hasonlóan) ezt az ünnepet az Úr ünnepei közé helyezte.

Magyarországi megünneplését dokumentálja az ellenreformáció egyik kiemelkedő alakjának, Padányi Bíró Márton veszprémi megyéspüspöknek feljegyzése:

Karácsony napján és a Szűz Mária napjain, főképpen pedig Gyümölcsoltó Boldogasszony, vagyis az Ige megtestesülése és fogantatása napján, a misemondó pap az isteni szolgálatban lévő több társaival együtt az oltár eleibe mégyen. Ott a legelső, legalsó grádicson éppen a földig leborul, így imádja a megtestesült Igét és az isteni kegyességnek ebben kinyilatkoztatott titkát ilyen alázatossággal tiszteli.

Ez az ünnep ihlette az Üdvözlégy és az Úrangyala imádságokat.

Ez az üdvtörténet szempontjából különösen fontos esemény, amely az Ige megtestesülésének időpontját jelzi, kezdettől fogva szerepel a keresztény művészet témái között (Annuntiato-képtípus). A Jézus életét ábrázoló ciklusok ezzel a jelenettel kezdődnek, állandó része a Mária életét bemutató ciklusoknak is. Az angyalt és Máriát ábrázoló festmény mindig azt az eseményt örökíti meg, amikor Gábriel arkangyal köszönti Máriát (Lukács 1, 26-38). Ritkábban fordul elő az a jelenet, ahogyan az Úristen elküldi Gábrielt Máriához. Ezt festette meg Giotto di Bondone a padovai Capella degli Scrovegni freskóján (1306 körül), ahol Az angyali üdvözlet fölött Isten angyaloktól körülvett trónusa látható, ahonnan Gábriel útnak indul. Fra Filippo Lippi festménye a Meditationes Vitae Christi (Elmélkedésk Krisztus életéről) című, ismeretlen ferences szerzőnek tulajdonított középkori irat hatására létrejött képtípus példája, ahol mindkét szereplő térdel: az angyal a kiválasztott Istenanya iránit tiszteletből, Mária pedig mint az Úr alázatos szolgálóleánya (Ecce Ancilla Domini!) Az angyal liliomot tart kezében, ami itt nem az ártatlan tisztaság, hanem a paradicsomi életfa jelképe. Mária feje fölött sugárkoszorú. A hátteret (szobabelső, Mária szüleinek háza vagy Szent József háza) a festő két fülkére osztja, a fény az ablakokon keresztül az angyal oldaláról világítja meg a homályba burkolózó szobabelsőt, ahol Mária térdel. Az angyal feje felett a Szentlélek szárnyal, Mária hát mögött egy vázában rózsa és könyv, mely Mária bölcsességére utal.

B. E. Murillo festménye jellegzetes barokk műalkotás: a felhőkből vidám puttók szemlélik Mária és az arkangyal találkozását, a Szentlélek galambja által árasztott fény beragyogja a jelenetet. A Mária felé ragyogó fénynyaláb az Ige megtestesülését szimbolizálja. Gábriel az égre mutat, ahonnan küldetése ered, Mária alázatosan lehajtja fejét. A jelenet mintha egy templom oszlopai között lenne (ez a jeruzsálemi templomot jelképezi), Mária háta mögött üvegvázában egy szál rózsa – az üvegen a fény csorbítatlanul halad át, ez Mária csodálatosan megőrzött szüzességére utal. Dante Gabriel Rossetti (az angol pre-rafaelita irányzat képviselője, XIX. század vége) ábrázolásán (Ecce Ancilla Domini) a fehér szín dominál, melynek egyhangúságát csak a Szűz Máriához kapcsolódó színfoltok törik meg: bíbor, kék és arany. A megjelenítés szokatlan, az esemény csodálatos, természetfeletti voltát hangsúlyozza: a szűzi ágyán fekvő Máriát álmából riasztja fel az angyal, ijedtség és meglepetés tükröződik arcán a megadó elfogadás mellett. Gábriel arkangyal talpa alól lángnyelvek törnek elő (az égi követ szimbóluma), nincsenek azonban szárnyai. A Protoevangelium Jacobi hagyományát ismerő Rossetti az ágy végébe helyezte a hímzőállványt, amelyet Mária bíborfonalból készített a Templom számára. Az angyal áldásosztó és liliomszálat tartó keze felett a Szentlélek galambja lebeg.

Hajnal Piroska

Forrás: Rákoscsaba Főplébánia

Kisközösségek szentmiséje

Credo napok a Domonkos Nővéreknél

Pünkösdi himnusz

Jöjj, Szentlélek, Úristen!

A húsvéti idő végén a Szentlélek eljövetelét ünnepli az Egyház június 8-án, pünkösdvasárnap. Az Egyház megszületésére és a Krisztustól kapott missziós küldetésre emlékezve a püspökök – szerte a világon – kiszolgáltatják a bérmálás szentségét, amely által a Szentlélek ma is eltölti a hívőket.

A Szentlélek kiáradásának történetét az Apostolok Cselekedetei rögzíti. A leírás szerint miután a Szentlélek eltöltötte őket, az apostolok mindenkinek a saját nyelvén hirdették az evangéliumot. Isten a nyelvek csodájával mutatja meg azt az egységet, amely a közös hit megvallásával kapcsolja össze a különböző nyelven beszélő embereket. Ezáltal született meg az első pünkösdkor az Egyház, amely egy, szent, katolikus és apostoli. A közös hitből fakadó hivatásról így fogalmaz Ferenc pápa: „Törekedjetek a megújulás egységére, mert az egység a Szentlélektől ered, és a Szentháromság egységéből születik. Törekedjetek az egységre!”

Pünkösd ünnepén három fontos eseményre emlékezünk: ekkor jött el a Szentlélek mint Krisztus megváltó tettének gyümölcse és beteljesítője; ekkor „jött világra” az Egyház, valamint az egész világra kiterjedő missziós munka is ekkor vette kezdetét. 

Forrás: MKPK

Kérjük a Szentlelket!

P. Szabó Ferenc SJ elmélkedése Pünkösdvasárnapra

A feltámadt Jézus küldetést ad az apostoloknak: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, bocsánatot nyer…”. Így olvassuk Szent Jánosnál. Máté záradékában a Feltámadott, minden lelki hatalom birtokában, az Atya és Fiú és Szentlélek nevében keresztelni és tanítani küldi tanítványait, ezzel az ígérettel: „Én veletek vagyok mindennap a világ végéig!” Az Úr Lelke által van jelen Egyházában, akit pünkösdkor elküldött (erről szól az 1. olvasmány), és aki átalakította értetlen, csalódott, félénk követői szívét-lelkét. A Szentlélek a szeretet, az istengyermekség kegyelmét árasztja szívünkbe, ahogy a Római levél 8. fejezetében olvassuk, és így örömmel tartunk a vég felé, és biztos reménnyel fogadjuk a megpróbáltatásokat is, tudván, hogy „az Isten-szeretőknek minden a javukra válik”, „még a megbánt és megbocsátott bűnök is”, ahogy Szent Ágoston kiegészítette Szent Pál szavait.

De ehhez meg kell térnünk: ki kell tárulnunk a teremtő Lélek ajándékának. Ezt a kitárulást is a Lélek adja. Keresztes Szent János mondja, hogy az ember annyit kap Istentől, amennyit vár tőle. Várjuk, hogy csoda történjék velünk, erre biztat Anthony de Mello indiai jezsuita egyik lelkigyakorlatos könyvében (Kapcsolat…, Korda, Kecskemét, 2004, 13-14). És itt a következő meghökkentő, de igaz eszmefuttatást olvasom: „Az igazi Lélek elleni vétek, ha valaki már nem hisz abban, hogy a Szentlélek képes a világot vagy őt magát megváltoztatni. Ez az ateizmusnak sokkal veszélyesebb fajtája, mint az, amely azt mondja, hogy ’Isten nem létezik’(…) Az ilyen ember istene gyakorlatilag halott isten – nem az az Isten, aki Jézust halálból feltámasztva megmutatta nekünk, hogy számára semmi sem lehetetlen.” 

Lukács evangélista biztat: az Atya megadja a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle (Vö. Lk 11, 1-13). Jézus ígérete szerint van legalább egy kérőima, amelyet az Atya mindig meghallgat: ha a Szentlelket kérjük Tőle. Teljes bizalommal kérhetjük tehát a Szentlelket, különösen most Pünkösdre készülődve, állandóan, állhatatosan, szavak nélkül is, belső vágyakozással, hittel és türelmes várakozással: „Jöjj el, Szentlélek Úristen, megbocsátó irgalmaddal és a belénk öntött szereteteddel teremts újjá bennünket!”

Forrás: Vatikáni Rádió 

Pünkösdi ifjúsági program Egerben

Konszekrált (megszentelt) életutak 10.

A világi intézményekről

I. Meghatározás

A latin elnevezésük: institutum saeculare. A megszentelt élet intézményei közé tartoznak. Az evangéliumi tanácsok vállalásával élnek a tagok - tesznek hármas fogadalmat a szegénységre, tisztaságra és engedelmességre – az adott intézmény szabályzata szerinti szent kötelékkel (magánfogadalom, eskü, vagy ígéret). A tagok nem különülnek el a világtól, hanem a világban élnek és nem alkotnak feltétlenül együtt lakással alkotott közösségeket. Valamely világi intézmény tagjai kis csoportokban együtt élnek, de valamelyeknél egyedül a világban élve és dolgozva élnek. A monasztikus közösségekkel szemben nem él minden tag együtt, de ők is folytatnak közösségi életet, rendszeresen találkoznak.

II. Kialakulásuk

Hivatalos elismerésük a múlt század közepére tehető. XII. Pius pápa 1947. február 2-án kelt Provida Mater Ecclesia című apostoli konstitúciója fogalmazta meg a formális jóváhagyást és ez azóta is a világi intézmények alapműve. Korábban is léteztek már világi intézményként működő közösségek, de nem volt meg a hivatalos elismerés. A konstitúció után a meglevő közösségek megerősödtek és újak is megalakultak.

III. Szerepük

A világi intézmények tagjainak szerepe a világban, hogy mintegy kovászként élve a világot belülről szenteljék meg és evangelizálják. Az „Egyház bátorító jeleinek” „a Szentlélek különleges ajándékainak” és az „Egyház reményteljes, sokat ígérő tavaszának” is nevezték őket. A II. Vatikáni Zsinat egyik fontos témája volt az Egyház jelenléte a mai világban - ezzel összhangban élnek ezek a közösségek.

IV. A magyarországi világi intézmények

1. Vinculum Caritatis

honlap - http://www.vinculumcaritatis.hu/

blog - http://vinculumhivatas.blogspot.hu/

MKPK honlapján - http://uj.katolikus.hu/rendek.php?h=54

2. Egyházközségi Nővérek Társasága

honlap - http://www.egyhazkozseginoverek.hu/

MKPK honlapján - http://uj.katolikus.hu/rendek.php?h=51

3.  Schönstatti Márianővérek (Schönstatt Mozgalom)

MKPK honlapján - http://uj.katolikus.hu/rendek.php?h=52

Wikipédia - http://hu.wikipedia.org/wiki/Sch%C3%B6nstatt_Mozgalom

4. Úti Boldogasszony Társasága

MKPK honlapján - http://uj.katolikus.hu/rendek.php?h=53

5. Krisztus Király Szolgálóleányai Közösség

MKPK honlapján - http://uj.katolikus.hu/rendek.php?h=67

honlap - http://acrszolgalolanyok.hu/

6. Don Bosco Önkéntesei

Wikipédia - http://hu.wikipedia.org/wiki/Don_Bosco_%C3%96nk%C3%A9ntesei

V. Anyagok, amelyeket érdemes áttekinteni:

1. Filmek

Vimeo - http://vimeo.com/11477401

Gloria TV - http://en.gloria.tv/?media=72111

2. Írások

Gondolatok a megszentelt világi életről - http://acrszolgalolanyok.hu/tortenet2.htm

Gratuitas - http://szerzetes.hu/c%C3%ADmk%C3%A9k/vil%C3%A1gi-int%C3%A9zm%C3%A9nyek

3. Könyv

Istennek szentelt világiak, Korda könyvkiadó, 2000

Forrás: Wikipédia, Katolikus Lexikon, MKPK

Factus est repente

Veni Sancte Spiritus

Veni Sancte Spiritus (Taizé)

Pünkösdi Ifjúsági Találkozó Pálosszentkúton