November 20-án, szerdán
délelőtt az általános pápai kihallgatáson a Szentatya a következő szavakkal
vezette be tanítását: „A múlt szerdán szóltam a bűnök megbocsátásáról, különös
tekintettel a keresztségre. Ma folytatjuk a bűnök megbocsátásának témáját, de a
'kulcsok hatalma' szemszögéből, amely bibliai jelképe annak a küldetésnek,
amelyet Jézus adott az apostoloknak.”
Mindenekelőtt emlékeznünk kell
rá, hogy a bűnök megbocsátásának főszereplője a Szentlélek. Ő a főszereplő!
Amikor először megjelenik az apostoloknak a Cenákulumban a feltámadt Jézus
rájuk lehel, és ezt mondja: „Vegyétek a Szentlelket. Akinek megbocsátjátok
bűneit, bocsánatot nyer, akinek pedig megtartjátok, az bűnben marad” (Jn
20,22-23) – utalt a pápa az audiencián felolvasott evangéliumi szakaszra.
A testében átváltozott Jézus
már új ember, aki halálának és feltámadásának húsvéti ajándékait kínálja fel:
melyek ezek az ajándékok? A béke, az öröm, a bűnök megbocsátása, a küldetés –
de mindenekelőtt a Szentlelket adományozza nekünk, aki mindezeknek az ajándékoknak
a forrása. A Szentlélektől jönnek mindezek az ajándékok. Jézus lehelete,
amelyet elkísérnek azok a szavak, amelyekkel közli számunkra a Szentlelket, a
megbocsátás által újjáteremtett élet átadását jelenti – fejtette ki
katekézisében a pápa.
A lehelet és a Szentlélek
ajándékának gesztusa előtt Jézus megmutatja kéz- és oldalsebeit: ezek a sebek
jelentik üdvösségünk árát. A Szentlélek elhozza számunkra Isten ajándékát Jézus
sebei révén. Jézus meg akarta őrizni ezeket a sebeket. Ebben a pillanatban is a
mennyekben, Jézus megmutatja az Atyának azokat a sebeket, amelyekkel megváltott
bennünket. Ezeknek a sebeknek az erejében váltott meg minket. Ezeknek a
sebeknek az erejében nyertek bocsánatot bűneink. Jézus tehát életét adta a mi
békénkért, örömünkért, lelkünk kegyelméért, bűneink megbocsátásáért. Nagyon
szép így tekinteni Jézusra. A második szempont: Jézus apostolainak adja a bűnök
megbocsátásának hatalmát. Hogyan lehetséges ez? Egy kicsit nehéz megérteni,
hogy egy ember hogyan bocsáthatja meg a bűnöket. Jézus adja hozzá a hatalmat.
Az egyház letéteményese a kulcsok hatalmának: képes arra, hogy kinyisson vagy
becsukjon, hogy megbocsásson. Isten megbocsát minden embernek mindenek feletti
irgalmassága révén, de Ő maga akarta, hogy mindazok, akik Krisztushoz és
Egyházához tartoznak, fogadják a megbocsátást a közösséget szolgáló papok
révén.
Az apostoli szolgálat által
jut el hozzám Isten irgalmassága, bűneim bocsánatot nyernek és az öröm
ajándékában részesülök. Ezáltal Jézus arra hív minket, hogy a kiengesztelődést
egyházi, közösségi dimenziójában is megéljük. És ez nagyon szép. Az Egyház,
amely szent és ugyanakkor bűnbánatra szorul, elkísér bennünket egész életünkben
a megtérés útján.
Az
Egyház nem ura a kulcsok hatalmának: nem ura, hanem az irgalmasságot szolgálja
és örvendezik minden alkalommal, amikor fel tudja kínálni ezt az isteni
ajándékot. Sokan talán nem értik meg a megbocsátás egyházi dimenzióját, mert
mindig az individualizmus, a szubjektivizmus uralkodik, és ennek hatását mi,
keresztények is érezzük.
Természetesen Isten megbocsát
minden bűnösnek, aki személyesen megbánja vétkét, de a keresztény Krisztushoz
kapcsolódik, Krisztus pedig egységben van az Egyházzal. Mi, keresztények eggyel
több ajándékot kaptunk, eggyel több az elkötelezettségünk és ezt érvényre kell
juttatnunk. Egy ajándék, egyben egy gyógymód, egy védelem és annak a
bizonyossága, hogy Isten megbocsátott nekem. Odamegyek paptestvéremhez és ezt
mondom: „Atyám, ezt és ezt tettem..” „De én megbocsátok neked: Isten az, aki
megbocsát”, és én biztos vagyok benne, hogy ebben a pillanatban Isten
megbocsátott nekem. És ez nagyon szép! Ez annak a bizonyossága, amit mindig
mondunk: „Isten mindig megbocsát! Soha nem fárad bele, hogy megbocsásson!” Mi
se fáradjunk bele abba, hogy bocsánatot kérjünk. „De atyám, szégyellem
elmondani a bűneimet”. Azonban jobb egyszer elpirulni, mint ezerszer sárgává
válni - tette hozzá a Szentatya.
Ferenc pápa ezután az utolsó
szempontot elemezte: a pap a bűnök megbocsátásának eszköze. Isten bocsánatát,
amelyet az Egyházban kapunk meg, egy testvérünk, a pap szolgálata révén nyerjük
el. Ő is ugyanolyan ember, mint mi és szüksége van irgalomra. Valóban az
irgalmasság eszközévé válik, nekünk adja az Atya Isten végtelen szeretetét. A
papoknak is, a püspököknek is meg kell gyónniuk bűneiket: mindnyájan bűnösök
vagyunk. A pápa is elvégzi gyónását kéthetenként, mert a pápa is bűnös!
„A
gyóntató meghallgatja, amit mondok neki, tanácsot ad, és megbocsát, mert
mindnyájunknak szükségünk van erre a bocsánatra. Néha lehet hallani: van, aki
azt mondja, hogy ő közvetlenül Istennek gyónja meg a bűneit. Igen, amint az
előbb mondtam, Isten mindig meghallgat téged, de a kiengesztelődés szentségében
elküldi hozzád egy testvéredet, hogy elhozza neked a megbocsátást, az Egyház
nevében történő megbocsátás bizonyosságát”.
A pap által végzett szolgálat,
amit Isten megbízásából végez el, azaz, hogy megbocsátja a bűnöket, nagyon
kényes szolgálat – mutatott rá a Szentatya. – Megkívánja, hogy a pap szívében
békesség uralkodjon; hogy ne bánjon rosszul a hívekkel, hanem legyen szelíd,
jóindulatú és irgalmas; tudjon reményt kelteni a szívekben, és főleg legyen
tudatában annak, hogy fivére vagy nővére, aki a kiengesztelődés szentségéhez
járul, megbocsátást keres. Ez olyan, mint amikor sokan Jézushoz mentek, hogy
meggyógyítsa őket. Az a pap, aki nem rendelkezik ezzel a lelkülettel, jobb, ha
nem szolgáltatja ki ezt a szentséget, amíg nem változtat magatartásán. A
bűnbánó híveknek joguk van ahhoz, hogy a papokban megtalálják Isten
megbocsátásának eszközeit.
A pápa a következő szavakkal
zárta szerda délelőtti katekézisét: „Kedves testvérek, az Egyház tagjai,
felteszem a kérdést: tudatában vagyunk az ajándék szépségének, amelyet Isten
kínál fel nekünk? Érezzük ennek a gyógymódnak, ennek az anyai figyelmességnek az
örömét, amellyel az Egyház van irántunk? Érvényre tudjuk-e juttatni ezt
egyszerűséggel? Ne feledjük, hogy Isten soha nem fárad bele abba, hogy
megbocsásson nekünk; a pap szolgálata révén újból átölel bennünket, megújít és
lehetővé teszi, hogy felálljunk, és újból útnak induljunk. Mert ez a mi
életünk: szüntelenül talpra állunk és újból folytatjuk utunkat”.
Forrás: Vatikáni Rádió
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése