2011. október 2., vasárnap

Évközi 27. vasárnap

A mai prédikáció közlésétől megkímélek minden olvasót. Helyette egy elmélkedés részletet és két igét írok, ezek fejezik ki leginkább, amit szeretnék megosztani. Végül a napi olvasmányt és evangéliumot.

A nyáj várja a tanítást

Az Egyház hivatalos imádságának (zsolozsma) mai olvasmányos imaórájában Nagy Szent Gergely pápa gondolatait olvashattuk. Az idézet "A lelkipásztorkodás kézikönyve" című munkájából van. A mai evangéliumról elmélkedve sok közös pontot találhatunk. Valamint felmerül a kérdés: Krisztussal tartunk-e vagy sem? Válaszunk az evangélium megértésének fényében csak igen vagy nem lehet. 

A lelkipásztor tudjon megfontoltan hallgatni és okosan beszélni; ne mondjon el olyasmit, amiről jobb lenne hallgatni, és ne hallgasson el semmit, amit hasznos lenne elmondani. Mert miként az óvatlan beszéd tévútra vezet, úgy a nem helyes hallgatás meghagyja a tévedésben azokat, akiket fel lehetett volna világosítani. (…)

Forrás: Szent Kereszt Plébánia - http://sztkereszt.blogspot.com
 „Az apostolok feladata
Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való egyébre, mint hogy kidobják, s az emberek eltapossák.” Mt 5,13

„Az ember, övezze bár tisztelet, nem marad meg; Olyan, mint az igavonó állat, amely kimúlik, bizony hasonló hozzá. Ez az útja azoknak, akik önmagukban bíznak, és azoknak a vége, akik saját beszédükben gyönyörködnek. Mint a juh, úgy terelődnek az alvilágba, a halál legelteti őket. Leszállnak a sírba sietve, alakjuk megsemmisül, az alvilág lesz lakásuk.” 49. Zsoltár 13-15

A mai olvasmány és evangélium:

„Hadd énekeljek kedvesemről, szerelmesem énekét szőlőjéről! Szőlője volt kedvesemnek termékeny hegytetőn; körülásta, és a kövektől megtisztította, majd beültette nemes szőlővel; közepén tornyot épített, sajtót is vájt benne; és várta, hogy szőlőfürtöt teremjen, de vadszőlőt termett. Most hát, Jeruzsálem lakói és Júda férfiai, tegyetek igazságot köztem és szőlőm között! Mit kellett volna még tennem szőlőmmel, amit nem tettem meg vele? Amikor azt vártam, hogy szőlőfürtöt teremjen, miért vadszőlőt termett? Most pedig hadd adjam tudtotokra, mit teszek szőlőmmel! Eltávolítom sövényét, hadd pusztítsák el; lerombolom kerítését, hadd tapossák össze. Pusztává teszem: nem metszik meg többé, és nem kapálják, fölveri a tövis és a tüske; és megparancsolom a felhőknek, hogy esőt ne hullassanak rá. Bizony, a Seregek Urának szőlője Izrael háza, és Júda férfiai az ő gyönyörű ültetvénye; jogot várt, de íme, csak visszaélés van, igazságot, de íme, csupa jajveszékelés!” Iz 5, 1-7

Hallgassatok meg egy másik példabeszédet. Volt egy gazda: szőlőt ültetett, kerítést készített köréje, prést ásott benne és tornyot épített [Iz 5,1-2]. Aztán kiadta azt bérlőknek, és idegen földre utazott. Amikor elközelgett a szüret ideje, elküldte szolgáit a bérlőkhöz, hogy szedjék be a termését. A bérlők azonban megragadták a szolgáit; az egyiket megverték, a másikat megölték, a harmadikat megkövezték. Ekkor ismét küldött más szolgákat, az előzőknél többet, de azok éppúgy tettek velük is. Végül elküldte hozzájuk a fiát, mondván: ,,A fiamat majd tiszteletben tartják.'' De a bérlők, mihelyt meglátták a fiút, azt mondták egymás között: ,,Itt az örökös, gyertek, öljük meg, és szerezzük meg az örökségét.'' Megragadták őt, kidobták a szőlőn kívülre és megölték. Amikor tehát eljön a szőlő ura, mit fog tenni ezekkel a bérlőkkel?' Azt felelték neki: ,,A gonoszokat kegyetlenül el fogja pusztítani, a szőlőt pedig más bérlőknek adja, akik megadják neki a termést a maga idejében.' Jézus ekkor azt mondta nekik: ,,Sohasem olvastátok az Írásokban: ,,A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett; az Úr tette azzá, és ez csodálatos a mi szemünkben''? [Zsolt 118,22-23] Ezért mondom nektek, hogy elveszik tőletek az Isten országát, és olyan népnek adják, amely meghozza annak gyümölcseit.” Mt 21, 33-43


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése