X. Pius pápa „elvarázsoló” és gyakorlati szentsége

A diplomata a hangsúlyozott udvariasság, a leplezett taktika és a lebegő kifejezések világában él, ahol nem a kimondott szavak számítanak, hanem az, ami ezek mögött megbújik. Ezért egy tapasztalt diplomatát nagyon nehéz meglepni vagy zavarba hozni.

Az újonnan megválasztott X. Pius pápa első audienciája után a hivatalban levő államtitkárnak a Sala Borgia-ban a diplomácia testületet kellett üdvözölnie. Ugyan az akkori pro-államtitkár, Mgr. Merry del Val magas beosztását tekintve nagyon fiatalnak számított, de diplomata családból származott és saját maga is nagy tapasztalattal rendelkezett már e területen. 

Most azonban mégis elcsodálkozott, amikor a nagy terembe lépett, ahol a követek és küldöttek szokásos csevegésének lármája helyett nem várt csend fogadta. 

Mgr. Merry del Val szívélyesen üdvözölt mindenkit, megkérdezte őket, hogy elégedettek-e X. Pius pápával történt első találkozásukkal, melyre pozitív, de nagyon rövid válaszokat kapott. Ezután azonban a társalgás akadozni kezdett. Hallgassuk meg erről magát a fiatal államtitkárt: „Ekkor megint csend következett, és én kezdtem magam kényelmetlenül érezni. Azon gondolkoztam, vajon mi történhetett, amikor a porosz miniszter hirtelen a következő kérdést szegezte nekem: »Mondja, Monsignore, mi van valójában ezzel a pápával, hogy az ember az első pillanattól ellenállhatatlanul el van tőle varázsolva?« – »Igen, mondja meg nekünk«, csatlakoztak a többiek is a porosz felvetéséhez.” 

De maga a pro-államtitkár sem találta meg rögtön a helyes feleletet, hiszen ő is csak alig pár napja, a konklávé kezdete óta ismerte az új pápát. Így csak a diplomaták fogadása után találta meg a megfelelő választ: X. Pius „egy szent, valóban Isten embere”.

Ma, egy évszázaddal később, olyan korban, amikor a Szent X. Pius pápától előre látott katasztrófák mind beteljesülnek, a diplomáciai testület akkori reakciója úgy tűnik számunkra, mint egy másik világból való jelenet. Mára olyan diplomaták, akik a szentségszerűség előtt tiszteletet éreznek, és akiknek érzékük van a lélek mélysége iránt, egyszerűen elképzelhetetlenek. Még mesésebbnek tűnik számunkra maga a pápa alakja, aki szeretetreméltóságával és őszinteségével képes volt még e minden hájjal megkent férfiakat is elvarázsolni.

Szent X. Pius pápa nagy tetteit ismerjük, enciklikáit olvashatjuk. Tudjuk, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel megpróbálta a katolikus Egyházat a modernizmustól megmenteni. Az igazi apa-szív szeretetével nevelte a híveket a mély és valódi vallásosságra. Mind e tevékenységét tanulmányozhatjuk és analizálhatjuk, ugyanakkor személyiségét és vallásosságát, azon alapokat, melyek valójában szentté tették, sokszor félreismerjük vagy egyszerűen nem is vesszük észre. Ez különösen korunkban fordul elő könnyen, amikor is a többség az elvhű embereket „világidegennek”, „keménynek” vagy „fundamentalistának” bélyegzi meg.

Szent X. Piusnál akad egy másik „probléma” is, mellyel a legtöbb szent megfigyelésekor nem találkozunk: ugyanis a legtöbb boldognál és szentnél könnyen összefoglalható életutat, jellegzetességet és célt lelhetünk fel. Ezek alapján ismerünk „aktív” szenteket – apostolokat, egyháztanítókat, prédikátorokat, lelkipásztorokat, a rászorulók áldozatos segítőit –, aztán vannak a szemlélődők és misztikusok, a stigmatizáltak és eksztatikusok, a csodás gyógyítók és a nagy imádkozók, és vannak még a híres megtérők és vezeklők. 

Szent X. Piust azonban nem lehet egyik kategóriába sem besorolni. Ellenkezőleg: ez a parasztfiú meglepően sokoldalú! Élete során végigjárta a világi papság összes lépcsőfokát, volt káplán, plébános, szemináriumi spirituális, kanonok, püspök, bíboros, pátriárka, pápa. Mindent ismert, a szegények megsegítésétől a gazdagok kelkivezetéséig, a népmisszióban való prédikálástól a nagy eucharisztikus kongresszusok megszervezéséig, az állatvásárban éneklő kórus vezetésétől az egyházzene egész Egyház számára kötelező reformjáig. 

Mégis, Giuseppe Sarto mind e tevékenységében ugyanaz az alázatos, szeretetreméltó, megközelíthető ember maradt. A pápai tiara semmit nem változtatott rajta. A pápa kulcshatalma csak hatékonyabbá tette működését, úgy hogy a hívek felismerték, a szent legnagyobb rémületére, hogy ő valóban misztikus, kinek közbenjárására már életében számtalan csoda történt, melyek alaposan dokumentálva és szavatolva maradtak az utókorra.

Ezek után felmerül a kérdés: Hogyan közeledhetünk egy ilyen „univerzális szent” felé, és hogyan érthetjük meg? Hogyan válhat számunkra példaképpé? 

Egy 1928-ból származó szép életrajzban P. Clemens Sonntag S.D.S fontos kulcsot ad nekünk e probléma megoldásához: „Harmonikus volt az élete: amilyenek a szavai, olyanok voltak a tettei, olyan volt e férfi egész jelleme és lénye.”

Ez a harmónia csak úgy jöhet létre, ha egy jellem minden eleme és alkotórésze összhangban van egymással. És ez az összhangban való lét az igazság függvénye. Senki, aki a hazugság számára akár csak a legkisebb helyet is fenntartja magában, nem lehet harmonikus, mivel a hazugság konfliktusban (vagyis disszonanciában) van az igazsággal, mint Isten fontos ismertetőjelével, míg Sátán „a hazugságnak atyja”. Csak az isteni igazság szerez szabadságot és békét az embernek. Az igazság fényében – és csak ott – tudja az ember a dolgokat helyesen megítélni és értékelni. Csak kevés kereszténynek – és kevés szentnek – adatott meg az a kegyelem, hogy gyermekkora óta Isten igazságát kereshesse és cselekedeteinek egyetlen kritériumává ezt tegye, ahogyan ezt Giuseppe Sarto esetében történt. 

De Isten igazságához hozzátartozik Isten legfőbb ismertetőjele: a szeretet. A fiatal Giuseppének is meg kellett tanulnia a helyes mértéket, a szeretet helyes összekapcsolását az igazság által meghatározott cselekvéssel. Természeténél fogva heves olasz fiatal volt, akinek komolyan kellett harcolnia a szentséget gátló tulajdonságai ellen. Isten Anyját kivéve minden szent lelkében megvan az ősbűn sebe, amelyet mi is lelkünkben hordunk. Szent X. Pius pápának, csakúgy, mint minden kereszténynek, komolyan meg kellett küzdenie saját rossz hajlamaival.

Az Isten és a felebarát iránti szeretet nem valami szentimentális érzés, hanem hatalmas erő, melyet a Szentírás újra és újra tűzként ír le. „Ignis ardens – lángoló tűz”, így nevezi a Malakiás jóslat azt a pápát, akivé Giuseppe Sarto vált. Az ő életében a szeretet és az igazság elválaszthatatlanná lett; hozzájuk társult a komoly, nyugodt tárgyilagosság és a lángoló, rendíthetetlen bizalom Istenben. E kettő az igazság szeretetének gyümölcse, mely a romantikát és az öncsalást kizárja. 

Ezek az alapelvek nem utópisztikusak. X. Pius pápában követhető példaképünk van. Az ő aszkézise nem a test rendkívüli fenyítésében, hanem a kötelességek valójában nehéz, hangulatok, önsajnálat és hiúság nélküli teljesítésében rejlik. Egyik ismert jelszava volt: „Tedd a kötelességedet és minden jó lesz.” 

De volt egy alapelve a vezetői tevékenységre is, melyet Mantua-i püspök korában fogalmazott meg, és amin később sem változtatott soha, mert mindig hasznosnak találta a maga számára: „Egyenes úton haladok, és világosan megmondom, hogy mit akarok.”

A félmegoldásokat és a szakrális területen mutatkozó hiányzó tiszteletet nem tűrte meg. Vidám ünnepek és a fiatalok sportbeli teljesítménye a Vatikán közterein nagy örömet okoztak neki. De a Péter bazilika valóban Isten háza volt számára, ahol bármiféle profán megnyilvánulást a legszigorúbban megtiltott, akkor is, ha ezek a nép számára évszázadok óta kedvesek és magától értetődőek voltak. Amíg Szent X. Pius uralkodott, nem fordulhatott elő hangos kiáltás és a pápa megtapsolása a dómban. (Sajnos nem sokkal halála után újra megjelent ez az illetlen zajoskodás.)

A szent pápa egész életében megmutatta, hogyan terem a gyakorlatban gyümölcsöket az igazság és a szeretet, a kötelességtudás és az Istenbe vetett bizalom. Nagyon megéri elmélkedni a szent pápa életén, és az ő viselkedése szerint cselekedni, és mindenekelőtt az ő mély és egyszerű vallásosságát utánozni. E vallásosság támoszlopai gyermekkora óta a Legméltóságosabb Oltáriszentség iránti áhítat és az Istenanya iránti szeretet voltak. És ezek azok a talpkövek, melyek az Egyházat szörnyűséges korunkban meg fogják menteni.

Dr. Eileen Kunze

Forrás: http://www.katolikus-honlap.hu/