Jézus ma is gyógyít 1.

Ma újra eszembe jutott egyik kedvenc szerzetesnővérem, Briege McKenna, aki ír származású, a klarisszák rendjéhez tartozik és az egész világon végzi szolgálatát: a gyógyítást, a tanítást, emellett a papok evangelizációjához kapott különleges küldetést az Úr eszközeként, mely nemcsak háttérimát jelent, hanem megszentelődésük elősegítését pl. lelkigyakorlatok, tanítás által. Íme, egy vele készült interjú.

Interjú a gyógyítás adományával rendelkező Briege McKenna nővérrel

Briege nővér röviddel gyógyulása után kapta meg a gyógyítás adományát. Négy évtizede öt földrészen végzi szolgálatát katolikus egyháziak és világiak körében, de régóta tudja: a legnagyobb gyógyulás az, ami a szemnek láthatatlan. 

Ön szerint mi lehet az oka annak, hogy a katolikusok sokszor természetesnek veszik a szentségeket?

Azt hiszem, az, hogy sokan nem mérik fel igazán a szentségek erejét. Napjaink legégetőbb szüksége a hitbeli képzés és az, hogy megtanítsuk az embereknek, mik is a szentségek. Evangelizálni kell a katolikusokat, képezni kell őket a hitben.   

Mivel kezdődik ez az evangelizáció?

Azzal, hogy megmutatjuk az embereknek: a szentségek betöltik legmélyebb vágyaikat, igényeiket. Gondoljunk csak a bűnbánat szentségére. A mai embernek igénye van arra, hogy megszabaduljon a terheitől, hogy gyónjon. De rossz helyen próbálkozik: a fodrásznál, a pszichiáternél, ismeretleneknél az interneten. Meg sem tudom mondani, hányszor vallják meg nekem emberek a bűneiket a repülőgépen. Csakhogy én nem tudom feloldozni őket, mint ahogy a fodrász sem. Gyónnak, de nem ott, ahol kellene. Nem oda mennek, ahol igazi szabadságra lelhetnének.

Ugyanez igaz az Eucharisztiára és a betegek szentségére is. Sokan kérik gyógyító szolgálatomat, és csodát várnak. Pedig tudja, mennyi csodát láttam történni a szentségek által? Mennyien kapnak erőre, miután magukhoz veszik az Eucharisztiát vagy részesülnek a betegek szentségében! S ha testi gyógyulás nem is, másfajta gyógyulás sokszor történik. Az Úr a világ valamennyi oltárán jelen van. Ha a katolikusok igazán értenék ezt, tódulnának szentmisére.       

Ez nem csupán értelmi megértést jelent, ugye?

Nem. A papoknak szoktam mondani, hogy imádkozzanak a megértés kegyelméért, de ez minden katolikusra vonatkozik. A megértés a Szentlélek ajándéka, ami abban segít, hogy szívünkkel tudjuk felfogni hitünk titkait. Ez tette képessé a vértanúkat arra, hogy feláldozzák az életüket. A vértanúk értelmi tudása különböző szinten állt, de szívükben valamennyien értették a misztériumokat, és ezért vállalták a halált. 

Említette a papok körében végzett munkát. Az utóbbi években elsősorban ezzel foglalkozik. Hogyan kezdődött?

Röviddel a gyógyulásom után. 1971-ben fiatal nővérként kerültem Floridába. Mélyen vallásos környezetben nőttem fel, ahol arra tanítottak, hogy sose kritizáljuk a papokat. Jól emlékszem, amikor édesapám arról beszélt, hogyan kell tisztelnünk a papokat. És persze kell is, de sokszor rosszul csináljuk, mert piedesztálra emeljük őket.

Nos, 1971-ben változott a helyzet: mint sokan mások, én is egyre kritikusabban kezdtem szemlélni a papokat. Egyszer bementem a kápolnába, és megkérdeztem az Urat, mi lehet a baj a papokkal. Ekkor két dolgot tárt fel előttem: hogy hatalmas válság közeleg, melynek nyomán Isten igéje nagy ínséget szenved, és sok katolikus elfordul a hittől; majd arra kért, mossam papjai lábát. A könnyező Jézus tűnt fel előttem, s az Úr azt mondta: „Eljön az idő, amikor sok pap és püspök inkább törődik majd a világ dolgaival, mint az én bölcsességemmel. Szégyellni fognak engem. Azt akarom, mondd el nekik, hogy engem dicsőítsenek meg.” Megdöbbentem, de mindent leírtam és elmondtam a püspökömnek. Nem sokkal utána túláradó szeretet töltött el a papság iránt, és mélyen megéreztem, mit jelent az egyházi rend szentsége.

Később Isten összehozott a vincés Kevin Scallon atyával. Elöljáróink áldásukat adták, hogy közösen munkálkodjunk. Azóta mindenhová együtt megyünk, ahová csak hívnak, hogy segítsünk a papoknak újra felfedezni hivatásuk lelkiségét.

Kevin Scallon atya és Briege McKenna nővér

Olyan papokkal is foglalkoznak, akik súlyos bűnbe estek. Őket megismerve hogyan látja, milyen körülmények miatt kerültek ilyen helyzetbe?
Nem egyik pillanatról a másikra történt. Küzdelmeik legtöbbször abból fakadnak, hogy hosszú időn át egyre jobban elhanyagolták a lelki életet. Mindenkinek van egy benső és egy külső élete. A benső élet a keresztséggel kezdődik, és e világban folyamatos támadásnak van kitéve. Óvnunk kell hát; de hogyan? Úgy, hogy Jézusban veszünk otthont. Imádsággal, szentségi élettel erősítjük, és úgy, hogy azt az életet éljük, amit Jézusnak megígértünk. Ha egy pap nem így tesz, ha nem adja oda élete minden területét Jézusnak, elhanyagolja lelki életét, és szakadás következik be. Immár csak a külső életével törődik – és elbukik. A papság Isten adománya, de minden adomány, amit nem fogadnak el örömmel és nem gondoznak szeretettel, elsorvad. A pap sohasem veszítheti el a papság ajándékát, de igenis elveszítheti a szeretetet, ami lélekkel telíti azt. És ezzel mindentől megfosztja magát.

Mennyiben járul hozzá a bukáshoz a cölibátus téves felfogása?

Azzal, hogy Isten papnak hív valakit, nem veszi el a nemiségét. A vonzódás normális dolog. S amint II. János Pál írja a papokhoz szóló első levelében, az Úrnak joga van hozzá, hogy próbára tegyen. Nem kaptunk ígéretet, hogy mentesülünk a kísértéstől. Arra viszont igen, hogy Isten kegyelme velünk marad. E kegyelem által felismerhetjük, hogy a cölibátus nem az emberi szerelem tagadása. A cölibátus azt jelenti, hogy nemiségünk csodálatos ajándékát a mindenható Istennek szenteljük, felajánljuk az Úrnak. Időbe telik, míg az ember megfontolja, képes-e megtenni ezt a felajánlást. S amikor megteszi, Isten megszenteli és új erővel gazdagítva adja vissza nemisége ajándékát. De tudnunk kell, hogy önként adtuk oda – senki nem vette el  tőlünk –, és hogy mindennap újra döntenünk kell a hűség mellett, akárcsak a házasságban élő embernek.

Oly sok bűn, szégyen, fájdalom került felszínre mostanában az egyházban. Hogyan dolgozzák fel mindezt a katolikusok?

Először is imádkoznunk kell azokért, akik papok bűnei miatt szenvedtek. Ugyanakkor nem engedhetjük, hogy egy vagy akár több pap vétkei távol tartsanak az egyháztól; ez lelki öngyilkosság volna. Miután Júdás elárulta Jézust, a tanítványok nem hagytak fel tevékenységükkel, Jézus maradt a középpontban; Júdás helyére kijelölték Mátyást, és folytatták az egyház munkáját. Hozzátenném még, hogy nem minden megvádolt pap bűnös. Számos szentéletű férfit ismerek, akiket megrágalmaztak, és iszonyúan szenvednek a hamis vádaktól. 

Ön papokkal foglalkozik; tapasztalatai alapján reménykedik-e, hogy jobb idők következnek? 

Igen. Isten jóváteszi, ami történt; megtisztítja az egyházat. Nagy áldás, hogy ilyen szentéletű pápák idején élünk. Nem volt ez mindig így. De az egyház fennmaradt, és ma nagyszerű pápánk van, aki új tavasz felé vezet. Mielőtt meglátnánk a gyümölcsöket, tisztulásnak kell bekövetkeznie, és termékennyé kell válnia a földnek. De közeledik a tavasz. Az egyház megaláztatást szenvedett, s ez jó. A papság méltósága immár nem evilági nagyság. Jobban megnézzük, ki neveli a papjainkat, és hogyan.

Ma sok pap és püspök újra felemeli szavát. Jobban mernek tekintéllyel nyilatkozni − amire bizony szükség is van. Fontos, hogy minden pap és püspök készséggel emelje fel a szavát az igazság és az egyház erkölcsi tanítása védelmében. Bátran szembe kell szállniuk a bűnnel, akár a vértanúság árán is.

Forrás: Briege McKenna nővér honlapja - www.sisterbriege.com / Magyar Kurir