Mivel Krisztus halála és
feltámadása egész életünk alapvető misztériuma, számomra úgy tűnik, hogy évente
próbálnunk kell mélyebbre hatolni a halál és a feltámadás lelki folyamata
által. Ha nem növekszünk, akkor egy helyben állunk. Ha nem vagyunk jobbak, mint
múlt évben, valószínűleg rosszabbak vagyunk. Gyakran kérjük a liturgikus
litániákban, hogy hadd tölthessük életünk hátra levő részét békében és
bűnbánatban. Ha a bűnbánatunk mélységes, akkor a béke lesz gyümölcse.
Már valószínűleg
sokat hallottunk a bűnbánatról, de az emlékeztetések mindig hasznosnak
lehetnek, mivel hamar elfelejtjük azt, amit hallunk. Ennek ellenére, amit
hallunk róla, nem elegendő, és az sem, ha pusztán a templomban imádkozunk érte.
Az már elegendő, ha megtesszük, de legtöbbünk itt rontja el. A
szónak el kell mélyülni szívünkben, ha az a célunk, hogy a bűnbánat kipróbált
és a gyakorlatban is gyümölcshozó legyen. Ahogy szegény Máté, kopt
szerzetes mondja, „Amit a fül hall, az elme elfelejti; de amit a szív hall, az
idő ki nem törli.”
Egyfajta
ellentmondás övezi a böjti időszakot. Némelyek egy olyan időként tekintenek rá,
amelyben bátorítást nyernek ahhoz, hogy „úgy megtisztítsák cselekedetieket”,
ahogy az év többi részén képtelenek lettek volna. Mások megijednek, mert azt
hiszik, hogy ez egy olyan időszak, amelyben képmutató és gyakran értelmetlen
önmegtagadást kell végezni, egy időszak, melyben tolerálni kell az önostorozást
és a sötét kinézetet egészen addig, amíg a Húsvét fénye el nem jön. Megint
mások felismerik az értékét, de fennakadnak a liturgikus nagyzoláson, és
csodálkoznak, hogy miért éneklünk egyik nap arról, hogy megszabadultunk a
bűntől és a másik nap a szomorúságról meg az elítéltségről, majd következőleg
pedig ismét panaszkodunk és sírunk. Aztán pedig vannak olyanok, akik teljes
szívvel mondják a bűnbánati imádságokat és az egész liturgikus időszak imáit,
de szemmel láthatóan nem látják a kapcsolatot ezen dolog és életük valós
megváltoztatása között.
Te hova tudnád
beilleszteni magad? Ez valószínűleg az első felfedezendő válasz a lelki
készületben, amely elvezet bennünket Urunk Jézus Krisztus húsvéti
misztériumához. Már mondtam, de valószínű, hogy még mondani fogom: a bűnbánat a
változásról szól. Arról, hogy megváltoztatjuk a hozzáállásunkat és
viselkedésünket, a gondolkodásmódunkat, a beszédünket, azt, hogy miként bánunk
másokkal – mindezt egyre inkább Krisztus fejével, mint a sajátunkkal. Elmehetsz
a templomba és mondhatod, hogy „Jaj nekem! Bűnös vagyok.” ahányszor csak
akarod, de ha nem teszel ellene semmit, akkor elkezdesz nagyon
balgán kinézni.
Eszerint a
bűnbánati törekvés egyfajta aszketizmus, amely igyekszik megtenni a szükséges
változtatásokat a „meg-nem-váltott” gondolati és viselkedési szokásainkkal
kapcsolatban, annak a kedvéért, hogy még jobban képesek legyünk teljes szívvel
Isten kegyelmére válaszolni. Nos, mielőtt még ez a szó eléd varázsolna egy
csapat lesoványodott, kialvatlan, levert önostorozó férfit, lássuk szegény
Máté meghatározását: „Az aszketizmus egy pozitív lelki
tevékenység, amely ellene szegül a negatív tevékenységnek. Egy olyan
erénygyakorlat, amely gyökerestül tépi ki a bűnöket és a gonosz szokásokat.” Ha
a bűnbánat egy változási folyamat, akkor az aszketizmus az eszköz, amely által
a folyamat eléri célját. A bűnbánat célja éppen az, ami a keresztény élet célja
is egyben. Abban az esetben, ha kevés hittant tanultál vagy túl sok évnyi
„sablonos kereszténység” eltompította a célirányultságod, elmondom:
megistenülés, (vagy istenné válás, teózis), azaz az életed minden dimenziójának
teljes átalakítása a kegyelem, a hit és különösen a szeretet által, amely mind
az Isten szeretetét jelenti és mind a te szereteted Isten iránt. „Isten emberré
lett, hogy az emberek Istenné lehessenek,” ahogy a sivatagi atyák szerették
mondani, ezzel kifejezve azt, hogy a kegyelem által Isten élete a mi életünkké
válik. Egy bátor kifejezése annak, hogy mit jelent teljesen és igazán
Krisztus Testének tagja lenni.
Isten kegyelmének
ajándéka, amelyet már megkaptunk, s amely már eddig is elkezdte bennünk Isten
igen nagy és becses ígéreteit (2Pét 1,4) beteljesíteni, annyira a tudatunk
felett áll, hogy sokan meg se próbálnak mélyebbre hatolni. Azt hiszik, hogy
ezek az ígéretek szó szerint túl jók ahhoz, hogy igazak legyenek, és ezért
tekintetüket túlságosan alacsonyra helyezik, ezzel egy érthetőbb és kényelmesen
középszerű álláspontra jutva. De ez nem a Krisztusban való mélységes élet. Az
emberek elkezdenek más vallások után keresgélni, mert az Egyház alkalmatlannak
tűnik, de bárki, aki ezen gondolkodik, bizonyosan túl keveset tud arról, hogy
mi igazából a kereszténység, mit jelent, és mit ígér.
Hol van hát ebben
az egészben a bűnbánat? Megbánni bűneinket azt jelenti, hogy felismerjük
mennyire szeret bennünket az Isten és rájövünk arra, hogy mi mennyire kevéssé
szeretjük Őt és azokat a személyeket, akik az Ő képmására lettek teremtve. Ha
valaha volt már ilyen döbbenetes „igazságpillanatod”, amelyben hirtelen
rájöttél a bűneid mélységes súlyára és Isten irgalmas szeretetére, nem kell,
hogy elmondja neked bárki, hogy a bűnbánat változtatást követel és a hála az
erő, amely az egész mögött leledzik. Erre ráébredve úgy döntünk, hogy egy
őszinte elhatározást teszünk, amelyet gyakorlati cselekedetekben is kifejezünk:
hogy visszatérünk a szeretethez a Szeretetért, hogy megtörjük bűnös szokásaink
sorát és erényes szokásokra törekszünk, és megtanulunk megbocsátani, mert az
Atya is megbocsát.
Ezek a tettek
minden embernél és minden helyzetben változók. Mindannyiunknak meg kell
vizsgálnunk életünk azon területeit, amelyekben a szeretetre való képtelenség a
legsúlyosabb, és ott kell kezdenünk a változtatást. Ha imában magadba nézel
őszinteséggel, hangsúlyozom valódi őszinteséggel – minden könnyed vallásos
látszaton túl – tudni fogod, hogy mit kell megváltoztatni, azaz, hogy hogyan
bánd meg bűneidet. Ha a böjtölés az, amely előidézi a szükséges változást,
akkor böjtölj, ha az imádság, akkor imádkozz; ha az, hogy a megszokott
napirendedtől eltérően időt kell szakítanod, hogy jót tégy másokkal, akkor tedd
meg azt. A változás komoly és alapos kell, hogy legyen, és ehhez fegyelemre és
erőkifejtésre van szükség. Az egész alapja, hogy szükségünk van arra, hogy egy
hálás válaszként Isten irántunk való túlcsorduló szeretetére jobbak legyünk. A
lelki életünk célja, hogy olyanok legyünk „mint Ő”, és hogy úgy lássuk „Őt,
amint van. És mindenki, aki így remél benne, megszentelődik, ahogyan szent
ő is.” (1Ján 3,2-3). A megtisztulás, amely a szeretetben való növekvés, nem ér
véget, amikor a Nagyböjt véget ér. Semmi haszna sincs, hogy Nagyböjt végén ezt
mondjuk megkönnyebbüléssel: „Tessék, megcsináltam, mindent megtettem, ami elő
volt írva. Most ide a sonkát és a sajtot és ne zavarjatok az önmegtagadással
egy évig.”
A Nagyböjt nem az
önostorozásról szól, és a Húsvét pedig nem az önelkényeztetésről. Sem nem szól
a böjt pusztán az önmegtagadásról, és a Húsvét sem pusztán arról, hogy
elénekeljük, hogy „Krisztus feltámadt!”. Mindkettő alapvetően a megistenülésről
szól: belsőleg ez a misztikus és szentségi élet dimenzióiban kerül kifejezésre;
és külsőleg úgy, hogy eltávolodsz az énközpontúságtól és a más-központúságtól,
az önmagadban való elmerüléstől (még akkor is, ha a lelki fejlődésre irányítjuk
tekintetünket); így építve fel önfeledten Krisztus testét a világban. A
bűnbánat hozta változást folytonosan Krisztusra, mint Kősziklára kell építeni.
Lásd be, hogy a bűnbánat változás, hogy a változás szeretni tanulás, hogy a
szeretni tanulás átalakulás, hogy az átalakulás istenivé válás, hogy az
istenivé válás megistenülés, és hogy a megistenülés nem más, mint elmerülni az
isteni élet és öröm misztériumában, amely az örökkévalóságba nyúlik. Így tesz
bennünket a bűnbánat az Istenben való teljes élet útjára.
Tartsd
bűnbánatot! Örvendj! Ne légy oly mélabús; Isten szeret! Kezdd el úgy élni a
hitedet, mint egy jelentőségteljes és bensőséges kapcsolat Istennel, aki a
Szeretet, és a bűnbánatod éppen olyan könnyen fog menni mint az örvendezésed.
Változni akarsz majd, mert szeretnél örömet okozni Annak, aki
mindhalálig szeretett téged, és akinek szeretete lesz majd az örök életed.
Forrás: Istenről, vallásról,
életről, emberről - http://whohaventseen.wordpress.com/2014/03/11/bojt-bunbanat/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése