2014. november 29., szombat

Teljes búcsú nyerhető a megszentelt élet évében

Szentszéki határozat

Az Apostoli Penitenciária határozatban rögzítette azokat a teendőket és feltételeket, amelyek teljes búcsú elnyeréséhez szükségesek a megszentelt élet évében.

A Rómában élő hívőkre és az egész világegyházra (Urbis et Orbis) érvényes szentszéki határozat az alábbiakban olvasható.


URBIS ET ORBIS HATÁROZAT
a teljes búcsú elnyeréséhez szükséges teendőkről
a megszentelt élet évének alkalmából

Miután a Megszentelt Élet Intézményei és Apostoli Élet Társaságai Kongregációjának bíboros prefektusa azzal a kéréssel fordult a jelen Apostoli Penitenciáriához, hogy megfelelőképp határozza meg a szükséges feltételeket a búcsú ajándékának elnyeréséhez, amelyet Ferenc pápa a megszentelt élet most kezdődő éve alkalmából kíván nyújtani a szerzetesi intézmények megújulására, mindig a legnagyobb hűségben az alapító karizmájához, és hogy kedvező alkalmat adjon az egész világon élő hívőknek hitük, reményük és szeretetük megerősítésére, közösségben a szent egyházzal, a szentatya különleges megbízása révén a jelen Apostoli Penitenciária szívesen engedélyez teljes búcsút a szokásos feltételek mellett (szentségi gyónás, szentáldozás, valamint ima a szentatya szándékaira) a megszentelt élet intézményei minden tagjának, továbbá azoknak a hívőknek, akik valódi bűnbánatot tartanak, és a szeretet szelleme vezérli őket: 2014 adventjének első vasárnapjától 2016. február 2-ig, a megszentelt élet évének ünnepélyes lezárásáig teljes bűnbocsánatot nyernek, és azt felajánlhatják az elhunytak tisztulás állapotában lévő lelkéért is
a) Rómában, valahányszor részt vesznek nemzetközi találkozókon vagy a Megszentelt Élet Intézményei és Apostoli Élet Társaságai Kongregációjának naptárában rögzített rendezvényeken, vagy kellő időt töltenek elmélyült elmélkedéssel, amit a miatyánk elimádkozásával, a hitvallás bármely hivatalosan jóváhagyott változatának elmondásával és Szűz Mária segítségét kérő fohásszal fejeznek be;
b) minden részegyházban azokon a napokon, amikor az egyházmegyében különleges módon megemlékeznek a megszentelt életről vagy kifejezetten a megszentelt élet évéhez kapcsolódó rendezvényt tartanak, hívő lélekkel ellátogatnak a székesegyházba vagy a hely ordináriusának beleegyezésével kijelölt más szent helyre, vagy elmennek valamely szerzetesi templomba, vagy klauzúrás monostor oratóriumába, és ott nyilvánosan elmondják az imaórák liturgiáját, vagy kellő időt töltenek elmélyült elmélkedéssel, amit a miatyánk elimádkozásával, a hitvallás bármely hivatalosan jóváhagyott változatának elmondásával és Szűz Mária segítségét kérő fohásszal fejeznek be.
A megszentelt élet intézményeinek azon tagjai, akik betegség vagy más súlyos ok miatt nem képesek meglátogatni ilyen szent helyeket, ugyanúgy teljes búcsút nyerhetnek, ha minden bűntől teljesen elfordulva, és azzal a szándékkal, hogy a lehető leghamarabb eleget tesznek a szabott feltételeknek, mélységes vágyakozással elvégzik lélekben a látogatást, és Márián keresztül felajánlják betegségeiket és életük nehézségeit az irgalmas Istennek, utána pedig elvégzik az említett imádságokat.
Annak érdekében, hogy az isteni kegyelem elnyerése az egyházra bízott kulcsok révén könnyebben elérhetővé váljon a lelkipásztori szeretet által, a jelen Penitenciária nyomatékosan kéri, hogy a penitenciárius kanonokok, a káptalani tagok, a megszentelt élet intézményeinek pap tagjai, továbbá mindazok, akik kellő felhatalmazással rendelkeznek a hívők gyóntatására, készséges lélekkel és időt nem kímélve ajánlkozzanak a bűnbocsánat szentségének kiszolgáltatására, és gyakran áldoztassák a betegeket.
A jelen rendelet kizárólag a megszentelt élet évére érvényes, szemben bármily ezzel ellentétes intézkedéssel.
Kelt Rómában, az Apostoli Penitenciária székhelyén, 2014. november 23-án, Krisztus Király főünnepén.

Mauro Piacenza bíboros
legfőbb penitenciárius
Krzysztof Nykiel
régens

Fordította: Tőzsér Endre SP



Forrás: Gratuitas

Képek: Katolikus hírügynökség, Philadelphiai Egyházmegye

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése