Bellarmin Szent Róbert 1542. októbert 4-én született Montepulciánóban. A szülők jámbor élete példakép volt a család öt fia számára, melyek közül ő a harmadik volt. Édesanyja leghőbb vágya volt, hogy mind az öt fiú belépjen a jezsuita rendbe. A szeretetteljes családi légkör, már kora gyermekségében elindította életét a szeretet hármas útján. A szülői házban gyakorolhatta az emberszeretetet rokonai és az Istenszeretetet a Szentháromságos Isten iránt, és eközben életében igyekezett Krisztus felé haladni.
1560-ban belépett a jezsuita rendbe. Szerzetesi életében soha nem kereste a kényelmet, és szüntelenül dolgozott. Mély hitben gyökerező életet élt, tudatosan lemondva saját igényeiről. Löwenben tanított, és előadásokat tartott vasárnaponként, ezzel is szolgálva a Egyház közösségét.
1570-ben szentelték pappá és ezzel még szorosabb közelségbe került az Egyházzal és Krisztussal. A Római Kollégium professzora lett. Isten országáért munkálkodva, az ellenreformáció tudományos oldalát alapozta meg, a Kontroverziák című művével, bekapcsolódva ezzel az Egyház üdvösségtörténetébe.
Életében hamarosan megjelentek a keresztek- az intrikák, az irigykedés- melyeket türelemmel vállalt. A Kontroverziákat indexre tette V. Sixtus pápa, mivel Szent Róbert bírálta a pápa evilági hatalmának visszásságait. Jól látta ugyanis, hogy Isten embere a világban van, de nem a világból, hanem a világért. A pápa és a papság Isten népéért munkálkodik és nem saját javáért. Sixtus nehezményezte, hogy ezzel szembesítették, de a következő pápa felülvizsgálva ezt, és igazat adott Szent Róbertnek.
A kereszthordozás ezzel nem ért véget. Hogy eltávolítsák Rómából, provinciálisként Nápolyba helyezték, bár a kormányzáshoz sem tehetsége, sem hajlama nem volt, de ugyanakkor tanárnak kiváló volt. Innen VIII. Kelemen pápa hívta vissza Rómába. 1599 márciusában bíboros lett.
Mindig aktívan munkálkodott Isten ügyéért. Miután 1605. március 3-án meghalt VIII. Kelemen, a konklávén Baronius és Borghese mellett Bellarmin volt az egyik jelölt. Baronius mindenben közeli barátját Bellarmint támogatta, végül azonban Borghese lett a pápa V. Pál néven. Később Szent Róbert egyik barátjának megírta, hogy szívből kérte az Urat, hogy gyöngeségeire emlékezve ne engedje öt ilyen „veszedelmes magasságba”. Milyen szép példája ez az alázatnak és a méltatlanság beismerésének.
V. Pál teológiai tanácsadónak tartotta maga mellett. Személyének és tudásának olyan nagy hatása volt, hogy gyakran a 14 tagú teljes kongregáció megváltoztatta véleményét miután Szent Róbert felszólalt. Rámutat ez arra, hogy a lélek és a test egységét milyen jól tudta használni életében. A megnyerő külső briliáns elmével és őszinte lélekkel párosult.
Utolsó műve: A jó halál művészete lelki végrendeletének tekinthető, melyben hangsúlyt kap a tevékenység és a szemlélődés fontossága. Elmondhatta őszinte szívvel, hogy egész életét másoknak adta, és minden tettében a Krisztussal való egységre törekedett.
1621. szeptember 17-én halt meg Rómában. Életében felfedezhetjük az aszkézis formáit, és az életszentségre való törekvés vonásait. Legyen mindannyiunk példaképe, ha a teológia tudományát szemléljük, hogy hitünket megőrizve szolgáljuk alázatosan embertársainkat.
Hulitka Róbert
Forrás: Értékkereső
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése