Szentbeszéd Krisztus Király ünnepén

Christus vincit,

Christus regnat,

Christus imperat!

Krisztusban szeretett Híveim!

Krisztus Király ünnepén az Egyház a megtestesült második isteni személy előtt, mint az emberi nem vér szerinti uralkodója és legfőbb törvényhozója előtt mutatja be hódolatát. Mi egyben ma zárjuk le az egyházmegye engesztelő ájtatosságát, melyet hét hónappal ezelőtt, Feketevasárnap kezdettünk.

A keresztény ember tudja, hogy Isten nem büntet és nem jutalmaz, minden emberi tettet a földi életben. Ha a csapások súlya alatt és az élet egyenlőtlenségeinek a láttára olykor panaszra is fakad, tudja, hogy annak az Istennek a terveiben, aki az ember megváltásáért egyszülött Fiát áldozta fel, a szenvedésnek van valami titokzatos szerepe, és van valami nagy és titokzatos értéke.

Vizsgálva azonban azokat az eseményeket, amelyek immár évtizedek óta ismétlődve egyre súlyosabban nehezednek a népekre, lehetetlen kitérni a felismerés elől, hogy ezeknek büntető jellegük is van. Isten az ember bűneiből font ostorral veri a világot. Ezért kértem híveimet, hogy a hit szellemében bűnbánattal, jócselekedetekkel és önkéntes vezekléssel kíséreljük meg elfordítani Isten haragját.

Ahol a lelkipásztorok felhívásomat megfelelően ismertették, a hívek az engesztelés gondolatát készséges lélekkel tették magukévá, tömegek mozdultak meg, s az egyes egyházközségek szinte versengve vállalták a vezeklő gyakorlatokat. Az egyházmegye háromszázezernyi híve ebben az órában ad hálát és mutatja be hódolatát Krisztus Király előtt. Amidőn híveimmel együtt a nekünk ajándékozott kegyelmeket az imádandó Szentháromság egy Istennek alázattal megköszönöm, ebben az egész emberiségre nézve tragikus órában, forró imával kérem Krisztus Király oltalmát minden hívem számára.

Krisztusban szeretett Híveim! Már a háború előtt sok szó esett a társadalom válságáról, Európa alkonyáról, a civilizáció csődjéről. A válság a háború után – kibontakozás helyett – mintha még súlyosabb és reménytelenebb szakaszba jutott volna. A gazdasági élet rendje, a társadalmak szerkezete, a nemzetek egymáshoz való viszonya összeomlófélben az általános zűrzavar képét mutatja. Mintha a világ alapjai rendültek volna meg: nyugtalan minden nép, minden társadalmi osztály, mind az öt világrész. A tudósok szerint a történelem ehhez fogható válságot nem ismer.

Ha a világ táltosainak igazuk van – és úgy látszik, az van –, ha a kaotikus kavargásban, mely körülöttünk zúg, egy új világ vajúdik, a keresztény ember nem térhet ki a helyzet megvizsgálása elől.

Nem ülhetünk ki az útszélre, hogy a zajló élet folyását kívülről figyeljük. Nem zárkózhatunk be a templomba sem, hogy azt, ami a piacokon történik, ne lássuk. Az események az életünkön mennek keresztül, tehát ami történik, nemcsak a világ dolga, hanem a mi dolgunk is. Ha új korszak van keletkezőben, mindannyiunkat közelről érdekel, hogy az új korszak milyen csillagzat alatt születik.

Krisztusban szeretett Híveim!

Az emberi történelem alakításán – eltekintve a rejtett isteni beavatkozástól – két erő dolgozik: az anyag és a szellem vésője.

Minden történésnek tehát kettős arculata van. Az egyik arcot az anyagi erők alakítják: a hatalom, az önzés, a ravaszság. A másik a szellem és lélek láthatatlan világában képződik, és azt az értelem és erkölcs vésője formálja. Az egyiket látjuk, tapasztaljuk, átéljük és szenvedjük. A másikat keletkezésében csak az ismeri fel, akinek képessége van megfigyelni és összegezni az emberiség szellemi és erkölcsi életének nagy áramlásait. Az egyik törékeny és mulandó, mint általában a romlandó anyag élete. Az, ami lesz: a kor jövendő arculata a mélyben, az emberiség szellemi és erkölcsi életén átvonuló nagy hullámverésekben alakul.

A mai nemzedékek szellemi és erkölcsi életében pedig hatalmas áramlás, új tájékozódás, és ebben egy új rend alapvonásai bontakoznak ki.

A lelkekben végbemenő változásnak egyik figyelemre méltó jele a mai ember szomjúsága az igazság után. Az átélt események „fájdalmas és véres iskolájában” tanulta meg, hogy az igazságot a csalóka látszattól megkülönböztesse. Megtanulták ezt elsősorban a szegények és elnyomottak, mert az ő csalódásuk volt a legkeservesebb. Nagy tömegben verődtek össze minden zászló körül, melyre az igazságosság és testvériség jelszavai voltak felírva. Hittel csatlakoztak az új eszméhez, vállukra emelték az eszme hangosabb hirdetőit, és lelkesedéssel vállalták a régi rend megdöntésének és egy új, igazságosabb rend felépítésének a munkáját, kockázatait. Nagy volt a kiábrándulásuk, amikor ismételten azt kellett tapasztalniuk, hogy az eszme a valóság vizsgáján megbukott, a vezérekről pedig kisült, hogy nem szentek, és nem csalhatatlanok. És a reményeiben megcsalt ember a nagy ígéretek szirénhangjai helyett szomjasan fordult az igazság felé; s szívesen hallgatja azt akkor is, ha kemény a csengése.

A csalódott ember ugyanakkor ráeszmélt arra is, hogy kár volt a boldogság utáni hajszában az Isten útjairól letérnie. Hogy nagy oktalanság volt azt hinnie, hogy a földi paradicsom kapui akkor tárulnak fel, ha előbb bezárja maga fölött az eget. A nagy dulakodásban, melybe a föld hatalmasai egymással keveredtek, és a rendszerek építésénél, melyhez a követ ő hordta, megtapasztalta, hogy minden törvények között legkegyetlenebb az ember törvénye. Szabadságra vágyott, Isten törvényeit is azért tagadta meg, hogy szabad legyen minden köteléktől; s szabadság helyett olyan sors fenyegeti, melyben gondolkoznia is csak utasítás szerint szabad.

Ma már népek emlékeznek az elfelejtett Istenre. A totális leigázás veszélyébe került ember lelkében derengeni kezdett a sejtelem: kell hogy az életnek az emberen kívül más törvényhozója és az emberi törvényeken kívül más törvényei legyenek. Ma tömegek lelkében érik a követelés, hogy a két kőtáblára vésett, mennydörgés és villámlás között kihirdetett 10 parancs újból a társadalom alaptörvényévé tétessék; és a polgárok, elsősorban pedig a vezetők fogadják meg szent esküvéssel, hogy annak minden szakaszát betartják, a törvényeket annak szellemében hozzák; és a pénzzel, verítékkel és vérrel adózó polgárra nem rónak olyan terheket, melyek az isteni törvényből levont erkölcsi normákkal ellentétben lennének.

Az igazságra szomjas és Istenre éhez ember tájékozódását megkönnyítette egy tiszta csengésű hang, mely az igazság erejével és a szeretet tüzével csillagokat gyújtott a rosszindulatú, sötét éjszakában. Ez a hang Krisztus földi helytartójának az ajkán csendült fel, Szent Péter sziklájáról. A római pápa már évtizedekkel ezelőtt, amikor a bajok még gyógyítatók voltak és a bekövetkezett katasztrófák megelőzhetőek lettek volna, figyelmeztette a világot a szociális egyenlőtlenség kimélyülésében, az állam szerepéről vallott újabb elméletekben, a laikus erkölcsről szóló tévtanok terjesztésében rejlő súlyos veszélyekre; egyúttal mindenik égető kérdésben az emberiség elé adta a tiszta keresztény tanítást. A két háború alatt, főképp pedig az utóbbi idején mindvégig pártatlanul állott a versengő nemzetek fölött; kizárólag a szenvedő ember sorsa érdekelte, s páratlan következetességgel képviselte és védte az ember jogait. A gyűlölködés és vérontás italától megrészegedett népeket az emberiességre, a vezetőket az igazságosság és szeretet törvényeire, a világ rendezésére készülő hatalmakat az emberi méltóságnak és a nemzeteket megillető jogoknak a tiszteletére figyelmeztette; és mindenütt ott volt, ahol az irgalom angyalának nyitott sebek sajgását kellett enyhítenie. Az elkábult ember a fegyverek és világnézetek véres sokadalmának a zenebonájában felfigyelt erre a hangra, s az ismerős hang nyomán – mint a tékozló fiú a romlottság, megalázottság és nélkülözések vályúja mellől – elindult az atyai ház felé, melynek egyetlen dísze és ismertető jele: a kereszt.

A történelem hullámveréséből új fénnyel merült fel a Jézus Krisztus keresztje. Az önzés és önkény által megkínzott, a rendszerekkel és mozgalmakkal halálra hajszolt ember, aki a hat esztendeig tartó véres tivornyán életereje javát is eltékozolta, felismerte, hogy rendezett emberi életet csak azon az alapon építhet, melyet Jézus Krisztus vetett.

XII. Pius pápa ismételten világosan szólott a nemzetközi és társadalmi élet megnyugtató és tartós rendezésének feltételeiről. A legnagyobb erkölcsi tekintély útmutatása munkára ösztökélte a szellem munkásait és megmozgatta a keresztény tömegek lelkiismeretét. A szellemi munkások az új rend szegletköveit az Evangélium eszmetömbjeiből már kifejtették és a tömegek a homlokzatra ismertetőjelül a keresztet készülnek kitűzni. Olyan világ alapjainak a lerakásán dolgoznak, „melyben a félelem és nyomor nem nehezedik többé komor fenyegetésként az egyénekre és népekre; melyben a vakon bosszúálló nacionalizmust felváltja a megszervezett nemzetközi közösség; melyben az embernek ember által történő kizsákmányolása lehetetlenné válik; és amelyben mindenki részt kap a civilizáció örökségéből, hogy becsületes munkája után mindenki valóban emberhez méltó életet élhessen.” (J. Maritain)

Ennek az új rendnek a körvonalai bontakoznak ki a lelkek mélyén áramló hatalmas tájékozódásban; ennek az alaprajzán dolgoznak a civilizált világ legjobb szellemei; ennek a felépítését óhajtják a szenvedések és katasztrófák tüzében megpróbált nemzetek. Hatalmas terv, méltó az emberiséghez! Felépítése szenteknek és hősöknek való feladat.

Krisztusban szeretett Híveim! Mi a mi kötelességünk? A világ új rendjének a sorsa nem a terveken és rendszereken dől el, hanem az emberen. És hisszük, hogy a döntő szót nem az anyagi erők fogják kimondani, hanem az igazabb és jobb élet megvalósítására hivatott emberi szellem. Mi tehát a kötelességünk?

Valamilyen mértékben mindnyájan felelősök vagyunk azért, ami történt, és felelősök azért, ami történni fog. A keresztény társadalmak lelkiismeretét is súlyos bűnök és mulasztások terhelik. Tartsunk tehát mindenekelőtt lelkiismeret-vizsgálatot. 

Ha megdöbbentett az az erkölcs, melyet a háború a többi szennyével együtt arcunkba csapott, ne felejtsük el, hogy a keresztény társadalmak is dédelgettek keresztényellenes erkölcsöket. A házasság szentségi jellegét és felbonthatatlanságát megtagadták, a család keresztény tartalmát és célját kiüresítették a liberális és az ún. felvilágosodottság ürügyével. A szalonok romlott légköréből szivárgott le a fertőzés a nép erkölcseibe. S még hivalkodtak is ezzel.

Ha meglepetés, hogy a dolgozó tömegek erőteljesen követelik a maguk számára az emberi életfeltételeket, jusson eszünkbe, hogy keresztény társadalmak is – a pápák figyelmeztetése ellenére is – évtizedeken át nem vettek tudomást arról a megszégyenítő és méltatlan helyzetről, mely széles rétegeknek osztályrésze volt egy pompázó civilizáció közepette. Százezrek apelláltak az emberi megértéshez, az emberhez méltó sorsért és a mindenkit megillető jogokért; de ezen emberi hang előtt keresztények is bezárták fülüket; közömbösen, nem ritkán ellenségesen nézték az elnyomott osztályok hősi küzdelmeit.

Európában több nemzet nagy árat fizetett és fizet, mert az értelmiségi osztály egy része elsőszülöttségi jogát eladta a napi tál lencséért. Műveltségénél fogva vezetésre volt hivatva, de szellemi függetlenségét feladva egymás után öltötte magára a különböző világnézeteket, kiszolgálta a hatalom székében cserélődő uraságokat; és gyávaságával és gyors helyezkedéseivel megtévesztette és cserbenhagyta a népet.

Krisztusban szeretett Híveim! A vihar, mely esztendőkön át zúgott a világ fölött, a népek élet-halál küzdelme, melynek kínjait átszenvedte minden nemzet; és az Isten ítélete, mely mindezekben kicsattant és az ember minden nagyotakarását és bölcsességét megalázta, megrázta az emberiséget lelke mélyéig. A megrendült lélek titokzatos mélységeiben titokzatos áramok fakadtak és lelkek tömegeit sodorják a kereszténység partjai felé. És ezt az áramot a Szentlélek Isten ereje hajtja, emberi hatalom nem képes feltartóztatni.

Nekünk az a kötelességünk, hogy ezt felismerjük és ebbe az áramlásba erőteljes hullámként belekapcsolódjunk. A világ új rendjének a sorsa közvetlen érdeke és személyes ügye mindenkinek. Természetesen nagyobb felelősség terheli azokat, akiknek a kultúra áldásaiból több jutott. A történelmi idők történelmi feladatra szólítanak, és legyünk tisztában azzal, hogy az erkölcsi alapon tervezett új rendet csak erkölcseiben megújult nemzedékek építhetik fel. A lelkiismeret-vizsgálat után tehát tartsunk bűnbánatot. Vetkőzzük le a régi embert, a gyáva és képmutató keresztényt. Elmélkedjük át az igazságosság jelentését minden vonatkozásában, és elmélkedjük át a szeretet tartalmát egész mélységében.

Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat! Vegyük tudomásul, hogy az emberi történelem nem gazdátlanul rohanó szekér. Fejlődése nem automatikus, és nem szükségszerű. Nem fog elkövetkezni a tiszta ész uralma sem, amely minden bajt egy csapásra kiküszöbölne. Az emberi történelem célját és irányát a teremtő Isten határozta meg, annak végrehajtását az emberre bízta, de a cél és irány fölött az emberi nem megváltója, Jézus Krisztus őrködik szuverén hatalommal.

Az idők sodrába állított ember nem halad egyenletesen a megadott cél és irány felé. Néha az akadályok félelmetesen feltornyosulnak, s a történelem útján vonuló népeknek időbe, sok küzdelembe, áldozatba, szellemi és erkölcsi erőfeszítésbe kerül, míg azokat eltávolítják. De minden megtorpanás, ellankadás és visszaesés ellenére a fejlődés feltartóztathatatlanul az Isten által megállapított cél és eszmény felé halad. Az emberek, a legnagyobb emberi hatalmak is csak eszközök, és arra vannak hivatva, hogy – akarva, nem akarva – Isten országának földi megvalósulásán dolgozzanak.

Élők és holtak milliói tekintenek várakozással a mai nemzedékekre. A gyermekeitek nemcsak a mindennapi szűkös kenyeret kérik, amikor esdő tekintetükkel gondterhelt arcotokat fürkészik, hanem azt is, hogy biztosítsatok számukra emberi jövendőt. És nem azért ömlött ki annyi millió ember vére, hogy az életben maradott milliók szolgákká zülljenek, hanem azért, hogy a vérrel áztatott földön hősökként építsék a szabad emberek világát.

Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat! Tizenkilenc század története tanúskodik ennek a diadaléneknek a győzelmes igazsága mellett. A századok halhatatlan Királya, Jézus Krisztus őrködik a történelem hullámverésében küszködő emberiség fölött. A megsúlyosodott nehézségek között az elkövetkezendő időkben gondoljatok hittel erre. És gondoljatok a halottakra. És gondoljatok élő gyermekeitekre!

Márton Áron

Elhangzott a kolozsvári Szent Mihály templomban 1947-ben Krisztus Király ünnepén, október 26-án, illetve megjelent 1947 évi VIII. körlevélként [Num. 771-1947].

Forrás: Szociális Testvérek