Harc és párbeszéd
P. Szabó Ferenc SJ
elmélkedése az évközi 20. vasárnapra
Jézus megjelenése
vízválasztó a világtörténelemben. Már a gyermek templomi bemutatásakor
megjövendöli az agg Simeon: „Soknak romlására és föltámadására lesz ő
Izraelben: jel, amelynek ellenszegülnek…”
Jézus nyilvános működése
során megismétli, amint Lukácsnál olvassuk a vasárnapi evangéliumi szakaszban:
nem békét hozott a földre, hanem ellenkezést. Személye, üzenete megosztja
kortársait, még rokonságát is, nem is szólva a zsidó nép vezetőiről, a
farizeusokról, írástudókról, főpapokról, akik nyilvános fellépése kezdetétől
figyelik tevékenységét és tanítását, és csapdákat állítanak neki, végül, mint a
mózesi törvény felforgatóját és istenkáromlót kiszolgáltatják, halálra adják,
hamis politikai váddal kiszolgáltatják a római helytartónak.
Pedig a heródeseknek nem
kell félteniük hatalmukat attól, aki a béke fejedelme, aki az Istennel való és
az emberek közötti kiengesztelődést, a szeretet abszolút parancsát hirdeti és
valósítja meg. Ha mégis azt hirdeti, hogy kardot, tüzet, megoszlást hozott, ez
tanításából, üzenetéből következik. A rossz ellen, a gonoszság fejedelme ellen
hirdeti a harcot ő, aki az Atya irgalmának megtestesítője, aki azért jött, hogy
keresse azt, mi elveszett, magához hívja és feloldozza a bűnösöket, az
egyetemes kiengesztelődést szolgálja.
Szent Ágoston nagy
történelemteológiai munkájában, Isten
városáról c. művében két városról, táborról, embercsoportról beszélt,
amelyek szemben állnak egymással. Ez a látomás továbbél a középkoron át Loyolai
Szent Ignác két zászlóról szóló elmélkedéséig, sőt a napjainkig a keresztény
lelkiségben. A luciferi gonoszság, az Isten törvényét megvetők táborával
szemben állnak a szelíd és alázatos szívű Jézus követői, akik a szeretet
civilizációját igyekeznek megvalósítani – lelki fegyverekkel, és elsősorban a
saját szívükben tapasztalt megosztottságot megszüntetni, száműzve minden
cinkosságot a hazugsággal, gonosszal, teljesen felzárkózva Jézushoz. Nem
maradhatunk frontközi helyzetben. „Aki nincs velem, ellenem van”, mondja
Krisztus király.
Manapság gyakran beszélünk
párbeszédről, hivatkozva a II. Vatikáni Zsinatra is. Ez helyes, ezt kell
keresnünk az új evangelizálásban, a nem hívőkkel, más vallásokkal, nem
katolikus keresztény felekezetekkel is, minden szinten. Az élő, az igaságot
őszintén kereső emberekkel mindig lehetséges és szükséges a párbeszéd.
De a hamis ideológiákat le
kell leplezni, az ateista rendszerekkel szemben harcolni kell, megmutatva
hazugságukat. Persze mindig a szellem fegyvereivel küzdünk, és nem gondolva
azt, hogy mi már birtokoljuk, és főleg megvalósítjuk a teljes igazságot. Együtt
keresünk a keresőkkel, tiszteljük mások véleményét, igyekszünk tanulni is
tőlük. És legfontosabb hiteles tanúságtételünk, amely a szeretetben
gyümölcsözik.
Befejezésül a XX. század
egyik legnagyobb teológusát, Henri de Lubac atyát idézem:
„Mindig el kell ismernem,
hogy többé-kevésbé hitetlen vagyok, bírálnom kell hitem hiányosságit, sohasem
elégedhetem meg hitem jelenlegi minőségével, vissza kell utasítanom hitem és
magatartásom minden farizeizmusát. Mindez nem jelenti azt, hogy a
hitetlenségnek részben igaza van; éppen ellenkezőleg: ezzel ténylegesen
megmutatom, amennyiben tőlem függ, hogy nincs igaza.”
(Lk 12,49-53)
Forrás: Vatikáni Rádió
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése