Jelen van

Néhány gondolat a szentségimádásról

A szentségimádás nem csupán a szentek exkluzív kiváltsága, hanem mindannyiunk számára adott lehetőség arra, hogy a jelen lévő Jézussal találkozzunk. A szentségimádásnak ez a rendkívül egyszerű titka: ha megnyitom magam Krisztus előtt, ő betölt a jelenlétével.  

Kisgyermekként kedves időtöltésem volt, hogy nagymamám nagyszekrényében, az egyik fiók mélyén kutassak. Féltett kincsek lapultak benne: ott voltak a családi fotók, képeslapok és szentképek. Jól emlékszem az egyik kedvencemre, egy megsárgult képeslapra, amit egy hölgy – talán nagymamám egyik rokona – küldött 1938-ban a fővárosból, Budapestről, az eucharisztikus világkongresszusról. Azt ugyan nem tudtam, hogy mi fán terem az „eucharisztikus világkongresszus”, de nagy ámulatot ébresztett bennem a kép, ami azt a pillanatot örökítette meg, amikor sok-sok csipkeruhás pap és ministráns, egyenruhába bújtatott katona és kiscserkész térdel egy pompásan díszített üvegdoboz előtt. Érdekelni kezdett, hogy mi van abban a szép tartóban, ami ilyen tiszteletet érdemel.

Kívülről tekintve Ez az első, „profán” találkozásom az eucharisztiával talán azon turisták számára lehet ismerős, akik éppen akkor térnek be a híres katedrálisba, amikor szentségimádás folyik az egyik oldalhajó félreeső kis kápolnájában. Kívülről nézve furcsának tűnhet a helyzet, amikor lobogó gyertyák fényében emberek térdepelnek egy tenyérnyi, kerek, fehér ostyadarab előtt, néha hangos imákat mondanak együtt, sőt lehet, hogy énekelnek is. Valójában mi is ez a kis ostya, amit ilyen odaadó szeretettel vesznek körül a katolikus hívők? Mi a szentségimádás lényege?

A szentségimádás kialakulása

A szentségimádásnak évszázadokra visszanyúló, komoly hagyománya van az egyházban. Az első idők keresztényei a konszekrált kenyér egy-egy darabját hazavitték, hogy az otthon lévő betegek is magukhoz tudják venni. Fennmaradtak dokumentumok arról, hogy Nagy Szent Vazul (329/330–379) monasztikus közösségében három részre osztotta a szent kenyeret: egy részét a liturgián jelenlévők kapták, második része a közösség beteg és haldokló tagjaihoz került. A maradékot az oltár fölé helyezett arany tartóban tárolták. Ekkor még nem alakult ki külön liturgia az oltáriszentség tiszteletére. Az eucharisztia tisztelete elmélyült a középkori egyházban, ugyanis a 11. században Tours-i Berengár azzal a tévtanítással lépett fel, hogy a kenyér és bor csak jelképei Krisztus testének és vérének, az átváltoztatás során nem történik átlényegülés. Azért, hogy az egyház minden tagja számára nyilvánvalóbb legyen, hogy a konszekrált szentostya Krisztus valóságos teste, különféle imaformák alakultak ki, ahol közvetlenül lehetett imádkozni az oltáriszentség előtt. A ferences rendnek köszönhetően Umbriából terjedt szét Európában az oltáriszentség tisztelete. 1226-ban a franciaországi Avignonban helyezték el először az oltáriszentséget az oltáron, ez a gyakorlat gyorsan elterjedt az egész egyházban. Ennek a folyamatnak az „eredménye” az Úrnapja, az egyházi ünnep, amit 1264-ben vezetett be IV. Orbán pápa Liège-i Szent Julianna sugallata alapján. Az úrnapja (Corpus Christi), az Úr Testének és Vérének ünnepe katolikus főünnep az eucharisztia tiszteletére. Az ellenreformáció hatására még jobban megerősödött az oltáriszentség imádása a katolikus egyházban, ekkor alakult ki az a szokás is, hogy az oltáriszentséget mindig egy magas, kiemelt helyre helyezik ki az oltáron. 1654- ben Párizsban kezdték el a szentségimádás permanens, folyamatos formáját, az örökimádást. A francia forradalom pusztító hatását követően a szentségimádás szerepe még jobban megerősödött az egyházban. A 19. század végétől az egyház eucharisztikus kongresszusokat szervezett, azért, hogy minél szélesebb körben lehessen Jézus valóságosan is jelen.

A 20. századi társadalmi változások során nehézzé vált az egyház számára a külső világgal való kommunikáció. Például az addig szokásos, bevett imaformák nehezen érthetővé váltak az emberek számára. Részben talán ebből az okból is sok helyen visszaszorult az eucharisztia, ezzel együtt a szentségimádás szerepe az egyházban. A II. vatikáni zsinat a Lumen Gentium című konstitúciójában hangsúlyozta, hogy az eucharisztikus áldozat „az egész keresztény élet forrása és csúcsa”. A 20. századi pápák is sokat foglalkoztak az eucharisztia teológiájával (XIII. Leó – Mirae caritatis 1902.; X. Pius – Mediator Dei 1947.; VI. Pál – Mysterium fidei 1965., Boldog II. János Pál – Ecclesia de Eucharistia 2003.). Ferenc pápa idén áprilisban a Costa Rica-i nemzeti eucharisztikus kongresszus résztvevőihez küldött üzenetében szintén hangsúlyozta, hogy a keresztény közösségek középpontja az eucharisztia.

Az Egyház az Eucharisztiából él

A Boldog II. János Pál pápa által kiadott dokumentum külön figyelmet érdemel, nemcsak azért, mert ez a legszemélyesebb hangvételű enciklikája. Nem csupán tanítást ad az eucharisztia és egyház viszonyáról, hanem a dokumentum 8. pontjában az oltáriszentséghez fűződő személyes kapcsolatáról is beszél: „Ha visszatekintve papi, püspöki, pápai életemre az Eucharisztiára gondolok, emlékezetemben önkéntelenül is megelevenedik oly sok óra és hely, amikor és ahol misézhettem. Eszembe jut a niegowici plébániatemplom, első lelkipásztori ténykedésem színhelye, a krakkói Szent Flórián-templom, a Wawel székesegyháza, a Szent Péter-bazilika, Róma és az egész világ sok bazilikája és temploma. Bemutathattam a szentmisét hegyi ösvények mellett, tó- és tengerpartokon álló kis kápolnákban; miséztem stadionokban, városok főterein épített oltárokon... Az Eucharisztia ünneplésének e sokféle helye nagyon megéreztette velem az Eucharisztia egyetemes, sőt kozmikus jellegét. Igen, kozmikus jellegét. […] Mert ha a szentmisét egy vidéki templomocska kicsi oltárán mutatjuk is be, az Eucharisztiát mindig bizonyos értelemben a világ oltárán ünnepeljük. Az Eucharisztia egyesíti az eget és a földet. Magában foglalja és áthatja az egész teremtést. Isten Fia azért lett emberré, hogy helyreállítsa az egész teremtést egy olyan tettel, amely a legnagyobb dicsőítése Annak, aki a semmiből teremtette a világot. És így ő, az örök főpap, amikor tulajdon vérével belép az örök szentélybe, visszaadja a Teremtőnek és Atyának az egész megváltott teremtést. Az Egyház papi szolgálata által teszi ezt a legszentebb Szentháromság dicsőségére. Valójában ez a hit misztériuma, mely az Eucharisztiában valósul meg: az Isten keze által teremtett világ Krisztustól megváltottan visszatér Hozzá.” Boldog II. János Pál vallomása azért is figyelemre méltó, mert először említi pápai dokumentum az eucharisztia kozmikus dimenzióját. Ez a dimenzió segíthet bennünket, mai kor embereit, hogy be tudjunk lépni a szentségimádás spiritualitásába. Hiszen nem arról van szó, hogy a szentségimádás során egy „katolikus” hittételt (azt, hogy Jézus Krisztus istenségével és emberségével valóságosan jelen van az oltáriszentségben) demonstrálunk, hanem személyesen találkozunk Isten Fiával, a megváltóval.

A szentségimádás misztikája

Sokan panaszkodnak, hogy nem találják Istent az életükben. Számukra biztos pont és jó hír lehet, hogy a szentmisén kívül a szentségimádás az, amikor biztosak lehetünk benne, hogy Jézus Krisztus jelen van a számunkra. Főleg a középkorban sok csoda is kapcsolódott az eucharisztiához (vérző vagy lebegő ostyák, csodálatos gyógyulások), ezek is a hittapasztalat elmélyítésére szolgálhatnak. A szentségimádás kialakulása során sok szent és misztikus került nagyon különleges kapcsolatba az oltáriszentségben lévő Jézussal. Alig van olyan hivatástörténet, lelki tapasztalat, ahol ne játszana kiemelkedő szerepet az eucharisztia. Például Lisieux-i Szent Teréz egyik kedves lelki témája az eucharisztiában jelen lévő Jézus fényében haladó hajó volt, vagy Boldog Kalkuttai Teréz anya imádságos életének a központja volt a napi szentségimádás. A szentségimádás nem csupán a szentek exkluzív kiváltsága, hanem mindannyiunk számára adott lehetőség arra, hogy a jelen lévő Jézussal találkozzunk. A szentségimádásnak ez a rendkívül egyszerű titka: ha megnyitom magam Krisztus előtt, ő betölt a jelenlétével. A szentségimádásban egy egészen személyes kapcsolatra van lehetőség, egyszerű jelenlétemmel tudok válaszolni Jézus megszólítására.

A szentségimádás, mint a Szent Szív tisztelet leghitelesebb gyakorlata

A Szent Szív tisztelet kezdetei a 17. századra nyúlnak vissza. Alacoque Szent Margit egy szentségimádás során kapott isteni küldetést a Szent Szív tisztelet elterjesztésére. A látomásról így ír: „Elfelejtkeztem önmagamról, és a helyről, ahol voltam, belevesztem az isteni Lélekbe, szívemet csordultig áthatotta szeretetének ereje. Hosszú ideig engedte, hogy isteni Szívén pihenjek, ahol szerelmének gyönyöreit ízleltette velem, és Szent Szívének megmagyarázhatatlan titkait értettem meg, melyeket eladdig elrejtett előlem, és csak ekkor fedett fel első ízben, de olyan érzékletes és hatásos módon, hogy nem hagyott egy pillanat kételyt sem bennem…” Barat Szent Magdolna Zsófia, a Szent Szív Társaság alapítónője számára is központi fontosságú volt a szentségimádás, ezért a Sacré Coeur nővérek imaéletében központi helyet foglal el a közös szentségimádás. A Szent Szív tisztelet lényege, hogy Jézus benső világába, lelkiségébe, szándékainak és érzelmeinek ismeretébe behatoljunk, és ennek megfelelően elmélyítsük Krisztushoz való viszonyunkat. A szentségi Jézus előtti rendszeres jelenlétben erre lehetőség van, a szentségimádás során egzisztenciális szinten lehet Jézussal találkozni, lehet az ő szeretetét elfogadva formálódni.

Számunkra, a modern kor gyermekei számára a gyorsan változó világ sok kihívást, bizonytalanságot ad. Az eucharisztiában valóságosan jelen lévő Jézus egy örök biztonság, sarokkő, alfa és omega.

Tornya Erika RSCJ

Forrás: A Szív folyóirat