Fatima üzenete

Bevezetés

Belépvén a harmadik évezredbe, II. János Pál pápa elhatározta, hogy nyilvánosságra hozza a "fatimai titok" harmadik részének szövegét. A 20. századnak, az emberi történelem egyik leggyötrelmesebb századának drámai és véres eseményei után, melyek "a földön járó édes Krisztus" elleni merényletben érték el csúcspontjukat, lehull a lepel egy valóságról, mely történelmet formál és mélységében értelmezi azt, olyan lelki dimenzióban, amelyet a mai - gyakran racionalizmussal fertőzött - közgondolkodás nem akar elfogadni.

A természetfölötti jelenések és jelek a történelem írásjelei. Az emberi dolgok elevenére tapintva kísérik a világ folyamatát, s a hívőket és nem hívőket egyaránt ámulatra késztetik. E megnyilvánulásoknak, melyek nem mondhatnak ellent a hit tartalmának, a krisztusi örömhír központi tárgya felé kell irányulniuk: az Atya szeretetére, mely megtérést ébreszt az emberekben és megajándékozza őket a gyermeki ráhagyatkozás kegyelmével. Ilyen a fatimai üzenet is, mely megtérésre és bűnbánatra inditó fölszólításával az evangélium szíve felé irányít és indít.

A modern kor jelenései között kétségtelenül Fatima a leginkább prófétai. A "titok" első és második része - melyeket e dokumentum megfelelő helyén a teljesség kedvéért közlünk - elsősorban a pokol rettenetes látomásáról, Mária Szeplőtelen Szívének tiszteletéről, a második világháborúról és azokról az előre látható, mérhetetlen károkról szólnak, melyeket Oroszország okoz az emberiségnek azzal, hogy elpártol a keresztény hittől és a totalitárius, kommunista rendszert építi ki.

1917-ben mindezt senki nem képzelhette el: a három fatimai pásztorgyermek látja, hallja, megjegyzi, és Lúcia, a ma is élő tanú, írásba foglalja, amikor a leiriai püspöktől parancsot, a Szűzanyától pedig engedélyt kap erre. Ami a már közzétett, s ezért ismert "titok" két első részét illeti, azt a szöveget választottuk közlésre, melyet Lúcia nővér 1941. augusztus 31-én, a harmadik emlékezésben írt le; az 1941. december 8-án kelt, negyedik emlékezésben néhány megjegyzés fűzött hozzá.

A "titok" harmadik része 1944. január 3-án a "leiriai Püspök Őexcellenciája és a szentséges Szűz parancsára" lett írásban rögzítve. Ennek egyetlen kézirata van, melyet itt másolatban közlünk. A lepecsételt borítékot először a leiriai Püspök őrizte. A "titok" biztonságosabb őrzése végett a borítékot 1957. április 4-én átadták a Szent Offícium Titkos Levéltárának. Erre Lúcia nővér indította a leiriai Püspököt.

A levéltári följegyzések szerint Őeminenciája Alfredo Ottaviano bíboros beleegyezésével 1959. augusztus 17-én Pierre Paul Philippe OP atya elvitte XXIII. János pápához a "fatimai titok" harmadik részét tartalmazó borítékot. Őszentsége "kis habozás után" ezt mondta: "Várunk. Imádkozni fogok. Majd megmondom, mit dönöttem."

XXIII. János pápa úgy határozott, hogy a lepecsételt borítékot visszaküldi a Szent Offíciumnak, s nem fedi föl a "titok" harmadik részét. VI. Pál pápa 1965. március 27-én Őexcellenciája Msgr. Angelo Dell'Acqua helyettes államtitkárral együtt elolvasta és visszaküldte a borítékot a Szent Offícium levéltárába, azzal az utasítással, hogy a szöveget nem szabad nyilvánosságra hozni.

II. János Pál pápa a "titok" harmadik részét tartalmazó borítékot az 1981. május 13-i merénylet után magához kérette. Őemeninciája Franjo Seper bíboros, a Kongregáció prefektusa két borítékot adott át a helyettes államtitkárnak, Őexcellenciája Msgr. Eduardo Martinez Somalónak: egy fehér borítékot Lúcia nővér eredeti, portugál nyelvű szövegével; s egy narancsszínű borítékot, a "titok" olasz nyelvű fordításával. Augusztus 11-én Msgr. Eduardo Martinez Somalo a két borítékot visszajuttatta a Szent Offícium Levéltárának.

Mint tudjuk, II. János Pál pápában azonnal megfogant a gondolat, hogy a világot Mária Szeplőtelen Szívének szenteli, s ő maga írt egy imádságot az általa "Atto di affidamento"-nak nevezett alkalomra, melynek helyéül a Santa Maria Maggiore-bazilikát, időpontjául 1981. június 7-ét, Pünkösd ünnepét jelölte meg a konstaninápolyi zsinat 1600. és az efezusi zsinat 1550. évfordulója alkalmából. Mivel a pápa (a merénylet miatt) nem lehetett jelen, beszédét hangfelvételről mondta el. Itt közöljük a fölajánlásról szóló beszéd pontos szöveget:

"Ó emberek és népek Anyja, aki ismered minden szenvedésüket és reményüket, anyai szívvel érzed a világban folyó összes harcot a jó és a rossz, a világosság és a sötétség között, halld meg a Szentlélekben közvetlenül Szívedhez intézett kiáltásunkat. »Öleld át az Anya és az Úr Szolgálóleánya szeretetével azokat, akik leginkább várják ezt a szeretetteljes lehajlást«, és azokat is, akiknek odaadására te különösen is vársz. Vedd anyai oltalmadba az egész emberiséget, melyet, ó Anyánk, bizalommal fölajánlunk neked. Jöjjön el mindenki számára a béke és a szabadság ideje, az igazság, az igazságosság és a remény ideje."

A Szentatya azonban, hogy még inkább megfeleljen a Szent Szűz kérésének, a Megváltás Szent Éve folyamán kifejezettebbé akarta tenni az 1981. június 7-i, Fatimában 1982. május 13-án megismételt fölajánlást. 1984. március 25-én, megemlékezve Máriának az angyali üdvözlet percében kimondott igen-jéről - lélekben a világ összes, előzőleg "összehívott" püspökével együtt - a pápa Mária Szeplőtelen Szívének ajánlotta mind az embereket, mind a népeket az 1981-ben tett fölajánlás szavaival:

"Ezért, ó emberek és népek Anyja, te, aki ismered minden szenvedésüket és reményüket, te, aki anyai szíveddel érzed a mai világban folyó összes harcot a jó és a rossz, a világosság és a sötétség között, halld meg kiáltásunkat, melyet a Szentlélektől indítva közvetlenül a te Szívedhez intézünk: öleld át az Anya és az Úr Szolgálóleánya szeretetével emberi világunkat, melyet - az emberek és népek földi és örök sorsa miatti nyugtalansággal - fölajánlunk és neked szentelünk. Különösen neked ajánljuk és szenteljük azokat az embereket és nemzeteket, melyeknek különlegesen szükségük van erre a fölajánlásra és neked szentelésre. »Oltalmad alá futunk, Istennek Szent Anyja! Könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején!«"

Ezután a pápa még határozottabban és konkrétabb utalásokkal folytatta, mintha el akarná magyarázni, hogy a fatimai üzenet mennyire fájdalmasan megvalósult.

"Íme, Krisztusnak Anyja, Szeplőtelen Szíved színe előtt az egész Egyházzal együtt egyesülni akarunk azzal a felajánlással, melyet irántunk való szeretetből a te Fiad tett, amikor önmagát ajánlotta föl az Atyának: »Értük szentelem magam - mondta - , hogy ők is megszenteltek legyenek az igazságban.« (Jn 17 - 19) Egyesülni akarunk Megváltónkkal a világért és az emberekért tett fölajánlásban, melynek az Ő isteni szívében van hatalma megbocsátani a bűnöket és megvalósítani a megváltást.

E fölajánlás hatalma minden időkben érvényes, és átölel minden embert, népet és nemzetet, legyőz minden rosszat, amit a sötétség szelleme tud föllobbantani az emberi szívben és a történelemben, s ténylegesen föl is lobbantott a mi korunkban.

Ó, mennyire mélyen átérezzük annak szükségességét, hogy az emberiségért és a világért szenteljük magunkat: mai világunkért egységben Krisztussal! Krisztus megváltó művében ugyanis a világnak az Egyház által kell részesednie. Ezt fejezi ki a megváltás idei szent éve: az egész Egyház rendkívüli jubileuma.

Minden teremtmény fölött légy áldott ebben a szent évben, te, az Úr szolgálóleánya, aki a legtökéletesebben engedelmeskedtél az isteni szónak! Üdvözlégy te, aki teljesen eggyé lettél Fiad megváltó fölajánlásával! Egyház Anyja! Világosítsd meg Isten népét a hit, a remény és a szeretet útjain! Különösen azokat a népeket világosítsd meg, akiknek fölajánlását és neked szentelését várod tőlünk. Segíts nekünk annak a fölajánlásnak igazságában élnünk, melyet Krisztus a mai világ egész emberi családjáért végez. Miként fölajánljuk neked, ó Anyánk, a világot, minden embert és minden népet, úgy e világfölajánlást is a te anyai szívedre bízzuk. Ó Szeplőtelen Szív! Segíts legyőzni a fenyegető rosszat, mely oly könnyen gyökeret ver a mai ember szívében, s melynek fölmérhetetlen hatásai már ránehezednek jelen életünkre, s úgy tűnik, elzárják a jövő útjait!

Az éhségtől és a háborútól - ments meg minket!
Az atomháborútól - ments meg minket!
A kiszámíthatatlan önpusztítástól és mindenfajta háborútól - ments meg minket!
A kezdődő emberi élet ellen elkövetett bűnöktől - ments meg minket!
A gyűlölettől és Isten fiai méltóságának megvetésétől - ments meg minket!
A társadalmi, nemzeti és nemzetközi életben elkövetett igazságtalanságoktól - ments meg minket!
Isten parancsolatainak könnyelmű megszegésétől - ments meg minket!
A próbálkozástól, hogy az emberi szívekben elhomályosítsák Isten igazságát - ments meg minket!
A jót a rossztól megkülönböztetni képes lelkiismeret elvesztésétől - ments meg minket!
A Szentlélek elleni bűnöktől - ments meg minket! Ments meg minket!

Hallgasd meg, ó Krisztus Anyja, minden ember szenvedésének e segélykiáltását! Egész társadalmak szenvedésének segélykiáltását! Segíts nekünk a Szentlélek erejével legyőzni minden bűnt: az ember bűneit és a "világ bűnét", a bűnt minden formájában.

Nyilatkozzék meg még egyszer a világ történelmében a megváltás végtelen megmentő hatalma: az irgalmas Szeretet hatalma! Parancsoljon megállást a rossznak! Alakítsa át a lelkiismereteket! A te Szeplőtelen Szívedben mutatkozzék meg »a remény fénye« mindenkinek."

Lúcia nővér személyesen megerősítette, hogy ez az egyetemes és ünnepélyes fölajánlás megfelelt a Szűzanya kívánságának ("Sim, està feita, tal como Nossa Senhora a pediu, desde o dia 25 de Março de 1984." ,Igen, 1984. március 25-én megtörtént az, amit Miasszonyunk kért'. 1989. november 8-án kelt levél). Ezek után minden további vita és minden várakozás alaptalan.

Az alább közölt dokumentációban Lúcia nővér kéziratához négy további szöveg kapcsolódik:

1. a Szentatya 2000. április 19-én kelt levele Lúcia nővérhez;
2. a Lúcia nővérrel 2000. április 27-én folytatott beszélgetés leírása;
3. a közlemény, melyet Fatimában 2000. május 13-án a Szentatya megbízásából Őeminenciája Angelo Sodano bíboros államtitkár úr olvasott föl;
4.Őeminenciája Joseph Ratzinger bíboros úrnak, a Hittani Kongregáció prefektusának teológiai kommentárja.

A "titok" harmadik részének magyarázatára már a Szentatyához intézett 1982. május 12-én kelt levelében utalt Lúcia nővér. Ezt mondta:

"A titok harmadik része Miasszonyunk szavaira vonatkozik: »Ha nem, (Oroszország) tévedéseit a világra fogja szórni háborúk gerjesztésével és az Egyház üldözésével. A jók vértanúk lesznek, a Szentatyának sokat kell szenvednie, nemzetek fognak elpusztulni«" (1917. július 13.) A titok harmadik része szimbolikus kinyilatkoztatás, mely az üzenet e részére vonatkozik, s attól függ, hogy elfogadjuk-e, amit maga az üzenet kér tőlünk: "Ha elfogadjátok kéréseimet, Oroszország megtér és béke lesz; ha nem, tévedéseit világra fogja szórni..."

"Attól a perctől kezdve, hogy nem fogadtuk meg az üzenet e fölszólítását, tanúsítjuk, hogy beteljesedett, Oroszország elárasztotta a világot tévedéseivel. S ha nem is láthatjuk e prófécia teljes beteljesedését, annyit látunk, hogy lépésről lépésre teljesedik. Ha nem térünk le a bűn, a gyűlölet, a bosszú, az emberi személy jogait tipró igazságtalanság, az erkölcstelenség és az erőszak útjáról. És nem mondhatjuk, hogy Isten büntet minket így; ellenkezőleg, maguk az emberek készítik a büntetést. Isten jóságosan figyelmeztet és hív a jó útjára, tiszteletben tartva a nekünk adott szabadságot; ezért az emberek nem bújhatnak ki a felelősség alól." A Szentatyának, II. János Pál pápának a döntése Fatima "titka" harmadik részének közzétételére, lezár egy történelmi korszakot, melyet hatalmaskodó és gonosz emberi akaratok tragédiái határoznak meg, de áthatotta Isten irgalmas szeretete, s Jézus és az Egyház Anyjának aggodó virrasztása is. Isten, a történelem Urának munkálkodása és az ember felelős együttműködése drámai és termékeny szabadságban két oszlop, melyekre az emberiség történelme épül.

A Fatimában megjelent Szűzanya ezekhez az elfelejtett értékekhez hív vissza minket. Az embernek Istenben rejlő jövőjére, melynek aktív részesei vagyunk, s felelősek érte.

Tarcisio Bertone SDB kiérdemesült vercelli érsek a Hittani Kongregáció titkára

Fatima "titka"

A fatimai "titok" első és második része, ahogyan azt Lúcia nővér 1941. augusztus 31-én a leiriai Püspöknek "Harmadik emlékezés" címmel leírta.

Beszélnem kell tehát egy keveset a titokról, és válaszolnom kell az első kérdőpontra.

Mi a "titok"? Úgy gondolom, elmondhatom, mert az Égből engedélyt kaptam rá. Isten földi képviselői is fölhatalmaztak, többször, különböző levelekkel, közülük egyet, úgy hiszem, Excellenciád őriz, azt, amelyiket P. Giuseppe Bernardo Gonçalves írta, és arra utasított, hogy írjak a Szentatyának. A levél egyik pontja a "titok" föltárására vonatkozik. Valamit elmondtam, de hogy hosszúra ne nyúljon az írás, melynek rövidnek kellett lennie, a legszükségesebbekre szorítkoztam, Istenre bízva az alkalmas és kedvező időpontot.

Már a második írásomban szóltam a kétségről, ami június 13-tól július 13-ig gyötört, s ennél a jelenésnél teljesen megszűnt.

Igen. A "titok" három különböző részből áll, melyekből kettőt most föltárok. Az első a pokol látomása volt.

A Szűzanya egy hatalmas tűztengert mutatott, melyről úgy tűnt, a föld alatt van. A tűzben elmerült ördögöket és lelkeket úgy láttuk, mintha átlátszó fekete vagy barna izzó szénparázs lettek volna emberi alakban, s hányódtak a lángok között, melyek mint hullámok vitték őket. Magukból az ördögökből és lelkekből is lángok, füstfelhő és szikrák csaptak ki. Minden irányba hullottak, mint a szikrák hatalmas tűzvészben: súlytalanul és egyensúlyt vesztve. Közben reszketve jajgattak iszonyatukban és félelmükben, s kétségbeesetten kiáltoztak fájdalmukban. Az ördögök szörnyű és fölismerhetetlen állatok iszonyatos és visszataszító formájában mutatkoztak, átlátszóak voltak és feketék.

Ez a látomás csak egy pillanatig tartott. És hála a mi jóságos Mennyei Anyánknak, aki korábban (az első jelenéskor) megígérte nekünk, hogy az Égbe visz, különben azt hiszem, meghaltunk volna az iszonyattól és a félelemtől. Akkor tekintetünket a Szűzanyára emeltük, aki jósággal és szomorúsággal telve ezeket mondta:

"Láttátok a poklot, ahova a szegény bűnösök lelkei zuhantak. Megmentsükre akarja megalapítani Isten a világban az én Szeplőtelen Szívem tiszteletét. Ha megteszik, amit mondok nektek, sok lélek megmenekül és békéjük lesz. A háború a vége felé jár; de ha nem hagyják abba Isten bántását, XI. Pius pápasága alatt egy másik, még rosszabb háború fog kezdődni. Amikor egy éjszaka majd látjátok, hogy ismeretlen fény támad, tudjátok meg, hogy ez a nagy jel, amit Isten ad nektek arra, hogy megbüntetni készül a világot bűneiért a háború, az éhínség, s az Egyház és a Szentatya ellen irányuló üldözések által. Ennek megakadályozására kérem, ajánlják föl Oroszországot az én Szeplőtelen Szívemnek, s vezessék be az engesztelő szentáldozást elsőszombatonként. Ha teljesítik kéréseimet, Oroszország meg fog térni és békéjük lesz; ha nem, tévedéseit a világra fogja szórni háborúk gerjesztésével és az Egyház üldözésével. A jók vértanúk lesznek, a Szentatyának sokat kell szenvednie, nemzetek fognak elpusztulni. Végül az én Szeplőtelen Szívem győzni fog. A Szentatya föl fogja ajánlani nekem Oroszországot, mely meg fog térni, és a világ egy békés korszakot kap ajándékul."

A "titok" harmadik része

"J. M. J.
Az 1917. július 13-án, a fatimai Béke-völgyben kinyilatkoztatott titok harmadik része:

Az én Istenem iránti engedelmességből - aki Őexcellenciája, a Főtisztelendő leiriai Püspök úr, valamint Ön és az én szentséges Anyám által adott erre parancsot nekem - írok Önnek.

A két, már korábban elmondott rész után Miasszonyunk bal oldalán, egy kicsit magasabban láttunk egy angyalt, bal kezében lángpallossal; szikrázva lángokat bocsátott ki magából, mintha föl akarná gyújtani a világot; de a lángok kialudtak, amikor találkoztak a Miasszonyunk felénk nyújtott jobbjából áradó sugárzással. Az Angyal jobb kezével a Földre mutatva hangos szóval mondta: "Bűnbánat, bűnbánat, bűnbánat!" Egy igen nagy fényességben, ami Isten, láttunk "valami olyasmit, mintha tükör előtt vonultak volna emberek", láttunk egy fehérbe öltözött püspököt "akiről úgy gondoltuk, ő a Szentatya". Sok más püspök, pap, szerzetes és szerzetesnő ment föl egy meredek hegyre, melynek csúcsán nagy kereszt állt fatörzsekből, mintha hántolatlan paratölgy lett volna; a Szentatya, mielőtt odaért, egy félig lerombolt, félig düledező városon ment keresztül botladozó léptekkel, fájdalommal és aggodalommal telve imádkozott az út mentén heverő holtak lelkéért; fölérve a hegy tetejére, térdre borult a nagy kereszt lábánál, és egy csoport katona lőfegyverekkel és nyíllal tüzelve rá, megölte őt.

Ugyanígy haltak meg egymás után csoportokban a püspökök, papok, szerzetesek és szerzetesnők, különféle világi emberek, különböző társadalmi osztályokból és állásokból való férfiak és nők. A kereszt két szára alatt két angyal állt, mindegyiknél kristály öntözőkanna, melybe összegyűjtötték a vértanúk vérét, s öntözték vele az Istenhez közeledő lelkeket.

Kelt Tuyban, 1944. március 1."

A "titok" értelmezése

II. János Pál pápa levele Lúcia nővérhez

Tisztelendő Mária Lúcia nővérnek a coimbrai konventben. A húsvéti ünnepnapok örömében köszöntöm Önt a föltámadott Jézus tanítványainak szóló kívánságával: "Béke veled!"

Örülök annak, hogy Ferenc és Jácinta boldoggá avatásának várva várt napján, mely ha Isten akarja, a következő május 13-a lesz, találkozhatom Önnel. Mivel azonban akkor nem lesz idő hosszabb beszélgetésre, hanem csak egy rövid üdvözlésre, megbíztam Őexcellenciája Msgr. Tarcisio Bertonét, a Hittani Kongregáció titkárát, hogy keresse fel Önt, és beszéljen Önnel. E Kongregáció a legszorosabban együttműködik a pápával a katolikus hit védelméért, s miként Ön is tudja, 1957 óta őrzi az Ön kézírásos levelét, mely az 1917. július 13-án a fatimai Béke-völgyben kinyilatkoztatott titok harmadik részét tartalmazza. Msgr. Tarcisio Bertone, akit elkísér a leiriai püspök, Őexcellenciája Msgr. Serafim de Sousa Ferreira e Silva, az én nevemben megy, hogy föltegyen néhány kérdést a "titok" harmadik részének értelmezésével kapcsolatban.

Tisztelendő Mária Lúcia Nővér! Őszintén és egészen nyíltan beszéljen Msgr. Bertonéval, aki az Ön válaszait közvetlenül nekem fogja elmondani. Buzgón imádkozom a Föltámadott Anyjához Önért, a coimbrai közösségért és az egész Egyházért. Mária, a zarándok emberiség Anyja kapcsoljon minket szorosan mindig az Ő szeretett Fiához és a mi Testvérünkhöz, az Élet és a Dicsőség Urához.

Különleges apostoli áldással

Vatikán, 2000. április 19.

II. János Pál

Beszélgetés Jézusról és a Szeplőtelen Szívről nevezett Mária Lúcia nővérrel

Lúcia nővér találkozása a Szentatya megbízottjával, Őexcellenciája Msgr. Tarcisio Bertonéval, a Hittani Kongregáció titkárával és Őexcellenciája Msgr. Serafim de Sousa Ferreira e Silva leiria-fatimai püspökkel április 27-én, Coimbrában a Szent Terézről nevezett Kármelben történt. Lúcia nővér szellemileg friss volt és nyugodt. Nagyon örült annak, hogy a Szentatya Fatimába megy Ferenc és Jácinta boldoggá avatására, amit ő már annyira várt.

A leiria-fatimai Püspök fölolvasta a Szentatya sajátkezűleg írt levelét a látogatás indítékairól. Lúcia nővér megtisztelve érezte magát, majd kézbe véve a levelet, maga is még egyszer elolvasta. Készségesnek nyilvánította magát arra, hogy minden kérdésre szabadon válaszol.

Ekkor Őexcellenciája Msgr. Tarcisio Bertone megmutatta neki a két borítékot, a külsőt és a belsőt, melyben a fatimai "titok" harmadik része volt. Amint ujjaival érintette, Lúcia nővér azonnal mondta: "az én papírom". Majd amikor elolvasta: "az én írásom."

A leiria-fatimai Püspök segítségével elolvasták és magyarázták az eredeti szöveget, mely portugálul fogalmazódott. Lúcia nővér egyetértett a magyarázattal, mely szerint a "titok" harmadik része egy prófétai látomás, amely az üdvtörténet próféciáihoz hasonlítható. Lúcia nővér hangsúlyozza meggyőződését, hogy a fatimai látomás elsősorban az ateista kommunizmus Egyház- és keresztény-ellenességére vonatkozik, valamint a hit 20. századi vértanúainak mérhetetlen szenvedéseit írja le.

A kérdésre: "A látomás főszereplője a pápa?" - Lúcia nővér azonnal azt válaszolja: "Igen!" És emlékszik rá, hogy a három pásztorgyermek nagyon elszomorodott a pápa szenvedése miatt, s Jácinta ezt ismételgette: "Coitadinho do Santo Padre, tenho muita pena dos pecadores!" (,Szegény Szentatya! Sokat kell szenvednem a bűnösökért!') Lúcia nővér így folytatja: "Mi nem tudtuk a pápa nevét, az Úrnő nem mondta meg a pápa nevét, nem tudtuk, hogy XV. Benedek, vagy XII. Pius, vagy VI. Pál, vagy II. János Pál pápa volt-e, de a pápa volt az, aki sokat szenvedett, és minket is szenvedésre késztetett."

Ami a fehérbe öltözött püspökkel, azaz a pápával - amint őt a kis pásztorok a "látomás" során hamar fölismerték - történteket illeti, akit lelőttek és a földre zuhant, Lúcia nővér teljesen egyetért a pápa megállapításával: "egy anyai kéz vezette a golyó pályáját, és a haldokló pápa megállt a halál küszöbén." (II. János Pál: Elmélkedés az itáliai püspökökkel 1994. május 13-án a Gemelli klinikán.)

Mielőtt Lúcia nővér a "titok" harmadik részét tartalmazó lepecsételt borítékot átadta volna az akkori leiria-fatimai Püspöknek, a külső borítékra ráírta, hogy csak 1960 után bonthatja föl a lisszaboni pátriárka vagy a leiriai Püspök. Ezért Őexcellenciája Msgr. Bertone megkérdezi: "Miért éppen 1960? A Madonna határozta meg ezt a dátumot?" Lúcia nővér válasza: "Nem az Úrnő, hanem én határoztam meg 1960-at, mert meglátásom szerint 1960 előtt nem értették volna meg, csak később érthették meg. Most már jobban meg lehet érteni. Én leírtam, amit láttam, a magyarázat nem rám tartozik, hanem a Pápára." Végül szó került arra a kiadatlan kéziratra, melyet Lúcia nővér sok Szűzanya tisztelő és zarándok leveleire válaszolva írt. A mű címe: "Os apelos da Mensagen de Fatima", mely oktató és nevelő céllal összegyűjti a nővér gondolatait, reflexióit és lelkiségének sajátosságait. A kérdésre, örülne-e a könyv megjelenésének, azt felelte: "Ha a Szentatya egyetért vele, örülök neki. Egyébként engedelmeskedem a Szentatya döntésének." Lúcia nővér a szöveget egyházilag jóvá akarja hagyatni és reménykedik abban, hogy írásával a jóakaratú embereket vezetheti Isten felé, aki minden ember végső célja. A beszélgetés végén rózsafüzércsere történt: Lúcia nővér a Szentatyától kapott ajándékba egy rózsafüzért, ő maga pedig sajátkezűleg készített rózsafüzéreket adott át.

A találkozást a Szentatya nevében adott áldás zárta.

Angelo Sodano bíboros szavai a harmadik fatimai titokról a pápai szentmise végén

Testvéreim az Úrban!

Ezen ünnepi szentmise végén kötelességemnek érzem, hogy az összes jelenlévő nevében szívből jövő jókívánságaimat fejezzem ki szeretett Szentatyánknak 80. születésnapja alkalmából. Köszönetet mondunk Isten egész szent Egyháza javára végzett értékes lelkipásztori szolgálatáért.

Fatimai útjának ünnepével kapcsolatban a Szentatya megbízott azzal, hogy átadjak nektek egy üzenetet. Mint tudjuk, Fatimába jövetelének célja a két kis pásztorgyermek boldoggá avatása. Zarándoklatával azonban a Pápa ismételten ki akarta fejezni a Szűzanya iránti háláját is az oltalomért, melyet pápasága éveiben tőle kapott. Ez az oltalom érinti a harmadik fatimai titkot is.

Harmadik fatimai titoknak nevezünk egy látomást, mely hasonló a Szentírás próféciáihoz, melyek nem fényképszerű részletességgel írnak le jövendő eseményeket, hanem összefoglalva és sűrítve mondanak el valamit, ami az időben bontakozik ki, pontosan meg nem határozott sorrendben és időtartamban. A szöveg megértésének kulcsa tehát a szimbolikus értelmezés. A fatimai látomás elsősorban az ateista rendszerek harcáról szól az Egyház és a keresztények ellen, s megmutatta a második évezred utolsó százada tanúságtevő híveinek mérhetetlen szenvedését. Határtalan keresztút, melyet a 20. sz. pápái vezetnek.

A pásztorgyermekek értelmezése szerint, amit újólag Lúcia nővér értelmezése is megerősített, a "fehérbe öltözött püspök", aki minden hívőért imádkozik, a pápa. Ő is, aki fáradsággal halad a kereszt felé a hitükért megöltek (püspökök, papok, szerzetesek, szerzetesnők és sok laikus) holttestei között, szinte holtan esik össze lőfegyverek golyóitól.

Az 1981. május 13-i merénylet után Őszentségének világos lett, hogy "egy anyai kéz irányította a golyó pályáját", megengedve a "haldokló pápának", hogy megálljon a halál küszöbén (II. János Pál pápa: Elmélkedés az olasz püspökökkel a Gemelli klinikán. Insegnamenti, XVII/1. 1994, 1061.). Amikor egy alkalommal az akkor leiria-fatimai püspök Rómában járt, a pápa úgy határozott, hogy neki adja azt a golyót, ami a merénylet után az autóban maradt, hogy a fatimai szentélyben őrizzék. Később a püspök kezdeményezésére a fatimai Szűzanya-szobor koronájába foglalták bele.

1989 eseményei a Szovjetunióban és számos keleti országban a harcosan ateista kommunista rendszerek bukásához vezettek. A Szentatya ezért is a Szentséges Szűznek ad hálát szíve mélyéből. A világ más részein azonban az Egyház és a keresztények elleni támadások s a belőlük fakadó szenvedés nem szűntek meg. Ha tehát úgy is látszik, hogy amiről a harmadik fatimai titok szól, már a múlté, a Szűzanyának a 20. sz. elején elhangzott felszólítása a megtérésre és a bűnbánatra ma is nagyon aktuális. "Az üzenet Úrnője, úgy látszik, nagyon pontosan érti az idők jeleit, korunk jeleit. (...) A Szent Szűz sürgetése a bűnbánatra nem más, mint az emberiség - megtérésre és bűnbocsánatra szoruló - családja sorsa iránti anyai aggódásának megnyilvánulása." (II. János Pál pápa: Üzenet a betegek világnapjára 1997-ben. 1. p. Insegnamenti, XIX/2. 1996, 561.).

Annak érdekében, hogy a hívők jobban megérthessék a fatimai Szűzanya üzenetét, a pápa megbízta a Hittani Kongregációt, hogy tegye közzé a harmadik titkot megfelelő kommentárral.

Adjunk hálát a fatimai Szűzanyának oltalmáért. Bízzuk anyai oltalmára a harmadik évezred Egyházát. "Oltalmad alá futunk, Istennek Szent Szülője!"

Fatima, 2000. május 13.

A fatimai "titok" teológiai kommentárja

Aki figyelmesen olvassa az úgynevezett harmadik fatimai "titok" szövegét, melyet itt a Szentatya rendelkezésére először közlünk teljes egészében, a sok korábbi találgatás után valószínűleg csalódik vagy elcsodálkozik. Semmiféle nagy titok nem lepleződött le; a függönyt nem vonták föl a jövő elől. Az imént elmúlt évszázad vértanúinak Egyházát látjuk egy nehezen megfejthető, szimbolikus nyelven leírt jelenetben. Ez minden, amit az Úr Anyja közölni akart a kereszténységgel, az emberiséggel egy nagy kérdésekkel és szorongatásokkal teli korban? Segít ez nekünk az új évszázad kezdetén? Vagy csupán egy nagyon jámbor környezetben felnövekedő, de a kor készülő viharait is érzékelő gyermekek belső világának kivetítéséről van szó? Hogyan kell értenünk a látomást, mit kell gondolnunk róla?

1. Hivatalos kinyilatkoztatás és a magánkinyilatkoztatások - helyük a teológiában.

Mielőtt a magyarázattal próbálkoznánk - melynek alapvonalait megtaláljuk abban a beszédben, melyet Sodano bíboros úr május 13-án, a Szentatya szentmiséjének végén Fatimában mondott - , alapvetően tisztáznunk kell, hogy az Egyház tanítása szerint hol van a helye a hívő életben az olyan jelenségeknek, mint a fatimai.

Az Egyház tanítása különbséget tesz a "hivatalos kinyilatkoztatás" és a "magánkinyilatkoztatások" között. A kettő között nem csupán fokozati, hanem lényegi különbség van. A "hivatalos kinyilatkoztatás" Istennek azt a kinyilatkoztató tevékenységét jelenti, mely az egész emberiségnek szól, s az Ó- és Újszövetségből álló Szentírásban nyert írott formát.

"Kinyilatkoztatásról" van szó, mert benne Isten lépésről lépésre ismerteti meg magát az emberekkel, egészen addig a pontig, ahol maga is ember lesz, hogy az emberré lett Fiú, Jézus Krisztus által az egész világot magához vonja és egyesítse magával. Tehát nem intellektuális közlésről, hanem egy életfolyamatról van szó, melyben Isten közeledik az emberekhez; e folyamatban természetesen az ész és az értelem számára is láthatóvá válnak tartalmak Isten titkából. E folyamat az egész emberre irányul, így az értelemre is, de nem csak arra. Mivel csak egy Isten van, a történelem is, melyben Ő az emberiséghez közeledik, egyetlen, minden időkre szól, s Jézus Krisztus életével, halálával és föltámadásával érte el tökéletességét. Jézus Krisztusban Isten mindent elmondott - tudniillik elmondta önmagát - ezért a Krisztus-misztérium megvalósulásával az Újszövetségben a kinyilatkoztatás lezárult. A Katolikus Egyház Katekizmusa Keresztes Szent Jánost idézi a kinyilatkoztatás végleges és tökéletes voltának megvilágítására: "Nekünk adván, ahogyan adta, a Fiát, aki az ő egyetlen Igéje, ebben az egyetlen Igében mindent elmondott, és más mondanivalója nincs többé. (...) Amit ugyanis korábban csak részletekben mondott a Prófétáknak, azt most egészében elmondta, amikor a teljességet, tudniillik a Fiát adta nekünk. Ha ezek után valaki most kérdezni akarná Istent, vagy látomásokat, kinyilatkoztatásokat akarna Tőle, az nemcsak esztelenül cselekedne, hanem egyenesen megsértené Őt, nem Krisztusra szegezvén a szemeit, illetve valami mást vagy újdonságot keresve rajta kívül." (KEK 65. p.)

Krisztussal és az Újszövetség könyveiben róla szóló tanúságtétellel a minden népnek szóló isteni kinyilatkoztatás lezárult. Ez a tény az Egyházat a szent történelem egyszeri eseményéhez, s az ezt az eseményt igazoló és magyarázó szentírási szóhoz köti, de ez nem jelenti azt, hogy az Egyház csak a múltba tekinthet, s terméketlen ismétlésekre van ítélve. A Katekizmus erről azt mondja: "Jóllehet a kinyilatkoztatás lezárult, tartalmát tökéletesen nem merítettük ki; a keresztény hit feladata, hogy századok folyamán lépésről lépésre fölfogja teljes tartalmát." (66. p.) Az egyszeri eseményhez kötöttség, s a megértésben való előbbre jutás kettős szempontja nagyon szépen látható az Úr búcsúbeszédében, amikor a búcsúzó Krisztus tanítványainak mondja: "Még sok mondanivalóm volna, de most nem tudjátok elviselni. Amikor azonban eljön Ő, az igazság Lelke, bevezet titeket a teljes igazságba. Mert nem magától fog beszélni, hanem (...) megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek."(Jn 16,12 - 14) Így tehát a Lélek egyrészt vezet és olyan megismerést ad, melynek elviseléséhez korábban nem volt meg a feltétel - ez a keresztény hit mindig kimeríthetetlen tágassága és mélysége. Másrészt ez a vezetés "merítést" jelent Jézus Krisztus kincseiből, melynek kimeríthetetlen mélysége épp e vezetés által nyilvánul meg.

A Katekizmus erre vonatkozóan Nagy Szent Gergely pápának egy mélytartalmú mondását idézi: "Az isteni Ige az olvasókkal együtt növekszik" (94. p.) A II. Vatikáni Zsinat három alapvető utat ismer: melyeken a Szentlélek vezetése - s ezáltal "az Ige növekedése" - történik az Egyházban: a hívők elmélkedése és tanulása, a lelki tapasztalatokból származó belső belátás és azok igehirdetése, akik "a püspöki utódlással együtt megkapták az igazság biztos karizmáját" (DV 8).

Ezek után megfelelő helyre tudjuk beilleszteni a "magánkinyilatkoztatások" fogalmát, mely magában foglalja az Újszövetség lezárása utáni összes látomást és kinyilatkoztatást, tehát az a kategória, mely alá a fatimai üzenetet is be kell sorolnunk. Hallgassuk csak meg először, mit mond a Katekizmus: "A századok folyamán történtek úgynevezett ,magánkinyilatkoztatások', melyek közül néhányat az egyházi tekintély elismert (...). Nem arra szolgálnak ugyanis, hogy Krisztus végleges kinyilatkoztatását ,kiegészítsék' vagy ,tökéletesítsék', hanem azt kell elősegíteniük, hogy az adott korban tökéletesebben lehessen abból élni." (67. p.) Ebből két dolog válik világossá:

1. A magánkinyilatkoztatás tekintélye lényegesen különbözik a hivatalos kinyilatkoztatásétól. Ez utóbbi a hitünket követeli, mert benne emberi szavakkal és az Egyház élő közösségének közvetítésével maga Isten szól hozzánk. Az Isten és az Ő szavába vetett hit különbözik minden emberi hittől, bizalomtól, vélekedéstől. Az a bizonyosság, hogy Isten beszél, biztonságot ad nekem, hogy magával az igazsággal találkozom, s olyan bizonyosságot ad, mely semmiféle emberi megismerésben nem fordulhat elő. Olyan bizonyosság ez, melyre az életemet építem, s melyben a halálomkor is megbízom.

2. A magánkinyilatkoztatás ehhez a hithez nyújt segítséget, s éppen azáltal válik hihetővé, hogy az egyetlen hivatalos kinyilatkoztatásra irányítja az embert. Prosper Lambertini bíboros, a későbbi XIV. Benedek pápa a boldoggá és szenttéavatásról szóló klasszikus, sőt törvénnyé vált értekezésében ide vonatkozóan ezt mondja: "Nem tartozunk katolikus hittel fogadni az elismert magánkinyilatkoztatásokat, s ez nem is lehetséges. E kinyilatkoztatások az okosság szabályait követő emberi hitet igényelnek, mely szerint a dolog valószínű és teljesen hihető." E téma kiemelkedő ismerője E. Dhanis, flamand teológus összefoglalóan megállapítja, hogy egy magánkinyilatkoztatás egyházi jóváhagyása három elemet tartalmaz: a szóbanforgó üzenetben nincs semmi, ami a hittel és a jó erkölcsökkel ellenkezne; nyilvánosságra hozható; s a hívők fölhatalmazást nyernek arra, hogy okosan elfogadják. ("Sguardo su Fatima e bilancio di una discussione", in: La Civiltà cattolica 104, 1953. II. 392 - 406, különösen 397.) Egy ilyen üzenet értékes segítség lehet az evangélium jobb megértéséhez és megéléséhez egy adott történelmi korban; ezért nem szabad minden további nélkül figyelmen kívül hagyni. Fölkínált segítség, használata azonban nem kötelező.

Ennek megfelelően egy magánkinyilatkoztatás igazságának és értékének mércéje a Krisztusra irányultsága. Ha eltávolít Krisztustól, ha önállósodik vagy egyenesen más és "jobb" irányba akar vinni, mint amit az Evangélium mond, akkor biztosan nem a Szentlélektől való, aki bevezet az Evangéliumba és nem kivezet belőle minket. Ez nem zárja ki, hogy egy magánkinyilatkoztatás új hangsúlyokat adjon, a jámborság új formáit jelenítse meg vagy régi formákat mélyítsen el és bővítsen. De mindig táplálnia kell a hitet, a reményt és a szeretetet, melyek mindenki számára az üdvösség állandó útját jelentik. Hozzáfűzhetjük, hogy a magánkinyilatkoztatások elsősorban a népi jámborságból jönnek, és arra hatnak vissza, új lendületet adnak és új formákat nyitnak számára. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy a liturgiára is hassanak, mint például Úrnapja és Jézus Szíve ünnepe mutatja. Bizonyos vonatkozásban a liturgia és a népi jámborság példázza a kinyilatkoztatás és a magánkinyilatkoztatás közötti kapcsolatot: a liturgia a mérce, az Egyház evangéliumból táplálkozó életmegnyilvánulásának egésze. A népi jámborság azt jelenti, hogy a hit gyökeret vert egy nép szívében, annyira, hogy átvitte a mindennapok világába. A népi jámborság a hit "inkulturációjának" első és alapvető módja, melynek mindig igazodnia kell a liturgia rendjéhez és vezetéséhez, de a szíveken keresztül visszahatva meg is termékenyíti azt. A szükséges negatív elhatárolások után áttérhetünk a magánkinyilatkoztatások pozitív meghatározására: Hogyan lehet a Szentírásból kiindulva helyesen besorolni őket? Mi a nekik megfelelő teológiai kategória? Úgy látom, hogy Szent Pál legkorábbi fennmaradt levele, mely az egész Újszövetség első írása, az első Tesszaloniki levél eligazít. Az Apostol ezt mondja: "Ne oltsátok ki a lelket, s a prófétai beszédet ne vessétek meg! Vizsgáljatok meg mindent, és a jót tartsátok meg!"(5,19 - 21.) Az Egyház mindig megkapja a prófécia karizmáját, melyet meg kell vizsgálni, de nem szabad megvetnie. Ehhez meg kell gondolnunk, hogy a prófécia a Szentírásban nem jövendőmondás, hanem Isten akaratának megvilágosítása a jelen számára, ami a jövőbe is megmutatja a helyes utat. A jós az értelem kiváncsiságát elégíti ki, a jövőt takaró fátylat akarja eltávolítani; a próféta az akarat és a gondolkodás vakságával találkozik, és Isten akaratát úgy tárja föl, mint a jelennek szóló felszólítást és útmutatást. A jövendő dolgok előre megmondásának mozzanata másodlagos. A lényeg az egyetlen kinyilatkoztatás konkrét megjelenítése: a prófétai szó figyelmeztetés vagy vigasztalás, vagy mindkettő egyszerre. E tekintetben összekapcsolhatjuk a prófécia karizmáját az "idők jeleivel", melyre a II. Vatikáni Zsinat világított rá: "A föld és az ég jeleiből tudtok következtetni, ezt az időt miért nem tudjátok fölismerni?"(Lk 12,56) Ennek az időnek a jelei Jézus szavában az Ő élete, Ő maga. Az idők jeleit a hit fényében értelmezni azt jelenti, hogy fölismerjük az adott időben Krisztus jelenlétét. Az Egyház által elismert magánkinyilatkoztatásokban - tehát Fatimában is - erről van szó: segítséget adni az idők jeleinek megértéséhez, s a hitben a megfelelő válasz megtalálásához.

2. A magánkinyilatkoztatások antropológiai struktúrája

Az előbbiekben megkíséreltük a magánkinyilatkoztatások teológiai helyének meghatározását. Mielőtt azonban a fatimai üzenet magyarázatába fognánk, a magánkinyilatkoztatások antropológiai (pszichológiai) jellegéről is kell valamit mondanunk.

A teológiai antropológia ebben az összefüggésben az észlelésnek, a "látásnak" három fajtáját különbözteti meg: az érzékelő látást, azaz a külső, testekből álló világ észlelését; a belső látást és az értelmi látást (visio sensibilis - visio imaginativa - visio intellectualis). Világos, hogy a lourdesi, fatimai és egyéb látomások esetében nem a szokásos érzéki észlelésről van szó: a látott képek és alakok nincsenek testként jelen a külső térben, mint a fák vagy a házak. Ez pl. a pokol látomásánál, vagy a harmadik titokban látottaknál egészen nyilvánvaló, de a többi látomások esetében is bizonyítható, hiszen nem minden jelenlévő látja az elmondottakat, hanem csak a "látnok".

Ugyanígy világos, hogy nem képek nélküli értelmi "látásról" van szó, miként a misztika magas szintjein. Tehát a középső látásmódról, a belső látásról van szó, amely a látnokok számára természetesen annyira valóságos, mint az érzéki látás tárgyai.

A belső látás nem azt jelenti, hogy a fantázia jelenít meg szubjektív elképzeléseket. Hanem a lelket valóságos, de érzékfeletti valóságból eredő hatás éri, és megnyílik az érzékelhetetlen, az érzékek számára láthatatlan valóság látására - "belső látással" kezd látni. Valóságos, de nem a megszokott érzéki világunkhoz tartozó "tárgyak" érintik meg a lelket. Ehhez azonban a szív belső éberségére van szükség, ami a külső valóság erőszakos behatásai és a lelket betöltő képek és gondolatok közepette általában nincs meg. Az embert kivezetik a pusztán külső megnyilvánulások világából, a valóság mélyebb dimenziói érintik meg és válnak számára láthatóvá. Ebből talán érthetővé is válik, hogy miért éppen gyermekek fogékonyak az ilyen jelenségekre: a lelket még kevés behatás érte, kevés sebet kapott. Amikor a főpapok és a vének méltatlankodtak a gyermekek Hozsanna-kiáltásai miatt, Jézusa zsoltáros szavával válaszolt nekik: "Gyermekek és csecsemők szájából fakasztasz magadnak dícséretet" (Zsolt 8,3; Mt 21,16).

Mint mondtuk , a "belső látás" nem fantázia, hanem sajátos és valóságos észlelés, de megvannak a maga korlátai. A szemmel való külső látásnak is mindig megvan a szubjektív összetevője: nem a puszta tárgyat látjuk, hanem saját érzékeink szűrőin keresztül látunk, amelyek lefordítják számunkra a tárgyat. Ez a belső látásnál még világosabb, főleg olyan esetekben, amikor horizontunkat felülmúló valóságokról van szó.

A látó személy, a látnok fokozott igénybevételnek van kitéve. Saját lehetőségei, képzelete és értelme számára lehetséges módon lát. A belső látásnál lefordítási folyamat fokozottabb mint az érzéki látásnál, úgy hogy a látnok személyének lényeges része van a megmutatkozó valóság képének megalkotásában. A kép csak az ő mértékei és lehetőségei szerint alakulhat ki. Ezért az ilyen látomások nem egyszerű "fényképek" a másik világról, hanem magukon viselik a látnok lehetőségeinek és korlátainak a nyomait. Ez a szentek minden nagy látomásáról, s természetesen a fatimai gyermekek látomásánál is kimutatható. Az általuk látott képek egyáltalán nem csupán fantáziájuk alkotásai, hanem egy felülről eredő, belső, valóságos észlelés eredményei; de nem is szabad úgy elképzelnünk, mintha egy pillanatra föllebentették előttük a másvilágot takaró fátyolt, és a mennyország a maga valóságában mutakozott volna meg előttük, ahogyan - reményünk szerint - majd az Istennel való végső egyesülés állapotában történik. Inkább azt kell mondanunk, hogy a képek a felülről érkező hatásból és az észlelő személyben, azaz a gyermekekben rejlő lehetőségekből tevődik össze. Ezért e látásmód képi nyelve szimbolikus nyelv. Sodano bíboros úr erről ezt mondta: "nem fényképszerű részletességgel írnak le jövendő eseményeket, hanem összefoglalóan és sűrítve mondanak el valamit, ami az időben bontakozik ki, pontosan meg nem határozott sorrendben és időtartamban." Az időnek és térnek egy képbe sürítése az ilyen látomások sajátossága, s a látomások csak utólagosan értékelhetők és fejthetők meg. Nem kell a kép minden egyes elemének konkrét történeti jelentést adni. A látomás egésze fontos és a kép egészéből kell a részleteket értelmezni. Hogy mi egy kép lényege, végső soron abból olvasható ki, ami a keresztény prófécia mindenkori lényege: a kép középpontja ott van, ahol a látomás felszólítássá válik és odavezet Isten akaratához.

3. A fatimai "titok" megfejtésének kísérlete

A fatimai titok első és második részének már olyan kimerítő irodalma van, hogy itt nem kell velük foglalkoznunk. Csak a legfontosabb mozzanatokra szeretném fölhívni a figyelmet.

A gyermekek egy szempillantás alatt átélték a pokol iszonyatos látomását. Látták "a szegény bűnös lelkek" vesztét. Megmondták nekik, miért kellett ezt a pillanatot átélniük: "per salvare" - hogy meglássák megmentésük útját. Eszünkbe jut Szent Péter első levelének mondata: "hitetek célja a lelkek megmentése" (1,9). Ennek útja - az angolszász és német kultúrában élő emberek számára meglepő módon - : Mária Szeplőtelen Szívének tisztelete. Ennek megértéséhez itt meg kell elégednünk egy rövid utalással. A "szív" a biblia nyelvén az ember középpontja, az értelem, akarat, érzület, ézékek együttese, ahol az ember a maga belső egységét és irányultságát megtalálja. A "Szeplőtelen Szív" Mt 5,8 szerint olyan szív, amely megtalálta a belső egységet Istennel, s ezért "látja Istent". Mária Szeplőtelen Szívének tisztelete nem más, mint közeledés ahhoz a szivbéli állapothoz, amelyben a "fiat", a "legyen nekem a te igéd szerint" az egész emberi életet meghatározó központtá válik.

Ha valaki azt az ellenvetést tenné, hogy mégsem kellene embert állítani közénk és Krisztus közé, emlékeztetjük arra, hogy Pál nem habozott azt mondani közösségeinek: legyetek a követőim (1Kor 4,16; Fil 3,17; 1Tesz 1,6; 2Tesz 3,7.9). Az Apostolról konkréten leolvashatjuk, mit jelent Krisztust követni. S vajon kitől tanulhatnánk meg ezt bármikor jobban, mint az Úr Édesanyjától?

Így érkezünk el végre a fatimai titok teljes terjedelmében először itt közzétett harmadik részéhez. Mint a fentebbi dokumentációból kitűnt, a Sodano bíboros úr által május 13-án adott magyarázatot először Lúcia nővérrel ismertették meg. Amire Lúcia nővér megjegyzése az volt, hogy ő a látomást és nem a magyarázatát kapta ajándékba. A magyarázat nem a látnok, hanem az Egyház dolga. A szöveg elolvasása után azonban azt mondta, hogy a magyarázat megfelel annak, amit ő látott, s a maga részéről ezt az értelmezést helyesnek ismeri el. A következőkben tehát csak azzal próbálkozhatunk, hogy e magyarázatot a fentebb mondottak mértéke szerint megalapozzuk és elmélyítsük.

Miként az első két titok kulcsszava a "salvare le anime", a ,lelkek megmentése', úgy a harmadik titok kulcsa a háromszoros felszólítás: "Penitenza, Penitenza, Penitenza", ,Bűnbánat, Bűnbánat, Bűnbánat'! Az evangélium kezdetére kell emlékeznünk: "Tartsatok bűnbánatot és higgyetek az evangéliumnak!" (Mk 1,15.) Érteni az idők jeleit azt jelenti: megérteni a bűnbánat - megtérés - hit sürgető voltát. Ez a megfelelő válasz arra a történelmi pillanatra, melyet a következő képekben vázolt nagy veszedelmek fenyegetnek. Hadd idézzem föl itt egy személyes emlékemet: egyik beszélgetésünk alkalmával Lúcia nővér azt mondta nekem: egyre világosabbá válik számára, hogy az egész jelenés célja az volt, hogy erősödjék a hit, a remény és szeretet gyakorlása - minden egyéb csak hozzáadás. Vegyük csak szemügyre közelebbről az egyes képeket. A Szűzanya balján álló angyal a lángpallossal a Jelenések könyvének hasonló képeire emlékeztet. A világra váró ítélet fenyegetését jeleníti meg. Az, hogy a Föld lángtengerben pusztulhat el, ma már semmiképpen sem fantáziakép: az ember a maga találmányaival már elkészítette a lángpallost.

A látomás megmutatja a pusztító hatalommal ellentétes erőt - egyrészt a Szűzanya ragyogását, másrészt az ugyancsak tőle eredő fölszólítást a bűnbánatra. Ez pedig megmutatja az emberi szabadság fontosságát: a jövő nincs megváltoztathatalanul megszabva, s a kép, amit a gyermekek láttak, nem előre elkészített filmfelvétel az elkerülhetetlen jövőről. Az egész látomás arra szolgál, hogy mozgósítsa és a jóra irányítsa az emberi szabadságot. A látomás nem filmet akar bemutatni a meg nem változtatható jövőről. Értelme épp az ellenkezője, a jóra fordításért akarja mozgósítani az erőket. Ezért teljesen tévesek a titok fatalista értelmezései, amelyek plédául azt mondják, hogy a merénylő 1981. május 13-án az isteni terv gondviseléstől vezérelt eszköze volt, ezért egyáltalán nem cselekedhetett szabadon; s egyéb hasonló elképzelések. A látomás sokkal inkább a veszélyekről és elkerülésük lehetőségeiről beszél.

A szöveg következő mondatai még világosabbá teszik a látomás kép jellegét: Isten megmarad a mérhetetlen és minden látásunkat felülmúló fényességnek. Az emberek mintegy tükörben jelennek meg. A látomás e belső korlátoltságát, e nyilvánvaló határokat mindig észben kell tartanunk. A jövő csak "tükörben és homályosan" mutatkozik meg (vö. 1Kor 13,12).

S most nézzük az egyes képeket, melyek a titok leírásában követik egymást. A helyszínt három szimbólum mutatja be: egy meredek hegy, egy félig romokban heverő nagy város, s egy hatalmas, bárdolatlan fatörzsekből ácsolt kereszt. A hegy és a város az emberi történelem színhelye: a történelemé, ami fáradságos hegymászás, a történelemé, ami az emberi építés és együttélés helye, s ugyanakkor a rombolásé is, ahol az ember megsemmisíti alkotásait. A város lehet a közösség és a haladás, de a veszedelmek és a legnagyobb fenyegetettség helye is. A hegyen áll a kereszt - a történelem célja és tájékozódási pontja. A kereszten a pusztítás megváltássá változik; a történelem nyomorúságának jeleként áll, ugyanakkor ígéret is a történelem számára.

Ezután emberek jelennek meg: a fehérbe öltözött püspök ("úgy gondoltuk, hogy a pápa az"), további püspökök, papok, szerzetesek, s végül minden rendű és rangú férfiak és nők. A pápa nyilvánvalóan előttük megy, az őt körülvevő iszonyattól reszketve és szenvedve. Nemcsak a környező házak és a város hever félig romokban - útja a megöltek holttestei között vezet előre. Az Egyház útját tehát keresztútként mutatja be, mint utat az erőszak, a pusztítás és az üldözések korában.

E képben egy egész évszázad történelmének képét láthatjuk. Miként a hegy és a város képében a Föld helyei együttesen irányulnak a keresztre, az idők is összetartoznak: a látomásban fölismerhetjük az elmúlt évszázadot mint a vértanúk, a szenvedés és az egyházüldözés századát, a világháborúk és helyi háborúk századát, melyek az évszázad második felét teljesen kitöltötték és a kegyetlenség új formáit hozták felszínre. E látomás "tükrében" évtizedek vértanúi vonulnak el előttünk.

Most alkalmasnak látszik idézni egy mondatot abból a levélből, amelyet Lúcia nővér a Szentatyának írt 1982. május 12-én:

"A titok harmadik része Miasszonyunk szavaira vonatkozik: »Ha nem, (Oroszország) tévedéseit a világra fogja szórni háborúk gerjesztésével és az Egyház üldözésével. A jók vértanúk lesznek, a Szentatyának sokat kell szenvednie, nemzetek fognak elpusztulni.«"

Egy évszázad keresztútján a pápa egészen különös szerepet tölt be. A hegy csúcsa felé igyekvő, meggyötört személyben több pápát is láthatunk összefoglalóan, akik X. Piusztól kezdve a mai pápáig az évszázad szenvedéseit viselték és vitték a kereszt felé. A vértanúk útján a látomásban a pápát is megölik. Nem kellett-e a Szentatyának saját sorsára ismernie ebben, amikor 1981. május 13-i merénylet után felolvastatta magának a harmadik titok szövegét? Nagyon közel állt a halálhoz, és megmenekülését e szavakkal magyarázta: "egy anyai kéz vezette a golyó pályáját, és a haldokló pápa megállt a halál küszöbén." Hogy egy »mano materna« (anyai kéz) a halálos golyót másfelé terelte, újra azt bizonyítja, hogy nincs megváltoztathatlan végzet, hogy a hitnek és az imádságnak van hatalma beavatkozni a történelembe, s végül az imádság erősebb, mint a fegyvergolyók, a hit erősebb, mint a megoszlások.

A titok befejezése olyan képekre emlékeztet, amelyeket Lúcia jámbor könyvekben láthatott, s jelentésük a hit nagyon régi felismeréseiből való. Vígasztaló kép, mely a vérből és könnyből álló történelmet Isten üdvözítő hatalma befogadójává teszi. A kereszt szárai alatt angyalok fogják föl a vértanúk vérét és az Isten felé igyekvő lelkekre öntözik. Krisztus vére és a vértanúk vére a látomásban eggyé válik: a vértanúk vére a kereszt száraiból folyik. Vértanúságuk összatartozik Krisztus szenvedésével, eggyé vált vele. Kiegészítik, ami még hiányzik Krisztus szenvedéséből az ő teste, az Egyház javára (vö. Kol 1,24). Életük Eucharisztia lett, belépett a meghalt búzaszem misztériumába és részesednek annak termékenységében. A vértanúk vére a kereszténység magvetése, mondta Tertullianus. Miként Krisztus halálából, az ő megnyitott oldalából fakadt az Egyház, úgy termékeny a vértanúk halála az Egyház további életében. A riasztóan kezdődő harmadik titok tehát a remény képével fejeződik be: nincs hiábavaló szenvedés, s főként a szenvedő Egyház, a vértanúk Egyháza útmutató az Istent kereső emberek számára. Nem csak az olyan szenvedők vannak Isten jóságos kezében mint Lázár, aki igen nagy vigaszatalást talált, és titokzatosan Krisztust jelképezi, aki értünk szegény Lázárrá lett, hanem a vértanúk szenvedéséből erő fakad a tisztuláshoz és a megújuláshoz, mert szenvedésük megjeleníti Krisztus szenvedését és a jelenre is kiterjeszti üdvözítő hatását.

Elérkeztünk az utolsó kérdéshez: Mit jelent a fatimai titok egésze (három része együtt)? Mit mond nekünk? Mindenekelőtt Sodano bíboros úrral együtt meg kell állapítanunk: "úgy látszik, hogy az, amiről a harmadik fatimai titok szólt, már a múlté". Amennyiben egy-egy eseményt mutatnak meg, most már a múlthoz tartoznak: aki meghökkentő apokaliptikus titokfeltárásokat várt a világ végéről, annak csalódnia kell. Az ilyen kiváncsiságot Fatima nem elégíti ki, mint ahogy a keresztény hit általában nem a kiváncsiságot táplálja, s nem is teheti meg. A lényeget a titok szövegét bemutató reflexiónk elején már elmondtuk: buzdítás a lelkek megmentésére az imádság útján, s felhívás a bűnbánatra és megtérésre.

Végezetül még szeretném idézni a titok joggal híressé vált mondását: "Az én Szeplőtelen Szívem győzni fog". Mit jelent ez? Azt, hogy az Isten számára nyitott, az Isten szemlélése által megtisztult szív erősebb minden fegyvernél. Mária "igenje", szívének szava megváltoztatta a világtörténelmet, mert bebocsátotta a Megváltót e világba - mert ennek az igennek a terében Isten emberré tudott lenni és örökre az marad. A Gonosznak van hatalma a világban, látjuk, újra meg újra megtapasztaljuk; van hatalma, mert a mi szabadságunk eltéríthető Istentől. Mióta azonban Istennek emberi szíve van és az emberi szabadságot a jóra, Isten felé fordította, nem a rosszra való szabadságé az utolsó szó. Azóta érvényes: "A világban üldözést fogtok szenvedni, de bízzatok, én legyőztem a világot" (Jn 16,33). Fatima üzenete arra biztat, hogy merjünk bízni ebben az ígéretben.

Joseph Ratzinger bíboros
a Hittani Kongregáció prefektusa

Forrás: Hittani Kongregáció, Fatima üzenete,A fordítás a L'Osservatore Romano 2000. június 30-i,
heti kiadásának szövegéből készült. Fordította Dr. Diós István