Amikor a keresztényüldözésről esik szó, leginkább a római kor vagy talán a mai Kelet, netán Afrika jut eszünkbe, Európa ebből a szempontból ma biztonságos helynek számít – gondolhatnánk. Ez nagyjából így is van, nemigen történik meg, hogy valakit a hitéért ezen a földrészen megöljenek.
Arra azonban bőven akad példa, hogy hite miatt kirekesszék, elbocsássák, megalázzák vagy egyszerűen csak kinevessék. Ha egy kicsit is körülnézünk és gondolkodunk, nem nehéz észrevenni, hogy Európa újból a keresztényüldözések korát éli, csak éppen sokkal rafináltabb formában, ami látszólag kevésbé agresszív – ám annál veszélyesebb.
Sehol sem figyelhető meg ez a tendencia olyan jól, mint a fősodratú médiában. A filmekben számtalanszor feltűnik egy pap, aki vagy rosszindulatú, vagy pedofil, de legalábbis együgyű és élhetetlen. Az egyházról szóló negatív hírek közlésére bármikor kész a sajtó, ugyanakkor a sok pozitív történésről, a rászorulók felkarolásától a lelki elesettek felemeléséig szinte semmi jóról nem olvashatunk, mint ahogy az üldözött keresztények szenvedéseiről sem.
Tehát erős támadást érzékelhetünk magának az Egyháznak az intézménye, és fő képviselője, a pápa ellen, akit minden eszközzel próbálnak besározni. Mégsem ez a mai nyugati keresztényüldözés legfőbb vonala, hanem a keresztény értékrend elleni támadás. Ez minden fronton, minden szinten, egyre növekvő mértékben zajlik. A család, a tisztaság, a hűség, vagy akár az alázat és az engedelmesség mind nevetséges, sőt elítélendő fogalmakká válnak. A tolerancia nevében kirekesztik és elítélik azokat, akik megvallják hitüket az olyan dolgokban, mint hogy a család egy férfi és egy nő házasságán alapul, vagy hogy az abortusz elfogadhatatlan születésszabályozási módszer.
Rocco Buttiglionét például azért hívták vissza az Európai Uniós biztosi posztjáról, mert elmondta, hogy személyes meggyőződése szerint az aktív homoszexualitás bűn (bár biztosított mindenkit arról, hogy pozícióját semmiben nem használná föl ellenük). Az egyház és az állam szétválasztásának elve ma odáig fajult, hogy a vallást teljes magánügynek tekintik, olyan.- nyira, hogy annak külső megnyilvánulásait még jelképes szinten sem engedélyezik. Nem is olyan régi történet, hogy az uniós törvények szellemében az olasz iskolákban levetették a keresztet az osztálytermek faláról. Franciaországban törvény tiltja a vallási jelképek viselését az iskolákban.
A kereszt elleni támadás Európa sok országában erőre kapott. Az 54 éves Shirley Chaplin angliai ápolónőnek megtiltották, hogy az évtizedek óta a nyakán viselt keresztet hordja, az emiatt indított munkaügyi pert elvesztette. Más vallási jelképek viselése nem tilos a kórházban. Caroline Petrie-t, egy másik nővért pedig amiatt rúgtak ki, hogy egy idős betegnek felajánlotta, hogy ha akarja, imádkozik vele a gyógyulásáért.
Egy angliai baptista lelkész a Tízparancsolatról osztogatott szórólapokat, amikor egy járókelő beszédbe elegyedett vele. A lelkész idézte neki a Korintusi levelet, amely a többi bűn között felsorolja a homoszexualitást, és azt írja, hogy az eszerint élők nem öröklik Isten országát. Ezt hallotta meg a közelben álldogáló rendőr. A lelkészt letartóztatták, rabomobilban elszállították és egy cellába zárták „rasszista és homofób nyelv használata” miatt. Ott elvették a mobiltelefonját, az övét és a cipőjét, majd ujjlenyomatot és DNS-mintát vettek tőle. Kivallatták, majd óvadék ellenében szabadlábra helyezték azzal a feltétellel, hogy nem prédikálhat nyilvánosan. Most bírósági ügy folyik ellene.
Az Egyesült Királyságban egyre inkább a keresztények szólásszabadsága ellen használnak fel egy olyan törvényt, ami eredetileg a futball-huliganizmus és a vandál tüntetők ellen született, és a mások életét súlyosan megzavaró nyelvhasználat elítélésére ad lehetőséget.
Úgy tűnik, a szexualitás területe az a frontvonal, ahol a bibliai tanítás elkötelezettjei és a másik oldal legerősebben összecsapnak. Több országban nyíltan tanítják a homoszexualitást mint azonos értékű, normális családmodellt, és ellenőrzik, nehogy akár a tanár, akár a szülő lelkiismereti okokból mást tanítson a gyereknek. Az Egyesült Államokban ilyen és hasonló okokból sok szülő dönt amellett, hogy inkább maga iskolázza otthon a gyermekét.
Németországban erre a törvény nem ad lehetőséget, és a szülők kétségbeesetten tapasztalják, hogy nincs mód rá, hogy gyermeküket megóvják az egyház tanításától gyökeresen eltérő szexualitás tanításától. Egyes tartományokban már a 9 éves kislányoknak meglehetősen konkrét és gyakorlati „szexuális felvilágosító” napot rendeznek, melyet sokan közülük súlyos traumaként élnek meg. A szülőknek esélyük sincs, hogy gyereküket megvédjék: előzetes közlés nélkül, nehogy a gyereket aznap otthon tartsák, buszokkal szállítják a tanulókat az erre kijelölt központokba. A szülőktől a törvény azt a jogot is megtagadja, hogy írásban kérjék a felvilágosítás mellőzését gyermekük számára.
A gyerekeket már a bölcsődés kortól arra nevelik, hogy a testük az élvezetek bármely módon történő keresésére való. Evvel jár, hogy eleve fogamzásgátlásra tanítják őket, a gyermekvállalást akadálynak állítják be az érvényesülés útján. A család a média és az állam mostohagyereke – miközben egyre több európai ország száguld a szakadék felé a katasztrofálisan alacsony születésszám miatt. Lényegében serkentik a pornográfia fogyasztását, elmossák a határokat a férfi és a nő között (gender-ideológia) – aki pedig más véleményt hangoztat, annak az ellenállását kriminalizálják. Ahogy II. János Pál pápa figyelmeztetett: a halál kultúrája épül.
Szerencsésnek mondhatjuk magunkat itt, Kárpátalján – hála Istennek, a szláv mentalitás nem „veszi be” kön.- nyen ezt az ideológiát –, de vigyázat, a nyugati döntéshozóknak komoly gazdasági eszközei vannak az ideológiai nyomásgyakorlásra. Már eddig is számtalan példát láttunk arra, hogy a fejlődő országoknak nyújtott segélyt az abortusz liberalizálásához és a fogamzásgátlás terjesztéséhez kötötték.
Az Unión belül pedig – minden jel szerint – a demokrácia, a tolerancia és a szólásszabadság nevében a kereszténység elleni diktatúra van kiépülőben.
(Nem véletlen, hogy az uniós alkotmányból kihagyták az európai kultúra zsidó-keresztény gyökereire való hivatkozást.) Ezzel párhuzamosan egyre fontosabbá válik, hogy nagy gondossággal neveljük gyerekeinket öntudatos keresztényekké, akik mernek az árral szemben úszni, máshogy gondolkodni. Amíg korábban a nevelési munka egy részét nyugodtan a közösségre lehetett hagyni, ma sajnos sokszor éppen ettől kell megvédeni a gyerekeinket. Imádkozzunk saját családunkért, de a nemzetek vezetőiért is, hogy Európa ne jusson a Római Birodalom sorsára!
Popovicsné Palojtay Márta
Forrás: Új Hajtás - 2010.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése