„Két néger már kihűlőfélben volt, közelebb a halálhoz, mint az élethez, szinte érverésüket sem lehetett észlelni – számolt be Claver Szent Péter 1628. május 31-én kelt levelében az előző napon az amerikai Cartagenába befutott rabszolgaszállító hajó utasainak helyzetéről. – Parazsat tettünk cserepekre, és a haldoklók közelébe helyeztük. Erre a parázsra illatszert szórtunk, amelyből két zacskóval is volt nálunk, és ezen alkalommal fel is használtuk. Ezután köpenyeinkkel betakartuk őket, nekik ugyanis nem volt takarójuk, és gazdájuktól is hiába kértünk.
Úgy tűnt, hogy az illatos füsttől és a melegtől magukhoz tértek. Szemükben öröm csillant fel, mikor ránk néztek. Ilyen módon szólítottuk meg őket, nem annyira szóval, mint inkább azzal, amit értük tettünk." Claver Péter harmincnégy évig szolgált a kikötővárosban, segítette a rabként odahurcolt embereket, ápolta a betegeket, ételt és ruhát biztosított a számukra, és nem utolsósorban lelki támaszt nyújtott nekik.
Péter katalán parasztcsaládban született 1580-ban. 1602-ben lépett be Jézus Társaságába. Tanulmányai vége felé, huszonnyolc évesen kérte, hogy Új-Granadába (a mai Kolumbia északi része) mehessen misszióba. 1610. április 15-én indult el Amerikába.
Ott találkozott Alonso de Sandovallal, az első misszionáriusok egyikével, aki ráébredt a feketék rabszolgává tételének igazságtalanságára. Bár neve csaknem ismeretlen maradt, neki köszönhető a Cartagenába hurcolt feketék közti apostolság kezdete. A munkatársat kereső Sandoval rábeszélte Pétert, hogy szenteltesse magát pappá. Ez 1616-ban meg is történt. Péter fenntartás nélkül adta át magát munkájának. Ő és munkatársai voltak az egyetlenek, akik gondoltak a hajókon odavitt emberek nyomorúságára, betegségére, rémes haldoklására és megaláztatására.
Péter egy kis cellában lakott a jezsuita kollégium kapuja mellett, hogy minden érkező feketének segíthessen – megfogadta, hogy a rabszolgák örökös rabszolgája lesz. Körülbelül harmincezer feketét keresztelt meg. Élete vége felé alig aludt, vezeklő gyakorlatokat végzett, vagy szemlélődött. A tevékeny szolgálat nem akadályozta meg misztikus lelkisége kibontakozását. 1651-ben betegeskedni kezdett. Amikor bénultan és fájdalmak között feküdt, szenvedését áldozatul ajánlotta fel fekete testvéreiért. 1654. szeptember 8-án hunyt el.
Forrás: Új Ember
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése