Nagy Szent Gertrud élete

A Gertrud névre a szentek közt a legnagyobb fényt Helftai Szent Gertrud árasztotta, akit a történelem Nagynak nevez.

Élete olyan, mint egy bezárt kert, hortus conclusus, kívülről nem sokat látni belőle; belülről csupa szín és ragyogás, eleven, gazdag, pompázó élet, de csak a gazdáját gyönyörködteti. Szent Gertrud életében is az ő fölséges Ura, Királya, az Úr Jézus gyönyörködött.

Az Isten jóságos gondoskodása volt Egyházával szemben, hogy Szent Gertrud életének benső szépségeit halhatatlan értékű műveiben fölfedni hagyta, és így késő századok és nemzetek lelkét is megérinti ez élet illata.

Szent Gertrud valószínűleg Türingiában született 1256. január 6-án, Vízkereszt napján. Kortársa a szintén türingiai Altenburgi Boldog Gertrud, Szent Erzsébetnek, a magyar királyleánynak leánya.

Vízkereszt napján az Egyház egén új csillag, szép csillag jelent meg; valamikor a napkeleti bölcseket vezette a Vízkereszt csillaga az Úr Jézushoz; ez az új csillag nem pogányokat, hanem keresztény hívőket visz az Úr szentséges Szívéhez.

Ötéves korában Szent Gertrud a helftai zárdába került nevelésre. A helftai zárdát Burkardt, Mansfeld grófja, alapította feleségével 1229-ben saját vára mellett, és Halberstadtból népesítette be cisztercita apácákkal, akik később költöztek át Helftába. A zárdát a cisztercitarend, melynek számára alapíttatott, nem vette fel kötelékébe; apácái szent Benedek Reguláját követték ama szabványok, szokások nélkül, melyekkel a cisztercitarend a szent Regulát a korviszonyokhoz alkalmazta; istentiszteleti könyveik is eltértek a cisztercitákétól. Ezt bizonyítják Szent Gertrud műveinek kiadói. A megyéspüspök fennhatósága alatt éltek; lelki életüket gyóntatóik irányították, akik gyakran domonkosrendiek voltak. A XIV. században a zárda jog szerint is bencés zárdává alakult át.

A történetírók sokat vitáztak arról, bencés apáca volt e Szent Gertrud és társa, Szent Mechtild, vagy pedig cisztercita? Nekünk e kérdés megoldása igazán nem fontos. Egy bizonyos, hogy Szent Gertrud egyik legkiválóbb leánya szent Benedeknek, kinek Rendszabályát követte, kinek szelleméből élt; egyik legszebb virág ama rózsatőn, mely Szent Benedekből eredt, és amelynek szépséges rózsáit Szent Gertrud látomásban szemlélte.

Épp ezért Szent Gertrudot joggal vallhatják magukénak, megdicsőült testvérüknek mindazok, akik ma is Szent Benedek Regulája alatt katonáskodnak, akármely ágához tartozzanak is Szent Benedek ősi fájának.

A helftai monostor egyike volt azon helyeknek, melyekben az Istenbe merült élet legnagyobb virágzását érte el, melynek tagjai közül sokan járták az életszentség hősies útjait, és sokan részesedtek az Úr rendkívüli kegyelmeiben.

Erről a monostorról is el lehet mondani tiszteletreméltó Péter clunyi apát szavait: „Olyan volt, mintha az ég ragyogó csillagai közt különös lényben ragyogna. A monostorban nemes és egyszerű származású nők sokasága élt; királyi családból valók is itt vetették meg a gazdagságot, méltóságot, tiporták sárba a kevélységet, hajtották a lélek uralma alá az érzékiséget. Közöttük voltak olyanok, kik férjük halála után jöttek, néhányan még sértetlenül hagyták ott a nászágyat, sokan pedig férfiút egyáltalán nem ismerve helyezték a testi élvezetek helyébe a szüzesség angyali erényét. Mindnyájan férfias erővel győzték le az asszonyi puhaságot; nemcsak a világot, de magukat is megtagadták, kezük munkájával, zsoltárénekléssel, szüntelen imádsággal gyűjtik az érdemet, törlesztik a régi adósságot”.

Helftának környéke is vonzó volt. A monostor egy termékeny völgynek mélyén vonult meg; a zárda körülkerített kertjében az évszakok pompázó virágai, kívülről szelíd emelkedéses hegyvonalak közt a szem messze síkokra lát, és látja maga fölött az eget, melyről a legszebb tavaszban sem feledkeznek meg a zárda lakói. Az ég és a föld kedves összhangba olvad a helftai apácák lelkében. A természetszeretet az Isten felé vonja vágyódásukat.

A helftai zárdában a kis Gertrud jó kezekbe került. A monostor élén az előkelő származású Hackeborni Gertrud apátasszony áll, aki 19 éves korában nyerte el kiváló tulajdonságaiért a monostor anyjának hivatását. Nagytudású, a könyvműveltséget is nagyrabecsülő, széles látású, bölcs és erőskezű apáca volt; anyai szeretettel vezette családját; leányai közül mindegyik azt gondolhatta, hogy az apátasszony őt szereti legjobban. A kis Gertrud anya helyett édesanyát talált benne.

A zárda zeneiskoláját az apátasszony húga, Hackeborni Szent Mechtild vezette, aki a kis Gertrudot is oktatta, nevelte; később a tanítvány és a mester közt szent barátság és munkaközösség fejlődött ki, melyet a közös kiválasztottság kegyelmei, az istenszeretet egybeolvadó lángjai erősítettek és nemesítettek.

Szent Gertrud a zárdai iskolában gyors előhaladást tett. Nagy lelkesedéssel tanulta az úgynevezett hét szabad művészetet, köztük a latin nyelvet és a zenét. Későbbi művei igazolják, hogy a latin nyelvet mesteri ügyességgel kezelte, érzéseinek tökéletes kifejezést tudott vele adni, és költői ritmust, rímelést vitt bele latin prózájába is. Latin műveltsége emlékeztet a kora-középkor nagy apácaírójára, Gandersheimi Hrosuitára.

A világi tudományokkal való mohó foglalkozás, a fiatalság kísértései Gertrud érzékeny, finom lelkében rövid időre kellemetlen hatásokat váltottak ki. Lelke hívságos dolgok után kalandozott, a zárdái fegyelem nehéz igává változott, a tudás felfuvalkodottá tette szívét.

Az isteni kegyelem hatása és a kezdettől fogva megőrzött ártatlanság ereje azonban ledöntötték a hiúság tornyát lelkében és rövidesen utálattá lett szemében mindaz, mi előbb vonzotta. Figyelme az isteni tudományok felé fordult, és a Szentírást kezdte tanulmányozni, éjjel-nappal forgatni. A naponként énekelt zsoltároknak most egészen új lett a csengése fülében; a bánat hangjai megremegtették, megindították szívét és az igazában ártatlan lélek, kiről társnői életében azt mondták, hogy méltán lehetne őt ereklyeként az oltárra helyezni, kemény bűnbánatra adta magát.

A napi istentisztelet órái, a szabályos beosztású zsolozsma mindig változatos imádságai, himnuszai, a Szentírásból és a nagy szentatyákból vett olvasmányai új tartalommal töltötték meg lelkét. Megtanult az Isten színe előtt járni, az ég angyalaival és a megdicsőült szentekkel együtt imádkozni, járta az alázatosságnak Szent Benedek által megjelölt útját, érzékeit elvonta a világ csábításaitól, a hallgatagság fékjét vetette nyelvére, akaratát az engedelmesség igájába fogta. És amikor a világ szava elhallgatott benne, és énjének gőgje megtörpült, akkor az Isten kezdett szólni az ő alázatos szolgálójához.

Huszonhatéves korában, 1281. január 27-én jelent meg neki először az Úr Jézus, kit szeretett, kit jegyesének választott a szent fogadalmakkal. Ez az első jelenés megéreztette vele, hogy az isteni fönség az alázatosság völgyébe hajlik le legszívesebben. Az Üdvözítő szólt hozzá az adventi ének szavaival, hisz ez volt az ő adventje, megérkezése jegyeséhez: Hamar jő a te üdvösséged! Miért emészt a bánat? Üdvözítelek, megmentelek, nincs okod félni!

Ettől az időtől kezdve Szent Gertrud élete az Üdvözítővel való érintkezésnek, társalgásnak, szeretetben való egyesülésnek azon ormain jár, melyet misztikus kegyelmi életnek nevezünk. A misztika nem más, mint átérzése, megtapasztalása annak, hogy a kegyelem által a lélek az Istenben és az Isten a lélekben él. A kegyelemre hivatalos mindenki; minden keresztény elnyeri a szent keresztségben a megszentelő kegyelmet, a Szentlélek hét ajándékát; a bérmálás szentsége megerősíti benne az Istenhez tartozás kapcsát, és új sugarakat áraszt beléje a Szentlélek bőségéből. A lelkek közül azonban; sokan az Isten helyett a világba vagy önmagukba merülnek, a kegyelmek gyengéd sarjadását gátolják, nem hagyják az isteni élet teljességére bontakozni, virágba termésbe szökni az isteni életáramot önmagukban. Akik azonban, mint Szent Gertrud, lelkükben jó talajt adnak a kegyelem magvának; akik imádsággal, a szentségek buzgó használatával, az Isten parancsainak megtartásával, önmegtagadó élettel a kegyelem útjait nyitva hagyják; akik a gyermeki szem ártatlan nézésével és a gyermeki szív érintetlenségével közelítenek az Úrhoz, akik készek őt meghallgatni – azokhoz szól az Úr, azok látják és ízlelik, mily édes az Úr.

A misztikus élet sokaknak adatott meg az Egyházban. Szent Gertrud is egyike eme választottaknak. A helftai zárdában sem állt egyedül nagy kegyelmeivel. Mestere és példaképe, Szent Mechtild, az apátasszony húga, az Isten szemléletének, a legmagasztosabb kontemplációnak útján járt hősies lélekkel. Lelkében az Úr sokszor megnyilatkozott; e rendkívüli kegyelmekről tanúskodik Szent Mechtild műve: „Az Isten különös kegyelméről szóló könyv”. (Liber specialis gratiae.) Ugyancsak a helftai zárdában élte le utolsó tizenkét évét életének Magdeburgi Mechtild (†1285), aki előbb Magdeburgban élt visszavonultan, magát Istennek szentelve. Az ő lelkének termése, „Az Istenség áradó fénye” (Das fliessende Licht der Gottheit), a német középkori irodalom remeke.

Szent Gertrud tehát lelki életének nagy kegyelmeit olyanoknak tárhatta fel, akik vele együtt részesedtek az Üdvözítő szeretetének édességeiben.

Szent Gertrud további élete fokozatos előhaladás az isteni élet titkainak megismerésében és mindig nagyobbodó szeretet Isten iránt, mellyel párhuzamosan halad a gyermeki alázatosság fejlődése.

Lelki világát két műve: „Az isteni kegyelem követe” (Legatus divinae pietatis) és a „Lelki gyakorlatok” (Exercitia spiritualia) tárják fel. Írt ezeken kívül több munkát is, de azok elvesztek. Kegyelmeit az Úr Jézus külön parancsára jegyezte fel vagy mondta tollba társnőinek.

Csodálatos, mily mélyen belehatolt Szent Gertrud az isteni igazságokba. Bár művei nem tankönyvek, mégis lépten-nyomon meglátszik rajtuk, hogy szerzőjük otthon van a természetfölötti dolgokban. A Szentírás és a szent liturgia azok a források, melyekből a szent tudását meríti; ezeken kívül bőségesen ismeri a nagy egyháztanítóknak, Szent Ágostonnak, Nagy Szent Gergelynek, Szent Bernátnak írásait. Misztikus élete az Egyház liturgiájába kapcsolódik; látomásaiban gyakran jelennek meg csodás jelképei a szent cselekményeknek; az isteni kegyelemtől fényesedő lelki szeme gyakran látja az ünnepek titkait, a szentségek titokzatos hatását, az Úr Jézus életét az Oltáriszentségben, kegyelmeinek áradását a szentmiseáldozatban, a kereszt magasztos bölcsességét.

Szíve választottját az Úr Jézus még mélyebb titkok forrásához vezette. Megmutatta neki gyakran saját isteni szívét. És Szent Gertrud tanulékony tanítvány volt a szent Szív iskolájában! Műveiből kitűnik, hogy a szentséges Szív egész kincstára feltárult előtte, hogy azok az igazságok, melyeket a szent Szív litániája rejt (XIII. Leó pápa hagyta jóvá), előtte már ismeretesek voltak.

Egyik látomásában a szent az ő választott védőszentjével, Szent János evangélistával társalgott. Szent János elvitte őt e látomásban az Úr Jézushoz és Gertrud lehajthatta fejét Jézus Szívére. Szent Gertrud hallgatta a szent Szív édes, vigasztaló dobbanásait, érezte az isteni szeretet szívverését. Szent János bevallotta neki, hogy ő is érezte az utolsó vacsorán e szeretetet, és ettől gyulladt fel lelke, ettől lett tűznél tüzesebb. Szent Gertrud kérdezte tőle: „És miért hallgattad ezt el, miért nem írtál legalább valamit róla a mi előhaladásunkra?” Szent János azt felelte: „Az én hivatásom volt, hogy az Isten örök Igéjéről írjak az újszülött Egyháznak annyit, hogy a világ végezetéig elég legyen az elmélyedő emberi értelem számára, bár fölérteni azt soha senki sem fogja; az isteni Szív dobbanásainak édességét feltárni az új idők számára tartatott fenn. Hogy amikor ezekről hall majd az elvénült világ, melyben az isteni szeretet már fogyni indult, fiatalodjék, és e szívveréstől új életre keljen”.Szent Gertrud kora már a vénülésnek, a szeretet megfogyatkozásának jeleit mutatta. A XIII. század megélte az egyházi tudományok nagy felvirágzását, a középkori Egyház is e században jutott III. Ince pápával fényének, dicsőségének tetőpontjára. De a süllyedés jelei is mutatkoztak. A német-római császárság árnyékhatalommá foszlott, a középkori társadalmi rend bomlásnak indult, a keresztes lelkesedés tüze elhamvadt, a század végén a pápaság tekintélye is aláhanyatlott. A világot mindenfelé benső harcok rémségei remegtették, és már előrevetette árnyékát a következő század minden veszedelme az Egyházra.

Ebben a vénülő, megzsibbadt világban az Egyházat, Krisztus titokzatos testét az Úr Szívének dobbanásai élesztgették. Szent Gertrud volt e Szív választottja, aki az Úr Szívét hallgatta, és új időknek új dalait énekelte e szentséges Szívről társával, Szent Mechtilddel együtt.

A szentséges Szív megnyilatkozik Szent Gertrudnak, mint az élet és szentség forrása (Leg. III. c. 30.), mely gazdag mindazok iránt, kik hozzá folyamodnak (IV. 10.), mely az elvénült világnak megújult élete. (IV. 4.) E Szív Szent Gertrud számára is és minden hívő számára is minden vigasztalás forrása (II. 12.), melynek sebe égő szeretetre sebzi az emberi szívet (II. 4.) melynek sugárzása az emberi szív vágyódását magára vonja. A szent Szívből árad a dicséret a Szentháromságra (II. 5.). Benne találnak lakóhelyet, menedéket, kik Jézust szeretik, itt részesednek az áldások bőségében (IV. 58.). A szent Szív az Isten szentélye és titokzatos frigyszekrénye, melyben az Istenség egész teljessége lakozik (IV. 58.). Akik e szent Szívvel egyesülnek, mint Szent Gertrud is, azok az Isten választott edényei, akikben az Úr Jézus találja örömét. (I. 16.). Engesztelést áraszt e Szív a bűnökért, hisz ez az áldozat oltára.

Máskor úgy látja Szent Gertrud a szent Szívet, mint kincstárt, melyben az ég ajándékai vannak (IV. 39.). E Szív a Szentlélek hangszere, mely az eget gyönyörködteti (V. I.); arany tömjéntartó, melyről annyi illatos füstje száll az áldozatnak, amennyi népért az Úr szenvedett. A tisztítóhelyen szenvedő lelkeket is e Szív forrásai üdítik (V. 18.).

Helytelen tehát azt gondolni, hogy Jézus szentséges Szívének imádó tisztelete annyira új az Egyházban, hogy ez csak a XVII. században keletkezett volna Alacoque Szent Margit látomásai alapján. Az Úr Szívére rátaláltak mindazok, akik az ő szeretetét keresték.

Szent Gertrudnak a középkor végén ugyanaz a hivatása volt, mint Eudes Szent Jánosnak és Alacoque Szent Margitnak az újkor elején.

Az Úr Jézus szeretete fokról-fokra vitte előre kegyelmeivel Szent Gertrudot. Rövid időt leszámítva, majdnem állandóan társalgott égi Jegyesével és élvezte jelenlétének édes örömét, a szív ama békéjét, mely minden érzést meghalad. Az Úr rávéste Gertrud szívére öt szent sebének jelét, melyek égő, fájdalmas vágyódással töltötték meg, hogy „feloszoljon és Krisztussal egyesüljön”. Szeretetének jeléül az Úr átadta Gertrudnak saját Szívét és megsebezte őt szeretetének nyilával. Gyakran esett elragadtatásba, és az égi haza örömeit ízlelte előre. Hallgatta az angyalok énekét, hallgatta az égi szentek szavát, és társalgott az Isten Anyjával. Lelki szemei előtt néha feltárult a jövendő, és a próféták lelke szállotta meg. Szívében az Úr Jézus lakozott, akinek öröme volt, hogy ily kedves nyugvóhelyet talált (Leg. I. 3.).

Ezek a rendkívüli kegyelmek sem tették Szent Gertrudot elbizakodottá. Minél jobban kitüntette az Úr, annál szerényebb és alázatosabb lett; a föld porának, féregnek, törpének gondolta magát. Az Úr legnagyobb csodáját abban látta „hogy a föld oly méltatlan bűnöst mint ő, elhordoz” (I. 11.). Végig megőrizte az imádságnak, a munkának, az önmegtagadásnak szeretetét.

Bár sokszor volt beteges, bár sokat szenvedett, annyira, hogy a toll is kiesett kezéből, és diktálni kényszerült, még sem kívánt kivételeket magának ellátásban, ápolásban; végezte éjszaka is a zsolozsmát, és élte szent Benedek leányának egyszerű, békés életét.

Szemefénye lett apátasszonyának és testvéreinek, jó példája ragyogott, szeretete vonzott, bölcsessége nemcsak zárdáját, hanem a kívülállókat is megvilágította, vezette. Sokan jöttek hozzá felvilágosításért, útmutatásért a lelki életben, vigasztalásért és segítségért az élet bajaiban. Szent Gertrud bőven árasztotta magából az Isten azon adományait, melyeket az Úr azért bízott rája, hogy másoknak juttassa általa. Ezért írta könyveit is.

Ily élet fejlesztette ki a szent Szívnek és a szent Keresztnek eme virágát, míg az Üdvözítő el nem jött, hogy leszakassza. Az isteni szeretet vágyakozása – mely oly fönségesen csendül ki Lelkigyakorlataiból – fölemésztette különben is beteges, gyenge szervezetét, és vitte őt égi Jegyesének ölelő karjaiba.

Halálát előre látta. Az ég énekei csendültek meg halálos ágya mellett. Az örömnek, a hazatérésnek énekei! Vége már a számkivetésnek, a zarándokságnak, Egyiptom földjéről az ígéret földjére költözik az Úr választottja! Útjára kísérőknek eljönnek az ég angyalai, a dicsőült szentek, élükön a szüzek királynéjával, Szűz Máriával. Hozzájuk fordul – utoljára porhüvelyében – Szent Gertrud, a minden szentek litániájával köszönti, kérleli őket. A szentek feldíszítik lelkének menyegzős ruháját saját érdemeiknek, imádságaiknak ékszereível. Aztán „lehajolt hozzá a Magasságbelinek Fia, a dicsőség királya, szívére vonta kimondhatatlan kegyességgel az ő jegyesét; magába szívta isteni erővel jegyesének lelkét, mint ahogy a déli nap melege felszívja, felemészti a harmatcseppet” (Leg. V. 32.) – (1302.).

„Így jutott el a hosszú röpülésben fáradt galamb – a bűnös föld vizei felett – a béke olajágával égi Jegyese szívének menedéketadó hajlékába”, melyre annyira vágyott. Megtalálta, amit keresett: a menyegzős ház örök örömeit, békés nyugalmát az Úr Jézus Szívében. Ünnepét a római misekönyv november 15-én, Szent Benedek rendje november 17-én üli.

Forrás: Nagy Szent Gertrud lelki gyakorlatai