Nagyböjt 2. vasárnapja

"Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, s csak velük fölment egy magas hegyre. Ott átváltozott előttük. Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle ványoló nem képes így ruhát kifehéríteni. Egyszerre megjelent nekik Illés meg Mózes, és beszélgettek Jézussal. Péter így szólt Jézushoz: „Mester! Olyan jó itt lenni! Hadd verjünk három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek.” Nem is tudta, mit mond, annyira meg voltak ijedve. Ekkor felhő ereszkedett alá, s árnyéka rájuk vetődött. A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Mire körülnéztek, senkit sem láttak a közelükben, csak Jézust. A hegyről lejövet megparancsolta nekik, hogy ne mondják el senkinek, amit láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a halálból. A parancsot megtartották, de maguk közt megvitatták, hogy mit jelenthet: A halálból feltámad." Mk 9, 2-10

Elmélkedés:

Nagyböjt 2. vasárnapján Isten valami nagyon furcsát kér tőlünk, azt hogy álljunk meg egy pillanatra és találkozzuk Vele! A rohanó világban a megállás, a kikapcsolódás szinte elfeledve lett a modern ember számára.

Az apostolok állandóan az Isten Fiával voltak és mégis, amikor meglátták Őt a maga dicsőségében, azonnal ott akartak maradni, sátrat akartak építeni. Ott akarnak maradni a dicsőségben, csak sajnos az élet nemcsak dicsőséges, szép pillanatokból áll, hanem vannak nehéz percek is. Az ilyen nehéz percektől menekülünk, félünk, pedig csak az első lépést kellene megtegyük, a többit az Isten intézi. Ez történik a mai evangéliumban is, amikor az Isten dicsőségét látó apostoloknak azt mondja az Isten: „ez az én szeretett Fiam Őt hallgassátok”, és mondja nekünk is: ott van Jézus hallgassatok Rá, figyeljetek Rá és megoldja a problémákat.

Az ünnepek, a színeváltozások arra jók, hogy ha belebolondulunk a szürke hétköznapokba, saját aggodalmainkban, emlékezzünk az ünnepre, a szépre, és az Istenre. Ezekből erőt merítve lépjünk tovább. Mindig tovább kell lépni, nem elég csak leragadni az ünnepnél, és emlékezni. Tovább kell lépni, erőt kell meríteni. Máskülönben önmagunkat csapjuk be.

Nem elég a hírtelen felbuzdulás, elszántság. Tettek kellenek! Különben úgy járunk, mint annak a városnak a lakói, akik nagy ünnepséget terveztek. Megállapították, hogy a főtéren lesz megszervezve, és ennivaló is lesz bőséggel. Csak az innivalóval volt gond, mert nem tudták ki mennyit iszik és féltek, hogy nem lesz elég az ital. Ezért úgy határoztak, hogy mindenkinek kell egy korsó bort vinni. Egyik ember, indulás előtt így gondolkozott: „Én nem viszek semmit, senki sem fogja észrevenni, hogy éppen én nem vittem. Az lett a vége, hogy mindenki így gondolkodott és senki sem vitt bort.

Kedves testvérem, ne rágódj a múlton, ne élj emlékeidből. Ébredj fel. Itt van ez a nagyböjti idő, használd ki, nézz szembe problémáiddal, hallgass Jézusra, dönts és lépj. Vedd észre: Érted történik minden.

Hurgoi Sándor SVD

Forrás: Verbiták