2015. január 1., csütörtök

Fra Marinko Šakota atya szentbeszéde újév éjszakáján Međugorjéban

Újév éjszakáján a zsúfolásig megtelt međugorjei Szent Jakab templomban, fra Marinko Šakota, Međugorje plébánosa mutatta be számos pappal együtt az ünnepi szentmisét. Marinko atya szentbeszédében többek között a következőket mondta: „Kedves testvérek, mi hisszük, hogy lehetséges az új, lehetséges az új ég és az új föld, ahogyan a Jelenések könyvében olvassuk. Azt kérdezzük, hogyan jön létre az új ég és az új föld? Lehetséges-e, és hogyan lehetséges az, hogy számunkra a 2015. esztendő új, más, jobb, szebb legyen? Mi általában azt gondoljuk, hogy ez akkor fog megtörténni, ha a körülmények megváltoznak, ha a másik ember megváltozik, családtagjaink és azok is, akik távolabb vannak tőlünk. Ha megváltozik a politika, a gazdasági helyzet stb. Természetes, hogy ezt szeretnénk, de ez nem elég. Vagy, ha majd lesz új autónk, házunk, több mindenünk lesz, vagy, ha majd valakivé leszek a mai társadalom elvárásai szerint, vagyis olyan emberré válok, akit értékel a ma társadalma. No, a Szűzanya egészen másra tanít bennünket. Ő a következőket mondja: ’Imádkozzatok, drága gyermekeim és jobban bízzatok bennem, mert itt vagyok, hogy segítsek nektek, és új úton, új életre vezesselek benneteket. Arra hívlak titeket, hogy kezdjétek el megváltoztatni az életeteket és döntsetek a megtérés mellett, nem szavakkal, hanem életetekkel.’ Az üzenet világos. Nincs szükségem semmi újdonságra, nekem kell újjá lennem. A következő év akkor lesz új, más a számunkra, ha megújulunk. Nem a környezetünket kell megváltoztatnunk ahhoz, hogy újjá legyünk, és minden új legyen a számunkra. Az új szív, ez minden, ami bennünket és környezetünket újjá teszi. Az új szív, a metanoia, az értelem, a tekintet, a gondolkodás és a cselekedet teljes megváltozása. Ez az, amit Jézus Nikodémusnak mondott: ’Ha valaki felülről nem születik újjá, nem láthatja meg Isten Országát.’ Akkor születünk újjá, amikor megváltozik bennünk a program, amikor már nem emberi, hanem jézusi, isteni módon kezdünk gondolkodni, amikor szemünk egyre hasonlóbbá válik Jézus szeméhez. Amikor elhagyjuk a felszínt, a szemet szemért, fogat fogért elvet. És felkapaszkodunk egy másik szintre, ahol más szabályok uralkodnak. Megbocsátás, ellenségszeretet, jót tenni azzal, aki nem akar jót nekem. Ferenc pápa pontosan ezt teszi. Az Egyház újjászületését, változását kezdeményezi. Úgy gondolja, hogy a világ megváltozása az Egyház megváltozásával kezdődik. Ily módon Ferenc pápa példaképét, Szent Ferencet követi, aki azt mondta: ’Szenteld meg önmagadat, és így megszenteled a társadalmat’. Ezt teszi immár 34 éve a Béke Királynője is Međugorjéban, világos utasításokat adva számunkra: ’Ha, ti megtértek, minden környezetekben élő ember meg fog újulni’. És így jutunk el a kérdéshez: Hogyan leszünk újjá, hogyan történik a szív megváltozása, megújulása? A változás a megújulás az imádságban történik, de nem minden imában, csak a szív imájában. Szívvel tenni, azt jelenti a legmélyebb szinten, úgy, mint Mária. Mindent szívének legmélyén élt át, élt meg. Szívébe fogadta Jézus szavait és elmélkedett azokról. És megengedte, hogy ezek a szavak átformálják. Amikor szívvel imádkozunk, nem maradunk meg gondolataink szintjén, hanem leszállunk szívünk mélyére, lényünk legmélyére és egyesülünk Isten jelenlétével, aki bennünk van. Hogyan imádkozzunk szívvel? A szív imájánál nem annyira rólunk van szó, sokkal inkább Istenről. Ha korábban csak szükségleteinkért imádkoztunk, most szívünket sokkal inkább Istenre irányítjuk. Isten egyre fontosabbá lesz számunkra. Mostantól kezdve Jézus miatt megyek a szentmisére. Elmegyek szentségimádásra, hogy Jézust mélyebben megismerjem, megismerjem az ő tekintetét. Egyre inkább megengedem neki, hogy működjön bennem, hogy szóljon hozzám. Attól, aki beszél hozzám egyre inkább olyanná válok, mint aki hallgat és elfogad, mint Mária, Márta testvére. Ezért hív bennünket a Béke Királynője arra, hogy úgy nyíljunk meg, mint, ahogyan a virág kinyílik a nap melegére. Mit tesz a virág? Semmit. A nap munkálkodik, és a virágban történik a változás. A szívvel való ima a felébredt szív, a felébredt szeretet, a felébredt hála, a felébredt bizalom, önátadás imája. Akkor megújult a szív, ha nem hordozza a múlt terheit, és ha nem nyomasztja a jövő iránti aggodalom. A Béke Királynője arra tanít bennünket, hogy a szentgyónás szentsége, az Eukarisztia és a megbocsátás által váljunk szabaddá terheinktől, és akkor kiszabadulunk a múlt keresztre feszítettségéből és a bűn rabságából. Arra tanít bennünket, hogy imádkozzunk azért, hogy szeretni tudjuk azt a személyt, akit nem szeretünk, mert csak a szeretet tudja meggyógyítani a sebzett szívet és visszaadni számára a békét. Így minden megváltozik körülöttünk, jobb, szebb és új lesz” – mondta Međugorje plébánosa.


Forrás: Međugorjei Plébánia - http://www.medjugorje.hr/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése