Amikor az Úr azt mondja: „Én vagyok a jó pásztor”, akkor ez az állítás tulajdonképpen fordított lefolyású, mint a mindennapi szóhasználatban megszoktuk. Nem egy bizonytalan, üres „én vagyok”- ra következik egy határozat, hogy belőle aztán, mint tiszta állítmányból megtudjuk végre, hogy mi az, ami „én vagyok”. Jézus inkább a mindent átfogó, magában megálló „én vagyok”-ot mondja ki, és ebben adja meg a tulajdonképpeni értelmét a „pásztor”-nak, úgy, hogy az ember akkor tudja csak meg, hogy mit akar jelenteni az igazi pásztor, ha az „én vagyok”-ot megértette.
Itt az alany határozza meg az állítmányt, és nem fordítva. Ez abból is látszik, hogy Jézus egész sor ilyen „én vagyok” kijelentést használ. Azt mondja: Én vagyok a Messiás (4,26), az élet kenyere (6,35), az igazi szőlőtő (15,1), a világ világossága (8,12), a kapu (10,7), a feltámadás és az élet (14,6), az Alfa és az Omega (Jel 22,13) stb. Így lesz az „én vagyok” minden valóságot egybefoglaló és az ember jelenébe befolyó hatalmánál fogva a hit tárgya, amely megítéli a hitetlenség bűnét. A 8,24-ben ugyanis beszél Jézus az „én vagyok” nem-hívésének a lehetőségéről is. Azért mondja a 13,19-ben: „Előre megmondom, mielőtt megtörténnék, hogy amikor megtörténik, higgyétek, hogy 'én vagyok' az.”
Istent nem lehet a maga mélységes valójában kívülről leírni, egy rajta kívül álló pontból megragadni. Nem lehet őt a mi hatalmunk alatt álló, általunk felállított koordinátarendszerbe belekényszeríteni és abban fogva tartani. Mert ő a „meghatározó” és nem a „meghatározott” – ő az abszolút alany, nem pedig állítmányok befogadója. Azért nyilatkoztatta ki magát az égő csipkebokorból e szavakkal: „Én vagyok, aki vagyok.” Az Atyához hasonlóan az Úr Jézus is egyszerűen az „én vagyok”, mert Isten, aki az ő valóságának megfoghatatlan eredetiségében itt van, és mint ilyen tudtunkra adja: „Én vagyok”. Én vagyok minden: a kezdet és a vég, az út és a világosság, az igazság és az élet; akit megöltek, de győzelmesen feltámadt; a gyökér és a virág. Ő az Isten fogható jelenléte számunkra, és azért benne ősidők óta minden össze van gyűjtve. Azért minden az övé, azért gyűjt mindent együvé, amit ő mint őskezdet alkotott, önmagában, mint a végső egységben, amint hogy ő a kezdet egysége is. Mivel ő az „én vagyok”, azért ő az igazi pásztor, ő az, aki érthetővé teszi, mit jelent: igazi pásztor.
Krisztus tehát nem egy eleve megszokott kép által, – amit már úgyis ismerünk –, teszi magát érthetővé, hanem az „én vagyok” titka által világítja meg, mi is igazán: a pásztor. Mivel ő van, azért van valaki, akié minden, ami szétszóródott, ami széjjel futott. Van valaki, aki mindenről tud, ami üresen szétszóródott, értelmetlenül és fénytelenül veszendőbe megy. Van valaki, aki még ismeri a szétszórt, de összegyűjtött valóság utolsó sejtéseit, van valaki, aki áldozatképpen bele veti magát ebbe a szétesésbe, vállalva a halált, és így a szétszóródottak összegyűjtését munkálja. Van valaki, aki mindent egybe tud gyűjteni. Mivel ő az „én vagyok”, azért pásztor.
A lét pásztora mindent, amit napjaink nagy gondolkodója tud az emberről, egész sorsát és jövőjét, és amit mi saját magunkról tudunk, ebben az egy szóban gyűjtötte össze. Jézus tehát itt az ősi igazságot mondja el nekünk, és ha mi hittel elfogadjuk, ez az igazság úgy jelenik meg mint ősi tapasztalatunk: mi vagyunk azok, akiket az emberek pásztora megtartva és összegyűjtve éltet. Ez a mi pásztorunk tehát nem elvont fogalom, afféle semmitmondó kifejezés, hanem a „közöttünk lévő”, a „közöttünk működő”; akit keresztre feszítettek, de feltámadt; akiben megkereszteltek minket; aki szól hozzánk; aki a szentmisében megjelenik; aki a szentáldozásban testét és vérét adja nekünk. Ahol ő a kegyelmével működik, ott már kezdetét vette az egység mindenféle szakadással szemben. Ahol ő van, ott az élő Isten van: tehát közel van hozzánk az Isten. „Gyertek – mondja a 96. zsoltár –, boruljunk le és imádjuk, hajtsunk térdet az Úr előtt, aki teremtett minket, mert ő a mi Istenünk, mi pedig legelőjének népe, s kezére bízott nyáj vagyunk.” Aquinói Szent Tamás pedig így énekel:
Kegyes pásztor, igaz étek,
édes Jézus, kérünk téged,
te legeltesd, védd a népet,
te mutasd meg kegyességed,
fönn az élők közepett.
Itt álljunk meg, s gondolkodjunk el az igazságon: hogy mi vagyunk a szétszóródottak, akiknek léte is megosztott és távol áll a másikétól. Mi vagyunk a tévelygők, akik nincsenek egységben, akiket sövény választ el egymástól. Mi vagyunk azok, akiket a farkasok űznek, hajtanak, akik nem tudják, hogy kihez tartoznak. Ha kitartanának mellette, és szava – az „Én vagyok” – ránk találna, éppen ott és abban találna ránk szava, amiben valóban elveszettek vagyunk, – akkor tudnánk, hogy ő az igazi jó pásztorunk.
Jn 10,11-16
Karl Rahner SJ
Forrás: Szegedi Piaristák
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése