Istenbe vetett bizalmunk meghozza munkánk gyümölcsét

Jézus a názáreti zsinagógában Izajás szavaival körvonalazta küldetése célját. Azért jött, hogy örömhírt hozzon a szegényeknek, a foglyoknak, a vakoknak és az elnyomottaknak.

Annak idején szűkebb hazájában csupán ács fiának nézte őt a nép. Nem fogadta be és elvetette tanítását. Merényletet tervezett ellene. Szakadékba akarta taszítani az Isten küldöttjét.

Galileában, a Genezáreti-tó környékén már nemcsak hirdette, de valóra is váltotta célkitűzéseit. Kafarnaumban ördögűzést végzett. Meggyógyította Péter anyósát és a többi különféle bajokban szenvedő betegeket. Tettei alapján sokan felismerték benne az Úr Fölkentjét, a Krisztust.

Simon Péter kafarnaumi halász volt. Az elsők között csatlakozott Jézushoz és fogadta be Őt otthonába. Munka közben, az életnek azon színterén, ahol családjával élt és dolgozott tapasztalta meg, hogy Jézusban Isten közeledett feléje. Látta, hogy Jézus tetteivel szabadulást hozott, útját állta a gonosz befolyásának, gyógyított és enyhítette a nyomort.

Lukács evangélista Jézus kafarnaumi működéséből különösen kiemelte a csodálatos halfogásról szóló evangéliumi történetet (Luk 5, 1-11). Péter és társai ebből megtudták, hogy ha Jézus szavának engedelmeskednek, akkor tetteiket hallatlan siker koronázza. A csodálatos halfogás alkalmával Péter felfedezte Jézusban az Istent, félni kezdett, akárcsak egykor Izajás próféta kiválasztása pillanatában: „Jaj nekem, végem van, mert tisztátalan ajkú ember vagyok… és most… szememmel láttam a seregek Urát” (Iz 6, 5). A prófétához hasonlóan Péter a végtelen fölségű Isten közelében átérezte esendő mivoltát, és hittel Urának, Istenének vallotta Őt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok”. Ez az Isten félelmével kezdődő bölcsesség lesz hivatásának alapja. Hitt, és ezért Jézus művének folytatója, munkatársa és apostola lett. Jézus szolgálatába hívta az esendő, gyarló embert, és megbízatást adott neki hatalmas művének, Isten Országának építésére: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel”.

A találkozás Jézussal Péter társainak életében ugyancsak sorsdöntő fordulatot jelentett. Mindannyian abbahagyták a halászatot, otthagyták hajójukat, hálójukat, apjukat, anyjukat, családjukat, otthonukat. Követték Jézust és emberhalászok lettek. Az apostolok megbízást kaptak Jézustól, hogy Isten Országának örömhírét elvigyék a föld végső határáig.

A megbízatás ma sem veszítette érvényét. Istennek emberi munkaerők kellenek ahhoz, hogy megismertesse evangéliumát minden néppel. Istennek kellenek az igehirdetők, kellenek az olyan fiatalok, akik követik hívó szavát, akik vállalják az Istennek szentelt életformát és hajlandók érette lemondani családról, vagyonról, korlátlan szabadságukról, röviden: akik elhagynak mindent, csakhogy követhessék Őt, és szolgálatába állhassanak.

Azonban a hithirdetés és apostolkodás nemcsak a papok feladata: minden krisztushívő kötelessége. Jézus valóban kiválasztotta apostolait és utódaikat, a püspököket és ezek munkatársait, a papokat, hogy folytassák megkezdett művét, de a Szentírás tanúsítja, hogy az őskeresztény közösségekben mellettük a világiak is derekasan kivették részüket Isten Országának építésében.

A világiak apostolkodásának egyik szentírási indítéka, hogy a keresztség révén mindannyiunknak a „világ világosságává és a föld sójává” kell válnunk. A keresztség által Isten világosságának hordozói lettünk és nekünk ezt a világosságot nem szabad véka alá rejtenünk – mondja Jézus.

Vajon hány egyházi közösségben veszik ma komolyan ezt a keresztény elhivatottságot és igyekeznek megismertetni a világgal az Isten Országáról szóló örömhírt? Az olcsó „semmi közöm hozzá” kijelentéssel még nem rázható le magunkról keresztségből fakadó krisztusi küldetésünk. „A keresztény hivatás ugyanis, természete szerint, apostoli hivatás is. Ahogyan az élő testben, a szervezetben nincs egyetlen tag sem, amely tétlen lenne, hanem a test életével együtt annak tevékenységében is részesedik, ugyanígy Krisztus testében is, amely az egyház, a \’tagok betöltik az erejükhöz szabott feladatkört, és így növekszik\’ az egész test (Ef 4, 16). Sőt olyan nagy ebben a testben az összetartozás és a tagok egymásrautaltsága, hogy az a tag, amelyik nem működik közre a maga erejéhez mérten a test növekedésében, bizony nem használ sem az egyháznak, sem önmagának” – hangoztatja a II. Vatikáni Zsinat.

Még csak azzal sem mentegethetjük tétlenségünket, hogy bűnös emberek vagyunk. Péter is az volt. Jézustól mégis hallania kellett: Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.

Igen, az Apostolok kiválasztása és meghívása nekünk is reményt ad, mert gyakran mi is úgy érezzük, hogy erőnket felülmúló dolgokat vár el tőlünk Jézusba vetett hitünk. Tulajdonképpen mindnyájan, akik meg vagyunk keresztelve, valamiképpen Jézus apostolai vagyunk. Senki sem mondhatja, hogy erre nem alkalmas. A magunk erejéből tényleg alkalmatlanok vagyunk keresztény mivoltunk nagy méltóságának betöltésére, de Jézus erejében nagy dolgokat vihetünk végbe. Isten arra hívott meg bennünket, hogy mássá, jobbá tegyük ezt a világot. Minden keresztény, már puszta jelenlétével, Isten jelenlétéről tanúskodik, kell hogy tanúskodjon környezetében.

Istennek gyakran úgy tetszik, hogy alkalmatlannak látszó embereket küld művei megvalósítására, és velük ír történelmet.

Isten, egyházában mindenkinek megszabta küldetését: idősnek és fiatalnak, egészségesnek és ágyban fekvő betegnek, még a legelesettebb embernek is kiosztotta a feladatot: az egyiknek könnyebbet, a másiknak nehezebbet, de mindig egyformán fontosat.

„Isten arra teremtett, hogy különleges módon szolgáljak neki” – írja John Henry Newman. ”Bizonyos feladatot csak rám bízott és ezt senki másra. Ez az én feladatom és küldetésem, még akkor is, ha eddig erre még nem jöttem rá. Majd rájövök odaát: Istennek szüksége van rám, hogy terveit megvalósíthassa. Saját helyemen éppen olyan fontos vagyok, mint az arkangyal megfelelő helyén. Természetesen, ha kudarcot vallok, mást küldhet helyettem. Nagy művében mégis részem van. Láncszem vagyok, kapocs az emberek között. Nem hiába teremtett. Jót kell tennem, és végre kell hajtanom művét. Amikor beállított az életbe és helyemen parancsait teljesítem, hivatásomnak élek, akkor anélkül, hogy akarnám, a béke angyala és az igazság hírnöke vagyok” – fejezi be vallomását Newman bíboros.

Az életben nemegyszer adódnak számunkra nehéz próbatételek. Ilyenkor gyengeségünk tudatában elbizonytalanodunk, és félelem vesz erőt rajtunk. Fáradozásaink kudarcát látva néha elfog a kétség, hogy érdemes, a bizonytalanság, hogy vajon jól teszem? Elfelejtjük, hogy Isten hatalmas és jóságos Atyánk, aki tud és akar is segíteni rajtunk. Csak azt várja, hogy gyermeki bizalommal forduljunk hozzá, és akkor Jézus hozzánk is úgy szól, mint egykor Péterhez: „Vessétek ki a hálótokat halfogásra”. Annak idején Jézus szavára Péter minden szakmai tudása és meggyőződése ellenére kivetette a hálót és annyi halat fogott, hogy szakadozott a háló.

Ezzel a bizalommal megtapasztaljuk a fáradhatatlan apostoli buzgólkodás sikerét. Előbb azonban bátran hallgatnunk kell Jézus szavára. Teljesítenünk kell parancsait. Elég bátraknak kell lennünk ahhoz, hogy az emberi kilátástalanság és számítás ellenére elvégezzük a ránk bízott evangéliumi feladatot és hallgassunk rá. Istenbe vetett bizalmunk meghozza munkánk gyümölcsét.

Antal András

Forrás: Imalánc