latinul Basilius Magnus, (bizánci névformája Vasziliosz, innen a magyar név) (szül. 329 k. Caesarea, Kappadókia, Kis-Ázsia [ma Kayseri, Törökország] - megh. 379. jan. 1. Caesarea; ünnepnapja Keleten jan. 1., Nyugaton jan. 2.), korai egyházatya, az arianizmus nagy hatású ellenfele. Caesarea püspökeként több művet írt a szerzetességről, a teológiáról és a kánonjogról.
Szülei nemcsak gazdagok voltak, hanem már az üldözések idején is keresztények. Egyik nagybátyja püspök volt, amint két testvére (Gergely és Szebasztei Péter) is az lett. Arra készült, hogy apja nyomdokaiba lépjen mint ügyvéd és szónok. Tanulmányait Caesareában (Kaiszereia), Konstantinápolyban, végül (351 k.-356) Athénban végezte, ahol barátságot kötött Nazianzi Gergellyel. Hazatérése után világi pályára lépett, de nővére, Makrina (később apáca és apátnő) hatására egyre jobban vonzotta az aszketikus élet. Barátaival szerzetesi közösséget hozott létre Annesziben, családja pontoszi birtokán. 357-ben hosszú útra vállalkozott: bejárta az egyiptomi szerzetestelepeket. 360-ban elkísérte a kappadókiai püspököket a konstantinápolyi zsinatra. 362 után pappá szentelték őt, de ellentétbe került a tehetségére féltékeny és az aszketizmust rossz szemmel néző caesareai püspökkel, ezért elvonult Anneszibe. 365-ben hívták vissza Caesareába, amikor az ariánus Valens császár fenyegetően lépett fel az ortodoxokkal szemben. Vazul teológiai és egyházpolitikai működése ezután arra irányult, hogy az arianizmus ellen egyesítse a korábbi szemiariánusokat és a niceai (nikaiai) hitvallás híveit azzal a megfogalmazással, hogy „három isteni személy (hüosztaszisz) van egy lényegben (uszia)”. 370-ben Vazult válaszották meg városa püspökének, s így egyúttal Kappadókia érseke is lett. A tartomány több püspöke szemben állt vele, saját egyházmegyéjében viszont több „falusi püspök” (khorepiszkoposz) segítette karitatív munkáját. 371-ben, amikor Valens átvonult Caesareán, Vazul drámai módon megtagadta, hogy megalázkodjék előtte. 372-ben Valens kettéosztotta Cappadocia provinciát, így a tartomány nyugati városai kikerültek Vazul érseki fennhatósága alól. Válaszul Vazul a határvárosokba a saját hívei közül nevezett ki püspököket: Nazianzi Gergelyt Szaszimába, öccsét, a másik Gergelyt pedig Nüsszába helyezte. Ezután azt támogatta, hogy a korábban szemiariánus Meletiosz legyen az antiochiai püspök (Antiochia a korai egyház öt legfontosabb patriarkátusa közé tartozott), és szembefordult a szigorúan ortodox, de kisebbségben levő Paulinosszal, mert attól félt, hogy a niceai irányzat szélsőséges formában szabellianizmushoz vezet, vagyis túlhangsúlyozza Isten egy-ségét. Alexandria püspökei azonban Paulinoszt támogatták, majd 375 után I. Damasus római pápa is mellette foglalt állást.
Terjedelmes életművében Vazul a szerzetesi, lelkipásztori és egyházvezetői tapasztalatait összegezte. A Horoi kata platosz és a Horoi uata epitoman („Életszabályok”, azaz szerzetesi regulájának tömörebb és részletesebb változata) nagy hatással volt a keleti koinobita (közösségi) szerzetesség fejlődésére. A remeteséggel szemben Vazul azért értékelte többre a közösségi létformát, mert az lehetővé teszi a testvéri szeretet gyakorlását.
Fennmaradt prédikációi főleg erkölcsi és társadalmi problémákkal foglalkoznak. Fiatal férfiakhoz intézett beszédében például helyesli, hogy a keresztények is tanulmányozzák a pogány irodalmat, amint ő maga is (kritikusan) felhasználta a görög filozófia gondolatait. Kilenc böjti beszédében a teremtés hat napját értelmezte (Hexaémeron); szerinte a természet gazdagsága és szépsége Isten nagyságát tükrözi vissza. Eunomiosz ellen szerzett vitairata a Fiú istenségét védelmezi a szélsőséges arianizmussal szemben, A Szentlélekről szóló írása pedig a Lélek istenségét fejtegeti az egyházi hagyomány fényében, bár ilyen dogmát az egyház korábban nem fogalmazott meg. Vazul személyisége több mint 300 fennmaradt leveléből rajzolódik ki a legjobban. Ezekben gyakran mindennapi dolgokkal foglalkozik, de vannak köztük rövid teológiai és etikai eszmefuttatások is. Több Kanonikus levelében taglal egyházfegyelmi kérdéseket, ezek a keleti ortodox egyház kánonjogához tartoznak. Nem tudni, hogy a Nagy Szent Vazul liturgiájában szereplő eucharisztikus imádságok milyen mértékben származnak tőle, de legalábbis az epiklézis központi imája (a kenyér és a bor megszentelésekor) bizonyosan az ő szellemét tükrözi, s Caesareában már az ő életében használatban volt.
Forrás: Terebess Lexikon
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése