2011. október 3., hétfő

Jézus Krisztus alázatos szolgája


Szent Ferenc a madaraknak prédikál

Jézus Krisztus alázatos szolgáját, Szent Ferencet nem sokkal megtérése után, mikor már jó néhány társat gyűjtött és vett föl a szerzetbe, az a probléma foglalkoztatta, mit kell tennie: kizárólag a szemlélődésnek szentelje-e magát, vagy olykor-olykor prédikáljon is? Nyugtalanul vágyott arra, hogy megtudhassa ebben a kérdésben Isten akaratát. Mivel azonban alázatossága nem engedte, hogy önmagában és imádságában bízzék, elhatározta, hogy mások imája révén fogja kifürkészni Isten szándékát. Magához hívta tehát Masseo testvért, és ezt a megbízást adta neki:
- Fiacskám, menj el Klára nővérhez, és mondd meg nevemben: legjámborabb társnőivel könyörögjön Istenhez, hogy kegyesen mutassa meg nekem, mi lenne jobb, ha prédikálnék is olykor-olykor, vagy ha egyedül csak az imádságnak élnék. Aztán menj el Szilveszter testvérhez s ugyanezt mondd el neki is. - Ez volt az a Szilveszter, aki még világi pap korában Szent Ferenc szájából aranykeresztet látott kinőni, amelynek csúcsa az eget érte, szárai pedig átfogták a földet. Olyan jámbor és szent életű szerzetes lett, hogy minden kérését teljesítette Isten, sőt nemegyszer beszélgetett magával az Úrral. Szent Ferenc nagyon megbízott benne. Elindult Masseo testvér, és Szent Ferenc utasításának megfelelően előbb Szent Kláránál, azután meg Szilveszter testvérnél járt. Szilveszter testvér megértvén a kérdést, nyomban imádságba mélyedt, s hamarosan meg is kapta a választ, amely ekképpen szólt:
- Mondd meg Ferenc testvérnek, hogy Isten őt nemcsak önmagáért választotta ki, hanem azért is, hogy a lelkek javán munkálkodva, sokan üdvözüljenek általa. - Masseo testvér ezután betért Klára nővérhez, s megtudta, hogy ő és egyik társnője ugyanazt a feleletet kapta Istentől, mint Szilveszter testvér. Visszament tehát Szent Ferenchez, aki nagy szeretettel fogadta, megmosta lábát, asztalt terített neki, és megvendégelte. Az étkezés után az erdőbe hívta, letérdelt előtte, lehúzta csuklyáját, kezeit mellén keresztbe tette, és így kérdezte:
- Mit parancsol az én Uram Jézus Krisztus? Masseo testvér ekkor elmondta Szent Ferencnek, hogy mind Szilveszter testvérnek, mind pedig Szent Klárának azt adta tudtára Krisztus:
- Menj prédikálni, mert nemcsak önmagadért, hanem mások üdvösségére is téged választott ki az Úr. Szent Ferenc megismerve Krisztus akaratát, fölállt, és nagy lelkesedéssel így szólt:
- Menjünk akkor Isten nevében. - Maga mellé vette Masseo és Angelo testvért, ezt a két jámbor lelket, s olyan buzgalommal indultak neki, hogy nem néztek se utat, se ösvényt, és így jutottak el Cannario városkájához. Szent Ferenc itt mindjárt prédikálni kezdett a népnek, de előbb megparancsolta a fecskéknek, hogy hallgassanak, míg el nem mondja beszédét. Azok azonnal engedelmeskedtek, ô meg olyan hévvel beszélt, hogy a férfiak és az asszonyok mindnyájan ott akarták hagyni otthonukat, hogy kövessék őt. Szent Ferenc erre így szólt hozzájuk:
- Ne hamarkodjátok el a dolgot, maradjatok csak itt; én majd előírom nektek, mit kell tennetek lelketek üdvéért. - Akkor határozta el, hogy minden ember üdvösségére megalapítja a harmadik rendet. Nagy lelki békében és megtérésre készen maradt ott a városka népe. Ők pedig nagy buzgalommal igyekeztek tovább, s amint a Cannario és Bevagna közti úton Szent Ferenc fölemelte tekintetét, észrevette, hogy az úttól nem messze a fákat óriási madársereg lepte el. Egészen elámult a madarak hihetetlen sokasága láttán, és azt mondta társainak:
- Várjatok meg itt, amíg prédikálok húgocskáimnak, a madaraknak. Letért a mezőre, odament a madarakhoz, és elkezdett beszélni a földön csipegetőkhöz, mire a fákon ülők is mind odasereglettek, valamennyien szép csöndben várták végig a beszédet, s el nem szálltak addig, amíg Szent Ferenc áldásával égnek nem eresztette őket. Mint később Masseo testvér elmesélte a massabeli Jakab testvérnek, amikor Szent Ferenc közöttük sétált, s csuhájával súrolta, meg-megérintette a madarakat, akkor sem repült el egyik sem. Szent Ferenc prédikációjának ez volt a lényege: 
- Húgocskáim, madarak! Ti igen sokkal tartoztok a Teremtőnek, azért mindig és mindenütt kötelesek vagytok dicsérni Őt. Mert kétszeres, sőt háromszoros ruházattal látott el benneteket; szabadságot adott nektek, oda röpülhettek, ahová akartok; megőrizte Noé bárkájában fajotokat, hogy ki ne vesszetek. Hálával tartoztok a levegőért, amelynek uraivá tett. Azután gondoljátok meg, hogy se nem vettek, se nem arattok, Isten mégis gondoskodik rólatok: inni ad a folyókból és forrásokból, menedéket nyújt a hegyekben és völgyekben, helyet biztosít a fészekrakáshoz a fák lombos ágain. Azután még fonni és szőni sem tudtok, Isten ruház föl benneteket és fiókáitokat. Jótéteményeiből, amelyekkel elhalmozott, láthatjátok, mennyire szeret Teremtőtök. Őrizkedjetek tehát húgocskáim, a hálátlanság bűnétől, s azon legyetek, hogy szüntelenül áldjátok Istent. Amint Szent Ferenc ezeket mondta nekik, a madarak tátogatni kezdték csőrüket, nyújtogatták nyakukat, rebbentgették szárnyukat, nagy tisztelettel földig hajtották fejecskéjüket, s ilyen módon: mozdulataikkal és énekükkel adták jelét, hogy gyönyörűségük telik a Szent szavaiban. Maga Szent Ferenc is velük örvendezett, elnézte sokaságukat, gyönyörködött szépségükben és változatosságukban, csodálta kedvességüket és szelídségüket, s nagy áhítattal velük együtt dicsőítette a Teremtőt.
Miután befejezte prédikációját, a kereszt jelével megáldotta, és útra bocsátotta őket. Erre az egész madársereg csodálatosan énekelve a magasba emelkedett, és a levegőben a szent kereszt jele szerint négyfelé oszlott: az egyik csapat kelet, a másik nyugat felé, a harmadik csapat dél, a negyedik észak felé szállt. Azt példázták ezzel: amint Szent Ferenc, Krisztus zászlóvivője a madaraknak prédikált, és a kereszt jelével a világ négy tája felé küldte őket, úgy Krisztus keresztjének tanítását, Szent Ferenc által megújítva, az ő és társai közvetítésével kell szétvinni az egész világon. A testvérek pedig, akiknek a madarakhoz hasonlóan semmijük sincsen, egyedül Isten gondviselésére bízzák magukat. Krisztus és szegényke szolgája, Ferenc dicséretére. Amen.

Szent Ferenc megmagyarázza Leó testvérnek, miben áll a tökéletes boldogság

Egy alkalommal Szent Ferenc Leó testvér társaságában Perugiából jövet az Angyalos Boldogasszony kolostora felé tartott. Kemény tél volt, úgyhogy az Isten hidege majd megvette őket. Egyszer csak Szent Ferenc odaszólt Leó testvérnek, aki egy kicsivel előtte ballagott, és azt mondta neki:
  - Leó testvér, bár a kisebb testvérek életének és jámborságának példája az egész földön a lelkek épülésére szolgálna is, mindazonáltal írd és szorgosan jegyezd föl, nem ebben van a tökéletes boldogság.
  Tovább haladva, Szent Ferenc másodszor is szólította őt:
  - Leó testvér, ha kisebb testvérünk visszaadná is szeme világát a vakoknak, meggyógyítaná a sántákat, kiűzné az ördögöket, hallókká tenné a süketeket és járókká a bénákat, megszólítatná a némákat, s ami még nagyobb dolog, feltámasztaná a négynapos halottakat; írd, hogy nem
ebben van a tökéletes boldogság.
  Ismét tovább haladva valamicskét, Szent Ferenc hangosan fölkiáltott:
  - Ó, Leó testvér, bár kisebb testvérünk jártas lenne minden nyelvben, kisujjában volna minden tudomány és betéve ismerné az írásokat úgy, hogy jövendölni tudna, s nemcsak a jövőt tudná megfejteni, hanem megmondaná a lélek legrejtettebb titkait is; írd, hogy nem ebben van a tökéletes boldogság.
  S még egy kicsit tovább menve, Szent Ferenc ismét erősen kiáltott:
  - Ó, Leó testvér, Isten Juhocskája, szóljon bár a kisebb testvér az angyalok nyelvén, ismerje a csillagok járását és a gyógyfüvek erejét, tárjanak föl előtte a föld minden kincsei, s ismerje bár a madaraknak és halaknak és minden teremtett állatoknak fajtáit és az embereknek és a fáknak és a köveknek és a gyökereknek és a vizeknek természetét; írd, hogy nem ebben van a tökéletes boldogság.
  És még egy darab utat megtéve, újból fennhangon szólt Szent Ferenc:
  - Ó, Leó testvér, bár kisebb testvérünk oly jól tudjon prédikálni, hogy az összes hitetleneket Jézus Krisztus hitére térítené; írd, hogy nem ebben van a tökéletes boldogság.
  Már jó hét mérföldnyi úton tartott ez a beszéd, amikor végre Leó testvér nagy álmélkodással megkérdezte Szent Ferencet, így szólván hozzá:
  - Atyám, kérlek téged az Isten nevében, mondd meg tehát, miben van a tökéletes boldogság?
  Szent Ferenc akkor így felelt meg neki:
  - Amikor mi csuromvizesen az esőtől és összefagyva a hidegtől, mocskosan a sártól és elcsigázva az éhségtől, elérjük majd az Angyalos Boldogasszony kolostorát, s kopogunk a kapun, és a kapus mérgesen kinéz és megkérdezi: ,,Kik vagytok?'', mi meg azt feleljük: ,,Ketten a ti testvéreitek közül'', ô pedig így válaszol: ,,Hazudtok, közönséges csavargók vagytok, akik tekeregve a világon becsapjátok az embereket, és elorozzátok az alamizsnát a szegények elől, takarodjatok innen'', és nem nyitja ki nekünk a kaput, hanem kint hagy ácsorogni a hóban és a lucsokban, dideregve és éhezve a késő éjszakában. Akkor, ha mindezeket a bántalmakat, ha mindezt a durvaságot és megaláztatást türelmesen, fölindulás és zúgolódás nélkül elviseljük, sőt alázattal és szeretettel azt gondoljuk magunkban, hogy az a kapus csakugyan jól ismer bennünket, is Isten adja a szót ajkára ellenünk; ó, Leó testvér, írd: ebben áll a tökéletes boldogság.
- Aztán ha mi mégis tovább kopogtatunk, s ô dühösen kijön, és ránk rivall: ,,Pusztuljatok innen, hitvány gazok, menjetek az ispotályba, mert egy falat nem sok, de itt még annyit sem kaptok, és ide ugyan be nem teszitek a lábatokat''; ha mi ezt is nyugalommal, sôt derűs lélekkel és szelíd szeretettel eltűrjük; ó, Leó testvér, írd: ebben áll a tökéletes boldogság.
- Ám ha mi az éhségtől és a hidegtől sarkallva meg az éjszakának zordságától kényszerítve, mégis újból bezörgetünk, és esedezve kiáltozunk, és az Isten szerelmére kérjük, hogy nyisson ki nekünk, és bocsásson be bennünket, ô pedig fölháborodva így szól: ,,Semmirekellő gazemberek ezek, de majd megfizetek nekik érdemük szerint'', és kijön egy görcsös bottal, megragad minket a csuklyánknál fogva, és leteper a földre, és alaposan meghemperget a hóban, és jól agyba-főbe ver a bot boldogabbik végével; ha mindezeket mi békességgel és örömmel viseljük, az áldott Krisztus szenvedéseire gondolva, hogy iránta való szeretetből el kell tűrnünk a bántalmakat; ó, Leó testvér, írd: ebben áll a
tökéletes boldogság.
  - Most pedig Leó testvér, halld a végső tanulságot! A Szentlélek mindazon kegyelmei és ajándékai közül, amelyekkel Isten az ő szeretteit elhalmozza, a legnagyobb adomány, ha önmagunkat le tudjuk győzni, és készek vagyunk Krisztus szeretetéért elviselni minden bántalmat és méltánytalanságot, minden igazságtalanságot és kellemetlenséget. Mert Isten többi ajándékával nem dicsekedhetünk, mivelhogy nem a miénk, hanem Istené; amint az Apostol mondja: Mid van, amit nem Istentől kaptál? S ha tőle kaptad, mit dicsekszel vele, mintha a magadé volna? De a nyomorúság és megpróbáltatás keresztjében bátran dicsekedhetünk, mert ez a mienk; ezért mondja az Apostol: Nem akarok másban dicsekedni, csak a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében. Akinek tisztelet és dicsőség adassék, mindörökkön örökké. Amen.

Forrás: Assisi Szent Ferenc Virágoskertje - Fioretti

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése