1. Nők és férfiak
A Szent Család |
A szinódusi atyák kettős
szándékkal szenteltek különös figyelmet a nő életfeltételeinek és szerepének:
meg akarták ismerni a női nem nélkülözhetetlen szolgálatát az Egyház építésében
és a társadalom fejlesztésében, és részletesebben akarták elemezni a nő
részesedését az Egyház életében és küldetésében; s mindenkit fölszólítottak
ugyanerre.
XXIII. János pápára hivatkozva -
aki az idők jelének tekintette, hogy a nők méltóságuk tudatára ébredtek és
bekapcsolódtak a nyilvános életbe - a szinódusi atyák ismételten és
határozottan sürgették, hogy a sokféle megkülönböztetés és mellőzés miatt,
amely csak azért sújtja a nőt, mert nő, biztosítani és védeni kell a nő a
férfiéval egyenjogú személyi méltóságát.
Bár az Egyházban és a
társadalomban ez mindenki feladata, mégis sajátosan a nőké, akik élvonalbeli
harcosnak tekintsék magukat. A világ számos részén és különböző területein még
sok erőfeszítésre van szükség, hogy eltűnjön az az igazságtalan és szégyenletes
gondolkodásmód, mely az emberi személyt árunak tartja, s úgy tekinti, mint az
önző érdek és a puszta gyönyör eszközét, s mindennek elsősorban a nő az
áldozata. Ezzel szemben a nő személyi méltóságának nyílt elismerése csupán az
első lépés az egyházi, valamint a társadalmi és közéletben való teljes
részesedése felé. Teljesebb és határozottabb választ kell adni a Familiaris
consortio kezdetű apostoli buzdítás kérésére, hiszen számtalan jogsértésnek a
nők az áldozatai: "Kérjük tehát, hogy mindenki széles körű és hatásosabb
lelkipásztori munkát fejtsen ki annak érdekében, hogy az említett
megkülönböztetések gyökeresen eltűnjenek, s így elérkezzünk Isten képmásának
teljes értékelésére, amely képmás kivétel nélkül minden emberben
fölragyog." Ugyanebben az irányban haladva a szinodusi atyák
megerősítették: "Az Egyház, küldetésének kifejezéseként, ellent kell hogy
álljon a nők bármiféle hátrányos megkülönböztetésének és elnyomásának."
Valamint: "A közfelfogás által súlyosan megsebzett női méltóságot újra föl
kell fedezni, az emberi személy jogainak tényleges tiszteletben tartása és az
Egyház tanításának gyakorlatra váltása révén."
Ami pedig az Egyház életében és
küldetésében történő tevékeny részvételt illeti, meg kell jegyezni, hogy már a
II. Vatikáni Zsinat nyíltan kimondta: " Mivel pedig napjainkban egyre
fokozódik a nők tevékeny jelenléte a társadalom életében: igen fontos, hogy
egyre nagyobb szerep jusson nekik az Egyház apostolkodásának különféle
területein is."
Annak tudata, hogy a sajátos
ajándékokkal és feladattal fölruházott nőnek sajátos hivatása van, az
evangéliumból és az Egyház történelméből fakadóan növekedett és elmélyült a
Zsinat utáni időszakban. A hívő ember számára az evangélium, azaz Jézus
Krisztus szava és példája marad az egyetlen szilárd hivatkozási pont, melyből a
jelen történelmi pillanatban is termékenység és megújulás meríthető.
Anélkül, hogy a Tizenkettő
sajátos apostolságára, következésképpen a papi szolgálatra meghívást kaptak
volna, számos asszony kísérte Jézust szolgálata során, és gondoskodtak az
apostolokról (vö. Lk 8,2-3); ott voltak a kereszt alatt (vö. Lk 23,49);
segédkeztek Jézus temetésénél (vö. Lk 23,55), húsvét hajnalán pedig vették a
föltámadás hírét, és továbbadták (vö. Lk 24,1-10); az apostolokkal együtt
imádkoztak az utolsó vacsora termében, várva pünkösd napját (vö. ApCsel 1,14).
Az evangélium nyomait követve az
ősegyház - saját korának kultúrájától elkülönülve - a nőt is meghívta az
evangelizálással kapcsolatos feladatokra. Pál apostol a leveleiben több nőről
név szerint megemlékezik, mert változatos feladatköröket láttak el az első
egyházi közösségekben és azok szolgálatában (vö. Róm 16,1-15; Fil 4,2-3; Kol
4,15 és 1Kor 11,4; 1Tim 5,16). "Ha az apostolok tanúskodása alapozza meg
az Egyházat - mondta VI. Pál -, akkor az asszonyok tanúskodása nagyon
hozzájárul a keresztény közösségek hitének táplálásához."
Mint kezdetben, úgy a későbbi
időkben is az Egyházban - különböző módokon és különböző hangsúllyal - mindig
voltak nők, akik nagyon fontos, olykor döntő feladatokat oldottak meg az
Egyházért. Mérhetetlenül gazdag, többnyire alázatos és rejtett, de emiatt az
Egyház növekedése és életszentsége szempontjából nem kevésbé jelentékeny
tevékenység történetéről van szó. Ennek a történelemnek folytatódnia, sőt
bővülnie kell és hatékonyabbá kell válnia azzal párhuzamosan, hogy világszerte
növekszik a nő hivatásának és személyes méltóságának tudatosulása, és nagyon
sürget az "új evangelizáció" és a társadalmi kapcsolatok
humanizációja.
A II. Vatikáni Zsinat javaslatát
elfogadva, amelyben az evangélium és a történelmi Egyház üzenete tükröződik, a
szinódusi atyák többek között ezt a világos "ajánlást" fogalmazták
meg: "Saját élete és hivatása érdekében az Egyháznak föl kell ismernie a
férfiak és nők összes adományait, és azokat át kell tennie a gyakorlatba
is."
Majd később: "A szinódus
kijelenti: az Egyház megköveteli, hogy küldetésének hatékonysága érdekében
elismerjék a férfiak és nők tapasztalatának és képességének ajándékait."
Murillo: Szeplőtelen Fogantatás |
Szűz Mária minden női hivatás példaképe
Szent Márta és Mária Jézussal |
Annak föltétele, hogy a nő jogos
helyét elfoglalhassa az Egyházban és a társadalomban, az, hogy mélyebben és
pontosabban vizsgáljuk a férfiak és nők állapotának antropológiai alapjait. A
nő saját, személyes "azonosságát" a férfival fönnálló különbözőség és
egymást kiegészítés kapcsolatában kell meghatározni, nemcsak a betöltendő
feladatokat és a gyakorlandó tisztségeket, hanem inkább a személyes
tulajdonságokat véve figyelembe. A szinódusi atyák ezt a követelményt világosan
látták, amikor így fogalmaztak: "Az antropológiai és teológiai alapok
elmélyültebb tanulmányozása szükséges ahhoz, hogy a két nem méltóságát és igazi
jelentését tárgyaló kérdésekre választ lehessen adni."
Az Egyház a női mivolt
antropológiai és teológiai alapjaival foglalkozván jelen van a nők
fölemelkedéséért küzdő mozgalmak történeti folyamatában, és a nő
személyiségének gyökeréig hatolva adja nagyon értékes segítségét. Eközben
azonban az Egyház Istennek akar engedelmeskedni, aki az embert "saját
képmására" teremtve "férfit és nőt teremtett" (Ter 1,27);
igyekszik fölfogni az isteni meghívást, hogy az Ő tervét megismerje, csodálja
és megélje. Arról a tervről van szó, amely "kezdetben"
kitörölhetetlenül vésődött bele az emberi személy - a férfi és a nő -
lényegébe, következésképpen jelen van döntő struktúráiban és mély vágyaiban. Ez
a végtelenül bölcs és jóakaratú terv igényli, hogy minden benne rejlő
gazdagsága föltáruljon a hívő ember előtt; ez a gazdagság "kezdettől"
fogva egyre inkább megnyilvánult, és az üdvtörténet egészében megvalósult és
elérkezett a csúcsra, "amikor eljött az idők teljessége", amikor
"Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született" (Gal 4,4). Ez a
"teljesség" folytatódik a történelemben; Istennek a nőre vonatkozó
tervének értelmezése folyamatosan történik az Egyház hitében oly sok keresztény
asszony életének segítségével is. Nem lehet elfeledkezni arról a segítségről
sem, amelyet a különböző humán tudományok és kultúrák nyújthatnak; ezek
segíthetnek megkülönböztetni, melyek azok az értékek és követelmények, amelyek
a nő örök lényegéhez tartoznak, s melyek azok, amelyek a kultúrák történelmi
fejlődéséhez tartoznak. Amint a II. Vatikáni Zsinat említi: "Az Egyház azt
is hirdeti, hogy az összes változás mögött sok minden van, ami nem változik, és
mindezeknek végső alapja Krisztus, aki ugyanaz tegnap, ma és mindörökké."
(vö. Zsid 13,8)
A női méltóságról és hivatásról
szóló apostoli levél a nő személyi méltóságának antropológiai és teológiai alapjaival
foglalkozott. Ez a dokumentum, amely ismét fölveszi, folytatja és megmagyarázza
a szerdai katekézisek gondolatait, melyek hosszan szóltak a "test
teológiájáról", teljesítik a Redemptoris Mater enciklikában tett ígéretet,
és válaszolni akar a szinodusi atyák kérésére is.
A Mulieris Dignitatem olvasása
biblikus - teológiai elmélkedés jellegéből következően is mindenkit - férfiakat
és nőket, különösen pedig a humán tudományok és a teológiai szaktárgyak
művelőit -- ösztökélhet arra, hogy kutassák a férfi és a nő személyes
méltóságának és kölcsönös kapcsolatuknak alapját, s egyre jobban tárják föl a
nőiesség és férfiasság sajátos értékeit és adományait nemcsak a társadalmi
életben, de még inkább a keresztény és az egyházi élet területén is.
A női állapot antropológiai és
teológiai alapjairól való elmélkedésnek kell világosságot adnia és elvezetnie
ahhoz a gyakran s olykor élesen föltett kérdésre adandó keresztény válaszhoz,
hogy milyen "hely" illeti meg a nőt, és milyen helyet kell betöltenie
az Egyházban és a társadalomban.
Krisztusnak az Egyház számára
szabályt jelentő szavaiból és cselekedeteiből világos, hogy semmi különbség
nincs sem a Krisztussal való kapcsolatban, melyben "nincs többé férfi vagy
nő, mert mindannyian egyek lettetek Krisztus Jézusban" (Gal 3,28), sem az
Egyház életében és életszentségében való részesedésében, miként Joel Pünkösdkor
beteljesedett próféciája csodálatosan tanúsítja: "Kiárasztom a lelkemet
minden testre, és prófétálni fognak a fiaitok és lányaitok" (Joel 3,1; vö.
ApCsel 2,17 köv.). Amint a nő hivatásáról és méltóságáról a Mulieris Dignitatem
kezdetű levelünkben olvasni lehet: "mindkettő egyformán fogékony az isteni
igazság és szeretet befogadására a Szentlélekben. Mindketten megkapják az
üdvözítő és a megszentelő látogatásokat."
Szent Mónika |
Ami az Egyház apostoli
küldetésében történő részesedést illeti, a nő - éppúgy, mint a férfi - a
keresztség és a bérmálás erejéből részesedik Jézus Krisztus hármas, főpapi,
prófétai és királyi hivatalában, és ezért alkalmas és elkötelezett az Egyház
alapvető apostolkodására: az evangelizációra. Másrészt, épp annak érdekében,
hogy ezt az apostolkodást végezze, a nő arra hivatott, hogy saját
"ajándékaival" éljen; elsősorban azzal az ajándékkal, mely a szó és
az élet tanúságtétele által személyi méltósága, továbbá azokkal az
ajándékokkal, melyek nőiességével kapcsolatosak.
Az Egyház életében és
küldetésében való részesedés tekintetében a nő nem fogadhatja a papság
szentségét, s ezért a szolgálati papság sajátos feladatait nem végezheti. Ezt
az rendelkezést az Egyház mindig Jézus Krisztus konkrét, abszolút módon szabad
és teljhatalmú akaratában ismerte föl, aki csak férfiakat hívott meg
apostolainak; ez a rendelkezés világosabbá válhat a vőlegény Krisztus és a menyasszony
Egyház kapcsolatának fényében. De nagyon fontos, hogy itt a feladatok, és nem a
méltóság és az életszentség területén mozgunk. Állítanunk kell ugyanis:
"Jóllehet az Egyháznak hierarchikus szerkezete van, ez teljes egészében
Krisztus tagjainak megszentelésére irányul."
De, amint már VI. Pál pápa
megmondta, "ha a mi Urunk cselekvési módját és az asszonyokhoz intézett
hívását nem is tudjuk megváltoztatni, el kell ismernünk és elő kell mozdítanunk
a nő feladatát az evangelizáló küldetésben és a közösség életében".
A nő tevékeny és felelős egyházi
jelenlétének elméleti elismeréséről át kell térni a gyakorlati
következményekre. Ebben az értelemben olvasandó a világi Krisztus-hívőkhöz
szóló jelen buzdítás, melyben szándékosan fordul elő sokszor a "férfiak és
nők" kifejezés. Továbbá az új Egyházi Törvénykönyv számos rendelkezést
tartalmaz a nőnek az Egyház életében és küldetésében történő részvételéről;
ezeket a rendelkezéseket szélesebb körben ismertté kell tenni, és a kulturális
érzékenységeket, a lelkipásztori igényeket tiszteletben tartva kellő
körültekintéssel és határozottsággal át kell vinni a gyakorlatba.
Legyen példa erre a nők
részvétele az egyházmegyei és plébániai lelkipásztori tanácsokban, valamint az
egyházmegyei és részleges zsinatokon. A szinódusi atyák ilyen értelemben írták:
"A nők minden megkülönböztetés nélkül vegyenek részt az Egyház életében, a
határozatok előkészítésében és meghozatalában." Majd később: "A
nőket, akiknek már fontos szerepük van a hit átadásában és az Egyház életében
felmerülő különféle szolgálatok teljesítése terén, be kell vonni a
lelkipásztori dokumentumok és a missziós kezdeményezések előkészítésébe, el
kell őket ismerni az Egyház küldetésének munkatársaiként a családban, a
munkahelyen és a polgári társadalomban."
Az evangelizáció és a katekézis
területén még erősebben elő kell mozdítani azt a sajátos feladatot, mely a nő
tulajdona a hit átadásában: nemcsak a családi körben, hanem a nevelés
legkülönbözőbb helyein és még általánosabb módon mindenütt, ahol Isten Igéjének
a befogadásáról, megértéséről és közléséről van szó.
Miközben a nő tevékeny részese az
evangelizációnak, élénkebben átérzi, hogy neki magának is szüksége van az
evangelizálásra. Így "a hit által megvilágosított szemmel" (vö. Ef
1,18) meg tudja különböztetni azt, ami valóban megfelel személyes méltóságának
és hivatásának, mindazoktól, amik a "méltóság", a
"szabadság" és a "fejlődés" címkéje alatt arra késztetik,
hogy ne tekintse magáénak az igazi, tartós értékeket; hanem ellenkezőleg, ő is
felelős legyen a személyek, a környezet és a társadalom erkölcsi romlásáért. E
"megkülönböztetés" elnapolhatatlan történelmi szükségszerűség,
ugyanakkor lehetőség és követelmény, mely a Krisztus és Egyháza prófétai
feladatában való részesedésből fakad. A "megkülönböztetés", melyről
Pál apostol gyakran beszél, nemcsak a valóság és az események értékelése a hit
fényénél, hanem valós elhatározás és cselekvő elkötelezettség mind az Egyház,
mind az emberi társadalom területén.
Árpádházi Szent Erzsébet családanya,
özvegy majd ferences harmadrendi
|
Elmondható, hogy mai világunk
minden problémája, melyekről a Gaudium et Spes második részében volt szó, s
melyekre az eltelt idő sem megoldást, sem enyhülést nem hozott, igényli a nők
jelenlétét és tevékenységét a rájuk jellemző és helyettesíthetetlen
hozzájárulással.
Különös módon két nagy, a nőre
bízott feladat érdemli meg itt újból mindenki figyelmét.
Az első a feleség és az anyaság
hivatása, melynek vissza kell adni teljes méltóságát. Ma új lehetőségek nyílnak
a nő számára, hogy mélyebben megértse és gazdagabban megvalósítsa a házasélet
és az anyaság tapasztalatában rejlő keresztény értékeket; maga a férfi, a férj
és apa le tudja győzni a távollétéből vagy a szakaszos jelenlétéből fakadó
nehézségeket, sőt új és tartalmas kapcsolatai születhetnek az asszony értelmes,
szeretetteljes és határozott mellette-állása következtében.
Másik feladat a kultúra morális
dimenziójának fenntartása, vagyis az emberhez, az ember személyes és társadalmi
létéhez méltó kulturális dimenzió biztosítása. Világosan szembetűnik, hogy a
II. Vatikáni Zsinat észrevette az összefüggést a kultúra morális dimenziója és
a világiak Krisztus királyi föladatában történő részvétele között: "A
világiak szervezett formában is próbálják jobbítani a világ intézményeit és
bűnre csábító életkörülményeit, hogy ezek az igazságosság követelményei szerint
alakuljanak, és az erények gyakorlásának inkább kedvezzenek, mintsem útjába
álljanak. Ha így tesznek, erkölcsi értékekkel fogják átitatni a kultúrát és az
alkotó emberi munkát."
Amikor a nő növekvő mértékben és
felelősségteljesen vesz részt azon intézmények működésében, amelyektől az
emberi értékek elsőbbségének védelme függ a politikai közösségek életében, a
Zsinat előbb idézett szavai a nő számára nagy apostolkodási területet jelölnek
ki; e közösségek életének mind társadalmi - gazdasági, mind társadalmi - politikai
dimenziójában meg kell őrizni és elő kell mozdítani a nő személyes méltóságát
és sajátos hivatását nemcsak egyénileg, de közösségi területen is: nemcsak a
személyek felelősségétől függő, hanem az igazságos polgári törvények által
biztosított formákban is.
"Nem jó az embernek egyedül
lennie. Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő." (Ter 2,18) A teremtő
Isten az embert az asszonyra bízta. Nyilvánvalóan az ember minden emberre rá
lett bízva, de különösen a nőre, mivel anyasága sajátos tapasztalatánál fogva
sajátos érzékenysége van az ember és annak igazi javai iránt, kezdve az élet
alapvető értékével. Mennyi lehetősége és felelőssége van a nőnek ezen a
területen napjainkban, amikor a tudomány és a technika fejlődését nem mindig az
igaz bölcsesség indítja és irányítja, s ez azzal az elkerülhetetlen veszéllyel
jár, hogy "elembertelenedik" az emberi élet, különösen azokban az
időszakokban, amikor erősebb szeretetet és nagylelkűbb elfogadást igényelne.
A nő részvétele a maga
kiváltságos adományai révén az Egyház és a társadalom életében egyrészt utat
nyit személyes beteljesedéséhez, amit manapság teljes joggal annyira sürgetnek,
másrészt biztosítja a sajátosan női segítséget az egyházi közösség
növekedéséhez és Isten népének lendületes apostoli tevékenységéhez.
Ebben a perspektívában kell
szemlélni a férfi jelenlétét a nő mellett.
Sziléziai Szent Hedvig
családanya majd bencés szerzetes
|
A férfiak és nők összehangolt
jelenléte lelkipásztorilag azért sürgető, hogy a világi Krisztus-hívők részvétele
az Egyház üdvözítő küldetésében teljesebb, megfelelőbb és gazdagabb legyen.
Az alapvető indok, mely követeli
és magyarázza a férfiak és nők együttes jelenlétét és együttműködését, nemcsak
az Egyház lelkipásztori tevékenységének nagyobb hatékonysága, mint azt föntebb
fejtegettük, még kevésbé az emberi közösség természetszerűleg férfiakra és
nőkre tagolódásának egyszerű szociológiai érve. Hanem inkább a Teremtő eredeti
terve, aki "kezdetben" olyan emberi természetet akart, ami
"kettő egysége"; aki a férfit és a nőt, mint a személyek első
közösségét akarta, minden más közösség gyökereként, s ugyanakkor a
Szentháromság Egy Isten legbelsőbb életének misztériumát alkotó
interperszonális közösség szeretetének jeleként.
Éppen emiatt az Egyház életében
és küldetésében a férfiak és nők eme összehangolt és megfelelő jelenléte
megőrzésének legegyszerűbb, legelterjedtebb és legalapvetőbb módja a keresztény
család és házastársak feladatainak felelős megoldása, melyben az élet és a
szeretet gazdag változatosságban nyilvánul meg, házastársi, atyai és anyai,
gyermeki és testvéri formában. A Familiaris consortio kezdetű buzdításban
olvassuk: "Ha tehát a keresztény család olyan közösség, melynek kötelékeit
a hit és a szentségek által Krisztus újította meg, az Egyház feladatában való
részesedésének is közösségi módon kell történnie: a házastársaknak mint
házaspárnak, a szülőknek és gyermekeknek pedig mint családnak kell az Egyház és
a világ felé szolgálniuk.... Ezen kívül a keresztény család Isten országát
építi a történelemben azokkal a mindennapos dolgokkal, amelyek életének
föltételei vagy annak meghatározói. Így tehát a keresztény család részvétele
Jézus Krisztus és Egyháza papi, prófétai és királyi feladatában a házastársi és
családi szeretetben valósul meg és válik egyre tökéletesebbé, amely szeretet
gazdag értékekben s a termékenység, a hűség, a kizárólagosság és egyetemesség
igényeivel teljesül be."
A szinódusi atyák ebbe a
perspektívába helyezkedve emlékeztettek arra a jelentésre, amit a házasság
szentségének az Egyházban és a társadalomban biztosítani kell azért, hogy a
férfiak és nők közötti kapcsolatot megvilágítsák és gazdagabbá tegyék. Újból
ebben az értelemben hangoztatták "annak sürgető szükségét, hogy minden
keresztény élje meg és hirdesse a férfi és a nő kapcsolatában rejlő remény
üzenetét. A házasság szentsége, mely ezt a kapcsolatot annak házassági
formájában megszenteli és azt Krisztus és az Ő Egyháza közötti kapcsolathoz
hasonlítja, nagy fontosságú tanítást rejt magában az Egyház élete számára.
Ennek a tanításnak az Egyház által el kell jutnia a mai világhoz; a férfi és a
nő közötti kapcsolatot ez a lelkület járja át. Az Egyháznak még bővebben kell
osztogatnia e javakat." Ugyanezek az atyák újra meg újra méltán
hangsúlyozták: "vissza kell állítani a szüzesség és az anyaság őket
megillető megbecsülését"e két különböző, egymást kölcsönösen kiegészítő
hivatás növekedéséért az eleven egyházi közösségben, s e közösség szüntelen
gyarapodása érdekében.
Forrás: II. JÁNOS PÁL PÁPA CHRISTIFIDELES
LAICI kezdetű szinódus utáni apostoli buzdítása a világi
hívőknek az Egyházban és a világban betöltött hivatásáról és küldetéséről
5. A megszentelt női hivatásokról
A megszentelt (konszekrált) női
hivatásokról szól a következő írás,
amely a VITA CONSECRATA vonatkozó részeit tartalmazza.
Hajós M. Ágnes SFPS nővér |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése