Amint az evangéliumi szövegekből következik, József atyaságának jogi alapját a Máriával való házassága alkotja. Isten rendelte Mária hitvestársául, hogy ezáltal biztosítsa Jézus számára József atyai oltalmát. Ezért az isteni kiválasztás és elrendelés – mely Józsefet atyaságában állítja legközelebb Krisztushoz, minden kiválasztás és elrendelés céljához (vö. Róm 8,28 köv.) – a Máriával kötött házasságon, vagyis a családon keresztül vezet.
Jóllehet az evangélisták teljesen és világosan kimondják, hogy Jézus a Szentlélek közreműködésével fogantatott és hogy ebben a házasságban a szüzesség megőrződött (vö. Mt 1,18-25; Lk 1,26-34), Józsefet mégis Mária férjének, Máriát pedig József feleségének nevezik (vö. Mt 1,16.18-20.24; Lk 1,27; 2,5).
Az Egyház számára, akármilyen jelentős Jézus szűzi fogantatásának megvallása, nem kevésbé fontos, hogy védelmezze József házasságát Máriával, hiszen jogilag ettől a házasságtól függ József atyasága. Így válik érthetővé az is, miért sorolják fel az evangélisták a nemzedékeket József származási rendje szerint. Szent Ágoston felteszi magának a kérdést: „Miért ne lehetnének a nemzedékek Józseféi? Talán nem volt Mária hitvese?... Az Írás megerősíti az angyal tekintélye által, hogy igenis hitves volt. Ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert a gyermek, akit hord, a Szentlélektől van – mondta az angyal. És megparancsolta neki, hogy adjon nevet a gyermeknek, akkor is, ha nem tőle származik. Így szól a továbbiakban az Írás: Fiút fog szülni, akit Jézusnak nevezz el. Az Írás jól tudja, hogy Jézus nem Józseftől származik, hiszen amikor József nyugtalankodott jegyese várandósságának eredete miatt, az angyal közölte vele: a gyermek a Szentlélektől van. Ennek ellenére nem vitatják el tőle az atyai tekintélyt, mióta a parancsot kapta, hogy ő nevezze el a gyermeket. Végül maga Szűz Mária is, aki nagyon jól tudja, hogy Krisztust nem a jegyesével való házassági kapcsolat által foganta, Józsefet Krisztus atyjának nevezi.”
Mária fia Józsefnek is fia az őket egybekötő házassági kötelék ereje által: „Hűséges házasságuk alapján mindketten kiérdemelték, hogy Krisztus szüleinek nevezzük őket, nemcsak Krisztus édesanyját, hanem atyját is, és éppen olyan módon, ahogyan ő Mária hitvese volt – nem testi, hanem lelki értelemben”. Ebben a házasságban semmi sem hiányzik a házasságkötés alapvető feltételei közül: „Krisztus szüleinél megvalósult a házasság minden java: utód, házassági hűség, szentségi jelleg. Mindannyian jól ismerjük az utódot, aki maga az Úr Jézus, a hűséget, hiszen nem történt házasságtörés, a szentséget, mert nem történt válás.”
Mind Szent Ágoston, mind pedig Szent Tamás, amikor a házasság természetét elemzik, úgy beszélnek róla, mint a „lelkek oszthatatlan egységéről”, a „szívek egységéről”, „egyetértésről”, tehát olyan összetevőkről beszélnek, amelyek ebben a házasságban példaadó módon nyilvánultak meg. Amikor az üdvtörténet döntő pillanatában Isten kinyilvánítja az emberek iránti szeretetét az Ige odaajándékozásán keresztül, éppen Mária és József házassága valósítja meg a teljes „szabadságban történő házassági önátadást”, a szeretet elfogadásában és kinyilvánításában. „Ebben a nagy vállalkozásban, hogy minden dolgot megújítsunk Krisztusban, új valósággá válik a hasonlóképpen megtisztult és megújult házasság, az Újszövetség szentsége. Így – amint az Ószövetség kezdetén is – egy házaspár áll az Újszövetség küszöbén. Amíg azonban Ádám és Éva házassága a bűn forrásává vált, amely elárasztotta a földet; Mária és József házassága azt a csúcspontot jelenti, ahonnan a szentség szétárad az egész világra. Üdvösségünk szerzője ezzel a szűzi és szent szövetséggel indította el megmentésünk művét, hogy nyilvánvaló legyen mindenható akarata: tisztuljon és szentelődjék meg a család, a szeretet szentélye és az élet bölcsője.”
Mennyi tanítást vezethetünk le ebből a mai család számára! Mivel a „házasság lényegét és feladatait végső soron a szeretet határozza meg”, „ezért a család hivatása és küldetése, hogy őrizze, tanúsítsa és árassza a szeretetet, mint élő visszatükröződése és valóságos részese annak a jóságnak, amellyel Isten szereti az embereket, Krisztus Urunk pedig Egyházát, az ő jegyesét”.Ezért a Szent Család, vagyis az első „családegyház” életének kell tükröződnie minden keresztény családban. „Isten titokzatos rendelése szerint ugyanis sok éven át benne élt elrejtve az Isten Fia. A Szent Család ennek következtében őskép és minta valamennyi keresztény család számára”.
8. Isten arra rendelte Szent Józsefet, hogy saját atyaságának gyakorlásával szolgálja Jézust és küldetését: ezáltal együttműködik vele az idők teljességében a megváltás nagy művén, és így valóban „az üdvösség szolgája”. Atyasága konkrétan abban fejeződik ki, hogy”életét szolgálattá, áldozattá tette, amely a megtestesülés misztériumára és a vele kapcsolatos megváltói küldetésre irányult. A Szent Család feletti tekintélyét, amely őt jog szerint megillette, arra használta fel, hogy önmagát, életét és munkáját egészen a Szent Családnak szentelje. A család szeretetére szóló emberi hivatását átváltoztatta önmaga, szíve és minden képessége emberfeletti áldozatává, olyan szeretetté, amelyet a házából származó Messiás szolgálatába állított”.
Miután a szent liturgia megemlítette, hogy „József gondos oltalmára bízták megváltásunk kezdeteit”, magyarázatként megjegyzi: „Isten a Szent Család élére állította Szent Józsefet, mint hűséges és bölcs szolgát, hogy atyaként oltalmazza egyszülött Fiát”. XIII. Leó pápa kiemeli e küldetésmagasztosságát: „Szent József fönséges méltóságával mindenkit felülmúl, mert isteni rendelkezés folytán oltalmazója, az emberek véleménye szerint pedig atyja volt Isten Fiának. Ebből következett, hogy az Isten Igéje Józsefnek volt alárendelve, engedelmeskedett neki, és vele szemben azt a tiszteletet és megbecsülést tanúsította, amelyet a gyermekek kötelesek megadni atyjuknak”.
Lehetetlen föltételezni, hogy egy ilyen magasztos feladatnak ne felelnének meg azok a tulajdonságok, amelyek szükségesek annak illő betöltéséhez. El kell ismernünk, hogy József „az ég különös adományaként a természetes szeretet egészét és azt a szeretetteljes gondoskodást érezte Jézus iránt, amelyet csak egy atyai szív képes felmutatni”.
A Jézus feletti atyai hatalommal együtt Isten megadta Józsefnek a megfelelő szeretetet is, azt a szeretetet, amelynek forrása az Atyában van, „akiről nevét kapja minden atyaság a mennyben és a földön” (Ef 3,15).
Az evangéliumok világosan bemutatják József atyai feladatát Jézussal kapcsolatban. Ugyanis az üdvösség, amely Jézus emberségén át vezet, megnyilvánul azokban a magatartási formákban is, amelyek a családi élet mindennapjaihoz tartoznak, miközben a Megtestesülés tervéhez kapcsolódó „megalázkodást” vagy alárendelődést tiszteletben tartja. Az evangélisták nagy hangsúlyt fektetnek annak bemutatására, hogy Jézus életében semmi sem volt a véletlenre bízva, hanem minden az Isten által eleve elrendelt terv szerint történt. A gyakran visszatérő formula: „Így történt, hogy beteljesedjen...” és a leírt eseményeknek az ószövetségi szövegekre való vonatkoztatása arra irányul, hogy kihangsúlyozza annak a tervnek az egységét és folytonosságát, amely Krisztusban éri el teljességét.
Az Ige megtestesülésével valósággá válnak az Ószövetség ígéretei és előképei, összefonódnak a színhelyek, személyek, események és szokások, mégpedig pontos isteni parancsok szerint. Ez utóbbiak közlése az angyalok szolgálata és Isten szavára különösen fogékony teremtményekhez szólnak. Mária az Úr alázatos szolgálója, aki öröktől fogva arra lett felkészítve, hogy Isten anyja legyen. József pedig valóban az, akit Isten arra választott, hogy „elrendezze Jézus születését”. Őt bízta meg a Mindenható, hogy az isteni rendelkezések és emberi törvények figyelembevételével gondoskodjék Isten Fiának e világba való „rendezett” beilleszkedéséről. Jézus egész „magán-”, másképp „rejtett” élete József oltalmára bízatott.
Forrás: REDEMPTORIS CUSTOS - II. János Pál pápa apostoli buzdítása Szent József személyéről, valamint Jézus Krisztus és az egyház életében kifejtett tevékenységéről
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése