1. Minden alkalommal, amikor szentségimádáson veszünk részt, Krisztus elé állunk, hogy buzgón imádkozzunk hozzá. Az imádság egy találkozás Jézussal. A rendszeres és őszinte imádságnak köszönhetően közeledni fog az ő akarata és a mi akaratunk. Az imádságban Krisztus találkozik velünk, és fölfedi előttünk akaratát. Csak az imádságban tud Krisztus közel férkőzni hozzánk.Krisztus várja a mi imánkat, vágyakozik ránk: „Nézd, az ajtónál állok, és zörgetek.” (Jel 3,20) Az evangéliumban pedig kinyilvánította, hogy szüntelenül kell imádkoznunk, és nem szabad belefáradnunk (Lk 18,1). Miért? Pontosan azért, mert csakis az imádságon keresztül tud bennünket elérni, csak ez által tudja fölfedni az ő akaratát. Az imádság a nap 24 órájának legértékesebb ideje. Már az is Isten ajándéka, hogy egyáltalán élünk. De az imádságra fordított idő még inkább Isten ajándéka. Az imádságban Isten megadja azt a kiváltságot, hogy beléphetünk az ő életébe. Micsoda ajándéknak tekintjük, ha egy híres ember ránk szán néhány percet, ha betekintést enged a saját otthonába, a saját életébe! Hát akkor micsoda ajándék az, amikor a világ Teremtője megajándékoz azzal, hogy az imádság tartama alatt kapcsolatba léphessünk vele. Ha valaki abban a kitüntetésben részesül, hogy a pápa vagy más állami vezető fogadja, a protokollfőnök felkészíti őt a fogadásra. Elmondja, hogyan fog történni a fogadás. A tájékoztatás kiterjed a legapróbb részletekre is, mint pl az öltözékre. Mielőtt Jézussal kapcsolatba lépnénk az imádságban, ott is vannak előkészületek. Bemegyünk a templomba és térdet hajtunk, vagy térdre borulunk hosszabb időre. Ha otthon végezzük az imádságot, keresztet vetünk. Ezek nem lényegtelen gesztusok. Így fejezzük ki tiszteletünket Isten iránt, akivel kapcsolatba lépünk az imádságban. Az Istennel való kapcsolatbalépés nem megy akadálymentesen. Tudjuk, hogy olykor a telefonkapcsolat vagy az interneten való kapcsolatbalépés sem megy nehézségek nélkül. Így van ez az Istennel való kapcsolatbalépéssel is. Itt is van akadály. Mi ez az akadály? Maga az ember teste! Pál apostol azt írja a galatáknak, hogy „a test ugyanis a lélek ellen tusakodik, a lélek meg a test ellen. Ellentétben állnak egymással, s így nem azt teszik, amit szeretne.” (Gal 5,17) Mit jelent ez a mondat, hogy „a test a lélek ellen tusakodik”? Azt jelenti, hogy a test nem érzi jól magát az imádság közben. Hiszen az imádság a testi megnyilvánulások halálát jelentik: a szenvedélyek, a vágyak és az evilági ábrándok halálát. Ezért aztán a test ezerféle kifogást emel az imádsággal szemben. Próbálja elhitetni, hogy beteg, fáradt, fáj a feje, sok a gondja, vagy most éppen alvásra van szüksége. Ha pedig mégis megpróbálja rávenni magát az imádságra, akkor lerövidíti azt. Ha mindezek után mégis ragaszkodik a napi imája elmondásához, akkor meg lankad a figyelme, hol ide, hol oda csapong elméje, elnehezülnek gondolatai. Egy szó, mint száz: a „test” (az ember) menekül az imádságtól. Ahogy Pál apostol találóan mondja: a test a lélek ellen tusakodik. Az ember menekül az imádságtól. Hasonlít a kígyóhoz, amely menekül a kígyóbűvölő muzsikájától, próbálja „bedugni a fülét”, tudva, hogy ha meghallja, elveszett. Jézus tisztában volt ezzel az akadállyal, ezért mondta, hogy „szüntelenül kell imádkozni és nem szabad belefáradni” (Lk 18,1). Viszont nem jönnek elő ezek az „akadályok”, ha az ember farizeusi módon imádkozik. Milyen a farizeusi imádság? Röviden szólva: képmutató. A farizeusi módon imádkozó ember csak mások tetszését, dicséretét, csodálatát akarja elnyerni imádságával. Képes akár korán felkelni, hogy nyilvánosan elvégezze imádságát. Semmi fáradtságot nem jelent neki, hogy hosszú időn át imádkozzon mások előtt. Miért csinálja ezt? Azért, mert önmagát akarja megjutalmazni ezzel – a testet akarja jutalomban részesíteni. A farizeusi módon imádkozóra is érvényes az apostol mondása, hogy „ a test a lélek ellen tusakodik”. A farizeusi módon imádkozó nem Isten dicsőíti, hanem önmagát. Önmegtagadás helyett önistenítést gyakorol. Ez olyan öröm, mint amikor valaki pénzt gyűjt. A test éppen úgy ragaszkodik hozzá, mint ahogyan finom falatokhoz szokott ragaszkodni. Mivel Jézus tudta, mi lakik az emberben (Jn 2,25), előre figyelmeztetett bennünket: „Te, amikor imádkozol, menj be a szobádba, zárd be az ajtót, és úgy imádkozzál Atyádhoz, a rejtekben” (Mt 6,6) Most ezt tesszük mi is. Ha nyilvános szentségimádáson veszünk is részt, mégis szándékunk szerint bezárjuk lelkünk ajtaját és úgy imádkozunk az Atyához, aki a rejtekben is lát és hall.
2. Azt mondtuk az előbb, hogy az imádság a nap 24 órájának a legértékesebb ideje. Pál apostol a efezusi levélben arra figyelmeztet, hogy „használjátok fel az időt, mert rossz napok járnak.” (Ef 5,16) Rengeteg időt elvesztegetünk felesleges dolgokra. Az elvesztegetett időnek sokféle káros következménye van. Az elfecsérelt idő elvesz a tanulástól, elvesz a családtól, elvesz az Istennel való kapcsolatunkból. A hiteles imádság ezzel szemben – mint mondtuk – kapcsolatot létesít Istennel. Az imádságban nem az óramutató halad előre, hanem a lélek. Az imádságban a lélek kapcsolatba lép a szentek lelkével, akik az örökkévalóságban élnek, hiszen Jézushoz közeledve egyszersmind a Mennyei Birodalomhoz is közeledünk. Aki siet az imádsággal – éppen úgy, mint aki unalmasnak találja az imát -, ezzel elárulja, hogy görcsösen kapaszkodik a földi időbe, nincs meg benne a Lélek áradása, sem az örökkévalóság ihlete. A földi idő érzékelése, az órák, percek fontossága, meg azok az időhöz kötött feladatok, melyek az imádság után várnak ránk, meggátolnak abban, hogy érezzük és élvezzük az örökkévalóság ízét, egyáltalán, hogy belépjünk abba az imádság során. A sietség és az unalom képesek arra, hogy teljesen megfosszák az imádságot annak lelki tartalmától. Az ilyen imádság hasonlít ahhoz, mint ha valaki a felettesével beszélget, vagy étkezés során cseveg az asztaltársával. Az ilyen futó beszélgetésekből hiányzik a mélység. A pszichológia ismeri az ún. „mélybeszélgetéseket”. Nos az Istennel való imabeszélgetés valóban lehet egy „mélybeszélgetés”. Vagyis nem felszínes imádságról van szó, hanem a lélek mélyéből fakadó mély beszélgetésről. A szerelmesek tudnak mélybeszélgetéseket folytatni. No meg a mélyen imádkozók is, mert ők Isten szerelmesei. Többet ér az embernek egy öt perces méltó, lélekből fakadó nyugodt ima, mint egy órán át imádkozva az időt nézegetve, vagy akár három órán keresztül, de unottan. Azt mondtuk, hogy az imádság kapcsolatot létesít Jézussal. Igen, Jézus tevékenyen vesz részt az imában. Krisztus nélkül egyszerűen nem juthat föl az imádságunk az Atyához. Csakis Krisztus jóságának, szeretetének, alázatának köszönhető, hogy biztosan haladhatunk az Atya felé. Krisztus az, aki imádságunkat bemutatja az Atyának. Mindannak, amit az imádságban mondunk, semmi értéke sem volna, ha Krisztus nem mondaná rá az Ámen-t. Vagyis, ha nem ő emelné föl azt az Atyához saját érdemei által közbenjárva a bűneinkért és maga hordozva a mi gyöngeségeinket. Fontos, hogy imádságunk közben tudatában legyünk Krisztus e hatékony részvételének. Nem szabad tehát az Ő szándéka nélkül belekezdenünk az imába, sem folytatni, sem befejezni azt. Ezért van a szentmise könyörégseinek végén ilyen záradék: A mi Urunk Jézus Krisztus által... vagy: Aki veled él és uralkodik, a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen. „A test a lélek ellen tusakodik” - mondta Pál apostol. Ezért szükséges a test sanyargatása az imádság előtt és alatt, hogy a lélek egyre buzgóbban lendülni és haladni tudjon. Kettős lépés szükséges ehhez. Az egyik az önmegtagadáson alapszik: a térdelés, böjt, csönd, az öltözék egyszerűsége. A másik a Jézus iránti őszinte szereteten alapszik: odaadóan átelmélkedem Jézus szavait, tanítását és parancsait. Úgy vagyunk ezzel, mint ha valakit szeretünk, annak hozzánk intézett szavait megőrizzük szívünkben és gyakran felidézzük azokat. Olykor évtizedek múltán is felidézzük rég megholt szüleink vagy elhunyt házastársunk szavait. Jézus szavait, tanítását és parancsait is így őrzi szívében az, aki szeretettel van iránta. Sokszor elmélkedik rajta. Elmélkedése nem szakad meg soha, sem éjjel, sem nappal. Azaz szüntelenül imádkozik. Miért lehetséges ez? Azért, mert szereti Jézust. Az imádság hőfoka egyszerre függ a test megtagadásától és a lélek buzgóságától. Önmagában nem elegendő sem az egyik, sem pedig a másik, mert kiegészítik, erősítik egymást. A test sanyargatása serkenti a lélek buzgóságát, a lélek buzgósága könnyíti a test megtagadását. E kettő segítségével óvhatjuk meg az imádságot a fásultságtól, a lustaságtól, a lanyhaságtól meg a szétszórtságtól. (Matta El Meszkin kopt pap elmélkedései – Kocsis Fülöp pp. fordítása - nyomán)
Imádkozzunk! A Te nevedben kezdem Uram imámat, aki atya nélküli Atya vagy. Tölts el a Fiú szellemével, Uram, aki arra biztatott, hogy „legyetek tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes”(Mt 5,48). Jézus sem a maga akaratát kereste, hanem a Tiédet. Egyesítsd imádságomban akaratomat a Te akaratoddal. Szentlélek Úristen, szítsd fel bennem a szent sóvárgást az életszentség iránt, hogy gondolataim, érzéseim, tetteim mindig Istennek tetszőek legyenek. Szentháromságos Istenem, add, hogy imáim végén mindig őszintén ki tudjam mondani az ÁMEN-t. Úgy legyen, ahogy Te akarod.
Forrás: Budapest - Farkasréti Mindenszentek Plébánia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése