Tűzszekerek

Évekkel ezelőtt többször is láttam a „Tűzszekerek” című filmet (Chariots Of Fire), amelynek zenéjét Vangelis írta és rengeteget hallgattuk akkoriban. A film sportoló fiatalok életéről szól, akik az olimpiára készülnek és a végén győzelmet aratnak kitartó teljesítményükért. Egyikük viszont nem úgy ért célt, mint ahogy az eredeti tervben szerepelt…De a lényeg, hogy végül a saját versenyszámában ő is győztesként állt helyt.

Szent Pál is többször hasonlítja versenypályához a mennyek országáig tartó utunkat. Valóban fontos, hogy soha ne adjuk fel a küzdelmet és mindhalálig kitartóak, hűségesek maradjunk az Úrhoz és az Ő megismert Igazságához abban a küldetésben, amelyet ránk bízott Isten. Fontos a szabályszerű küzdelem is, hogy méltónak bizonyuljunk a győzelmi koszorúra annak a hivatásnak a jutalmául, amit megad az Úr örökre mindazoknak, akik Őt szeretik. De mi az a hivatás, amelyen a legbiztosabban célt érhetek? 

Aki érzi, hogy valószínűleg a megszentelt életállapot és nem a házasság az ő útja, annak az a következő lecke is fel van adva, hogy ezt milyen módon tegye meg. (Házasságra készülők is gondosan megválasztják életük párját.) A konszekrált életutakról már elkezdtem egy sorozatot, ebbe nem is nagyon akarok újra belemenni, milyen lehetőségek vannak, csak van egy kérdés, ami nem hagy nyugodni. Remélem idővel tisztábban fogok látni, egyelőre nehezen fogadom el, bár nagyjából értem, hogy miért van az Egyházban, a papok, hittanárok és sok katolikus testvéremben olyan elvárás, hogy aki hivatáson gondolkodik, annak leginkább valamelyik rendben a helye. Az érv jogos, hogy közösségben lehet megélni leginkább ezt a hivatást és pl. Boldog Özséb is összegyűjtötte a pilisi erdőkben szétszóródva élő remetéket látomása alapján és jó idő elteltével még ma is fennmaradt az általa alapított Magyar Pálos Rend, ahogy a lelkiségek sorozatban írtam is róluk. Rengetek rend, világi intézmény, apostoli élet társasága van, ahol bőven van lehetőség megtalálni egy „testhezállót”. Úgy érzem, hogy ugyanúgy ahogy a hivatást magát, annak módját is az Úrtól kapjuk. Akinek adatik egy rendi vagy világi intézményi vagy bármilyen más egyéb közösség, azt egy külön kegyelemnek érzem, de miért várják el ezt attól is, aki esetleg „csak” papi hivatással rendelkezik és nem szerzetespap lesz belőle, vagy a szüzek rendjébe kapott elhívást, vagy egyéb módon tudja megélni az Istentől számára rendelt küldetést. Sokszor a körülményeinken keresztül is vezet az Úr, értem ez alatt a belső adottságokat, talentumok („pozitívak” és azok hiányai a „negatívak”), az életút során szerzett sebek és lehetőségek. Isten nem azt nézi, hogy melyik versenyszámban, a 400 vagy csak a 100 méteres futószámban indulunk. Első sorban jó, ha rájövünk, melyik számban kell indulnunk, mit kér tőlünk lehetőségeinkhez mérten Isten, majd megtegyünk mindent a felkészülés és a verseny során annak érdekben, hogy biztosan célt érjünk. Nem várja el a Jó Isten egy rövidtávfutótól azt, hogy hosszú távon induljon, akkor a helyettesek nagy része és a felelős személyek miért terelik mégis a fiatalokat leginkább ebbe az irányba, hogy ha hivatás, akkor az a minél nagyobb versenyszámtól kezdve a jó? Persze, ha egy versenyszámot nem tekintenek annak teljes mértékben, - lásd a magánfogadalom „problémás” volta -, vagy értéktelenebbnek vélik a kisebb számot, ahova csak a „kiszorult” esetek kerülnek, hát igen, lehet ilyen szempontból is nézni és ezek miatt érthető is, de a szabályoknál, kategóriáknál fontosabb a szív odaadottsága és az Úr Akaratának állandó kutatása és megtétele elvárásoktól, jogi besorolásoktól függetlenül. Ez a kérdés a miatt is fontos, mert több hivatás lenne, mint amennyi megvalósul, ezt hivatásgondozással foglalkozók is állítják. Ennek kivédésére a következő szempontot is érdemes lenne figyelembe venni. Inkább a rövidebb számnál kezdje az ember a gondolkodást, elköteleződést, később azon még lehet változtatni és edzeni, benevezni a hosszabb számra. Pl. egy pap még „könnyebben” beléphet egy számára jónak tűnő közösségbe, míg aki szerzetespapként nem állja meg a helyét, mert úgy érzi, ez nem az ő útja, előfordulhat, hogy az egész hivatása is veszélybe kerül vagy ha nem, és kilép a rendből, és megmarad áldozópapnak ez elég nehéz időszak lehet az életében, mire rátalál a neki való távra. Lányoknál is fontos, hogy előre felé lehet lépni, magánfogadalmasból még lehet a többi három lehetőség bármelyikében elkötelezett, de aki tegyük fel, úgy kezdi, hogy egy bizonyos időt eltölt pl. egy monasztikus rendben és nem válik be az a közösség, annak az egész hivatása is veszélybe kerülhet; ha valóban megkapta, így el is veszítheti, ha nem vezetődik rá a kisebb távra, amelyben végül célt érhet lehetőségeihez képest. 

 

Sillye Jenő: Mit sem aggódom című dala

Refrén: Mit sem aggódom, 

nem féltem életem, csak 

hogy végigfussam a pályát,

s a feladatom teljesítsem,

melyet Jézus bízott rám.