 |
| Az ősi Jeruzsálem |
„Ébredj föl, ébredj föl, kelj
föl, Jeruzsálem! Te, aki megittad az Úr kezéből haragja poharát, a mámorító
kelyhet fenékig ürítetted. Nem volt senki sem, aki gyámolította volna a fiai
közül, akiket a világra hozott. Nem volt senki, aki kézen fogta volna, azok
közül, akiket fölnevelt.
Két csapás ért — ki sajnálkozik rajtad? Pusztulás és romlás, éhínség és kard —
ki vigasztal meg téged? Fiaid ott hevertek tehetetlenül az utcasarkokon, mint a
hálóba esett zerge. Telve az Úr haragjával, Istened fenyegetésével.
Azért halljad, te megalázott, aki részeg vagy, de nem a bortól. Ezt mondja Uralkodód, az Úr, a te Istened, aki megvédelmezi népét: Nézd, kiveszem kezedből a mámorító kelyhet, és haragom poharát nem kell többé innod. Kínzóidnak kezébe adom, azoknak a kezébe, akik így szóltak hozzád: „Görnyedj meg, hadd tapossunk rajtad!” És te olyanná tetted hátadat, mint a föld, mint az utca, amelyen járnak-kelnek.
Kelj föl, kelj föl, öltözz erőbe, Sion! Öltsd fel legszebb ruhádat, Jeruzsálem, te szent város! Mert nem megy át többé rajtad sem körülmetéletlen, sem tisztátalan. Rázd le a port magadról, kelj föl, rabságot szenvedett Jeruzsálem! Oldd le nyakad bilincseit, Sionnak fogoly leánya!
Milyen szép a hegyeken annak a lába, aki jó hírt hoz; aki békét hirdet, örömhírt hoz, és kikiáltja a szabadulást; aki azt mondja Sionnak: „Királlyá lett a te Istened.” Figyelj csak! Őrszemeid kieresztik a hangjukat, és mind ujjonganak, mert szemtől szemben látják, hogy visszatér az Úr a Sionra.
Ujjongva énekeljetek mindnyájan, Jeruzsálem romjai, mert az Úr megvigasztalja népét, és megváltja Jeruzsálemet. Az Úr felfedte szent karját minden nemzet szeme láttára. És meglátja a föld minden határa, hogy szabadulást szerez Istenünk.” Izajás 51, 17 – 52, 2, 7-10
 |
| Az Új Jeruzsálem |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése