Nagyböjt

„Milyen mélységes keserűségtől szabadítottál meg engem a te jöveteled által oly gyakran, jó Jézus! Milyen gyakran árasztottad megsebzett lelkiismeretemre irgalmasságod kenetét, és hányszor töltötted meg csordultig az öröm olajával (vö. Zsolt 44,8), amikor bánkódva, könnyek között, sóhajtozva és panaszkodva találtál rám? Milyen gyakran talált engem szinte kétségbeesett állapotban az imádság, és mennyiszer engedte, hogy megvigasztaljon és ujjongással töltsön el az elnyert megbocsátás! Aki hasonlóan érez, tudja, hogy az Úr Jézus valóban az az orvos, aki »Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket.« (Zsolt 146,3) Akik ellenben nem tapasztalták meg ezt, higgyenek annak, aki így szól: »Az Úr lelke nyugszik rajtam, mert az Úr kent föl engem. Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, és meggyógyítsam a megtört szívűeket.« (Iz 61,1) Ha még mindig kételkednének, lépjenek közelebb, vizsgálják meg, és tapasztalják meg önmagunkon, mit jelent ez: »Irgalmasságot akarok, nem áldozatot.« (Mt 9,13)”

„Életében szenvedő cselekvés jellemezte őt (passiva actio), halálában viszont cselekvő szenvedést vállat magára — hiszen földünk kellős közepén munkálkodott üdvösségünkért. Ezért szeretnék életem minden napján az ő fáradozásaira gondolni: fáradozásaira, amelyeket prédikálásai közben elviselt, fáradságára hosszú gyaloglásai során, böjtölése közben elszenvedett kísértéseire, virrasztására imádságai közben, s a könnyekre, amelyeket együttérzésből hullatott. Fájdalmairól is megemlékezem: a fájdalomról, amikor kigúnyolták, amikor megvetették, amikor arcul ütötték, amikor szidalmazták, amikor keresztre szegezték… Mindenről megemlékezem, ami mértéken felül árasztotta el őt, s ami megtörtént vele.”

„Az imádság kieszközli

az erőt a böjtöléshez,

a böjtölés pedig méltóvá tesz

az imádság kegyelmeire.

A böjt erősíti az imádságot,

az imádság megszenteli a böjtöt,

és bemutatja az Úrnak.”

„Mély az emberi szív és kipuhatolhatatlan.

De ha nagy az én vétkem,

sokkal nagyobb a Te szereteted, Uram.

Ezért ha szomorú a lelkem,

akkor a Te irgalmad nagyságára

emlékezem és fellélegzem.”

„Jézus Krisztus önként

halálra adta magát barátaiért,

akik ugyan még nem szerették,

de Jézus már szerette őket.

A kegyelem éppen ez, nem mintha

szerettük volna Istent, hanem az,

hogy Ő előbb szeretett.”

 „Mindkettő: a szenvedés és a feltámadás is egyaránt értünk megy végbe, hiszen mindkettő az üdvösség gyümölcsével és lelkünk életével ajándékoz meg bennünket. Csodálatos a te szenvedésed, Úr Jézus! Mert ez fordított el tőlünk minden szenvedést, ez bűnhődött minden gonoszságunkért, s nem bizonyult soha semmi betegségben haszontalannak. Mert akad-e akár egyetlen olyan betegség is, még ha halálos volna is, amelyet nem gyógyítana meg az ő halála?”

„Hol van biztosabb és erősebb nyugalom a gyengék számára,

ha nem az Üdvözítő sebeiben.

Lehet nyugtalan a lelkiismeretem, de összezavarodni nem fog,

mivel az Úr sebeire gondolok.

Mi van még halálra szánva, amit Krisztus halála nem váltott meg?”

„Ami hiányzik belőlem, azt az Úr szívéből veszem ki bizalommal,

mivel túlárad az irgalom.”

„A szenvedés napja követi e napot — a nap, amikor Urunk az egész embert

megváltotta, s amikor teljes egészében odaajándékozta önmagát, hogy

üdvösséget hozó áldozat lehessen értünk.”

 „Szívedben az irgalom,

és bőséges a megváltás nálad.

Ó, milyen pazarul osztod bocsánatod!

Milyen nagy a Te jóságod, Uram!

Mennyire meghaladják

a Te gondolataid a mieinket,

és utaid a mi utainkat!

Áradó szeretet!

A rosszat rosszal ne viszonozd!

Túlcsorduló szeretet!

Jóval viszonozd a rosszat!”

„Mindez a Te műved, ó Krisztus!

Te leszálltál

az égi fényességből

a pokol sötétségébe;

a Legfenségesebb jobbjáról

az emberiség nyomorúságába,

az Atya dicsőségéből

a kereszthalálig,

hogy megvilágítsd a poklot,

megváltsd az embert,

győzz a halálon,

és a halál szerzőjén.”

Részletek Clairvaux-i Szent Bernát apát műveiből

Forrás: Ciszterci Nővérek