2014. január 26., vasárnap

Új pálos kolostor alapítása Erdélyben



2014-ben 80 éve, hogy 148 év után hazatértek a pálosok Lengyelországból, ahol II. József császár 1786-os feloszlató rendelete után élt tovább a rend. Egyúttal jövőre arra is emlékezünk, hogy a 40 évnyi diktatúra és betiltás után 25 évvel ezelőtt, 1989-ben kezdhette meg újra a működését a Pálos Rend Magyarországon. A Gondviselés különös kegyelmének tekintjük, hogy éppen ebben a különleges, a rend magyarországi kétszeres újjászületésére emlékeztető évben kerül sor hosszú előkészítő folyamat után a Pálos Rend erdélyi visszatelepülésére, és egy új kolostor alapítására

2014. január 26-án 10 órakor Hargitafürdőn,

Dr Jakubinyi György gyulafehérvári érsek úr által celebrált szentmise keretében.

Tisztelettel és szeretettel hívjuk erre a történelmi eseményre, hogy együtt ünnepeljünk és imádkozzunk.


Forrás: Magyar Pálos Rend



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése