Az engesztelésről pálos lelkiségben

Engesztelni – vele lenni

Isten úgy teremtette meg az embert, hogy a boldogságunk ő maga legyen. Az embernek csak Isten elég. A bűn elszakította az embert Istentől, megszakadt a kapcsolat vele. Önmaga erejéből az ember nem tudja helyreállítani ezt a kapcsolatot, így nem is válhat boldoggá. Isten jött segítségünkre, hogy Isten és ember kapcsolata helyreálljon, azaz megtörténjen a kiengesztelődés.

Az Ige megtestesülése által valósult ez meg. Két dolgot kell látnunk: egyrészt Jézusban tökéletes egységre jutott az isteni és emberi természet; másrészt Jézus – mint ember – mindvégig megmaradt az Atyával való szeretetkapcsolatban.

A kiengesztelődés tehát nem azt jelenti, hogy Jézus lecsillapította az Atya haragját, hanem, hogy létrehozta az egységet az isteni és emberi természet között, és hogy egész életében megmaradt a szeretetteljes kapcsolatban az Atyaistennel.

Ebbe a szeretetegységbe kapcsolódunk be mi is. A keresztség és a hit (bizalom, engedelmesség) által, valamint az Oltáriszentség vétele által egyesülünk Jézussal, és így egyesülünk Istennel. Abba a szeretetteljes kapcsolatba kerülünk az Atyával, melyben Jézus van vele. Egyben belsőnk is átalakul: Jézus határtalanul szerette az Atyát, szerette embertársait, valamint békében élt önmagával. Ez a kiengesztelődött ember állapota. E felé tartunk, ez van megvalósulóban bennünk, és majd a mennyben fog egészen beteljesedni.

Engesztelni annyit jelent, mint részt venni Jézussal a kiengesztelődés nagy művében. Bár Jézus megtette, de nekünk is hozzá kell tennünk a magunk kis részét. „Testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik…” azaz bekapcsolódom a megváltás nagy művébe, Jézussal együtt én is részt veszek benne. A kiengesztelődés tehát az Istennel való egységet, egyesülést jelenti. Az engesztelés pedig az a folyamat és azok a cselekedetek, melyekkel ezt az egységet létrehozza Jézus, illetve akik Jézushoz tartoznak.

Az engesztel, aki Istennel van. Légy legalább a kegyelem állapotában. De ne maradj meg a minimum szinten, ne egyezz ki a bocsánatos bűnökkel. Törekedj az Istennel való egyesülésre, amennyire csak lehet ebben az életben. Amikor valamilyen imádságot imádkozol, gyakorlatilag nem teszel mást, mint Vele vagy, rá figyelsz, vele időzöl. Amikor Szentírást olvasol, őrá figyelsz; ez is vele-lét. Amikor „csak” saját szavaiddal mondasz neki valamit, akkor is vele vagy. Amikor csak úgy ott vagy az Oltáriszentség előtt, és nem mondasz semmit, „csak” szeretettel nézed Jézust: vele vagy és engesztelsz. Növekszik benned az egység Istennel. És titokzatos módon a világot is közelebb viszed Istenhez.

De az engesztelés nem fejeződik be az imádsággal. Az egész napod engesztelés, ha igyekszel lélekben vele tölteni, jelenlétében maradni. Szólítsd meg gyakran napközben is, hisz folyamatosan veled van. Így megerősíted és rá irányítod figyelmedet. Kerüld, ami a vele való egységedet gyengíti vagy megbontja. Pl. bűnök (kis bűnök is), harag, bosszúság. Ne bosszankodj a dolgok miatt, hisz ha megtörtént, nyilván Isten megengedte – tehát engedd meg te is. Ha másért nem, legalább azért, hogy megőrizd az egységedet Istennel. Különösen értékesek a nehézségek, mert ilyenkor próbára van téve az Istenhez való ragaszkodásunk. Örülhetsz is a megpróbáltatásnak, hogy most nehezebb „terepen” bizonyíthatod a ragaszkodásodat, hűségedet hozzá.

A szenvedés még nehezebb „terep”, avagy próba. Ha nem engeded, hogy a bizalmatlanság és a lázadás megrontsa vele a kapcsolatodat, nagyon értékes engesztelést végzel. A szenvedés árán is megőrzött kapcsolat nagyon értékes kapcsolat. Ajánld fel neki.

Reggelenként már előre felajánlhatod magadat, egész napodat az Úrnak, aztán békességgel fogadj mindent, ami aznap ér. Békességben maradni = az Úrral való egységben maradni.

Az Istennel való egységünk állandóan próbára van téve a kísértések viharai által. Tehát a kísértés is engesztelő értékű, ha kiállod, és hűséges maradsz az Úrhoz. Biztos észrevetted már, hogy ilyenkor béke és derű tölt el; mert mélyebb lett az egységed Istennel.

Gyarlók vagyunk, és újra meg újra segítségre van szükségünk, hogy megtisztuljunk a bűnöktől. A szentgyónásban az Úr újjáteremt és elvesz minden bűnt, ami közé és közéd ékelődött. Így újra teljesen készen állsz az egységre, a kapcsolatra. Gyakran élj vele.

A szentáldozásban teljes lesz az Istennel való kapcsolat, megtörténik a kiengesztelődés, egyesülsz Jézussal. Ezért van, hogy (gyónás) és áldozás után könnyebben tudunk imádkozni, megtelik a szívünk szeretettel. Könnyebben el tudjuk fogadni embertársainkat, de magunkat vagy a szenvedéseket is. E két szentség az engesztelő életnek két legfőbb erőforrása.

P. Csóka Péter János OSPPE tartományfőnök

Forrás: Magyar Pálos Rend/Fehér barát, 2017/1. szám