P. Szabó Ferenc
elmélkedése az évközi 18. vasárnapra
Jézus a vasárnapi
evangéliumban kemény szavakkal ítéli el a kapzsiságot, a féktelen bírvágyat, a
tobzódást a gazdagságban. Figyelmezteti kortársait és a mai embereket is, hogy
röpke életünk után jön a számonkérés, és a kapzsi gazdag nem viheti magával
kincseit a sírba. Erre utalt Ferenc pápa többször ismételt, nagyanyjától
hallott mondása: Nincs zseb a halotti lepedőn!
Ha már Ferenc pápát
említettem: a róla szóló magyar nyelven megjelent könyvekben is olvashatunk
arról, hogy az argentin bíboros a nyomornegyedek szegényeivel vállalt
szolidaritást, és mennyire küzdött a „pénz nemzetközi imperializmusa” ellen,
hivatkozva XI. Pius Quadragesimo
anno kezdetű szociális
enciklikájára, amely az 1929-es tőzsdeválság után íródott. Most mint Ferenc
pápa – Assisi Szegénykéje szellemében – ugyanazt az evangéliumi tanítást
hirdette most a riói ifjúsági világtalálkozón. Ferenc pápa elítéli a
globalizálódó világ nemzetközi pénzuralmát, és a szegény országok, népek,
emberek jogait követeli.
Az „átkozott aranyéhség”, az
aranyborjú imádása talán sohasem járt olyan kegyetlen következményekkel, mint a
jelenlegi globális gazdasági válság idején. Szentszéki nagykövetekhez szólva
(2013. május 16-én) hangsúlyozta: „A pénznek szolgálnia kell, nem pedig kormányoznia!”
A jelenlegi gazdasági és pénzügyi válság világosan mutatja a torzulásokat,
mivel az emberi szükségleteket lefokozzák egyedül a fogyasztásra. Sőt, mi több,
az emberi lényt is úgy tekintik, mint egyet a fogyasztási javak közül, amelyet
lehet használni, aztán eldobni. E magatartás mögött az etika visszautasítása,
illetve az Isten visszautasítása rejlik. Mert az etika az Istenhez vezet,
akinek nincs helye a piac kategóriái között – hangoztatja Ferenc pápa.
Figyelnünk kell Jézus
figyelmeztetésére: nem múló földi javakban, hanem lelkiekben kell gazdagodnunk,
mert a rozsdamarta kincseket nem vihetjük magunkkal odaátra, ott majd csak a
szeretet és annak művei maradnak meg. Életünk értelme a teljesebb lét, nem
pedig a birtoklásban való gyarapodás, ahogy Gabriel Marcel és hasonló
perszonalista keresztény gondolkodók kifejtik. Nem többet birtokolni (avoir),
hanem többnek lenni (être). És ez minden személyre egyaránt vonatkozik; tehát
olyan igazságos társadalmat, olyan jogrendet kell teremteni, amely külső keretet
biztosít a személyek kibontakozásának, a szeretetközösség
megvalósíthatóságának.
Egy kissé elmélyíthetjük
Gabriel Marcel híres meglátását a lét misztériumáról:
Az alany – én – csak úgy
lesz személy, ha elismeri a másikat személynek, tehát nem a birtokolható
tárgyak közé sorolja. A másik nem „akárki”, névtelen „az illető”. Hogy általa
legyek és ő velem együtt legyen, találkoznunk kell, ez pedig nem pillanatnyi
érintkezés, hanem ontológiai esemény, amely létünket alakítja. A személyek
kölcsönös nyitottságában csere valósul meg, önmagunkból ajándékozunk egymásnak
a szerelemben, barátságban, egyáltalán az igazi szeretetben. Ebben már mi
vagyunk, együtt vagyunk, nemcsak egymás mellett létezünk. A szeretetközösség
önerőnkből nem valósulhat meg, csak úgy, ha nyitottak vagyunk a legfőbb „Te”, a
Szeretet-Isten felé, aki Fia Lelkével átalakítja önző, a másikat tárgyként
birtokolni akaró énünket.
Jézus azért jött, hogy
életünk legyen, és minél bőségesebb legyen. Az ő kegyelmi segítségével – az
életadó Lélek erejében – kibontakozik isteni életünk, ha kitárulunk az
Ajándéknak.
(Lk 12, 13-21)
Forrás: Vatikáni Rádió
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése