A 251. és 356. között élt, egyiptomi származású keresztény apát a szerzetesség megalapítója. Hérakleopolisz környékén született, jómódú családban nőtt fel. Tizennyolc éves volt, amikor szülei meghaltak, s ráhagyták a családi örökséggel való gazdálkodást és a húgáról való gondoskodást. Egy alkalommal, amikor egy szentmisén vett részt, úgy érezte, neki szól az, amit Máté evangéliumából felolvastak: "Ha tökéletes akarsz lenni, add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között... Aztán gyere, és kövess engem!" Antal szétosztogatta megmaradt vagyonát, a húgát zárdában helyezte el, visszavonult a hétköznapi élettől, s megkezdte csaknem kilenc évtizedes remeteéletét.
Előbb a falu közelében lakott, hamarosan egy sziklasírban húzta meg magát, ahol napjait imádkozással töltötte, majd 285-ben egy hegycsúcsra vonult. Amikor húsz év után először ismét az emberek közé ment, úgy jelent meg előttük, mint bölcs férfi, akinek a szigorú önsanyargatások ellenére nem tört össze a teste, aki "ismeri a mélységes titkokat és telve van Istennel". Nevét hamarosan fölkapta a hír. Mindenfelől özönlöttek hozzá az emberek, akik imáiba ajánlották magukat, vagy szerzetesi életet akartak élni az ő vezetése alatt. Antal nem tudta a kérők ostromát elhárítani.
A közeli és távoli környéken mindenfelé remeteségek nőttek ki a földből. Így a világ elől menekülő remetéből a "szerzetesek atyja" lett, bár ez még nem volt a szerzetességnek az a formája, amely később Pakhomiosz kezdeményezéséből alakult ki. Bár számos tanítvány sereglett Antal köré, ő sohasem fogta össze őket olyan tartós közösséggé, amelynek közös szabályzata van. Az a szerzetesi szabályzat, amely a neve alatt ránk maradt, valójában későbbi korból származik. Érdekesség, hogy Konstantin császár és gyermekei leveleztek vele.
Antal 105 éves korában halt meg. Sírja - mivel arra kérte testvéreit, hogy titokban temessék el - 200 éven át ismeretlen volt. 561-ben megtalálták a sírt, ereklyéit Arles-ban, a Szent Julien-templomban őrzik.
A szerzetesek pátriárkája, a bőrbetegségek védőszentje, főként a Szent Antal tüze bőrgyulladásé. Patrónusa a háziállatoknak és a kedvtelésből tartott apróbb jószágoknak, valamint a kosárfonóknak.
A koptok és a szírek remetéi Szent Antal fiainak tekintették magukat. Franciaországban a 11. században alapítottak egy betegápoló társulatot, melyből az antonita rend fejlődött ki.
Remete vagy Nagy Szent Antalt a művészetekben aggastyánként, hosszú, fehér szakállal és hajjal, csuklyás öltözetben, T alakú botra támaszkodva ábrázolják, néha hollóval, máskor fáklyával a kezében (amely Szent Antal tüzének égő fájdalmát jelképezi) vagy disznóval.
Forrás: MTVA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése