Miután Mária Magdolna Jézus sírjánál járt, és nem találta ott az Úr testet, úgy vélte, hogy elvitték azt a sírból, és jelentette a tanítványoknak. Ezek elmentek vele a sírhoz, megnézték azt, és ők is arra gondoltak, hogy úgy áll a dolog, amint az asszony mondta. Rögtön hozzáteszi az evangélium: A tanítványok aztán visszatértek övéikhez. És így folytatja: Mária pedig ott állt a sír előtt, és sírt (Jn 20, 10-11).
El kell gondolkoznunk azon, hogy ennek az asszonynak a lelkében milyen nagy szeretet lángolt; a tanítványok ugyanis hazamentek, ő azonban el nem mozdult az Úr sírjától. Mivel nem találta, kérdezősködött utána, sírva kereste; izzott benne a szeretet, és lángolóan vágyódott az elvittnek hitt Krisztus után. Ezért volt az, hogy egyedül ő látta meg akkor az Urat, mert ott maradt, hogy keresse. Ebből láthatjuk, hogy az állhatatosság adja meg a jó cselekedetnek az igazi értékét. Az Igazság szava is megerősíti ezt: Aki mindvégig kitart, az üdvözül (Mt 10, 22).
Mária tehát előbb kereste Jézust, és nem találta. Állhatatos maradt a keresésben, így végül is elérte, hogy megtalálta. Az történt tehát, hogy sokáig nem teljesedtek vágyai, de ezáltal csak fokozódtak azok, és így érte el, hogy megtalálta az Urat. A szent vágyakat ugyanis a késedelem csak növeli. De ha a késedelemben azok megszűnnek, akkor nem is voltak igazi vágyak. Ilyen szeretet lángolt mindazokban, akik találkozhattak az igazsággal. Ezért énekli Dávid is: Istenre szomjas a lelkem, az élő Istenre: mikor mehetek, hogy lássam az Isten arcát? (Zsolt 41, 3). Ezért vall így a Énekek Énekében az Egyház: Szereteted betege vagyok, és így: Majd elalélt a lelkem (vö. Én 4, 9; 5, 6).
Asszony, miért sírsz? Kit keresel? (Jn 20, 15). E kérdés azért kutatja fájdalma okát, hogy még jobban növekedjék a vágyakozása; ha ugyanis megnevezi azt, akit keres, még hevesebb lesz iránta a szeretete.
Jézus nevén szólította: Mária! (Jn 20, 16). Az előbb — amikor azt mondta: asszony — csak általános megszólítást használt; ekkor Mária még nem ismerte fel. Most nevén szólítja. Mintha csak ezt mondaná: „Ismerd fel végre azt, aki téged ismer. Nem úgy általánosságban, ahogy a többieket; téged különösképpen is ismerlek.” Mária tehát, minthogy az Úr a nevén szólította, felismeri Teremtőjét, és rögtön így kiált fel:
„Rabboni”, azaz: „Mester.” Jézus ugyanis egy személyben volt az, akit Mária a sírnál keresett, és az is, aki a lelkét keresésre indította.
Forrás: Nagy Szent Gergely pápának az evangéliumokról mondott szentbeszédeiből (Hom. 25, 1-2. 4-5: PL 76, 1189-1193)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése