A Szentírás lelki értelmezése

1. Mi a Biblia?

A „biblia” szó jelentése a késői latinságban: könyv. Itt a biblia szót egyes szám nőnemű alaknak vették. A klasszikus latin íróknál a „biblia” még „könyvek”-et jelentett (többes szám semleges alak). Ekkor még érezték, hogy ez a szó a görög biblion (= kis könyv, tekercs) többes száma.

Először a hellenista zsidók nevezték szent könyveiket egyszerűen ta Biblia-nak (= a könyvecskék). Amikor az ősegyház ezekhez csatolta a keresztény szent könyveket is, ezekre is kiterjesztették a Biblia elnevezést.

A Biblia tehát a zsidóság és kereszténység szent könyveit jelenti, amelyek az Egyház tanítása szerint Isten által sugalmazott könyvek.

Az a tény, hogy ezeknek a könyveknek gyűjteményét egyszerűen Bibliának, vagy a „Könyv”-nek nevezzük, azt a meggyőződést fejezi ki, hogy ennek a könyvnek rendkívüli jelentőséget és egyedülálló értéket, tekintélyt tulajdonítunk. Egységes alkotás, de egysége nem az őt alkotó könyvek egységes nagyszerűségében rejlik, hanem egy néppel, közösséggel kialakult tényleges egység! Mert a könyveket mindig úgy tekintették, mint valaki számára írott szöveget. És azért egységes alkotás, mert azok, akik olvasták, összetartozásuk gyökereit találták meg benne.

A hívő ember számára a Biblia nemcsak ókori irodalmi alkotás, hanem szent könyv is. Szentnek tartják elsősorban a tárgya miatt, mert a Bibliában Isten rendkívüli működéséről, szóban, tettben való kinyilatkoztatásáról olvashatunk. De a hívő felfogás szerint a Biblia nemcsak tárgya szerint szent, hanem főleg a szerzője miatt, mert a Biblia nemcsak emberi mű, hanem Isten üzenete is emberi szerzők által.

A Biblia azért Isten szava, mert abban Isten indítására emberi szerzők Isten gondolatát, Isten üzenetét, Isten tanítását írták le és írás közben is különös isteni gondviselés őrködött felettük, nehogy tévesen, helytelenül közvetítsék az emberek számára az Isten gondolatát. Ezeknek az embereknek történelmi visszapillantásaiban, vágyakozásaiban és imáiban, ezeknek elbeszéléseiben, oktatásaiban, feddéseiben és tanúságtételeiben nemcsak az ember szól a kortársaihoz, hanem maga Isten szól az egész emberiséghez. Istennek ezt a működését, amelyben gondolatait emberek által közli, nevezzük isteni sugalmazásnak.

A Biblia tehát az a keret, amely közvetíti Isten üzenetét, az a tér, amelyben a lélek találkozik Istennel. Azért létezik egyáltalán a Biblia, mert Isten nem beszél közvetlenül népével. A Szentírás szavai által üzen számunkra, levelet ír, melyben kifejezi mennyire szeret bennünket.

„Vágyakozunk a városba , amely a miénk! És hogyan ébredhet fel bennünk a városunk iránti szeretet, ha a hosszú száműzetésben megfeledkezünk róla? Éppen ezért küldött leveleket a mi Atyánk. Isten a Szentírást adta nekünk. E levelek nyomán feltámad bennünk a vágy, hogy visszatérjünk hazánkban.” Szt. Ágoston

2. Szentírásmagyarázat az Egyházban

Kezdettől fogva keresték a hívő emberek azt, hogyan lehet feltárni a Biblia értelmét, azt az értelmet, amelyben összekapcsolódik az emberi és az isteni szó, a történelmi valóság egyszerisége és az örök Ige mindenkorisága, mely minden időben együtt van. A Biblia valóságos szava valóságos múltból érkezik, de nem csak a múltból, hanem egyúttal Isten örökkévalóságából is.

A Bibliában világos szövegek mellett homályos helyeket is találunk, ezért az Írás megértése néha nehézséget okoz. Erről már a Szentírásban is olvashatunk. Pl. az Apostolok Cselekedeteiben egy etióp férfi Izajás próféta könyvét olvassa, de szüksége van valakire, aki megmagyarázza a szöveget, mert egyedül nem tudja megfejteni.

Egy mai olvasónak sem könnyű feladat közel kerülni a Bibliában leírt tettekhez és kijelentésekhez, hiszen majdnem 20 vagy 30 évszázaddal korábbi időbe kell belehelyezkednie.

A szövegek kutatására, magyarázatára többféle módszer született:

-a történet-kritikai módszer a régi szövegek jelentését tudományosan kutatja

-az irodalmi módszer megvizsgálja az elbeszélés-technikát, az irodalmi műfajokat, szónoklattani elemzéseket készít

-a hagyományon alapuló megközelítés a szövegek belső egységét nézi, keresi milyen hagyományokat dolgoztak fel egy-egy szövegben

-a humán tudományok felöli megközelítés a szociológia, művelődésismeret, pszichológia, stb. eszköztárát használja

-korunkban egyesek a Szentírás politikai mondanivalót kutatják

-a feminista körök pedig – sokszor elég szélsőséges módon – harciasan keresik a női egyenjogúság biztos alapját a Bibliában

-eléggé veszélyes az a mozgalom, amely a fundamentalista értelmezés híve: szerintük a Biblia szó szerint érvényes és minden részletében szó szerint értelmezendő

A Biblia tehát többféle szempontból is megközelíthető, és bizony vannak olyan utak, melyek zsákutcába vezethetnek.

A keresztény ember számára fontos, hogy a fentebb felsorolt módszerek pozitív vonásaival élve, elsődleges helyet biztosítson a Szentírás lelki értelmezésének. Hiszen a Biblia az egész emberhez szól. Isten üzenete azért keres meg bennünket, hogy átalakítsa életünket, hogy helyes irányt mutasson, hogy megtanítson bennünket felismerni és érteni Isten „hangját” a mindennapokban. Ez csak akkor ér célt, ha a Szentírás mondanivalóját leengedjük lelkünk legmélyébe és engedjük, hogy elvetett magként százszoros termést hozzon.

3. A Szentírás lelki értelmezése

A kereszténység első évszázadaiban igen nagyra becsülték a Szentírás lelki olvasását. Ősi kincs volt ez, kezdeti formája megvolt már a zsidó zsinagógai istentiszteletben, amelyben a Szentírást folytatólagosan olvasták, hirdették, értelmezték. A lelki olvasás eredeti helye a liturgia volt. Amit azután a hívek a liturgikus összejöveteleken fennhangon olvasott szövegként hallottak, azt a személyes olvasás során magukra vonatkoztatták, és életükben elmélyítették.

Az egyházatyák – elsősorban igehirdetéseikben – minden rendű és rangú kereszténynek nagy buzgalommal ajánlották a már egyszer hallott igék felidézését és újraolvasását.

Aranyszájú Szent Jánosnál ezt olvassuk: „Lankadatlanul figyelmeztetlek és kérlek benneteket, hogy amit most hallotok, azt nem csak itt, a templomban kell figyelemmel kísérni, hanem otthon is szorgalmasan kell olvasni (tanulmányozni) a Szentírásban. Senki se jöjjön hozzám olyan mondvacsinált kifogásokkal, hogy ügyvéd, városi tanácsos, kézműves vagyok vagy feleségem van és gyermekeket kell nevelnem, én meg házvezetéssel vagy világi dolgokkal vagyok elfoglalva, tehát nem az én dolgom az Írások olvasása. Az utóbbit azok végezzék, akik visszavonultak a világból… Mit szólsz mindehhez? Azt, hogy nem a te dolgod a Szentírással foglalkozni, mivel ezer gond között élsz? Ellenkezőleg, éppen ezért kell időt szentelned neki.”

A magvető példázatára utalva meg kifejezetten arra buzdít, hogy „mihelyt kijövünk a templomból, azonnal kézbe kell venni a Szentírást, össze kell hívni az asszonyokat és gyerekeket, fel kell eleveníteni bennük mindazt, amit az igehirdetésben hallottak, és majd csak azt követőleg lássanak munkához…Még mielőtt hasznát vennénk annak, ami a prédikációból bennünk gyökeret vert, már magával sodornak minket azok a dolgok, amelyek kívülről szakadnak ránk.”

Nagy Szent Gergely pápa fontosnak tartja a szó szerinti és lelki értelmet egyaránt. Az írás szerinti értelmezés az alap, erre épül a lelki. Kell a szavak gondos kutatása, az Írás belső titkait azonban a lelki értelmezés tárja fel, és lehetővé teszi az Istennel történő – egész valónkat átfogó – találkozást. A szentéletű pápa szerint a Biblia tanulmányozásának nem az a lényege, hogy az olvasó minél több ismeretet halmozzon fel, hanem sokkal inkább az, hogy amit a Bibliában olvas, azt a saját életére vonatkoztassa, és a szívébe írt ige saját élettörténetének átgondolására ösztönözze.

Amikor a Szentírás lelki értelmét keressük, fontos figyelnünk arra, hogy valójában párbeszédet folytatunk. Isten megszólít bennünket igéje által, és amikor olvassuk a szent szövegeket és elmélkedünk rajtuk, ösztönzést érzünk arra, hogy válaszoljunk. Így az olvasás és az imádság feloldhatatlan egységbe szövődik. Szent Ciprián így buzdítja egyik barátját: „Állandó elfoglaltságod legyen az imádság és az olvasás. Beszélj Istennel, és engedd, hogy újra ő szóljon hozzád.”

Válaszadásunk nemcsak szavakban történik. Mindennapi tetteinkben is megmutatkozik az, hogy mennyire vert bennünk gyökeret a Szentírás tanítása, mennyire engedtük, hogy testet öltsön Isten üzenete legkisebb cselekedeteinkben.

Ahhoz, hogy ez a válaszadás igazi legyen, a szívünkkel kell olvasnunk és hallgatnunk Isten Igéjét. A szent írók számára a szív nem csak az élethez elengedhetetlen biológiai szerv, hanem a teljes embert jelképezi. A szív befogadja Isten igéjét: megeszi, megemészti (Ez 3,1-3). Az ember a szívében hordozza az igét (Zsolt 118, 11), keblébe rejti (Jób 23,12), belekapaszkodik (Lk 8,15), kötődik és ragaszkodik hozzá (ApCsel 16,14), szívébe vési és el-elgondolkodik rajta (Lk 2,19), éjjel és nappal ismételgeti (Zsolt 1,2). Végezetül úgy lakik az Igébe, mint saját hajlékában (Jn 8,31), amint az Ige is bennünk marad és lakozik (Kol3,16)

„Isten szívét Isten igéjében ismered fel!” – írja Nagy Szent Gergely pápa. Ha a szívünkkel olvasunk vagy hallgatjuk, akkor „találkozunk Isten szívével”, az üzenet halló fülekre és készséges szívre talál bennünk!

Jó példa erre Remete Szent Antal esete. Antal, mint ismeretes, jámbor és buzgó kopt fiatalember volt. Egy nap a templomba vezető úton az első jeruzsálemi keresztények életéről elmélkedett, ahogyan arról az Apostolok Cselekedeteiben olvashatunk. Csodálatos közösségben éltek az apostolok tanításai szerint. A kenyér megtörésében, az imádságban, a vagyonközösségben eggyé forrt a szívük és a lelkük. Antal elkésett az eucharisztiáról. Éppen a gazdag ifjú története hangzott fel az evangéliumból (Mt 19,16-22): „Ha tökéletes akarsz lenni, add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között. Aztán gyere, és kövess engem!” Az evangéliumi történet rosszul végződött: az ifjú nem fogadta el Jézus meghívását, „mert nagy vagyona volt.” Antal azonban elfogadta a meghívást. A Szentlélek által megértette, hogy az evangélium szavai személyesen hozzá szólnak. Antal további élete erre a meghívásra adott választ.

4. Idézetek a Szentírásról

Szent Jeromos: Aki nem ismeri a szentírást, nem ismeri Krisztust…magának a Szentírásnak az olvasása is bőven elegendő ahhoz, hogy eljussunk az igaz tudomány ismeretére”

Guerricus, Igny (ejtsd: Inyi) apátja: Ha nem foglalkozol kitartóan a Szentírással és nem szerzel otthonos jártasságot benne, mit gondolsz, hogyan fog feltárulni előtted az értelme? Csak az kapja meg a megértés ajándékát – de akkor bőséggel –, aki szereti az Igét; aki azonban nem szereti, az hanyagsága miatt arról a kevésről is lemondhat, amit természetes képességeivel egyébként megragadhatna.”

Szent Jeromos: „Egymagam sok mindent nem tudtam megérteni a Szentírásból. Ezeket a dolgokat akkor értettem meg, amikor szembesültem testvéreimmel…Észrevettem, hogy az olvasottak értelme rajtuk keresztül világosodott meg előttem”.

Kis Szent Teréz: „…mindenekfelett az evangélium mond nekem sokat elmélkedéseim alatt; benne mindent megtalálok, ami szegény kis lelkem számára szüksége. Mindig új világosságot, titokzatos és rejtett értelmet fedezek fel benne.”

Kis Szent Teréz: Miután Jézus fölment a mennybe, csak azokon a nyomokon követhetem, amelyeket ő hátra hagyott, de hogy világítanak, hogy illatoznak ezek a nyomok! Nem kell mást tennem, mint az evangéliumba pillantani, máris szívom magamba Jézus életének az illatát és tudom, hogy merre fussak.”

P. Evdokimov: „Amikor az atyák a Szentírást kinyitották, nem a holt betűket, hanem Krisztust, az élő Krisztust olvasták; ő szólt hozzájuk.”

Szent Baszileiosz: A Szentírás „ …ledönthetetlen bástya, rendíthetetlenül álló torony, dicsőség, amelytől senki meg nem foszthat, fegyver, amely örökké jól szolgál, soha el nem múló biztonság, tökéletes boldogság és mindaz a jó, amit csak el lehet képzelni.”

Dietrich Bonhoeffer: „Személyes vallomással tartozom. Amióta a Bibliát az Istennel való találkozás helyének tartom, „olyan helynek, amelyet Isten ajánl fel nekem, hogy vele legyek”, mindennap csodákat élek át. Olvasom reggel és este, gyakran napközben is ízlelgetem magamban a heti igét, és próbálok teljesen a mélyére hatolni az igazságnak, amelyet ezáltal akar elmondani nekem. Meggyőződésem, hogy képtelen lennék enélkül élni, és bizonyára hinni sem tudnék…”

Loyolai Szent Ignác: A Szentírás lelki olvasása „az Úr benső ismerete, aki érettem emberré lett, hogy Őt jobban szeressem.”

Dimitrij Merejkovszkij: Az evangélium „egyedülálló könyv. Soha senki nem olvasta el teljesen. Szeretnénk elolvasni, de úgy tűnik, még sok hátra van, mindig kimarad valami, valami mindig homályos. Újra és újra olvassuk, sörökké ugyanaz az érzésünk támad. Majd megint elölről kezdjük. Olyan, mint az éjszakai égbolt: minél tovább nézzük, annál több új csillagot fedezünk fel rajta.”

Szent Efrém: „Minden olvasás előtt imádkozz és könyörögj Istenhez, hogy megértesse veled Igéjét”.

Cassianus: „Azután pedig arra kell törekedned, hogy kivess magadból minden földi gondot és gondolatot, és buzgón, sőt állandóan a szent olvasásnak szenteld magad: míg a folytonos elmélkedés át nem itatja a lelkedet, s át nem formálja mintegy a maga hasonlatosságára.”

Jean Leclercq (ejtsd: Löklerk): A szentírás egy-egy mondatáról: „Eggyé kel válni azzal a mondattal, amit ismételgetünk, minden egyes szavát meg kell fontolnunk, hogy teljes egészében megértsük, úgy egyesüljünk a szöveg tartalmával, mintha ízekre bontva megrágtuk volna, vagyis szívünkkel ízleltük volna.”

Nagy Szent Gergely pápa: „Panasszal kell hozzád fordulnom, nemes ifjú Theodorosz. Ingyen kaptál értelmet, mulandó javakat, könyörületet és szeretetet a Szentháromság Istentől, mégis ügyes-bajos dolgaiddal vagy elfoglalva. Mivel sokat kell utaznod, nem olvasod naponta Magváltód Igéjét. Vajon a Szentírás nem a mindenható Isten levele teremtményéhez? Ha egy időre el kell hagynod császárodat, és levelet kapsz tőle, addig nem nyugszol, amíg el nem olvastad, mit írt neked a földi uralkodó. Az ég császára, az emberek és angyalok ura írt neked levelet, amelyben a te életedről van szó, és nem kezdesz lázas olvasásba? Kérlek téged, igyekezz mindennap Teremtőd szavai felett elmélkedni. Ismerd meg Igéjéből Isten szándékát, hogy nagyobb tűzzel közelíts a mennyei dolgokhoz, hogy elméd az égi örömök utáni vágyakozástól lángoljon. Mert csak akkor pihenhetünk majd meg, ha most nem vagyunk restek Isten szeretetére.”

Forrás: Hittansuli