Rorate...

"Rorate coeli de super, et nubes pluant justum. - Harmatozzatok, magasságos egek, s a felhők hozzák az Igazat!"

Ezzel a csodálatos introitussal kezdődik az új egyházi év. Ezek a szavak rögtön bevezetnek minket az adventi szent idő titkába, mélységeibe. 

A hívő emberben már novembertől napról napra érezhetően nő a vágy a hajnali Rorate misék után, a kegyelem ideje után. Izajás, az Advent prófétája több évtized távlatából is eleven erővel képes kikiáltani ezt a vágyat, mely ott ég mindnyájunk szíve mélyén: "Ó, bárcsak széttépnéd az egeket, és leszállnál!" Igen, így érezzük: csak Isten, csak az ő kegyelme képes megtéríteni és megváltani minket, egyedül az ő erejéből újulhat meg gyökerében is, s nemcsak felszínesen, átmenetileg életünk. Az Úr pedig ma is "leszáll", közénk jön, újra meg újra keres bennünket, hív minden embert. Ki akar szólítani minket bűneink sötétjéből, hétköznapjaink szürke közönyéből, szüntelen magunk körül forgó énünk szédült fáradtságából...

Az Advent hajnali éberségre és virrasztásra serkentő miséi épp ezt kiáltják a fülünkbe: itt az óra, hogy felébredjetek végre az álomból! Hisz múlóban az éjszaka, a nappal pedig közel... Éberek legyetek hát és imádkozzatok! Nézzétek, most van itt a kellő idő! Most van itt az üdvösség napja! Égjen mécsesetek, övezzétek fel lelketeket jócselekedetekkel, ha életetek kapuján váratlanul felhangzik az Isten zörgetése, ne a sötétség cselekedeteiben elmerülve találjon, hanem virrasztva és imádkozva, énekelve és ujjongva dicséretében.

Prohászka Ottokár püspök gyönyörűen foglalta össze a Roráte szellemét: "A nyomorúság mértéke betelt, a hajnal pirkadt, s megjött Ő, kit a lelkek vártak. Ó, szálld meg az én lelkemet is, hadd reméljek erősen, lelkesen; gyöngeségem, nyomorom dacára bízom, hogy győzök. Advent van bennem is; édes, erős, szent remény. Reményben van az én erőm, meg nem fogyatkozhatom."

A Rorate misék felhívják a hívő ember figyelmét, hogy meglássa az üdvösség hajnalhasadását. Szent Pál apostol szavai szerint "üdvösségünk ugyanis közelebb van, mint mikor hívők lettünk." Meg kell tanulni nekünk is így vágyakozni, éberen és virrasztva várni Isten közeledésére. Barsi Balázs atya Úrjövet c. könyvében így ír: "A XXI. század elé még élesebben fog kirajzolódni az alternatíva: az emberiség vagy adventi várakozásban kezd élni vagy teljesen megőrül, és felfalja saját magát." Riasztóan félelmetes szavak, de jogos veszélyre szólítanak. Félelem és rettegés helyett pedig még ma nyissuk meg szívünket Isten kegyelme előtt, és kiáltsuk a prófétával: "Ó, bárcsak széttépnéd az egeket..." Rorate, coeli!

Forrás: Hitvallás

Reményik Sándor: Kegyelem

Először sírsz. 

Azután átkozódsz. 

Aztán imádkozol. 

Aztán megfeszíted 

Körömszakadtig maradék-erőd. 

Akarsz, egetostromló akarattal – 

S a lehetetlenség konok falán 

Zúzod véresre koponyád. 

Azután elalélsz. 

S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz. 

Utoljára is tompa kábulattal, 

Szótalanul, gondolattalanul 

Mondod magadnak: mindegy, mindhiába: 

A bűn, a betegség, a nyomorúság, 

A mindennapi szörnyű szürkeség 

Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés! 

S akkor – magától – megnyílik az ég, 

Mely nem tárult ki átokra, imára, 

Erő, akarat, kétségbeesés, 

Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.

Akkor megnyílik magától az ég, 

S egy pici csillag sétál szembe véled, 

S olyan közel jön, szépen mosolyogva, 

Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar, 

Akkor – magától – minden elcsitul, 

Akkor – magától – éled a remény. 

Álomfáidnak minden aranyágán 

Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.