Özséb (Eusebius)
Szardínia szigetéről származott, Rómában szentelték pappá. A 4. század
közepétől az észak-itáliai vercelli egyházmegye püspöke volt. Constantius
császár, miután egyeduralkodó lett a birodalomban, a nyugati részen is kedvező
helyzetet akart teremteni az ariánusoknak. Miután 353-ban az arles-i zsinaton
megerősítette őket, újabb zsinatot hívott össze Milánóba 355-ben, hogy hasonló
határozatokat hozzanak ott is.
Liberius
pápa követeket küldött Özsébhez, mert a püspök életszentség hírében állott, és
a pápa tudta róla, hogy állhatatos lélek. Özséb mindvégig szembe is szegült a
Szent Atanáz és a niceai hitvallás elítélésére sürgető felszólításnak.
Ahelyett, hogy hajlott volna a szóra, ő vette rá a zsinaton részt vevő
püspököket, hogy a niceai hitvallást írják alá. A zsinat ariánus résztvevői
tiltakoztak az ,,erőszak'' ellen, és csak császári beavatkozás segítette őket
többségre. Három püspököt számkivetésbe küldtek, mert ,,békebontónak'' ítélték
őket, köztük volt Özséb is. Először a palesztinai Szkitopoliszba, majd
Kappadókiába, végül Felső-Egyiptomba kellett mennie.
Amikor
361-ben Julianus Apostata lépett a császári trónra, a száműzött püspökök, Özséb
is, visszatérhettek székhelyükre. Özséb lelkülete most nyilvánult meg igazán,
amikor 362-ben egy alexandriai zsinaton Atanázzal együtt hajlandó volt
békejobbot nyújtani az ariánusoknak, nehogy állandósuljon az Egyházon belüli
széthúzás.
Visszatérve
Vercellibe a papságával együtt szerzetesi fegyelemben élt 371-ben bekövetkezett
haláláig. A sok szenvedés miatt, melyben a számkivetés évei alatt volt része,
vértanúként tisztelték, ámbár a szó szoros értelmében nem ontotta a vérét
Krisztusért. A Szent Jeromos- féle martirológium augusztus elsején emlékezik
meg a temetéséről. A római naptárba 1602-ben vették fel az ünnepét, december
15-re, amely napon 345 körül püspökké szentelték. 1728-ban a Szeplőtelen
Fogantatás oktávája miatt áthelyezték az ünnepet december 16-ra. 1969-től augusztus
2-án ünnepeljük.
Forrás: Szentek élete
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése