A cölebsz élet krízise és veszélyei
Amikor először beszéltem nektek a cölibátusról, elmondtam, hogy én hogyan tapasztaltam meg ezt az a cölibátus nekem Isten- és Jézus- élményem megélése. Szóltam pár szót arról is, hogy melyek a helytelen okok a cölebsz élet választására. Végül, a cölebsz élet megtapasztalása alapján, adtam egy leírást arról, hogy miben áll ez az életforma és mi ennek a célja.
életformát. Ezt azért tettem, mert nem tartottam érdemesnek általánosságban és elvont fogalmakkal beszélni erről a nagyon is "életbevágó" kérdésről. Arról beszeltem, hogy
Amikor először beszéltem nektek a cölibátusról, elmondtam, hogy én hogyan tapasztaltam meg ezt az a cölibátus nekem Isten- és Jézus- élményem megélése. Szóltam pár szót arról is, hogy melyek a helytelen okok a cölebsz élet választására. Végül, a cölebsz élet megtapasztalása alapján, adtam egy leírást arról, hogy miben áll ez az életforma és mi ennek a célja.
életformát. Ezt azért tettem, mert nem tartottam érdemesnek általánosságban és elvont fogalmakkal beszélni erről a nagyon is "életbevágó" kérdésről. Arról beszeltem, hogy
Ezen alkalommal az érem másik oldaláról fogok beszélni. Jól tudom, hogy
ez bizonyos szempontból veszélyes. Lesznek talán, akik azt a következtetést vonnák le, hogy a
cölibátus olyan krízisben van, hogy jobb
lenne, ha fel is hagynánk vele. Sajnálnám, én nem így gondolom. Amint első
előadásomban mondtam, a cölibátus nagy
kincs, Jézus és embertársaink szolgálatában igen nagy segítség. Amit most
mondani akarok, az csak annyi, hogy a cölibátusban,
mint minden más életformában csapdák és veszélyek is vannak. Azt
szeretném, hogy ti lássátok ezeket és készüljetek fel rájuk.
Bevezetésül még egy fontos dolgot kell hangsúlyoznom. Ezúttal még
inkább kiviláglik, hogy mi az oka annak, hogy vannak papok, akik
életformájukkal nem segítik elő, sőt rombolják az evangéliumi értékeket?
Biztos, hogy az ilyen papokat ti elmarasztaljátok.
De én attól félek, hogy ennek ellenére, amikor majd ti kerültök az életbe, a
"vírus" titeket is megfertőz és
ugyanilyen hibákba eshettek. Abban
a reményben, hogy a "vírust" ezen konferencián sikerül leleplezni,
megpróbálom bemutatni az általa okozott kórokat.
1) A cölibátus problémái
Nincsen elég idő, hogy a cölibátus történetét
részletesen tárgyaljam. Inkább csak egy-két történelmi valóságra és a századok
alatt folytatott vitákra akarok röviden rámutatni.
A történelem folyamán sokszor
vitáztak a cölibátusról. Noha az Egyházban a hívek lassan megszokták, hogy
papjaik cölebsz életet élnek, visszatekintve meg kell állapítani, hogy a
cölibátus máskor is, most is gyakran terítékre kerülő téma.
A papi cölibátust teológiailag jobban el kell mélyíteni. A cölibátusról
alkotott felfogás szoros kapcsolatban van az egyházképpel. Hosszú századok folyamán különböző vélemények voltak
arról, hogy mi is valójában az Egyház, mi a papság és a laikusok kapcsolata. A
II Vat. Zsinat először szólt az Egyházról is, a laikusokról is. De még sok
tisztázatlan kérdés maradt. Várat magára, bár nagyon fontos lenne a szentmise
és a papi élet kapcsolatát kidolgozni. A cölibátus, mint minden más életforma
is, áldozatokat is hoz magával. A szentmiseáldozat mély titka és annak megélése
a cölebsz életben való gyökérveréshez nagy segítség. Azt azonban nem lehet
mondani, hogy cölibátus nélkül nincs szentmise. A cölibátus indítóokait másfelé
kel keresni.
Arról is sok vita folyt, hogy miként
lehet a papságot és a cölibátus értelmét meghatározni. A következő kérdések
vetődnek fel:
à
Szerep
vagy rangfokozat (státus) az Egyház tagjai között?
à
A papot
el kell-e választani a közösségtől, vagy a pap azért van, hogy szolgálja a
közösséget, mint annak egy fontos tagja?
à
Úgy
kell-e a papra tekinteni mint "szent"
személyre, csak azért mert szent cselekményeket végez?
à
A
felszentelés által ő közvetítővé válik-e
az ég és a hatalom nélküli hívek között? Vagy azoknak van igazuk, akik
úgy tartják, hogy az ember és az Isten között csak egy közvetítő van: Jézus Krisztus?
à
Helyes-e
úgy gondolkodni, hogy a cölibátus belépőjegy egy olyan kasztba, amely tagjait a
hívek fölé emeli?
à
Vajon
azért fontos a cölibátus, mert a nemi élet beszennyez és méltatlanná tesz a
szent cselekmények végzésére és az Istennel való mélyebb kapcsolatra?
à
Helyes-e
azt mondani, hogy a cölebsz életforma felette áll más életformáknak?
à
Mondhatjuk-e
azt, hogy a férfi nem valahogy inkább "isteni" mint a női nem?
Ilyen és hasonló kérdéseket vitattak a Egyházban hosszú századokon át.
Ezek ma is időszerűek. A rájuk adott válaszunk szoros összefüggésben van azzal,
hogy miben határozzuk meg a cölibátus
fogalmát és célját. Ha helyes válaszokat adunk ezekre a kérdésekre, helyes
fogalmunk van a cölibátusról.
Ma már kevésbé van így, de
régebben a jó katolikus családok nagy megtiszteltetésnek
tartották, ha valaki a családból pap vagy szerzetes lett. Ha ezért még a
családnak is tisztelet jár, a pap könnyen gondolhatja, hogy az őt még inkább
megilleti. Néhányuknál ez az elgondolás még talán azon a téves felfogáson is
alapszik, hogy a papi és szerzetesi élet felette
áll, vagy tökéletesebb a világi, a
házastársi életformánál. A II. Vatikáni Zsinat ezt másként fogalmazta meg.
Világosan kijelentette, hogy mindenki hívatva van életszentségre (Lumen Gentium
5. fejezet). Így már a klerikusoknak semmi okuk sincs, hogy a hívek fölé
helyezzék magukat. De sajnos a régi nevek megmaradtak. Vannak papok, akik
követelik, hogy "főtisztelendő úrnak" szólítsák őket, csak azért,
mert fel vannak szentelve. A szentelés miatt természetesen bizonyos szempontból
tisztelet jár nekik, de úgy lenne jó, ha azokat tisztelnék, akik erre életükkel valóban rászolgálnak. Probléma
akkor van, ha valaki azt hiszi, hogy életmódjától függetlenül neki tisztelet jár. Talán vannak
olyanok, akik nem tudnak anélkül élni, hogy ne tisztelnék őket, de biztos
vannak olyanok is, akik a régi, megrögzött formák kényszerű elviselői. Mindkét
típus azért képtelen az elavult formákból kivetkőzni, mert életük tartalma nem
a Jézussal való meghitt, mély kapcsolat.
2) A cölibátus krízise
Régebben papnövendékek és papok is
természetesnek vették, hogy ők "felsőbbrendűek",
mivel megkapták a hivatást, amit mások nem kaptak meg. A hívek csodálták őket,
de nem érezték magukat közel a papokhoz.
Ma ez az Egyház nagy részében már nem így van. Mivel Jézus emberségében
"közelebb jött" hozzánk, sok nép Jézust tudatosan Testvérnek nevezi.
Akik Jézusról mint Testvérről gondolkodnak, azok a papokban is testvért
szeretnének látni. De sok olyan pap is van, akik testvéri, egyenrangú kapcsolatba szeretne kerülni a hívekkel. Ezért
ruházatuk, beszédmódjuk és életmódjuk is egyre közelebb kerül híveikéhez. Az
Egyház által elfogadott sok megújulási mozgalomban a papság szentsége a
házasság szentségével egyenrangú egyházépítő erő lett. A papnak fontos feladata
van, de nem áll a többiek felett, nem áll a
közösségen kívül, hanem annak tagja
és szolgája. Feladata az, hogy segítse a közösség tagjait abban, hogy
mindenki megtalálja a maga karizmáját,
és hogy a közösség is tudatában legyen annak, hogy mi a sajátságos hivatása az
Egyházon belül. Ezekben az új közösségekben a pap már nem az egyedüli vezető. A
közösség élén egy vezető csoport
áll. Ennek egyik tagja a pap, a többiek házaspárok, vagy egyedülálló férfiak és
nők. A pap mint cölebsz mély testvéri kapcsolatban van mindegyikkel.
Ez a papi ideál egyeseket bosszant, másokat vonz, de tagadhatatlanul
feszültséget jelent többek részére. Ezzel az új beállítottsággal több pap nem
tud megbarátkozni. Vannak akik úgy
gondolják, hogy a papság szentségével ők, és csak ők kapták meg a hatalmat és
karizmát a vezetéshez és mindazon feladatokhoz, amikre a közösségnek szüksége
van.
Ha keressük a cölibátus
krízisének okait, világosan látható, hogy az nem annyira a pap
nőtlenségében van. Sokkal inkább a
klerikális kultúra csődbe jutásában. A klerikális kultúra természetesen nem
csak a cölibátuson alapul, de annak egyik alaposzlopa.
Mi a klerikális kultúra?
¨
Az
Egyház vezető pozícióiban lévők által századokon át kialakított szokások,
kifejezett és rejtett viselkedési módok, jelek, szavak, öltözetek stb.
összessége.
¨
A
klerikális kultúra a régi, hagyományos értékrendszeren alapul, amelynek
bizonyos megnyilvánulásai már elavultak.
¨
Ez a
"kultúra" a klérus tagjaiban olyan gondolkozási és cselekvési módot
alakít ki, amely alkalmas emberek problémáinak megoldására és szükségleteinek
kielégítésére. Ez viszont a klérust azok fölé helyezi.
¨
A papok
magasabb szellemi képzésben részesülvén, a laikusokkal szemben olyan életformát
alakítottak ki, amely által az Egyházközösségben kiküzdött előjogaikat és
uralmukat biztosítani tudják.
¨
Azok
akik a szentelés és a cölibátuson keresztül ezen elit csoport tagjai lettek,
féltékenyen őrzik, hogy mások ne részesüljenek azon anyagi és szellemi
értékekben, amelyeken keresztül a klérus céljait és eszményeit el lehet érni.
Akik a klerikális kultúra rabjai, azoknak olyan a beállítottságuk,
értékrendjük, gondolkozásmódjuk és viselkedésük, ami őket a közösségnek
egyetlen fővállalkozóivá teszi.
Mindenki más a közösségben csak alvállalkozó lehet. A cölibátus ilyen
értelmezése ma már tarthatatlan. A klerikális kultúrát alátámasztó oszlopok
düledeznek, többé már nem javíthatók ki. A pap nem hivatkozhat arra, hogy ő
többet tud, szentebb életet él, több áldozatot hoz a közösségért cölibátusa
miatt. Azt sem lehet mondani, hogy a közösséget csak ő tudja fenntartani a
szentségek kiszolgáltatása által. A
keresztény közösségeknek ugyanis más
szükségletei is vannak, e szükségletek jó részét pedig a pap nem tudja
ellátni. Mások közreműködése még
fontosabb is lehet mint a papé.
A cölibátus krízise ezen klerikális kultúra krízisével van
kapcsolatban. Tehát még ha házas embereket szentelnének is pappá, ha azok nem
térnének meg, és nem járnák az evangéliumi élet útját, a klerikalizmus bűnei
megmaradnának. Házas papok is vágyódhatnak gazdagságra, hatalomra, elzártságra,
másokat kizáró, kényelmes életre. Hogy az Isten ajándéka szerinti cölibátus
továbbra is megmaradjon az Egyházban, ahhoz a klerikalizmus történeti bűneitől meg kell szabadulnunk.
A cölibátus krízisének másik oka
az emberek egymás közötti viszonyában beállt lényeges változásokban keresendő.
Ez különösen áll a másneműekkel való, Jézus
Szíve szerinti szeretetkapcsolatra.
A normális emberi élethez
elengedhetetlenül szükséges, hogy tudatában legyek és érezzem
- hogy engem szeretnek és hogy
én is tudok szeretni,
- hogy értékes ember vagyok,
- érzem, hogy valakikhez tartozom, vannak meghitt, személyes, mély kapcsolataim,
- hogy tudok szabadon dönteni.
Ezen alapvető emberi szükségletként Isten által a szívünkbe plántált
mély kapcsolatok iránti vágyat nem elfojtani kell, hanem kiépítésén fáradozni.
Az Istennel való kapcsolatot az ilyen meleg, tiszta emberi kapcsolatok gyakran
nagyon is segítik.
Jézus életében is nagy szerepe volt a mély baráti, vagy
ahogy Ő mondta testvéri kapcsolatnak
Péterrel, Jánossal, Jakabbal és Lázárral. De Mária Magdolnával és Lázár
testvéréivel, Máriával és Mártával meg a többi asszonnyal is, akik az Ő
közösségébe tartoztak, Jézus személyes, bizalmas kapcsolatot tartott fenn.
A személyes kapcsolatokra vonatkozó ma már ferde szemlélet (ami szintén
a klerikális kultúrában gyökerezik) nem szolgálja és nem segíti az evangéliumi
élet előrevitelét. Az Egyház jövője szempontjából fontos, hogy a papok ne
zárkózzanak el, hanem tudjanak bizalmas, mély testvéri kapcsolatokat kiépíteni
férfiakkal és nőkkel egyaránt. Csak keresztény közösségek egészséges légkörében
lehetséges a szeretetteljes, szabad és
örömmel vállat közreműködés az Isten országáért.
A cölibátus krízisének harmadik oka az, hogy a megváltozott emberi
kapcsolatokban manapság sokkal nagyobb fontosságot tulajdonítanak az egyenrangú kapcsolatoknak.
Felnőttek - nők és férfiak egyaránt -
közötti szabad és örömből fakadó együttműködés csak úgy lehetséges, ha az
egyenrangú kapcsolaton alapszik. Ha egy pap azt gondolja, hogy cölibátusa
felsőbbrangúvá teszi a házasokkal, vagy a nőkkel szemben, akkor ő csak névleg
keresztény, valójában ellentmondásban él, nevetségessé teszi önmagát is, az
Egyházat is. Gondolkodásával és életmódjával több kárt okoz, mint hasznot.
Krisztus Egyházának két fontos alapköve az Ő útját járók közötti meghitt kapcsolat és a szívből jövő együttműködés. Ez áll úgy
a pap minden kapcsolatára mint a hívek egymás közötti kapcsolataira is. A
cölebsz pap csak úgy tudja szolgálni híveit, ha ebből a szemszögből alakítja ki
egyházképét és az evangélium
továbbadásának módszereit.
Nem szabad a cölibátus krízisét tehát abban látni, hogy sok az
aposztata pap és kevesebb a papjelölt. Nem azért futnak zátonyra papi életek,
mert a cölibátus miatt életük nem tud kiteljesülni, és nem azért van kevés
papjelölt, mert a cölibátus kötelező. A házasság megengedése még számokban sem
hozna megoldást. Ez a nem katolikus klérus esetében nyilvánvalóan látszik. A
krízis okai sokkal mélyebben vannak, de kitapasztalhatók és leküzdhetők. A
krízistől nem kell félni. Nincs semmi ok a meghátrálásra. Fontos azonban, hogy
ne tüneti kezelésre gondoljunk. Mélyremenő evangéliumi megújulásra van szükség.
A cölibátus krízisének megoldása komoly,
radikális világnézeti és egyházszemléleti változást kíván a klérustól. Így
lesz majd a cölibátus ismét erős, világos jel, amely
örömet, szabadságot és Krisztusi szeretet tud sugározni.
3) A cölibátus veszélyei
A fentebbekből - gondolom - már világos, hogy
miért kell beszélnünk a cölibátus veszélyeiről. Mint minden életformának, ennek
is vannak világosan látható, de rejtett, komoly veszélyei is. Jó tudni ezekről,
mielőtt valaki ezt az életformát szabadon választja.
Két szempontból fogjuk ezt a témát tárgyalni:
a) Megnézzük milyen veszélyek fenyegetnek, ha a cölibátust helytelen
indítékok alapján vállaljuk.
b) Számba vesszük, milyen veszélyeket rejt magában a cölebsz életforma,
ha azt nem mérjük állandóan a jézusi
eszményhez, a vele való személyes kapcsolathoz.
a) Nem hiteles indító okokból vállalt
cölibátus
Mikor valaki egy életreszóló választás előtt
áll, vagy jövendő életformáját akarja eldönteni, főleg ha az a hittel van
kapcsolatban, a döntését befolyásoló indítóokok
és mozgató erők különösen összetettek és
bonyolultak. Ráadásul minden nemes és tiszteletre méltó választásnál vannak
indítékok, amelyek "árnyékban" maradnak, mert nem tudatosak. Ha mi
nem próbáljuk ezeket a motívumokat napvilágra hozni, később bajba hozhatnak
minket.
Tegyük fel, valaki megkérdez egy kispapot: "Miért választottad a cölebsz életformát?" Egy ilyen
válasz: „Azért mert Isten hívott engem
erre az életmódra," még ha összhangban is van az ő tapasztalatával,
nem elegendő. Ahhoz, hogy teljes képet tudjon adni önmagáról és választásának
motívumairól, több más indítóokot is fel kellene sorolnia. A cölebsz élet
választását nem lehet csak az "Istenre
hárítani". Mikor ezt az életformát latolgatja, a kispapnak szubjektív,
nem tudatos, más motívumai is vannak. Ezek között vannak hiteles és nem hiteles, vagy helytelen, félrevezető motívumok is.
Hiteles motívumok azok, amelyek alapvető hitélményem szerint közelebb visznek
Istenhez és embertársaimhoz, amelyek összhangban vannak legmélyebb és
legszentebb vágyaimmal. A nem hiteles motívumok azok, amelyek próbálnak ezektől
eltávolítani.
Úgy hiteles, mint a nem hiteles (félrevezető) indítóokok lehetnek
tudatosak vagy tudat alattiak.
A továbbiakban ezekről a nem hiteles motívumokról lesz szó, hogy minél
világosabb, minél tisztább indítékokkal tudjátok életformátokat megválasztani
és buktatók nélkül megélni.
A tudatalatti, "árnyékban
lappangó" motívumok múltbeli
tapasztalatainkkal vannak összefüggésben. Ezek általában "védekező mechanizmusok" is egyben. Ahhoz, hogy minél
szabadabb, tisztább és világosabb döntéseket tudjunk hozni életünkben,
szükséges, hogy minél több múltbeli tapasztalatunkat felhozzuk a tudatunkba és
szembenézzünk velük.
Tapasztalataimból felsorolok néhány nem hiteles motívumot.
·
Vannak,
akik azért akarnak cölebsz életet élni mert
érzelmi biztonságra vágynak,
vagy félnek a házas élettől.
·
Találkoztam
olyanokkal, akik valóságos kényszer-állapotban
éltek: mindenük a rend, fegyelem és törvénytartás volt.
·
Voltak,
akik látva a sok evilági szennyet és nyomorúságot, kényszerítve érezték magukat
valamilyen "másvilági lelki
életre" és ezt a cölebsz
életformában akarták megtalálni. Vannak akik azért választják a cölebsz
életformát, mert meg akarják magukat
védeni a veszélyeket és sebeket rejtegető mélyebb emberi kapcsolatoktól.
Ezek a motívumok általában másodlagos
indítóokok egy életpálya választásánál, így nehéz őket világosan látni. Az
ilyen másodrangú indítóokok nem törlik az elsődleges, fő motívumokat, de adott helyzetben elhomályosíthatják azokat. Ha például a papi élet derekán megismerek egy
olyan nőt, aki teljesen ledönt lábamról, és azt gondolom, hogy nélküle nem
lehet élni, vagy rájövök, hogy családom neve kihal, ha nem házasodok meg, ilyen
és hasonló váratlan helyzetben a fel nem ismert tudatalatti motívumok előre
ugranak és csapdába ejthetnek. A tudatosítási folyamat azért fontos, mert
általa későbbi életünknek kríziseit védhetjük ki. Ha csak későbbi életünkben
döbbenünk rá, hogy miért is választottuk a cölibátust, az ilyen
"lappangó" indítóokok világossá válnak, és sok bajt, még a cölibátus
felhagyását is okozhatják.
Fontos tehát, hogy ezeket a tudatalatti motívumokat amennyire csak
lehet hozzuk fel a tudatunkba és tisztázzuk. Ez úgy történik meg, hogy gyakran
visszatekintünk életünkre, és szembenézünk azokkal a tapasztalatokkal, amelyek
formálták egyéniségünket. Mindenki életében vannak sebek, kellemetlen élmények.
Ezeket nem szabad gyorsan "átfesteni", természetfeletti vagy
"lelki" okokkal kimagyarázni, és úgy viselkedni mintha ezeket már
egészen sikerült volna "szublimálni". Nem megengedhető, hogy valaki
azért válassza a cölebsz életformát mert, menekülni akar az esetleges
"kellemetlen" élményektől.
b) A cölebsz életben rejlő veszélyek
Most pedig felsorolok néhány a cölebsz élet
megélésében gyakran előforduló veszélyt.
·
Megtörténhetik,
hogy egy pap becsületesen küzd, hogy megtartsa a cölebsz életre tett ígéretét.
De ha nem vigyáz, negatív beállítottságot
szerezhet a nőkkel, a nemi élettel, az emberi testtel és talán még a mélyebb
emberi kapcsolatokkal szemben is.
·
A
pap, mivel nem él házasságban és
pénzével egyedül rendelkezik, ha nem vigyáz, gazdagabb életet fog élni, mint mások. Pedig a cölebsz élet csak
úgy lesz tanúságtétel Jézus mellett, ha igazi szegénységgel párosul.
·
Vannak
olyan papok, akik félnek mélyebb emberi kapcsolatok kiépítésétől. Különösen
másneműekkel való kapcsolatoktól félnek, mert úgy gondolják, hogy az nemi
kapcsolatok felé visz és házasságban végződik. Így úgy gondolják, hogy érzelmi életüket egészen el kell nyomni
az összes emberi kapcsolatok terén, leszámítva a harag kifejezését. De többen
még ezt is nagyon kerülik. Elnyomott érzelmi világukat úgy élik ki, hogy mindig
többet és többet dolgoznak. De vannak akik nem tudják mit csináljanak, és meg
nem engedett kielégüléseket keresnek. Ha nincs meg az érzelmi élet helyes
irányítása, sok veszélynek teszi ki magát a cölibátust fogadott pap. Erről a
következő fejezetben lesz szó.
·
A papnak, mivel egyedül él, nem kell annyira
alkalmazkodnia másokhoz, mint annak, aki családi életet él. Így nagy a veszély,
hogy uralkodni kezd mások felett. Jól bebizonyított pszichológiai
igazság, hogy mikor egy ember meg van fosztva valamilyen fontos szükségletétől,
akkor valamilyen más téren keres kárpótlást. Ebben gyökerezik a cölebsz élet
legtöbb csapdája. Ebből származik a gazdagságvágy, iszákosság és hatalomvágy. Vannak olyan papok, akik
az űrt, amit a szívükben éreznek, hatalomra törekvéssel töltik be. A férfi
uralkodó és kontrolláló ösztönét az egyházközség vezetésében élik ki. A
hatalomnak igen jó íze van. Ha valaki belekóstol abba, hogy milyen jó másoknak
parancsolni, másokon uralkodni, hatalmát minden áron megpróbálja kiterjeszteni.
A hatalomvágy két formát ölthet:
a) Atyáskodás:
Ez abban áll, hogy noha a papnak nincsen családja, úgy viselkedik, mintha az
egyházközösség minden tagja az ő gyereke lenne. A papnak mindent be kell
jelenteni, mindenkinek tőle kell engedélyt kérni. A döntési hatalom mindig az ő
kezében van. Nem tudja elviselni, hogy valaki önállóan, felnőtt módon
gondolkodik, és véleményt nyilvánít. Pedig a papot valójában nem a
hatalmaskodásért szentelték fel. Ő arra kapott megbízást, hogy szolgálja a
közösséget, azt tegye, ami a közösségnek valóban szükséges, nem azt, amit ő
szükségesnek tart. Ez durva eltorzítása annak, amit Jézus gondolt a hatalomról.
b) Felfelétörekvés:
Vannak papok, akik a társadalmat is, és a klérust is egy létrának tekintik.
Csak úgy tudják megtalálni helyüket, önazonosságukat, hogy azt nézik, kik és
hányan vannak felettük. Próbálnak mindig jobb és jobb helyekre kerülni, jobb
pozícióban lenni. Mindig azt akarják, hogy őket jobban elismerjék, nemcsak a
hívek, de az elöljárók is, és a társadalom vezetői is. A papi élet vállalásának
egyik nem hiteles motívuma sokszor éppen a felfelétörekvés.
Az Egyházban - manapság
ugyanúgy, mint a múltban is, vagy mint
Jézus korában a főpapok és a nép vénei (Mt. 21:23-27) - sok pap félti hatalmát. Azok, akik ellenállnak minden újításnak,
változásnak, gyakran attól félnek, hogy megfosztják őket hatalmuktól,
befolyásuktól. Erre mutat az a tény, hogy az utóbbi időkben sok országban több
szó esik arról, hogy mi is tulajdonképpen a papi élet, mit lehet, vagy kell
csinálnia egy papnak, mint arról, hogyan lehetne minél több laikus nővel és
férfival együttműködni Isten országának építésében. Ha a cölibátushoz a hatalomvágy kapcsolódik, akkor az nem
Jézus szellemében vállalt életforma. Ha a cölebsz papnak nincsen mély,
személyes kapcsolata Istennel, ha nem él Jézussal élettársi kapcsolatban,
könnyen beleeshetik a hatalomvágy csapdájába. Így történhetik meg, hogy noha
egy pap fiatal korában őszintén az emberek szolgálatáért vállalta a cölebsz
életet, de ha nem tartja kordában a másokat kontrolláló ösztönét, egyre éhesebb
lesz a hatalomra. A hatalomvágy viszont
nem Jézus útja.
Ha a cölibátus az egyik oka annak, hogy a papok elkülönítik magukat és nem tudnak másokkal közreműködni,
akkor a cölibátus nem azt a célt szolgája, amire és amiért Krisztus vállalta
ezt az életformát.
Nagy veszély a pap számára az intézményes gondolkodásmód is: ha csak az
intézmény szempontjából tud dolgokat látni és megítélni. Alattvalóit, az
"alsóbbrendű embereket", az egyszerű híveket hideg, érzéketlen,
ítélkező, kontrolláló módon igazgatja, hogy az intézmény fennmaradjon. Isten
országát nem lehet ilyen beállítottsággal sem terjeszteni, sem fenntartani.
A cölibátusnak ilyen megélése az evangéliumi élet szempontjából ellen-tanúságtétel. Jézusnak sem a gazdagabb élet, sem a felsőbbrendű élet nem
kellett. Jézus a lefelé való törekvés
útját választotta.
4) Mi Jézus felfogása a hatalomról?
A társadalom gazdasági és politikai életében
minden attól függ, hogy kinek a kezében van a hatalom. Ez dönti el, hogy ki tud
mások felett uralkodni és saját érdekeit másokra ráerőszakolni. Emberi
társadalom elképzelhetetlen struktúra nélkül. Viszont struktúra lehetetlen
hatalom nélkül. A hatalmaskodás sok politikust is megszédít.
Jézus tanítása és példája szerint az Isten országában, az Isten szíve
szerinti társadalomban ez nem így van. Ott a
hatalom helyett szívből jövő szolgálat az, ami mindent összetart (Mk
10:42-45). Tekintély és hatalom nem azért van, hogy az emberek annak
szolgáljanak, hanem azért, hogy akinek hatalma és tekintélye van, jobban tudjon
szolgálni, azt tenni, ami embertársainak valóban szükséges. Jézus kezében a
hatalom arra való, hogy szolgáljon élete feláldozásáig.
Jézus arra használta hatalmát, hogy másokat szabaddá tegyen. Azok, akik
tiszteletre és hatalomra vágynak, terhet raknak alattvalóik vállára (Mt. 23:4).
Jézus arra használta az Atyától kapott hatalmat hogy teljessé tegye a törvényeket,
azaz hogy azok teljesítsék igazi céljukat, az Isten szíve szerinti társadalom
építését, ami csak a szolgálat, az
együttérzés (együttszenvedés) és az igazi szeretet útján lehetséges.
Jézus elsősorban irgalmasságot gyakorolt mindenki iránt. Ő meg akarta
szabadítani az embereket a hatatom és a törvény igájától. Ezt úgy tette meg,
hogy megfosztotta a törvényt és az a mögött rejtőzködő hatalmat trónjától.
Lehetőséget teremtett arra, hogy azoknak mi ne legyünk szolgái, hanem hogy azok legyenek a mi szolgáink.
Jézus minden hatalmat és tekintélyt arra rendelt, hogy szolgáljon az
embereknek, nem pedig, hogy uralkodjon rajtuk. A hatalom, amit egy pap kap,
arra való, hogy az emberek igazi
szükségleteit szolgálja, nem pedig a sajátját. Ezért mondta Jézus: "Ha igaz voltotok (= a törvény
beteljesítése) felül nem múlja az írástudókét és farizeusokét, nem juttok be a mennyek
országába." (Mt. 5:20).
A cölibátus tehát nem belépőjegy egy hierarchikus, erősen
megszervezett, hatalommal és tekintéllyel rendelkező közösségbe. A cölibátust
nem lehet úgy tekinteni, hogy az papok megszervezésére és kontrollálására van,
hogy ők is tudjanak másokat rendben tartani és kontrollálni. A cölibátus, ha
bizonyos hatalmat ad is a papnak, az csak arra van, hogy az emberek igazi
szükségleteit szolgálja.
5) Jézus cölebsz élete
Jézus a cölebsz életet a szolgálatért és a
mélyebb együttérzésért választotta. Nem azért, hogy mint nőtlen ember megóvja
magát a szenvedésektől és bajoktól. Jézus nem rejtőzködött el az Atyától kapott
státus és hatalom mögött, hogy kényelemben és jólétben éljen. Cölibátusa nem
arra szolgált, hogy megvédje magát a "világtól", hanem arra hogy kockáztassa és maradéktalanul tudja adni
életét az emberek gyógyításáért és felszabadításáért. Tudta, hogy sok sebet
fog kapni, de éppen azért, mert sebezhető volt, tudott sokakat segíteni és
együtt szenvedni. Így lesz ez a mi életünkben is, épp azért, mert nincsen családunk.
Nekünk megadatott a lehetőség, hogy "a
világ gondjai, a csalóka gazdagság és egyéb vágyak" (Mk. 4,19) ne
kerítsenek hatalmukba. Mivel Isten kegyelmével szabadabb életet tudunk élni,
tanúságot tudunk tenni arról, hogy ebben a modern szexuális forradalomban is
lehet tisztának és szabadnak lenni,
ebben a társadalomban is lehet mélyen
szeretni, és minden nehézség és szenvedés ellenére is örömmel élni. Mivel cölebsz életet élünk, meg tudjuk mutatni, hogy
lehet mélyen szeretni és mégsem uralkodni, hogy lehet komolyan szeretni nem
csak néhány embert, de sokakat is.
Noha Jézus kultúrájában ez természetes volt, Ő nem tartotta a nőket
alsóbbrendűeknek, hanem egyenrangú társainak. Elfogadta és viszonozta
szeretetüket, még akkor is, ha ezért üldözést szenvedett. Jézus nem akart
uralkodni a nőkön. Szolgálta őket, amit csak tudott, megtett értük, együtt
érzett velük örömeikben és szenvedéseikben. Még tanulni is tudott a nőktől, elsősorban édesanyjától: hogyan kell kockáztatni életét másokért,
hogyan kell együtt érezni a bajbajutottakkal,
hogyan lehet meghitt, mély kapcsolatban élni.
A feltámadás örömhírét is a nőkre bízta, hiszen azok tudták legjobban
megérteni őt, akik legmélyebb szenvedésében együtt tudtak érezni vele.
Mi azért vállaljuk a cölebsz életet, hogy Jézus életét éljük az Ő
kegyelmével az emberek szolgálatára, az Isten szíve szerinti társadalom
építésére. A mi cölebsz életünk annyit ér, amennyiben Jézus értékrendjét
törekszünk azon keresztül magunkévá tenni és tanúskodni tudunk cölebsz
életünkkel az evangéliumi értékek érdekében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése