2014. július 23., szerda

Szent Brigitta 15 imája és az ahhoz kapcsolódó ígéretek

A boldogság titka

15 ima, melyet a mi Urunk, Jézus Kriztus mondott tolba Szent Brigittának Rómában, a Szent Pál templomban.

Elsőnek Adrian Parvilliers SJ. adta ki

1740-ben XII.KELEMEN pápa jóváhagyásával és ajánlásával.

IX. Pius pápa 1862 május 31-én hagyta jóvá az imákat a milánói Nagy Kongresszus ajánlatával.

Szent Brigitta, „észak nagy misztikusa" a XIV. századi Svédországban született előkelő családból. Tizennégy éves korában férjhez adták. A boldog keresztény házasságból nyolc gyermek született. Olyan szellemben nevelte őket, amint azt egy látomásában a Szent Szűz meghagyta neki: 

„Úgy igyekezz, hogy gyermekeid az én gyermekeim is legyenek!" Férje halála után, lemondva javairól két éves teljes visszavonultságban élt. Látomásait – melyek egyébként hétéves korában kezdődtek – svéd nyelven kezdte lejegyezni.

Élete kemény időszakaiban ismerte fel a Krisztusnak felajánlott szenvedések értékét és megértette, hogy az emberben a bűn lealacsonyodást, az Istenben való kiengesztelődés pedig szabadságot, az emberi kiteljesedést jelenti. Imáiban kérte a Szenvedés Emberét, Krisztust, hogy t tudassa vele: 

hány ostorcsapást és ütleget kellett elviselnie szenvedése során? 

Az isteni Üdvözítő meghallgatta kérését, megjelent Brigittának és így szólt:

„Megváltó szenvedésem alatt testemre 5480 ütést mértek.Sebeim tiszteletére és megdicsőítésére imádkozzál egy éven át naponta 15 Miatyánkot és 15 Üdvözlégyet azzokal az imákkal, melyeket tollba mondok neked. Igy az év lejártával minden Szent Sebemet megtiszteled."

Az Úr Jézus megígérte Szent Brigittának és mindazoknak, akik ezeket az imákat egy éven át naponta elvégzik, a következőket:


1. Rokonságából 15 lelket kiszabadítok a Tisztítótűzből.
2. Rokonságából 15 lelket megtartok a kegyelemben.
3. Rokonságából 15 bűnös lélek megtér.
4. Ezen ima végzői elérik a tökéletesség első fokát.
5. Halála előtt 15 nappal Testemmel és Véremmel táplálom, hogy megmentsem az örök éhségtől és szomjúságtól.
6. Halála előtt 15 nappal megadom a kegyelmet, hogy felismerje összes bűneit, és azok felett tökéletes bánatot érezzen.
7. Győzelmes Szent Keresztem jele, segítsége és védelme lesz az ellenség minden támadásával szemben.
8. Halála előtt eljövök hozzá legdrágább, szeretett Édesanyámmal.
9. Lélket Én magam fogadom és vezetem az örök boldogságba.
10. Az örök életben Istenségem Forrásából bőségesebben jutattok azoknak, akik ezt az imát elvégzik. 
11. A még hoszzú időn át halálos bűnben élőknek is megbocsájtom bűneiket, ha ezt az imát elvégzik. 
12. Én magam oltalmazom meg őket a kisértésektől. 
13. Érzékszerveiket épségben megőrzőm. 
14. Megóvom őket a hirtelen haláltól. 
15. Megmentem lelküket az örök kárhozat veszélyétől. 
16. Mindent elnyernek amit a Bodogságos Szűz által kérnek Istentől. 
17. Akik egész életükben öntörvényűen éltek bár, és emiatt már másnap meg kellene halniuk, ha ezt az imát el akarják mondani, meghosszabbítom életüket. 
18. Az ima elmondója minden alkalommal részleges búcsút nyer. 
19. A Mennyben a legmagassabb angyali karok boldogságát juttatom neki. 
20. Aki ezt az imát másokkal megismerteti, sosem lesz lelki örömök nélkül, és az örök boldogságban részesül. 
21. A helyen, ahol valaki ezt az imát mondja, Isten mindig jelen lesz kegyelmével. 

Szent Brigitta ezeket az igéreteket a megfeszített Krisztus képe előt kapta.


ELSŐ IMA

- Miatyánk, üdvözlégy -

Uram, Jézus Krisztusom, örök gyönyörűsége mindazoknak, akik szeretnek Téged.

Te vagy az örömet túlszárnyaló öröm, minden bűnös vágya, üdve és reménysége.

Szereteted örök bizonyságát adtad azzal, hogy felvetted emberi természetünket, s végtelen szeretetedből köztünk maradsz az idők végezetéig.

Kérlek, emlékezz fogantatásodtól kereszthalálodig értünk elszenvedett fájdalmakra, mellyel megváltottad a vilagot!

Emlékezzél Uram, hogy az utolsó vacsorán tantíványaid lábát mostad, majd szent Testedet és Véredet adtad nekik táplálékul, beszéltél nekik közeli szenvedésedről, és gyengéden vigasztaltad őket.

Emlékezz a keserü fájdalomra, mikor igy imádkoztál:

„ SZOMORÚ AZ ÉN LELKEM MINDHALALIG. ”

Emlékezz Uram a halálfélelemre, melyet ifjúságod virágában kellett elszenvedned, mikor háromszori, vérrel verejtékező imád után tanitványod, Júdás elárult.

Választott és kiemelt néped fiai fogtak el, és három bíró elitélt; mindez a húsvéti nagy ünnepek kezdetén törtent.

Emlékezz Uram, hogy megfosztottak ruháidtól, gúnyból bíborpalástot adtak Rád, szemedet bekötötték, arculvertek, tövissel koronáztak, kezedbe jogarként nádat adtak, oszlophoz kötöttek, ostorozó ütlegekkel borítottak, szidtak, gyaláztak, sértegettek.

Mindezekre a fájdalmakra és gyötrelmekre, melyeket keresztrefeszitésed előtt kellett szenvedned, kérlek, hogy add meg nekem halálom előtt az igazi bűnbánat kegyelmét; add, hogy bűneimet meggyónhassam, és bocsánatodat elnyerjem! 

Ámen.

MÁSODIK IMA

Miatyánk, üdvözlégy - 
Jézusom, Te, aki az angyalok szabadon választott öröme és az édenkert legfőbb boldogsága vagy, emlékezz a fájdalmakra és rettenetre, melyet akor éreztél, mikor ellenségeid dühös oroszlánként vettek körül, ütlegek ezrével kinoztak, sértegettek, gyaláztak és leirhatatlan kegyetlenséggel marcangolták Testedet.

A sértő szavakért elszenvedett kínokra emlékezve könyörgök Hozzád Megváltóm, szabadits meg engem minden látható és láthatatlan ellenségemtől!

Védelmezz engem, hogy oltalmad alatt elnyerhessem az örök üdvösséget!

Ámen.

HARMADIK IMA

- Miatyánk, üdvözlégy -

Jézusom, a Szentháromság második személyekent a világ teremtője vagy. Alkotója a mennynek és a földnek, korlátlan úr vagy mindenek felett, Néked semmi határt nem szabhat.

Te tartod össze a világmindenséget hatalmaddal és szereteteddel. Emlékezz azokra a szörnyű fájdalmakra, melyeket akkor éreztél, amikor a zsidók kezedet és lábadat a tompa szegekkel átverték, ütést ütés után mérve Rád.

És mivel még akkor sem találtak szánalomra méltónak, dühükben Testedet taszitgatták, ezáltal sebeidet kitágitották, és csontjaidat – Testedet kifeszítve – kiforgatták, amig a keresztre szegeztek.

Erre a legszentebb szenvedésedre kérlek Téged Jézusom, hogy Téged mindig, mindenekfölött szeresselek!

Ámen.

NEGYEDIK IMA

- Miatyánk, üdvözlégy -

Jézusom,mennyei orvosom, akit a kereszten magasba emeltek, hogy Szent Sebeid által sebeink begyógyuljanak.

Emlékezz a zúzódásokra, elerőtlenedett tagjaidra, melyeket úgy kinyújtottak, hogy sem azelőtt, sem azután nem volt kín, mely hasonlítható lenne a te kínodhoz.

Tövissel koronázott Szent Fejedtől a talpadig nem volt egyetlen ép hely sem, melyet kinzó fájdalom ne gyötört volna. És Te mégis felejtve saját szenvedéseidet, ellenségeidért így imádkoztál:

„ATYÁM BOCSÁSS MEG NEKIK, MERT NEM TUDJÁK, MIT TESZNEK!''

Erre a nagy irgalmadra és kínszenvedésed kegyelmeire kérlek, hogy add meg nekem a tökéletes bánat kegyelmét, hogy azáltal elnyerhessem bűneim bocsánatát!

Ámen. 

ÖTÖDIK IMA

- Miatyánk, üdvözlégy -

Jézusom, az Örök Fény tükre! Emlékezz a fájdalmakra, mikor isteni világosságod fényében megláttad szenvedéseid hiábavalóságát azokon a lelkeken, akik megátalkodtak a bűnben, s Istent elutasítják.

Láttad az eltaszítottak végtelen seregét, és mélységes szánalmat éreztél a kárhozatba hulló lelkek iránt. Kérlek, mélységes irgalmadra és különösen jóságodra, mellyel a latornak is azt mondtad:

„MÉG MA VELEM LESZEL A PARADICSOMBAN!'', 

légy irgalmas hozzám is halálom óráján!

Ámen

HATODIK IMA

- Miatyánk, üdvözlégy -

Jézusom, imádásra méltó drága Királyom! Emlékezz a kínra, amit akkor éreztél, mikor mint közönséges bűnözőt, mezitelenül a keresztre vontak és felemeltek. 

Mindenkitől elhagyatva csak Édesanyád maradt melletted mindvégig, aki végigszenvedte kínos keresztutad és haláltusád.

Akkor adtad nekünk Öt anyánkúl, mikor Hozzá és Jánoshoz igy szóltál:

„ÍME, A TE FIAD” és „ÍME, A TE ANYÁD”.

Irgalmas Megváltóm, az Édesanyád lelkét átjárt tőrök fájdalmaira kérlek, szánj meg engem is, ha szenvedek; adj erőt elviselni minden testi és lelki gyötrelmet, és légy segitségemre minden megprobáltatásomban, de különösen halálom óráján.

Ámén. 

HETEDIK IMA

- Miatyánk, üdvözlégy -

Jézusom, a szeretet, gyengédség és irgalom kimeríthetetlen forrása! Határtalan szeretetedből a kereszten függve így szóltál:

„SZOMJAZOM!”

Tudom, az egész emberiség üdvösségét szomjúhoztad.

Kérlek Téged Megváltom, adj szívembe erős vágyat a tökéletesség után, gyullaszd fel szívemet szeretetre Irántad, hogy meghaljon bennem minden testi vágy és világi kivánság, és csak utánad vágyakozzam!

Ámén. 

NYOLCADIK IMA

- Miatyánk, üdvözlégy -

Jézusom, Te vagy a szív gyönyörűsége, a lélek öröme. Emlékezz az ecet és epe keserűségére, melyet a keresztfán értünk szeretetből megízleltél.

Erre a szeretetre kérlek isteni Megváltóm, add meg a kegyelmet, hogy szent Testedet és Véredet mindig méltóképpen vegyem magamhoz, főleg pedig halálom óráján vigasztalásomul fogadhassam.

Ámén.

KILENCEDIK IMA

- Miatyánk, üdvözlégy -

Jézusom, királyi erő, tisztaság, az elme világossága, a lélek öröme! 

Emlékezz a fájdalmakra melyeket halálod közeledtén éreztél a keserűség tengerébe merülve, amikor a zsidók átkozódásai és bántalmazásai közben hangos szóval felkiáltottál:

„ISTENEM, ISTENEM, MIÉRT HAGYTÁL EL ENGEM?!”

Elhagyatottságod kínjaira kérlek, és könyörgök Hozzád Mégváltom, ne hagyi el engem halálom órájának küzdelmeiben!

Ámén. 

TIZEDIK IMA

- Miatyánk, üdvözlégy -

Jézusom, Te vagy a Kezdet és a Vég, az élet, az erő és a Tisztaság. 

Emlékezzél meg arról, hogy értem szálltál alá a szenvedés mélységébe!

Az egész Testedet borító sebekre kérlek, hogy – megtartva parancsaidat – a Hozzád vezető keskeny úton járjak, a felebaráti szeretet útján, mely széles és könnyü mindazoknak, akik szeretnek Téged.

Ámén.

TIZENEGYEDIK IMA

- Miatyánk, üdvözlégy -

Jézusom, Te vagy minden irgalom és kegyelem mélysége.

Emlékezzél sebeid mélységére és a borzalmas kínokra, melyeket ezek a sebek okoztak az én bűneim miatt is. Kérlek Téged Megváltom, rejts el engem, bűnöst, sebeidbe Menynyei Atyád haragja elől!

Ámén. 

TIZENKETTEDIK IMA

- Miatyánk, üdvözlégy -

Jézusom az Igazság tükre, az egység jelképe, a szeretet köteléke vagy.

Emlékezz a tengernyi sebre, melyek egész szent Testedet elborították, és amelyeket imádandó Véred pirosra festett.

Világmindenséget átölelő fájdalom volt a Te fájdalmad, melyet irántunk való szeretetből tűrtél.

Imádandó Jézusom! Mi többet tehettél volna még érettünk?

Engedd, hogy a keresztutadra való emlékezés növelje bennem a hűséges szeretetet Irántad, gyarapodjanak bennem szenvedéseid gyümölcsei, amig el nem érlek az örökkevalóságban, minden jónak és örömnek Forrása Jezusom, egyetlen igazi szerelmem!

Ámén.

TIZENHARMADIK IMA

- Miatyánk, üdvözlégy -

Jézusom, leghatalmasabb Úr, halhatatlan és legyőzhetetlen diadalmas Királyom!

Emlékezzél a gyötrelmekre, amikor teljesen kimerülve lehajtottad a fejed és felkiálttál: 

„BETELJESEDETT!”

Erre a végső szenvedésre kérlek Uram és Megváltóm, légy irgalmas hozzám életem utolsó óráján, hogy lelkem és szivem meg ne zavarodjék, hanem örömmel várja a Veled való találkozást!

Ámén.

TIZENNEGYEDIK IMA

Miatyánk, üdvözlégy - 
Jézusom Te vagy az Örök Atya egyszülött Fia, az erő Forrása, Isten dicsőségének visszfénye. 

Emlékezzél a szavakra, melyek összetört Testedben már alig dobogó, megtörté Szívedből fakadtak és tolultak ajkadra:

„ATYÁM, KEZEDBE AJÁNLOM LELKEMET!''

A Te összehasonlíthatatlan értékű halálodra kérlek, dicsőség Királya, erősíts meg engem, és adj erőt, hogy ellen tudjak állni az ördög csábításainak, a test kívánságainak, a világ hiúságának, és egyedül csak Neked éljek!

Halálom után pedig fogadj be engem, földi zarándokot, a mennyei hazába, és öleld magadba Hozzád visszatérő lelkemet!

Ámén.

TIZENÖTÖDIK IMA

Miatyánk, üdvözlégy - 


Jézusom, bőséges gyümölcsöt termő Szőlőtő! Emlékezzél bőven omló Véredre, mely úgy áradt értünk, mint a szőlő leve a sajtolóban. A római katona lándzsájától átszúrt Szívedből vér és víz folyt ki. 
Szent Tested - mint elhervadt mirhacsokor - függött a kereszt fáján, csontjaidból a velő kiszáradt, sápadt és halálosan fehér voltál. Keserű szenvedésedre és kiontott drága Véredre kérlek, Jézusom, hogy sebezzed meg a szívemet, és bűnbánatom és szeretetem legyen ételem és italom egész életemen át! Szoríts egészen Magadhoz, szívem legyen örök lakóhelyed, minden szavam tetszésedre legyen, életem alkonya szolgáljon dicséretedre, hogy elnyerhessem Általad a mennyországot, és Téged az örök dicsőségben az ég minden angyalával és szentjével dicsérhesselek és magasztalhassalak az örökkévalóságon át!

Ámen. 


Búcsúima

Óh dicsőséges Szűz, kit az
Úr örök rendeléséböl az
Ige anyául választott,
Te az isteni kegyelmek osztogatója,
a bünösök menedéke vagy,
én méltatlan szolgálod hozzád fordulok,
légy vezetőm és tanácsadóm
e siralom völgyében.
Esdd ki számomra
szent Fiad vére árán
bűneim bocsánatát,
valamint az ehhez szükséges
kegyelmi eszközöket.
Amen

Forrás: Virtuális Plébánia


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése