Peñafort annyit jelent, mint
„erős szikla”. Találó és sokatmondó, ha a nagy szent jellemére vonatkoztatjuk,
hajthatatlan, emberfélelmet nem ismerő, és – mint élete bizonyítja – az igazság
mellett a legnehezebb körülmények között is kitartó egyéniség, ment minden
ingadozástól, alkudozástól még akkor is, ha pápáról, királyról van szó, vagy
saját egyéni érdekei forognak kockán. Pedig e tudós szent és nagy lélek
legnagyobb erénye volt a látszólag mindezekkel ellentétben álló alázatosság és
gyermeki engedelmesség.
Barcelonától hat mérföldnyire
fekszik Peñafort vára. Itt gyúlt ki a domonkos rendnek ez a magasan lobogó és
messzire világító lángja 1175 körül. Nagynevű, az aragón királyi házzal rokon,
katalán főnemesi család sarja. Gyermekkoráról alig van adatunk. Már ifjú
éveiben úgy látszott, hogy az aggastyán szívét bírja. Szülei jámbor hajlamú és
tudományszomjának megfelelően papi pályára szánták. Nevelésre átadták a Szent
Keresztről és Szent Euláliáról nevezett káptalannak. A tisztalelkű és imádságos
ifjú tehetségét már itt, de még inkább a bolognai egyetemen ragyogtatta, ahol –
mint Barcelonában – kiváltképp a kánonjog kötötte le a figyelmét. A középkori
tudományok e bővizű forrásainál vágyai kielégültek, és lelke bőven töltekezett
a skolasztika erőtől duzzadó értékeivel. Csakhamar a jogtudományok doktorává
avatták. Alig húsz éves korában Barcelona város meghívta a bölcselet és jog
tanítására. 1210-től kezdve újra Bolognában – most már a kánonjog katedráján –
szórta nagy tudásának kincseit. A nagy tiszteletben álló tanár és „doctor
decretorum” itt írta meg híres egyházjogi gyűjteményét, a Summa Juris-t.
Tanulmányai és sokoldalú tudományos munkássága mellett talált időt a szenvedők
vigasztalására, a szükséget szenvedők támogatására, a nyugtalankodó polgárok
kibékítésére. Felebaráti szeretete főként a szegények jogi védelmében
nyilvánult meg. Mint tanár egész lélekkel fáradozott mennyei jó Édesanyja, a
Boldogságos Szűz tiszteletének terjesztésén. Ez az apostoli lélek nyilatkozott
meg benne már tanulókorában is. Előadásai közben volt rá gondja, hogy
hallgatóinak szívét is táplálja, mert ő is azt tartotta, hogy hit nélkül a
tudomány nem lehet áldássá, csupán átka és megrontója az emberiségnek.
1219-ben Berengár, barcelonai
püspök hazatérésre bírta Raymundot, hogy szülőföldjén helyezze tartóra ezt a
rendkívüli fényt árasztó világosságot. 1221-ben székesegyházi kanonokká, majd
püspöki helynökké nevezte ki a fiatal papot. A legodaadóbban itt is
„hitelezőinek” viselte gondját. Így nevezte szegényeit.
Mindenki osztatlan szeretettel és
tisztelettel övezte a szentéletű és tudós kanonokot. Csakhogy neki teher volt a
világ tömjénezése, a méltóság, hír, dicsőség. Ennél sokkal többre vágyott:
ismeretlenül és elrejtve, szerzetesi egyszerűségben és alázatosságban szolgálni
Istennek. A hagyomány szerint döntő elhatározását befolyásolta az a körülmény,
hogy egy ifjút lebeszélt a kolostorba lépésről.
1222 Nagypéntekjén a szentéletű
férfiú felcserélte magas állását a dominikánus kolduló szerzetesek kámzsájával.
Negyvenhat éves volt ekkor és fényes múlt állt már mögötte. Mégis a
legalázatosabb, legengedelmesebb újonctársai közt, aki önmagát tartotta Isten
kegyelmére a legméltatlanabbnak, valamennyi közt a leggyarlóbbnak.
Elöljáróinak, újoncmesterének minden szavát szent tisztelettel Isten szavaként
fogadta. Itt, a rend barcelonai hittudományi főiskoláján ragyogtatta erényeit
és rendkívüli tudását 1223-29-ig. A kolostor nem akadályozta tudományos
munkásságában, hisz ápolását szerzetének alapkövébe rakta le Szent Domonkos,
hogy reá építse nagy művét. Az egyházi irodalmat Raymund az 1223-38-as évek
között újabb nagybecsű munkával gazdagította. A gyóntatás jogi anyagát Summa de
Casibus és Summa de Poenitencia címen négy kötetben gyűjtötte össze. Műve mind
írója tekintélye, mind pedig tartalmi értékénél fogva rendkívüli hatással volt
a középkor gyóntatási irodalmára. Szent Raymund egyébként már kint a világban
is elsőrendű lelkivezető hírében állott, kivált bonyolult és kényes
lelkiismereti ügyek terén.
Az alázatos férfiú a hírnév, a
dicsőség elől menekült a kolostorba. Ám az itt is nyomon követte. Tudománya és
szentsége feléje irányította IX. Gergely figyelmét. 1229-ben Aragóniába küldte
Abeville János bíboros követ tanácsadójaként és útitársaként. De szüksége volt
Raymundra magának a pápának is, kivált bölcs tanácsaira sok jogi kérdésben.
1233-34-ben a római kúriába hívta meg káplánnak és gyóntatójának. Raymundot az
alázatosság mellett e minőségben is szenthez illő bátorság jellemezte.
Érdemeinek elismerésére Krisztus helytartója
aragóniai érsekké akarta kinevezni. A szent könnyes szemmel esdekelt előtte,
hagyja őt meg szerzetesi egyszerűségében. Bele is betegedett, úgy hogy a pápa
kénytelen volt kérését teljesíteni. A szent férfiú sietett vissza szerzetes
cellájába, hogy tovább kövesse Üdvözítőjét az alázatosságban és
engedelmességben. Élete szüntelen imádság és önsanyargatás volt. Társai, akik
éjszaka titkon megfigyelték, jegyezték fel róla, mily sok könny és leborulás
kísérte elmélyedéseit. Áhitata főleg a Szentmise bemutatásakor nyilvánult meg
feltűnően. Egy alkalommal a prefációtól az áldozásig tűzoszlop övezte. Máskor
egy kísértésektől zaklatott testvér elmélkedett Raymund érdemeinek, erényeinek
sokaságáról és ugyanakkor kisgyermek alakjában látta kezei közt az Üdvözítőt. A
szerzetes azonnal megszabadult lelki gyötrelmeitől.
Raymund kemény vezeklésre fogta
testét. Napjában csak egyszer evett, kivéve vasárnap, amikor a feltámadt
Megváltó tiszteletére többet engedett meg magának. Mint a szerzetesi erények
példaképe, rendtestvéreivel szemben mindig közvetlen, barátságos és
szeretetreméltó volt. Ha később, elöljáró korában feddni volt kénytelen, ebben
is megfontoltság és szeretet vezette. Bár nagy tudománya miatt kortársainál
rendkívüli tekintélyt képviselt, mégsem döntött soha fontosabb ügyekben alapos
mérlegelés, lelkiismeretes utánjárás – és ha a körülmények úgy kívánták –
írásbeli bizonyítékok nélkül. Pedig kiváló jogi ismeretekben, bámulatos
tudással rendelkezett, melyet a hosszú élet gazdag tapasztalatai egyre
bővítettek.
Bármennyire is irtózott Raymund a
vezető szereptől, rangtól és méltóságtól, Szászországi Boldog Jordán halála
után mégsem menekült a rendfőnöki hivataltól. Ebben a munkakörben is nagy
érdemeket szerzett, bárcsak két évig viselte. Bölcsessége és szent életének
példája számtalan nemes gyümölcsöt érlelt. Az ő nevéhez fűződik a rendi
szabályok tökéletesítése is. De mivel Raymund sohasem tudott egészen
megbarátkozni az e1ő1járói hivatallal, az 1240-i nagykáptalan betegségére való
tekintettel méltányolta kérését és felmentette rendfőnöki tisztjéből. Oly nagy
és általános volt azonban a szent és bölcs e1ő1járó elvesztése fölött érzet
bánat, hogy büntetésül mindazokat elmozdították hivatalukból, akik
felmentéséhez hozzájárultak.
Szent Raymund ezután még 35 évig
szolgálta az Urat a barcelonai kolostorban. Magányt kereső hajlama nem
akadályozta a rend főhivatásában, a lélekmentésben. Ebben az időben a spanyol
félsziget legnagyobb része a pogány mórok uralma alatt sínylődött. A végeken
folyó csatározások alkalmával sokan kerültek fogságukba, a felszabadított
vidékeken visszamaradt zsidók és mohamedánok pedig nagy veszedelmet
jelentettek. Szent Raymund apostoli hévvel lelkesített keresztes hadjáratra a
mórok ellen. Szavaira a mohamedánok és zsidók tömegesen tértek vissza az
Egyházba. A mórok közül is közel tízezren. A térítés munkáját Raymund szervezte
meg, és sikerének előmozdítására Nurcia és Tunisz városokban héber és arab
nyelviskolát alapított. A lélekmentés ügyének előmozdítására egyben nagylelkűen
támogatta Nolaskói Szent Péter rendjének, a fogolykiváltó mercedáriusok
megalapítását és pártfogót szerzett neki Jakab, aragóniai király személyében. A
szerzet regulájának kidolgozása ugyancsak Raymund nevéhez fűződik. Nagy
érdemeket szerzett azzal is, hogy Aquinói Szent Tamást ösztönözte Summájának
megírására.
Szent Raymund életéhez sok csoda
fűződik. Emberi félelmet nem ismerő jellemszilárdságáról tanúskodik a következő
eset. I. Jakab királyt mint gyóntatója és tanácsadója elkísérte Maiorca
szigetére. A táborban figyelmeztette erkölcsi kilengéseire és egy bűnös viszony
megszakítását kívánta tőle, egyben távozását jelentette be arra az esetre, ha
szavát nem fogadja meg. A király erre nem volt hajlandó. Haragra gerjedt és
halálbüntetés terhe alatt tiltotta meg a hajósoknak, hogy a szentet felvegyék.
Raymund a szentek módján segített magán: lelke Istenhez fordult és ugyanakkor
aggodalom nélkül kiterítette palástját a tenger hullámaira. Egyik végét vitorla
gyanánt botjához erősítette és így tette meg a mintegy 160 mérföldnyi utat
Barcelonába. Megérkezve nagy sokaság jelenlétében összehajtotta a teljesen
szárazon maradt palástot és vállára vetve megindult vele kolostorába. Zárva
volt, de csodás módon termett az épület belsejébe. A király az esemény hírére
annyira megrendült, hogy életét gyökeresen megváltoztatta.
Raymund a pápával szemben éppily
szókimondó volt. Egyszer azt a gyónási elégtételt adta fel neki, hogy a
szegényeket bővebben támogassa és ügyüket jobban felkarolja. Krisztus
helytartója távolról sem neheztelt meg ezért a szent férfiúra, ellenkezőleg,
csak még nagyobb megbecsülésben részesítette.
Barcelonában halt meg 1275.
január 6-án. Az egyháznak a bölcs tanácsadója, korának egyik legtekintélyesebb
jogtudósa közel 100 esztendős korában fejezte be érdemekben gazdag életét.
Sírjánál sok csoda történt. Különös por lepte el, mely számos betegnek,
nyomoréknak adta vissza egészségét.
VIII. Kelemen avatta szentté
1601-ben.
Forrás: Virtuális Plébánia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése