Az Istenbe vetett bizalom és remény jele

Mint korábban már hírt adtunk róla, Jakubinyi György gyulafehérvári érsek és Tamás József segédpüspök áldották meg a Hargitafürdőn újonnan alapított pálos kolostort január 26-án. A Szent István-templom kertje és annak környéke már a mise kezdete előtt benépesedett. Az új kolostor megáldása után a templomban került sor az ünnepi szentmisére, melyen tizennégyen koncelebráltak: egyházmegyés papok mellett négy pálos testvér, valamint ferences és piarista szerzetesek.

Az egyetlen magyar alapítású szerzetesrendet Boldog Özséb alapította a 13. század közepén. Első követői Benedek és István voltak, akik magányos, szemlélődő életre vágyva a Pilis hegyei közé vonultak. A rend, miután 1308-ban megkapta a pápa jóváhagyását, virágzásnak indult. Az 1400-as években Magyarországon 170 rendházban több mint háromezer pálos élt. Erdélyben és Kárpátalján 40 kolostoruk volt. 1786-ban II. József sok más szerzetesrenddel együtt a pálos rendet is feloszlatta. Ezután maradtak még ugyan pálos testvérek Erdély területén egyházmegyés szolgálatban, de a rend több mint két évszázadra eltűnt Erdélyből.

Jakubinyi György gyulafehérvári érsek kérdésünkre válaszolva elmondta: a pálosok visszatérésére az 1990-es évek eleje óta készültek. Még Bálint Lajos, akkori gyulafehérvári érsek hívta meg a „fehér barátokat”, hogy telepedjenek le újra Erdélyben. Ez több mint két évtized után most megvalósulhatott.

A főpásztor hangsúlyozta, hogy a pálosok Erdélybe, Székelyföldre „hazatértek”, hiszen többek között például a csíksomlyói Salvator-kápolna is az övék volt hajdan.

A visszatérést az évközi 3. vasárnapon ünnepelték, amikor a szentleckében Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt levele egyik részletét olvasták: „Testvérek, Urunk, Jézus Krisztus nevére kérlek titeket, éljetek mindnyájan egyetértésben, ne szakadjatok pártokra, legyetek egyek ugyanabban a lelkületben, ugyanabban a felfogásban.” Ez a részlet szépen jelképezte az ünnep lényegét is: a pálosok visszatérését ünnepelték azzal a hittel és reménnyel, hogy az erdélyi szerzetesrendek között gyümölcsöző együttműködés valósul meg, hiszen a „a rendek között nem lehet széthúzás” – így segítik majd az egyházat és szolgálják az erdélyi híveket, megvalósítva és tanúságot téve egyházunk egységéről – fogalmazott Jakubinyi érsek.

Az erdélyi kolostoralapítást a pálos generális tanácsadó testülete, a rendfőnöki tanács – élén P. Izydor Matuszewsky generálissal – hagyta jóvá. II. József rendelete után ugyanis Lengyelországban maradhatott fenn a szerzetesrend. Központja jelenleg is Częstochowában, a Jasna Góra-i kolostorban van.

„A pálosok visszatelepülése sok embert megmozgatott Erdélyben, a január 26-i ünnep az egység megélésének nagy ünnepe volt. Az újbóli letelepedés az Istenbe vetett bizalom jele, reményt ad a hivatások gyarapodására is” – mondta Bátor Botond, a pálos rend magyarországi tartományfőnöke az erdélyi visszatelepedés jelentőségéről.

Az újonnan alapított Szent István-kolostorban egyelőre egy kis, két főből álló szerzetesi közösség él és szolgál majd a magyarországi rendtartomány támogatásával és segítségével – válaszolt kérdésünkre a tartományfőnök. Ezzel egy több évszázados hagyomány folytatódhat, hiszen az 1786-os rendeletet megelőzően mintegy 25 pálos rendház működött Erdélyben, többek között Tordán, Tövisen, Illyefalván, illetve a Partiumban Nagyváradon.

A Csíkszeredához tartozó Hargitafürdőn lévő plébániaépületben alakították ki a rendházat, az egyházmegye pedig a pálos testvérekre bízta a plébánia vezetését, akik emelett missziókat, lelkigyakorlatokat tartanak majd szerte az egyházmegyében, összhangban a rend szellemiségével, mely szerint összekapcsolják a szemlélődő és a tevékeny életet.

Darvas-Kozma József, a csíkszeredai Szent Kereszt plébánia plébánosa sok segítséget nyújtott a pálosoknak az újbóli letelepedés és kolostoralapítás körül. Ennek jelképes mozzanataként egy téglát ajándékozott a Hargitafürdőre költöző szerzetesrendnek, amely Klastrompusztáról, az első pálos monostor padlójából származik.

Forrás: Magyar Kurir

Aquinoi Szent Tamás életéről és munkásságáról

Köszönet a sok szent papnak, akik csöndben másoknak szentelik életüket

Ferenc pápa hétfő reggeli homíliája

Az egyházat nem lehet egyszerűen emberi szervezetként megérteni. A különbség az a szent kenet, ami a püspököknek és a papoknak a Szentlélek erejét adja, hogy szolgálják Isten népét – mondta január 27-én, hétfőn reggel Ferenc pápa a Szent Márta-házban bemutatott szentmisén. A pápa köszönetét fejezte ki a sok szentéletű papnak, akik névtelenül végzik nap mint nap szolgálatukat.

A Szentatya a napi első olvasmányhoz fűzte gondolatait (2 Sám 5,1-7.10). Izrael törzsei Dávidhoz mennek, hogy királyukká kenjék fel őt. E nélkül a szent kenet nélkül Dávid pusztán csak egy vállalat vezetője lett volna, egy politikai társulaté, amelyet Izrael országának hívtak. Dávid mindössze egy politikai szervező lett volna. A felkenés után azonban az Úr Szent Lelke leszáll Dávidra és vele marad. A Szentírásban olvassuk: „Dávid mindinkább gyarapodott és növekedett, mert az Úr, a Seregek Istene vele volt”. Ezt a különbséget jelenti a szent kenet. A felkent személyt az Úr választotta ki. Így van ez az Egyházban a püspökök és a papok esetében. 

A püspökök kiválasztottsága nemcsak arra szól, hogy előbbre vigyenek egy szervezetet, amelyet helyi egyháznak hívnak. Részesültek a szent kenetben és az Úr Szent Lelke velük van. „De minden püspök, mi, mindnyájan bűnösök vagyunk” – mondta a pápa, majd hozzátette: de felkentek vagyunk. Mindnyájan minden nap szeretnénk szentebbek lenni, hűségesebbek ehhez a szent kenethez. Ez az Egyház sajátossága. Az egyház egységét a püspök személye biztosítja Jézus Krisztus nevében, mert felkent, nem pedig azért, mert a többség megválasztotta. Ebben a szent kenetben van a helyi egyház ereje. A papok is részesülnek ebben a szent kenetben. A felkentség a püspököket és a papokat az Úrhoz közelíti. Örömet és erőt ad nekik, hogy előbbre vigyék és segítsék a népet, hogy a nép szolgálatában éljenek. Megadja azt az örömet, hogy érzik: az Úr választotta ki őket, az Úr tekint le rájuk azzal a szeretettel, amellyel mindannyiunkra néz. Amikor tehát a püspökökre és a papokra gondolunk, így gondoljunk rájuk: ők felkent személyek. 

Különben nem lehet megérteni az egyházat. Nem lehet megmagyarázni, hogyan haladhat előre az egyház pusztán emberi erőből. Ez az egyházmegye halad előre, mert szent a népe, és egy felkent segíti a növekedésben. Ez a plébánia halad előre, mert olyan sok szervezete működik, annyi mindent csinál, de azért is, mert papja felkent személy. A történelemben csak egy csekély számát ismerjük a szent püspököknek és papoknak, pedig nagyon sokan vannak, akik egész életüket az egyházmegyének, a plébániának szentelték. Hány ember kapta meg a hit, a szeretet, a remény erejét ezektől a névtelen plébánosoktól, akiket nem ismerünk. Nagyon sokan vannak. Nagyon sok vidéki vagy városi plébános van, aki a kapott szent kenet révén erőt adott a népnek, átadta a tanítást, kiszolgáltatta a szentségeket, vagyis az életszentséget. 

„De atyám, én olvastam az újságban, hogy egy püspök vagy egy pap ezt és ezt csinálta!” – mondhatná valaki – folytatta homíliáját a pápa, majd válaszolt képzeletbeli beszédpartnerének: „Igen, én is olvastam, de mondd csak, az újságok írnak arról a számtalan karitatív cselekedetről, amelyeket a városi és vidéki papok hajtanak végre, arról a sok munkáról, amelyet végeznek népük érdekében? Nem, ez nem hír”. Mindig érvényes: nagyobb zajt csap egy fa, amelyik kidől, mint egy erdő, amely növekszik. Ma, gondolva Dávid felkenésére, jót tesz nekünk, ha bátor, szent, jó és hűséges püspökeinkre és papjainkra gondolunk és imádkozunk értük. Nekik köszönhetjük, ha ma itt vagyunk – fejezte be hétfő reggeli homíliáját Ferenc pápa. 

Forrás: Vatikáni Rádió

Az új pálos kolostor megáldása Hargitafürdőn

2014. január 26-án történelmi eseménynek lehettek részesei a hívek Hargitafürdőn, melynek során egy új szerzetesházat áldott meg Jakubinyi György gyulafehérvári érsek. Az eseményről a Duna TV közvetítése ezen az elérhetőségen tekinthető meg.

Kép: Gyulafehérvári Érsekség

Új pálos kolostor alapítása Erdélyben

2014-ben 80 éve, hogy 148 év után hazatértek a pálosok Lengyelországból, ahol II. József császár 1786-os feloszlató rendelete után élt tovább a rend. Egyúttal jövőre arra is emlékezünk, hogy a 40 évnyi diktatúra és betiltás után 25 évvel ezelőtt, 1989-ben kezdhette meg újra a működését a Pálos Rend Magyarországon. A Gondviselés különös kegyelmének tekintjük, hogy éppen ebben a különleges, a rend magyarországi kétszeres újjászületésére emlékeztető évben kerül sor hosszú előkészítő folyamat után a Pálos Rend erdélyi visszatelepülésére, és egy új kolostor alapítására

2014. január 26-án 10 órakor Hargitafürdőn,

Dr Jakubinyi György gyulafehérvári érsek úr által celebrált szentmise keretében.

Tisztelettel és szeretettel hívjuk erre a történelmi eseményre, hogy együtt ünnepeljünk és imádkozzunk.

Forrás: Magyar Pálos Rend

Pápai üzenet a hivatások világnapjára

Pál apostol megtérése

Kármelhegyi megújulás

Lelkigyakorlatok a kármelitáknál 2014-ben

Szalézi Szent Ferenc a jámborságról

A méhecske is úgy gyűjti magának a mézet a virágokból, hogy azokat nem sérti meg, hanem éppen olyan üdén és sértetlenül hagyja el, mint ahogy megtalálta. Az igazi jámborság még a méhecskénél is helyesebben cselekszik, mert nemcsak hogy nem sérti meg az egyes hivatások és foglalkozások követelményeit, hanem azokat még érdemesebbé és még szebbé is teszi. (…) Bármilyen viszonyok között legyünk is, a tökéletes életre lehet és kell is törekednünk.

Forrás: Szalézi Szent Ferenc püspöknek „A jámborság útja“ című könyvéből (Pars 1, cap. 3)

Szent Ágnes szűz és vértanú

„Szent Ágnes az előkelő származás előnyeit lenézve mennyei méltóságra érdemesült; az emberi közösség vágyait megvetve, az örök Király társaságába vétetett; vállalva a dicső halált Krisztus megvallásáért, hozzá vált hasonlatossá.” Szent Ambrus

Pálos vonatkozású előadás Pécsett

A hivatások, az igazság tanúbizonysága

Ferenc pápa üzenete a Hivatások 51. imanapjára

Május 11-én tartja a katolikus egyház a Hivatások Világnapját, melynek ebben az évben a témája így hangzik: "A hivatások az igazság tanúbizonysága". Az imanapra írt pápai üzenetet január 15-ei dátummal tették közzé.

Az evangélium elbeszéli, hogy „Jézus bejárt minden várost és falut… ahogy végignézett az embereken megesett a szíve rajtuk, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok, elcsigázottak és kimerültek.” Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás urát, küldjön munkásokat aratásába” (Mt 9,35-38). Ezek a szavak meglepnek bennünket, mert tudjuk, hogy előbb szántani, vetni és művelni kell ahhoz, hogy amikor eljön az idő bőséges legyen az aratás. Ki dolgozott, hogy ez legyen az eredmény? Isten – ez lehet a válasz egyedül. Világos az is, hogy a búzaföld, amiről Jézus beszél, az mi vagyunk, az emberiség. Az pedig, hogy az aratnivaló sok Isten kegyelmének köszönhető, annak, hogy benne maradtunk (vö Jn 15,5). Jézus azért kér imát az egyház számára, hogy többen legyenek azok, akik országa szolgálatában állnak. Pál apostol, aki egy volt Isten munkatársai között, erre emlékezteti a korintusi keresztényeket: „Ti Isten szántóföldje vagytok (1Kor 3,9). Szívünkben ezért tehát először álmélkodunk azon, hogy Isten milyen bőséges termést tud adni, aztán hálásak vagyunk azért, hogy szeretetével mindig megelőz minket, végül imádjuk az általa végzett művet, amelyhez a mi szabad hozzájárulásunkat kéri, hogy Vele és Érte cselekedjünk.

Mily sokszor imádkozunk a zsoltáros szavaival: „Ő alkotott minket az övéi vagyunk. Az Ő népe vagyunk és nyáj a legelőjén (Zsolt 100,3). Igen, mi Isten tulajdona vagyunk, de nem úgy, mint a szolgák, hanem egy rendkívül erős köteléken keresztül, mert „az Úr irgalma örökké tart” (Zsolt 136). Minden tőle ered, minden az ő ajándéka: a világ, az élet, a halál, a jelen és a jövő. Ám az apostol biztosít arról, hogy „ti Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig Istené (1 Kor 3,23). Ez a magyarázata az Istenhez való tartozásnak: egyedülálló és személyes kapcsolaton keresztül Jézussal, melyet a keresztségben kaptunk az új életben való újjászületés kezdetén. Krisztus tehát állandóan kéri szavával, hogy bízzunk benne és szeressük Őt „teljes szívből, teljes elméből és minden erőből (Mk 12,33).

Ezért tehát minden hivatás, mégha az utak annyira különböznek is, megkívánja mindig, hogy lépjünk ki önmagunkból és központosítsuk saját életünket Krisztusra és Evangéliumára. A házaséletben, a megszentelt élet formáiban, a papi életben felül kell írni a gondolkodásnak és cselekvésnek azokat a formáit, amelyek nem egyeznek meg Isten akaratával. Nem kell félnünk, Isten szeretettel és gondosan figyeli, hogy életünk különböző szakaszaiban milyen művet adunk ki a kezünkből. Isten soha nem hagy el bennünket. Szívén viseli reánk vonatkozó tervének megvalósulását, ám ehhez kéri a mi hozzájárulásunkat és közreműködésünket.

Jézus ma is benne él és halad mindennapi életünk valóságában, mindenkihez közel megy, kezdve az utolsókkal, hogy meggyógyítsa bajainkat és betegségeinket. Most azokhoz fordulok, akik készségesen meg akarják hallani Krisztus egyházban felcsendülő szavát, hogy megértsék mi saját hivatásuk. Kérlek benneteket, halljátok meg és kövessétek Jézust, engedjétek, hogy bensőtökben átalakítson benneteket szavaival, amik úgy szólnak, hogy „lélek vagyok és élet” (Jn 6,62). Jézus Anyja, Mária nekünk is ezt ismétli: „Tegyétek, amit mond” (Jn 2,5). Bizalommal vegyetek részt a közösségi életben. A hivatás a kölcsönös szeretet szépen megművelt földjének gyümölcse, mely az igazi egyházi élet területén egymás kölcsönös szolgálatává lesz. Egyetlen hivatás sem fakad önmagának és él önmagáért. A hivatás Isten szívéből forrásozik, a hűséges nép jó termőföldjében hajt ki, a testvéri szeretet megtapasztalásában. Nem véletlenül mondta Jézus: „Arról ismerje meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt (Jn 13,35).

A keresztény élet magas szinten történő megélése nem egyszer azt jelenti, hogy az árral szemben kell haladnotok, hogy akadályokkal találkoztok, kívül és belül. A nehézségek olykor elriaszthatnak bennünket, látszólag kényelmesebb utak választására hajlíthatnak. De a meghívottak igazi öröme abban áll, hogy hiszik és megtapasztalják, hogy az Úr hűséges, vele együtt haladhatunk, tanítványai és tanúságtevői lehetünk Isten szeretetének, kinyithatjuk szívünket nagy eszmények és nagy dolgok előtt. „Minket, keresztényeket az Úr nem kicsi dolgocskákra választott ki…Nagy eszményekért vessétek latba az élet játszmáját. (Bérmálkozók miséjének homíliája, 2013. április 28).

A püspököktől, papoktól, szerzetesektől, közösségektől és keresztény családoktól azt kérem, hogy ebbe az irányba fordítsák a hivatás pasztorációt, kísérjétek el a fiatalokat a szentség útvonalain. Mivel ezek személyes jellegűek igényt tartanak az életszentség igazi és sajátságos pedagógiájára, mely képes arra, hogy alkalmazkodjon az egyes személyek ritmusához. Ennek magában kell foglalnia a személyes és csoport segítség hagyományos formáinak mindenkihez intézett javaslatait az egyház által elismert társulatok és mozgalmak újabb formáival együtt. (II. János Pál, Nuovo millenio ineunte, 30).

Készítsük tehát elő a szívünket, hogy jó termőföld legyen az Ige meghallgatására, befogadására és megélésére és így gyümölcsöt teremjen. Minél jobban egyesülünk Jézussal az imában, a Szentírásban, az Eukarisztiában, az egyházban ünnepelt és megélt szentségekben, a testvériségben, annál jobban növekedik bennünk az öröm, hogy Istennel együttműködünk az irgalom, az igazság, az igazságosság és a béke Országának szolgálatában. Az aratás sok lesz, a kegyelem mértékében, amelyet engedelmesen képesek voltunk magunkba befogadni. Ferenc pápa a Hivatások Világnapjára írt üzenetét apostoli áldásával zárta le.

Forrás: Vatikáni Rádió

Remete Szent Pál és a Remeték királynőjének ünnepére

A Pálos Rend Generálisának levele Első Remete Szent Pálnak és a Boldogságos Szűznek, a Remeték Királynőjének ünnepére.

Kedves Testvéreim Remete Szent Pál rendjében, Tisztelt Konfráterek, Jótevők, és a Pálos Rend Barátai Lengyelországban és az egész világon!

A mindnyájatok iránti hála arra indít, hogy Máriához, a mi Urunk Édesanyjához mélységes imádság szavaival forduljak, felétek pedig testvéri üdvözlettel. Máriára szegezett tekintetünk a 2012. év elején megérteti velünk, hogy az imádságnak kell átszőnie egész életünket. És az ima annál intenzívebb lesz, minél nehezebb döntések elé vagyunk állítva életünk során. XVI. Benedek pápa is beszél erről az imádság értékéről szóló kateketikai sorozatban:

Ma, amikor annyi szinten leépül és elveszíti szabadságát az ember, szeretnélek mindnyájatokat megtámogatni e testvéri ima szavaival. „Drága testvérem, Isten mindig szeretett téged, és most is szeret. Ő ajándékozott meg az élet, a hivatás ajándékával. Ő hívott meg a vele való kölcsönös szeretetre.” XVI. Benedek emlékeztet minket: „Mindnyájan Isten gondolatának gyümölcse vagyunk. Mindnyájunkat akart, szeretett. Mind nélkülözhetetlenek vagyunk szemében.”

Ez az Istennel való legdrágább kötelék legyen számodra mindig a legfontosabb! Legyen fontosabb mindennél, ami e világon van, a hagyományos „Solus cum Deo Solo!” értelmében.

Az istenkapcsolatnak, egy olyan életnek, mely állandó imádsággá válik, a mennyei Atyával való benső egyesülésnek lehető legteljesebb megvalósulását várják tőlünk. Elvárás az is, hogy a szeretet parancsát minden felebarátunkkal kapcsolatban éljük meg. Csak ez tesz minket – mint keresztényeket – hitelessé a világban teljesített küldetésünkben. Mint pálos szerzeteseket egyedül ez igazol a sokféle munkában, amit Isten országáért vállalunk.

Mint egykor atyáink, a megszámlálhatatlan sok remete és szerzetes, akik Remete Szent Pál alakját szemük előtt tartották, a Legszentebb Szűz példája nyomán tanuljuk az Isten színe előtti csendességet, az elmélkedést és a figyelmet. Igyekszünk mindent odaadással és kitartással teljesíteni. Ma sokkal inkább, mint annak előtte, legyünk meggyőződve róla, hogy a világ, melynek ügyeiben és problémáiban naponként elmerülünk, az imádságnak ilyen tanúságtételét várja el tőlünk.

Józef Michalik érsek, a Lengyel Püspöki Konferencia elnöke, 2011 végén a „Hit helyzetéről Lengyelországban”címmel adott közre könyvet a lengyel olvasók számára. Egy példa nélküli kiadványról van szó. Úgy tűnik, először találkozunk sokkoló értékeléssel a hit lengyelországi állapotával kapcsolatban. Józef Michalik érsek meggyőző módon mutatja fel a lengyel egyház jelenét és jövőjét.

A katolikus társadalmi tanítás hármas felszólításának megfelelően (megfigyelni, értékelni, cselekedni) világosan ki kell mondanunk: igen, egy olyan világberendezkedés van kialakulóban, amely nem számol Isten létével. Egy önmagába forduló világ építése – annak délibábja – folyik. Egy olyan világé, melyben az ember elzárkózik Isten kegyelmétől. A technológia illúziójára épülő önmegváltás világa ez. Egy olyan világ, melyben a háború, a terror, s a fenyegető pusztítás révén az ember embernek farkasa nem pedig testvére. Olyan világ épül, melyben az egyik ember a másikat egyáltalán nem becsüli. Gazdasági kizsigerelés folyik a nemzetek feletti struktúrák által. Nyilvánosan hirdetik a gyakorlati hitetlenséget. Gyűlöletet szítanak az egyház ellen és általában minden ellen, ami keresztény. A média a reménytelenséget és giccset mutatja. Mindebből nyilvánvaló, hogy egy ilyen embertelen világban sokaknak szenvedni kell. De élnünk kell. Felismerve a valóságot, ki kell mondanunk nekünk is XVI. Benedek pápával együtt: a mi Istenünk „a jövendő Istene”. A mi lelkipásztori programunk az Egyház, amely a mi otthonunk.

A „Ragyogjon Isten világossága” című könyvben XVI. Benedek pápa az Istenhez való teljes visszatérést sürgeti. Úgy mutatja be Istent, mint aki az Igazság, aki a jó és a szép, aki minden élet forrása. XVI. Benedek szerint minden ember számára a legfontosabb az Istennel való szeretetkapcsolat felfedezése és kibontakoztatása, hisz egyedül ez az út vezet a legmélyebb és legtartósabb boldogsághoz, amit az ember megtapasztalhat.

A szentatya arra tanít, hogy még az élet legsötétebb pillanataiban is élesszük a reményt, hogy a dolgok végül kellő módon megoldódnak – Isten dicsőségére – és áldássá lesznek mindenki számára. Így mutatja be a kiadó a pápa gondolatait.

„Fordítsuk tekintetünket Máriára” – a pápa kérésének megfelelően, mint ahogy énekeljük is a Remete Szent Pál tiszteletére írt himnuszban is. Teljesen forduljunk felé, odaadással; mint ahogy a gyermek odabújik édesanyjához, úgy menjünk mi is hozzá, Isten Anyjához.

„Amikor válságban van az Egyházzal kapcsolatos gondolkodás, amikor válságban van az erkölcs, s válságba jutott sok nő, olyan menedékre van szükségünk, amely a kereszténység kezdetétől fogva évszázadokon keresztül bizonyította szilárdságát, megdönthetetlenségét. A katolikusok ma kissé megfeledkeztek e menedéknek csodás jelenlétéről – bár most sokkal inkább szükségünk van rá, mint bármikor előtte. A menedéknek neve pedig Mária” – emlékeztet XVI. Benedek.

Éppen ezért II. János Pál pápával és XVI. Benedekkel „nyissuk meg az ablakokat Isten egére.” Kapcsolódjunk be hatékonyabban a világ üdvözítésébe a szentolvasó imádság által. Ez hordozza világunk számára a megmenekülés lehetőségét.

Az Isten iránti és Mária, rendünk Édesanyja és különleges védelmezője iránti hála lelkületével mondjuk el újra 2005 nagypéntekén, a Kolosszeumban elhangzott szavakat: „Szűz Mária, Urunk Édesanyja, te hűséges maradtál, amikor a tanítványok megfutamodtak. Mint ahogy hittél az angyalnak, aki egy valószínűtlen eseményt adott hírül neked – hogy Isten Anyja leszel – ugyanúgy hittél, az Ő legmélyebb megaláztatása órájában.

És éppen a kereszt órájában, a világ legsötétebb éjjelének órájában lettél a hívők Anyja, az egyház Anyja. Kérünk, taníts meg minket hinni, és támogass, hogy a hitünk váljék bátor szolgálattá és a szeretet cselekedetévé, amely képes lesz rá, hogy segítsen és osztozzon a szenvedésben.

2012.

Forrás: Magyar Pálos Rend

Teológusok és pszichológusok a házasságról

Jézus megkeresztelkedésének ünnepén

A keresztség szentsége

A Jézussal való kapcsolat óvja meg a papokat a világias gondolkodástól és a bálványimádásától

A valódi pap, akit Isten kent fel népe számára, szoros kapcsolatban van Jézussal: amikor ez hiányzik, akkor a pap kenetteljes, bálványimádó lesz, aki „Nárcisz-isten” híve – fejtette ki január 11-én, szombaton reggel mondott homíliájában Ferenc pápa.

A Szent Márta-házban bemutatott szentmisén a pápával koncelebrált Angelo Bagnasco bíboros, az olasz püspöki konferencia elnöke, valamint a genovai főegyházmegye papjainak egy csoportja. 

Ferenc pápa homíliáját teljes egészében a papoknak szentelte. Szent János első leveléhez fűzött kommentárt, ahhoz a részhez, amely arról szól, hogy örök életünk van, mert hiszünk Jézus nevében. A pápa feltette a kérdést: milyen a papok kapcsolata Jézussal? Egy papnak ugyanis az ereje ebben a kapcsolatban van. Jézus, amikor növekedett népszerűségében, az Atyához ment, pusztaságokba vonult vissza és imádkozott. Ez számunkra, papok számára az összehasonlítási alap: megyünk-e, vagy sem Jézushoz; mi a helye Jézus Krisztusnak papi életemben? Élő-e ez a kapcsolat, olyan, mint a tanítvány és a Mester közötti kapcsolat, testvéri kapcsolat, a szegény ember kapcsolata Istennel, vagy kissé mesterkélt – amely nem a szívből jön? – tette fel a kérdést a pápa, majd így folytatta:

Minket a Szentlélek kent fel, és amikor egy pap eltávolodik Jézus Krisztustól, elveszítheti ezt a kenetet. Alapvetően rendelkezik vele, de veszít belőle. Ahelyett, hogy felkent lenne, végül kenetteljes lesz. És milyen sok rosszat tesznek az Egyháznak a kenetteljes papok! Azok, akik erejüket a mesterséges dolgokra fordítják, a hiúságra, mézesmázos magatartásra, nyelvezetre. Hányszor halljuk fájdalommal: „Ez a pap olyan, mint egy lepke, mert mindig hiúságokkal foglalkozik. Nincs kapcsolata Jézus Krisztussal! Elvesztette a kenetet: kenetteljessé lett”. 

A pápa hozzátette: nekünk, papoknak számos korlátunk van: mindnyájan bűnösök vagyunk, mindnyájan. De ha Jézus Krisztushoz megyünk, ha keressük az Urat az imában – a közbenjáró imában, az imádatban –, akkor jó papok vagyunk, bár bűnösek vagyunk. De ha eltávolodunk Jézus Krisztustól, akkor ezt más, világias magatartásokkal kell pótolnunk. Ezért van annyi féle figura – vállalkozó pa, kereskedő pap. 

Azonban az a pap, aki imádja Jézus Krisztust, aki beszél Jézus Krisztussal, aki keresi Jézus Krisztust, aki hagyja, hogy Jézus Krisztus keresse őt: ez életünk középpontja. Ha ez nem áll fenn, akkor mindent elveszítünk. És akkor mit adunk majd az embereknek? Kapcsolatunk, a népéért felkentek kapcsolata Jézus Krisztussal, növekedjen bennünk, papokban mindennap egyre jobban – hangzott a pápa buzdítása. 

Nagyon szép, amikor olyan papokra találunk, akik életüket valóban papként élték le, akikről az emberek ezt mondják: Igen, nagyon rossz természete van, de igazi pap! És az emberek megérzik ezt! Amikor azonban az emberek látnak ún. bálványimádó papokat, akik Jézus helyett kis bálványokkal rendelkeznek, egyesek „Nárcisz-isten” hívei, akkor az emberek így szólnak: „szegény, szerencsétlen”. 

Az, ami megóv bennünket a világiasságtól, a bálványimádástól, ami kenetteljessé tesz bennünket, vagyis ami megőrzi számunkra a kenetet, az a Jézus Krisztussal való kapcsolat. Nektek, akik ma olyan kedvesek voltatok és eljöttetek, hogy itt velem koncelebráljatok, ezt kívánom: veszítsetek el mindent az életben, de ne veszítsétek el ezt a kapcsolatot Jézus Krisztussal! Ez a ti győzelmetek. Így haladjatok előre! – fejezte be szombat reggeli homíliáját Ferenc pápa. 

Forrás: Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

Imaiskola

Előadás az Eucharisztiáról

Szent Fruzsina

A mai nap ünnepelhető szent Szent Fruzsina vagy más néven Eufrozina életének nagy részét remeteségben egész életét pedig szüzességben élte le. Íme egy gyönyörű ikon róla.

Pennaforti Szent Rajmund

Peñafort annyit jelent, mint „erős szikla”. Találó és sokatmondó, ha a nagy szent jellemére vonatkoztatjuk, hajthatatlan, emberfélelmet nem ismerő, és – mint élete bizonyítja – az igazság mellett a legnehezebb körülmények között is kitartó egyéniség, ment minden ingadozástól, alkudozástól még akkor is, ha pápáról, királyról van szó, vagy saját egyéni érdekei forognak kockán. Pedig e tudós szent és nagy lélek legnagyobb erénye volt a látszólag mindezekkel ellentétben álló alázatosság és gyermeki engedelmesség.

Barcelonától hat mérföldnyire fekszik Peñafort vára. Itt gyúlt ki a domonkos rendnek ez a magasan lobogó és messzire világító lángja 1175 körül. Nagynevű, az aragón királyi házzal rokon, katalán főnemesi család sarja. Gyermekkoráról alig van adatunk. Már ifjú éveiben úgy látszott, hogy az aggastyán szívét bírja. Szülei jámbor hajlamú és tudományszomjának megfelelően papi pályára szánták. Nevelésre átadták a Szent Keresztről és Szent Euláliáról nevezett káptalannak. A tisztalelkű és imádságos ifjú tehetségét már itt, de még inkább a bolognai egyetemen ragyogtatta, ahol – mint Barcelonában – kiváltképp a kánonjog kötötte le a figyelmét. A középkori tudományok e bővizű forrásainál vágyai kielégültek, és lelke bőven töltekezett a skolasztika erőtől duzzadó értékeivel. Csakhamar a jogtudományok doktorává avatták. Alig húsz éves korában Barcelona város meghívta a bölcselet és jog tanítására. 1210-től kezdve újra Bolognában – most már a kánonjog katedráján – szórta nagy tudásának kincseit. A nagy tiszteletben álló tanár és „doctor decretorum” itt írta meg híres egyházjogi gyűjteményét, a Summa Juris-t. Tanulmányai és sokoldalú tudományos munkássága mellett talált időt a szenvedők vigasztalására, a szükséget szenvedők támogatására, a nyugtalankodó polgárok kibékítésére. Felebaráti szeretete főként a szegények jogi védelmében nyilvánult meg. Mint tanár egész lélekkel fáradozott mennyei jó Édesanyja, a Boldogságos Szűz tiszteletének terjesztésén. Ez az apostoli lélek nyilatkozott meg benne már tanulókorában is. Előadásai közben volt rá gondja, hogy hallgatóinak szívét is táplálja, mert ő is azt tartotta, hogy hit nélkül a tudomány nem lehet áldássá, csupán átka és megrontója az emberiségnek.

1219-ben Berengár, barcelonai püspök hazatérésre bírta Raymundot, hogy szülőföldjén helyezze tartóra ezt a rendkívüli fényt árasztó világosságot. 1221-ben székesegyházi kanonokká, majd püspöki helynökké nevezte ki a fiatal papot. A legodaadóbban itt is „hitelezőinek” viselte gondját. Így nevezte szegényeit.

Mindenki osztatlan szeretettel és tisztelettel övezte a szentéletű és tudós kanonokot. Csakhogy neki teher volt a világ tömjénezése, a méltóság, hír, dicsőség. Ennél sokkal többre vágyott: ismeretlenül és elrejtve, szerzetesi egyszerűségben és alázatosságban szolgálni Istennek. A hagyomány szerint döntő elhatározását befolyásolta az a körülmény, hogy egy ifjút lebeszélt a kolostorba lépésről.

1222 Nagypéntekjén a szentéletű férfiú felcserélte magas állását a dominikánus kolduló szerzetesek kámzsájával. Negyvenhat éves volt ekkor és fényes múlt állt már mögötte. Mégis a legalázatosabb, legengedelmesebb újonctársai közt, aki önmagát tartotta Isten kegyelmére a legméltatlanabbnak, valamennyi közt a leggyarlóbbnak. Elöljáróinak, újoncmesterének minden szavát szent tisztelettel Isten szavaként fogadta. Itt, a rend barcelonai hittudományi főiskoláján ragyogtatta erényeit és rendkívüli tudását 1223-29-ig. A kolostor nem akadályozta tudományos munkásságában, hisz ápolását szerzetének alapkövébe rakta le Szent Domonkos, hogy reá építse nagy művét. Az egyházi irodalmat Raymund az 1223-38-as évek között újabb nagybecsű munkával gazdagította. A gyóntatás jogi anyagát Summa de Casibus és Summa de Poenitencia címen négy kötetben gyűjtötte össze. Műve mind írója tekintélye, mind pedig tartalmi értékénél fogva rendkívüli hatással volt a középkor gyóntatási irodalmára. Szent Raymund egyébként már kint a világban is elsőrendű lelkivezető hírében állott, kivált bonyolult és kényes lelkiismereti ügyek terén.

Az alázatos férfiú a hírnév, a dicsőség elől menekült a kolostorba. Ám az itt is nyomon követte. Tudománya és szentsége feléje irányította IX. Gergely figyelmét. 1229-ben Aragóniába küldte Abeville János bíboros követ tanácsadójaként és útitársaként. De szüksége volt Raymundra magának a pápának is, kivált bölcs tanácsaira sok jogi kérdésben. 1233-34-ben a római kúriába hívta meg káplánnak és gyóntatójának. Raymundot az alázatosság mellett e minőségben is szenthez illő bátorság jellemezte.

Érdemeinek elismerésére Krisztus helytartója aragóniai érsekké akarta kinevezni. A szent könnyes szemmel esdekelt előtte, hagyja őt meg szerzetesi egyszerűségében. Bele is betegedett, úgy hogy a pápa kénytelen volt kérését teljesíteni. A szent férfiú sietett vissza szerzetes cellájába, hogy tovább kövesse Üdvözítőjét az alázatosságban és engedelmességben. Élete szüntelen imádság és önsanyargatás volt. Társai, akik éjszaka titkon megfigyelték, jegyezték fel róla, mily sok könny és leborulás kísérte elmélyedéseit. Áhitata főleg a Szentmise bemutatásakor nyilvánult meg feltűnően. Egy alkalommal a prefációtól az áldozásig tűzoszlop övezte. Máskor egy kísértésektől zaklatott testvér elmélkedett Raymund érdemeinek, erényeinek sokaságáról és ugyanakkor kisgyermek alakjában látta kezei közt az Üdvözítőt. A szerzetes azonnal megszabadult lelki gyötrelmeitől.

Raymund kemény vezeklésre fogta testét. Napjában csak egyszer evett, kivéve vasárnap, amikor a feltámadt Megváltó tiszteletére többet engedett meg magának. Mint a szerzetesi erények példaképe, rendtestvéreivel szemben mindig közvetlen, barátságos és szeretetreméltó volt. Ha később, elöljáró korában feddni volt kénytelen, ebben is megfontoltság és szeretet vezette. Bár nagy tudománya miatt kortársainál rendkívüli tekintélyt képviselt, mégsem döntött soha fontosabb ügyekben alapos mérlegelés, lelkiismeretes utánjárás – és ha a körülmények úgy kívánták – írásbeli bizonyítékok nélkül. Pedig kiváló jogi ismeretekben, bámulatos tudással rendelkezett, melyet a hosszú élet gazdag tapasztalatai egyre bővítettek.

Bármennyire is irtózott Raymund a vezető szereptől, rangtól és méltóságtól, Szászországi Boldog Jordán halála után mégsem menekült a rendfőnöki hivataltól. Ebben a munkakörben is nagy érdemeket szerzett, bárcsak két évig viselte. Bölcsessége és szent életének példája számtalan nemes gyümölcsöt érlelt. Az ő nevéhez fűződik a rendi szabályok tökéletesítése is. De mivel Raymund sohasem tudott egészen megbarátkozni az e1ő1járói hivatallal, az 1240-i nagykáptalan betegségére való tekintettel méltányolta kérését és felmentette rendfőnöki tisztjéből. Oly nagy és általános volt azonban a szent és bölcs e1ő1járó elvesztése fölött érzet bánat, hogy büntetésül mindazokat elmozdították hivatalukból, akik felmentéséhez hozzájárultak.

Szent Raymund ezután még 35 évig szolgálta az Urat a barcelonai kolostorban. Magányt kereső hajlama nem akadályozta a rend főhivatásában, a lélekmentésben. Ebben az időben a spanyol félsziget legnagyobb része a pogány mórok uralma alatt sínylődött. A végeken folyó csatározások alkalmával sokan kerültek fogságukba, a felszabadított vidékeken visszamaradt zsidók és mohamedánok pedig nagy veszedelmet jelentettek. Szent Raymund apostoli hévvel lelkesített keresztes hadjáratra a mórok ellen. Szavaira a mohamedánok és zsidók tömegesen tértek vissza az Egyházba. A mórok közül is közel tízezren. A térítés munkáját Raymund szervezte meg, és sikerének előmozdítására Nurcia és Tunisz városokban héber és arab nyelviskolát alapított. A lélekmentés ügyének előmozdítására egyben nagylelkűen támogatta Nolaskói Szent Péter rendjének, a fogolykiváltó mercedáriusok megalapítását és pártfogót szerzett neki Jakab, aragóniai király személyében. A szerzet regulájának kidolgozása ugyancsak Raymund nevéhez fűződik. Nagy érdemeket szerzett azzal is, hogy Aquinói Szent Tamást ösztönözte Summájának megírására.

Szent Raymund életéhez sok csoda fűződik. Emberi félelmet nem ismerő jellemszilárdságáról tanúskodik a következő eset. I. Jakab királyt mint gyóntatója és tanácsadója elkísérte Maiorca szigetére. A táborban figyelmeztette erkölcsi kilengéseire és egy bűnös viszony megszakítását kívánta tőle, egyben távozását jelentette be arra az esetre, ha szavát nem fogadja meg. A király erre nem volt hajlandó. Haragra gerjedt és halálbüntetés terhe alatt tiltotta meg a hajósoknak, hogy a szentet felvegyék. Raymund a szentek módján segített magán: lelke Istenhez fordult és ugyanakkor aggodalom nélkül kiterítette palástját a tenger hullámaira. Egyik végét vitorla gyanánt botjához erősítette és így tette meg a mintegy 160 mérföldnyi utat Barcelonába. Megérkezve nagy sokaság jelenlétében összehajtotta a teljesen szárazon maradt palástot és vállára vetve megindult vele kolostorába. Zárva volt, de csodás módon termett az épület belsejébe. A király az esemény hírére annyira megrendült, hogy életét gyökeresen megváltoztatta.

Raymund a pápával szemben éppily szókimondó volt. Egyszer azt a gyónási elégtételt adta fel neki, hogy a szegényeket bővebben támogassa és ügyüket jobban felkarolja. Krisztus helytartója távolról sem neheztelt meg ezért a szent férfiúra, ellenkezőleg, csak még nagyobb megbecsülésben részesítette.

Barcelonában halt meg 1275. január 6-án. Az egyháznak a bölcs tanácsadója, korának egyik legtekintélyesebb jogtudósa közel 100 esztendős korában fejezte be érdemekben gazdag életét. Sírjánál sok csoda történt. Különös por lepte el, mely számos betegnek, nyomoréknak adta vissza egészségét.

VIII. Kelemen avatta szentté 1601-ben.

Forrás: Virtuális Plébánia

Az Isteni Ige Társasága - verbiták - Magyarországon

Introitus és graduálé Vízkeresztkor

A család, mint a nemzet fennmaradásának alapja

Egy test, egy lélek – az elköteleződés nehézségei, párkapcsolati problémák megoldási lehetőségei

Pál Ferenc atya előadása

Valami másra szabadabb

Repül, mégsem madár - így jellemzi magát az első református "szerzetes" aki a bencéseknél kezdte meg életét. Tanúságtétele ezen az oldalon olvasható.

Ó, Jézus emlékezni Rád

Ó Jézus emlékezni Rád

A szívnek szent örömet ád,

De minden méznél édesebb,

Szívünkben bírni Tégedet.

Nincs szó a földön kedvesebb,

Nincs dallam zengőbb, édesebb,

Gondolni szebbet nem lehet,

Mint Jézus édes szent neved.

A bánat Benned lel reményt,

Te adsz ezer jó téteményt,

Ha kesergünk, itt jársz velünk:

Hát még mi vár, ha föllelünk!

A nyelv azt nem mondhatja ki,

Betű ki nem fejezheti,

Csak aki érzi tudja azt,

Jézust szeretni mily malaszt.

Szent Bernát: Jesu dulcis memoria

Fordította: Sík Sándor

Vízkeresztet újra a napján ünnepeljük

Vízkereszt ünnepét, amelyet eddig január 2. és 8. közti vasárnap tartottunk Magyarországon, az idei évtől január 6-án ünnepeljük. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ezen a napon a hívek számára kötelező a szentmisén való részvétel.

Január 6-án a háromkirályok gyermek Jézusnál tett látogatását ünnepli a katolikus egyház, ekkor kerül sor a vízszentelés szertartására is: a pap megáldja a keresztvizet és a szentelt vizet.

Az epifánia néven is ismert vízkereszt Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe. A magyar vízkereszt elnevezés az ilyenkor hagyományosan végzett vízszentelésből eredeztethető.

Vízkereszt napja a IV. század elején kezdett a keresztények körében terjedni mint Krisztus születésének, keresztségének, a kánai menyegzőnek és a háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának ünnepe. Később az ünnep elsődleges témája keleten Jézus keresztsége lett (erre emlékeztet a vízszentelés); nyugaton viszont a háromkirályok látogatása került előtérbe, mindamellett itt is megmaradt a vízszentelés szertartása. A II. Vatikáni Zsinat rendelkezései értelmében a római katolikus egyház január 6-án a háromkirályok látogatását ünnepli vízszenteléssel egybekötve; Jézus megkeresztelkedésének ünnepe a következő vasárnapra esik. A kánai menyegzőről, amelyen Jézus első csodáját vitte végbe a vizet borrá változtatva, egy közbeeső hétköznapon emlékezik meg az egyház.

A vízkereszt amiatt is kiemelt ünnep a katolikus egyház életében, mert ekkor kezdődik meg a házszentelés időszaka. A házszentelés szertartása során a pap az újonnan megáldott szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat; a szentelmény révén nemcsak az épületeket, hanem a benne lakókat, dolgozókat is megáldja.

Forrás: MKPK

Ferenc pápa tíz mondata, amely megváltoztatta a világot

Mindössze kilenc hónap telt el megválasztása óta, és Ferenc pápa szavai máris emberek millióit lelkesítették.

Március 13.

Már megválasztása utáni legelső szavai is nagy hatásúak voltak, attól az éjszakától fogva azonban egyre több mondata járta be a világot:

„Most szeretnék áldást adni, de előbb, előtte szívességet kérek tőletek: mielőtt a püspök megáldaná a népet, azt kérem, hogy ti imádkozzatok az Úrhoz, hogy Ő megáldjon engem. A nép imáját kérem, amely áldást kér püspöke számára.”

Március 17.
Még a vasárnap sem az igazi, ha Ferenc pápa nem valami meghökkentő, mégis kedves megjegyzéssel zárja le az Úrangyalát:

„Szép vasárnapot és jó ebédet!”

Március 16.
A kezdetektől látszik, hogy Ferenc pápa nem rajong az előre megírt beszédekért. Ennek a jele volt az is, amikor a konklávé után az újságírókhoz szólva váratlanul felsóhajtott:

„Mennyire szeretnék egy szegény egyházat, amely a szegényekért él!”

Március 28.
A pápa gyakran említi, hogy olyan Egyházra van szükség, ahol a pásztorok közel vannak a juhokhoz:

„Ezt kérem tőletek: olyan pásztorok legyetek, akiknek bárányszaga van.”

Március 27.
Ferenc pápának hála, most már minden keresztény tudja, hogy egy külváros nincs is olyan messze a központtól, mint gondoltuk:

„Ha Jézussal akarjuk átélni a nagyhetet, akkor meg kell tanulnunk kilépni önmagunkból, hogy másokkal találkozhassunk; meg kell tanulnunk az egzisztenciánk külvárosait is meglátogatni.” 

Július 25.
Rio de Janeiróban cselekvésre szólította fel a fiatalokat:

„Azt szeretném, hogy induljatok és tegyetek valamit a plébániátokon, azt szeretném, hogy lépjetek ki a komfortzónátokból. Azt szeretném, hogy az Egyház lépjen ki az utcára.”

Március 17.
Kezdettől fogva egyértelműen kifejezte, hogy a világnak szóló üzenetének kulcsszavai a jóindulat és az irgalom:

„Isten megért minket, és vár ránk. Nem fárad bele a megbocsájtásba, ha megbánjuk bűneinket, és őszinte, nyitott szívvel állunk elé.”

Július 7.
„Ne féljetek, ne féljetek. Az Úr a vigasztalás és gyengédség Ura.”

November 11.
Bár Isten soha nem fárad bele a megbocsájtásba, Ferenc pápa azt is hozzáfűzte, hogy a keresztények nem élhetnek kettős életet:

„Be kell ismernünk, hogy bűnösök vagyunk. Igen, mi mindannyian, bűnösök vagyunk. De nem lehetünk romlottak.”

Október 4.
A családokat arra kérte, hogy mindig legyenek megbocsájtóak egymással, a konfliktusok és nehézségek ellenére:

„Mindig azt tanácsolom a fiatal házasoknak: vitatkozzatok, amennyit csak akartok, akár a tányérok is röpülhetnek. De soha ne érjen véget a nap kibékülés nélkül. Soha!”

Nem tudjuk itt most Ferenc pápa valamennyi nagy erejű kijelentését felsorolni, de felidéztünk néhányat azok közül, amelyek a legnagyobb hatást váltották ki. Némelyikük a következményei miatt vált nevezetessé, mások az újszerűségükkel lepték meg a hallgatóságot. Egy biztos: szavai nem maradtak visszhang nélkül.

Forrás: Rome Reports/Magyar Kurír

Ó, szép Jézus