A hét végén, szombaton Mindenszentek ünnepét üljük és vasárnapra esik Halottak napja, ezért most a halálról és az örök életről elmélkedünk. A halál misztériuma általában a gondolkodó embert szorongással tölti el. Felveti a létezés értelmét. Mert aki értelmet ad az élet végének, értelmet ad az életnek is: megsemmisülés, vagy átmenet a teljes életre.
Vannak azonban olyanok, akik közömbösek a véggel szemben : „Éltem, és ebbe más is belehalt már”, mondják a költővel. Vannak istenhívők – közvélemény-kutatások mutatják -, akik hisznek a teremtő Istenben, e csodálatos, fejlődő világmindenség tervezőjében és létrehozójában, de nem hisznek az ember halhatatlanságában, feltámadásában. Különös istenfogalmuk van: Hát a bölcs és emberszerető Isten, aki mindent a fejlődés virágáért, az emberért hoz létre, hagyná, hogy megsemmisüljön?
Szent Pál pedig az első Korintusi levél 15. fejezetében azoknak a korintusiaknak, akik hittek Krisztus feltámadásában, megmagyarázza, hogy következetlenek. Hiszen ha a hittel és a keresztséggel beletestesültek Krisztusba, a Főbe, mint tagok követik a Fő sorsát, részesülnek halálában és feltámadásában. Ha nem hisznek feltámadásukban, Krisztus hamis tanúinak bizonyulnak a pogányok előtt. Ha nincs feltámadás, nincs értelme életüknek. Ez ma is áll: ha csak ebben az életben reménykedünk, minden embernél, a hitetleneknél is szánalomra méltóbbak vagyunk, hiszen illúzió áldozatai vagyunk. Akkor együnk, igyunk, élvezzük az életet, holnap úgyis meghalunk. Ez a „carpe diem” pogány bölcsessége: szakítsd le minden perc virágát!
De mi keresztények – Isten kegyelmi ajándéka által - hisszük a test feltámadását és az örök életet. Mert „Krisztus feltámadt a halálból elsőként a halottak közül…Amint Ádámban mindenki meghal, úgy Krisztusban mindenki életre is kel. Mindenki, amikor sorra kerül: először Krisztus, majd az ő eljövetelekor mindnyájan, akik Krisztushoz tartozunk. Azután következik a vég, amikor Krisztus átadja Istennek, az Atyának az uralmat (…), hogy Isten legyen minden mindenben. (1Kor 15)
Kérjük a Szentlélek kegyelmét, hogy hinni tudjunk a teremtő Isten bölcsességében és emberszeretetében, hinni a feltámadt Krisztusban és a mi feltámadásunkban! Kérjük a hit kegyelmét Lisieux-i Szent Teréz közbenjárásával, aki élete végén rettenetes hit ellenes kísértéseket élt át: a megsemmisülés gondolata kísértette, sűrű lelki éjszaka szállta meg. De mégis Jézus kegyelmével ezt vallotta: „Nem halok meg, hanem átmegyek az életre”, - a telje, örök, boldog életre.
Forrás: Vatikáni Rádió
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése