2014. január 11., szombat

A Jézussal való kapcsolat óvja meg a papokat a világias gondolkodástól és a bálványimádásától

A valódi pap, akit Isten kent fel népe számára, szoros kapcsolatban van Jézussal: amikor ez hiányzik, akkor a pap kenetteljes, bálványimádó lesz, aki „Nárcisz-isten” híve – fejtette ki január 11-én, szombaton reggel mondott homíliájában Ferenc pápa.
A Szent Márta-házban bemutatott szentmisén a pápával koncelebrált Angelo Bagnasco bíboros, az olasz püspöki konferencia elnöke, valamint a genovai főegyházmegye papjainak egy csoportja. 

Ferenc pápa homíliáját teljes egészében a papoknak szentelte. Szent János első leveléhez fűzött kommentárt, ahhoz a részhez, amely arról szól, hogy örök életünk van, mert hiszünk Jézus nevében. A pápa feltette a kérdést: milyen a papok kapcsolata Jézussal? Egy papnak ugyanis az ereje ebben a kapcsolatban van. Jézus, amikor növekedett népszerűségében, az Atyához ment, pusztaságokba vonult vissza és imádkozott. Ez számunkra, papok számára az összehasonlítási alap: megyünk-e, vagy sem Jézushoz; mi a helye Jézus Krisztusnak papi életemben? Élő-e ez a kapcsolat, olyan, mint a tanítvány és a Mester közötti kapcsolat, testvéri kapcsolat, a szegény ember kapcsolata Istennel, vagy kissé mesterkélt – amely nem a szívből jön? – tette fel a kérdést a pápa, majd így folytatta:

Minket a Szentlélek kent fel, és amikor egy pap eltávolodik Jézus Krisztustól, elveszítheti ezt a kenetet. Alapvetően rendelkezik vele, de veszít belőle. Ahelyett, hogy felkent lenne, végül kenetteljes lesz. És milyen sok rosszat tesznek az Egyháznak a kenetteljes papok! Azok, akik erejüket a mesterséges dolgokra fordítják, a hiúságra, mézesmázos magatartásra, nyelvezetre. Hányszor halljuk fájdalommal: „Ez a pap olyan, mint egy lepke, mert mindig hiúságokkal foglalkozik. Nincs kapcsolata Jézus Krisztussal! Elvesztette a kenetet: kenetteljessé lett”. 

A pápa hozzátette: nekünk, papoknak számos korlátunk van: mindnyájan bűnösök vagyunk, mindnyájan. De ha Jézus Krisztushoz megyünk, ha keressük az Urat az imában – a közbenjáró imában, az imádatban –, akkor jó papok vagyunk, bár bűnösek vagyunk. De ha eltávolodunk Jézus Krisztustól, akkor ezt más, világias magatartásokkal kell pótolnunk. Ezért van annyi féle figura – vállalkozó pa, kereskedő pap. 

Azonban az a pap, aki imádja Jézus Krisztust, aki beszél Jézus Krisztussal, aki keresi Jézus Krisztust, aki hagyja, hogy Jézus Krisztus keresse őt: ez életünk középpontja. Ha ez nem áll fenn, akkor mindent elveszítünk. És akkor mit adunk majd az embereknek? Kapcsolatunk, a népéért felkentek kapcsolata Jézus Krisztussal, növekedjen bennünk, papokban mindennap egyre jobban – hangzott a pápa buzdítása. 

Nagyon szép, amikor olyan papokra találunk, akik életüket valóban papként élték le, akikről az emberek ezt mondják: Igen, nagyon rossz természete van, de igazi pap! És az emberek megérzik ezt! Amikor azonban az emberek látnak ún. bálványimádó papokat, akik Jézus helyett kis bálványokkal rendelkeznek, egyesek „Nárcisz-isten” hívei, akkor az emberek így szólnak: „szegény, szerencsétlen”. 

Az, ami megóv bennünket a világiasságtól, a bálványimádástól, ami kenetteljessé tesz bennünket, vagyis ami megőrzi számunkra a kenetet, az a Jézus Krisztussal való kapcsolat. Nektek, akik ma olyan kedvesek voltatok és eljöttetek, hogy itt velem koncelebráljatok, ezt kívánom: veszítsetek el mindent az életben, de ne veszítsétek el ezt a kapcsolatot Jézus Krisztussal! Ez a ti győzelmetek. Így haladjatok előre! – fejezte be szombat reggeli homíliáját Ferenc pápa. 

Forrás: Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése