Urunk megkeresztelkedésének ünnepén

"Akkor Jézus Galileából Jánoshoz ment a Jordán mellé, hogy megkeresztelkedjék. János azonban igyekezett viszszatartani őt: "Nekem van szükségem a te keresztségedre, mondta, és te jössz énhozzám?" Jézus így felelt: "Hagyd el ezt most! Úgy illik, hogy teljesítsük mindazt, amit méltányos." Erre odaengedte. Megkeresztelkedése után Jézus azonnal feljött a vízből, mire megnyílt neki az ég és látta, hogy Isten Lelke galamb képében leereszkedik és rászáll. Akkor a mennyből ez a szózat hangzott: "Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik."

Urunk megkeresztelkedésének jelenetét két szélsőséges felfogásban értelmezik. A naiv felfogás szerint ez így, ahogy Máté evangéliumában le van írva, külsőleg látható módon megtörtént. "Hang hallatszott az égből: "Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik!"" Ám ha ez így külsőleg megtörtént volna, ha a körülállók mind hallották volna az égből jövő kinyilatkoztatást, akkor nem kellett volna az Úr Jézus dicsőséges test szerinti feltámadására és a Szentlélek eljövetelére várni, hogy felismerjék az emberek, hogy Jézus az Isten Fia.

A másik, a "tudományos" magyarázat odáig megy, hogy ezt a jelenetet csupán teológiai elbeszélésnek tartja: a pünkösd utáni, Jézus istenségében hívő keresztény közösség találta ki, hogy hitét megfogalmazza. Tehát ez nem történelem.

Úgy tűnik, az előbbi vélemény tudatlan naivitás, az utóbbi tudós naivitás. Az evangéliumok igazsága és valósága mélyebben van.

Ez az esemény valódi esemény. Valóban megtörtént, de nem külsőleg, hanem belsőleg, egyedül Jézus számára. Erre utal Máté evangélista, amikor ezt írja: "Mihelyt feljött (Jézus) a vízből, íme megnyílt az ég, és látta Isten Lelkét galamb módjára magára szállni." Tehát ő látta, nem a nép. Lukács evangéliuma még világosabb ebből a szempontból. Ott Jézus imádkozik és imádság közben nyílik meg az ég az ő számára.

Ha azonban mindez bensőleg, egyedül Jézus számára történt meg, akkor honnét tudtak róla az evangélisták? Onnét, hogy Jézus eddig nem tanított, most azonban negyvennapos böjtölés után tanítani indul Galilea falvaiba és városaiba, sőt fölmegy Jeruzsálembe, ahol három év múlva keresztre feszítik, eltemetik, de az Atya dicsőséges testben feltámasztja és kiárasztja általa a Szentlelket az apostolokra.

Rendkívül súlyos fordulat ez Urunk Jézus életében. Eddig nem hirdette Isten országát, most a Jánostól felvett keresztség (alámerülés) után hirdetni kezdi. Olyan időpont ez a szinoptikus evangéliumokban, sőt a János-evangéliumban és az Apostolok Cselekedeteiben, hogy semmi sem bizonyosabb ennél.

Az pedig, amit hirdet, kapcsolatban van ezzel az eseménnyel, az alámerüléssel. Egész tanítása, ami mostantól kezdődik, arról szól, ami most benne tudatosul: nemcsak ő az Isten Fia a Lélekben (ennek nem kellett hirtelen tudatosulnia), hanem mától kezdve hirdetője is ennek a kapcsolatnak embertestvérei részére.

Most kapott az Atyától indítást arra, hogy megnyissa az emberek számára azt a kapcsolatot, amelyen ő van az Atyával öröktől fogva. Ez az Isten országa!

Ez a valóságos, történelmi, de benső kinyilvánulás semmihez sem hasonlít a mi életünkben, csak valami végtelen nagy távolságban.

Nem megtérés ez, mint Saul esetében, aki a damaszkuszi úton találkozik a föltámadt Krisztussal. Addig üldözte Krisztus híveit, most hirdeti Krisztust, mégpedig ennek a megtérésnek minden későbbi Szent Pál-i tanítást magában foglaló kútforrásából merítve: "Saul, Saul, miért üldözöl engem?" Nem híveimet, követőimet, hanem engem. Ettől kezdve tekinti Saul-Pál Krisztus híveit Krisztus titokzatos testének.

Ám Jézusnak nincs szüksége megtérésre, de mégcsak olyan megvilágosodásra sem, mint nekünk, akiket csecsemőkorban megkereszteltek (volt, akit születése másnapján, Urunk keresztségének ünnepén) - de egy nap a hitoktatás és Isten kegyelme révén megvilágosodunk, és tudatosul bennünk, hogy mi az isteni természet részeseivé lettünk (l. 2Pét 1,4).

Nem is olyan esemény ez, mint a próféták meghívása, akik élték a maguk mindennapi életét, míg egy látomásban, hallomásban, hatalmas isteni közbelépésben meg nem kapták a küldetést, hogy menjenek, és ezt vagy azt a konkrét üzenetet hirdessék Izraelnek.

Urunk Jézus nem mást hirdet, mint saját benső világát, az Atyával való örök kapcsolatát. Előtte sem ennek tudata nélkül élt Názáretben, de eddig nem kapott az Atyától arra kifejezett küldetést, hogy szavakban és tettekben hirdesse és nyissa meg az ő benső kapcsolatát (Atyjával a Szentlélekben) az emberek számára, hanem csak csendben élje.

Ezért majd a végső kinyilvánulás (kereszthalál, feltámadás, Lélek-kiárasztás) után Jézus harmincéves rejtett élete is üzenetté válik minden ember számára. Nem így a prófétáké. Jellemző, hogy azok meghívásuk előtti életét meg sem írják, nemhogy gyermekkorukat vagy fogantatásuk eseményét.

Minél mélyebbre merül a mi imádásra méltó Urunk az emberi lét mélységeibe - ez a vízbe merülés a halálunkba való elmerülést is jelképezi - az Atya annál inkább magáénak vallja, és minél inkább az Atya Fiának tudja magát a mi Urunk, annál inkább vállal minket. Mindez a Szentlélekben történik. Ő a "kapocs" - a "kötelék" (vinculum caritatis) - nemcsak az Atya és közte, hanem a Szűz méhétől kezdve köztünk és őközötte, emberi természetében.

Barsi Balázs OFM

Forrás: Új Ember - 2002.

Keresztényüldözés Európában – ma

Amikor a keresztényüldözésről esik szó, leginkább a római kor vagy talán a mai Kelet, netán Afrika jut eszünkbe, Európa ebből a szempontból ma biztonságos helynek számít – gondolhatnánk. Ez nagyjából így is van, nemigen történik meg, hogy valakit a hitéért ezen a földrészen megöljenek.

Arra azonban bőven akad példa, hogy hite miatt kirekesszék, elbocsássák, megalázzák vagy egyszerűen csak kinevessék. Ha egy kicsit is körülnézünk és gondolkodunk, nem nehéz észrevenni, hogy Európa újból a keresztényüldözések korát éli, csak éppen sokkal rafináltabb formában, ami látszólag kevésbé agresszív – ám annál veszélyesebb.

Sehol sem figyelhető meg ez a tendencia olyan jól, mint a fősodratú médiában. A filmekben számtalanszor feltűnik egy pap, aki vagy rosszindulatú, vagy pedofil, de legalábbis együgyű és élhetetlen. Az egyházról szóló negatív hírek közlésére bármikor kész a sajtó, ugyanakkor a sok pozitív történésről, a rászorulók felkarolásától a lelki elesettek felemeléséig szinte semmi jóról nem olvashatunk, mint ahogy az üldözött keresztények szenvedéseiről sem.

Tehát erős támadást érzékelhetünk magának az Egyháznak az intézménye, és fő képviselője, a pápa ellen, akit minden eszközzel próbálnak besározni. Mégsem ez a mai nyugati keresztényüldözés legfőbb vonala, hanem a keresztény értékrend elleni támadás. Ez minden fronton, minden szinten, egyre növekvő mértékben zajlik. A család, a tisztaság, a hűség, vagy akár az alázat és az engedelmesség mind nevetséges, sőt elítélendő fogalmakká válnak. A tolerancia nevében kirekesztik és elítélik azokat, akik megvallják hitüket az olyan dolgokban, mint hogy a család egy férfi és egy nő házasságán alapul, vagy hogy az abortusz elfogadhatatlan születésszabályozási módszer.

Rocco Buttiglionét például azért hívták vissza az Európai Uniós biztosi posztjáról, mert elmondta, hogy személyes meggyőződése szerint az aktív homoszexualitás bűn (bár biztosított mindenkit arról, hogy pozícióját semmiben nem használná föl ellenük). Az egyház és az állam szétválasztásának elve ma odáig fajult, hogy a vallást teljes magánügynek tekintik, olyan.- nyira, hogy annak külső megnyilvánulásait még jelképes szinten sem engedélyezik. Nem is olyan régi történet, hogy az uniós törvények szellemében az olasz iskolákban levetették a keresztet az osztálytermek faláról. Franciaországban törvény tiltja a vallási jelképek viselését az iskolákban.

A kereszt elleni támadás Európa sok országában erőre kapott. Az 54 éves Shirley Chaplin angliai ápolónőnek megtiltották, hogy az évtizedek óta a nyakán viselt keresztet hordja, az emiatt indított munkaügyi pert elvesztette. Más vallási jelképek viselése nem tilos a kórházban. Caroline Petrie-t, egy másik nővért pedig amiatt rúgtak ki, hogy egy idős betegnek felajánlotta, hogy ha akarja, imádkozik vele a gyógyulásáért.

Egy angliai baptista lelkész a Tízparancsolatról osztogatott szórólapokat, amikor egy járókelő beszédbe elegyedett vele. A lelkész idézte neki a Korintusi levelet, amely a többi bűn között felsorolja a homoszexualitást, és azt írja, hogy az eszerint élők nem öröklik Isten országát. Ezt hallotta meg a közelben álldogáló rendőr. A lelkészt letartóztatták, rabomobilban elszállították és egy cellába zárták „rasszista és homofób nyelv használata” miatt. Ott elvették a mobiltelefonját, az övét és a cipőjét, majd ujjlenyomatot és DNS-mintát vettek tőle. Kivallatták, majd óvadék ellenében szabadlábra helyezték azzal a feltétellel, hogy nem prédikálhat nyilvánosan. Most bírósági ügy folyik ellene.

Az Egyesült Királyságban egyre inkább a keresztények szólásszabadsága ellen használnak fel egy olyan törvényt, ami eredetileg a futball-huliganizmus és a vandál tüntetők ellen született, és a mások életét súlyosan megzavaró nyelvhasználat elítélésére ad lehetőséget.

Úgy tűnik, a szexualitás területe az a frontvonal, ahol a bibliai tanítás elkötelezettjei és a másik oldal legerősebben összecsapnak. Több országban nyíltan tanítják a homoszexualitást mint azonos értékű, normális családmodellt, és ellenőrzik, nehogy akár a tanár, akár a szülő lelkiismereti okokból mást tanítson a gyereknek. Az Egyesült Államokban ilyen és hasonló okokból sok szülő dönt amellett, hogy inkább maga iskolázza otthon a gyermekét.

Németországban erre a törvény nem ad lehetőséget, és a szülők kétségbeesetten tapasztalják, hogy nincs mód rá, hogy gyermeküket megóvják az egyház tanításától gyökeresen eltérő szexualitás tanításától. Egyes tartományokban már a 9 éves kislányoknak meglehetősen konkrét és gyakorlati „szexuális felvilágosító” napot rendeznek, melyet sokan közülük súlyos traumaként élnek meg. A szülőknek esélyük sincs, hogy gyereküket megvédjék: előzetes közlés nélkül, nehogy a gyereket aznap otthon tartsák, buszokkal szállítják a tanulókat az erre kijelölt központokba. A szülőktől a törvény azt a jogot is megtagadja, hogy írásban kérjék a felvilágosítás mellőzését gyermekük számára.

A gyerekeket már a bölcsődés kortól arra nevelik, hogy a testük az élvezetek bármely módon történő keresésére való. Evvel jár, hogy eleve fogamzásgátlásra tanítják őket, a gyermekvállalást akadálynak állítják be az érvényesülés útján. A család a média és az állam mostohagyereke – miközben egyre több európai ország száguld a szakadék felé a katasztrofálisan alacsony születésszám miatt. Lényegében serkentik a pornográfia fogyasztását, elmossák a határokat a férfi és a nő között (gender-ideológia) – aki pedig más véleményt hangoztat, annak az ellenállását kriminalizálják. Ahogy II. János Pál pápa figyelmeztetett: a halál kultúrája épül.

Szerencsésnek mondhatjuk magunkat itt, Kárpátalján – hála Istennek, a szláv mentalitás nem „veszi be” kön.- nyen ezt az ideológiát –, de vigyázat, a nyugati döntéshozóknak komoly gazdasági eszközei vannak az ideológiai nyomásgyakorlásra. Már eddig is számtalan példát láttunk arra, hogy a fejlődő országoknak nyújtott segélyt az abortusz liberalizálásához és a fogamzásgátlás terjesztéséhez kötötték.

Az Unión belül pedig – minden jel szerint – a demokrácia, a tolerancia és a szólásszabadság nevében a kereszténység elleni diktatúra van kiépülőben. 

(Nem véletlen, hogy az uniós alkotmányból kihagyták az európai kultúra zsidó-keresztény gyökereire való hivatkozást.) Ezzel párhuzamosan egyre fontosabbá válik, hogy nagy gondossággal neveljük gyerekeinket öntudatos keresztényekké, akik mernek az árral szemben úszni, máshogy gondolkodni. Amíg korábban a nevelési munka egy részét nyugodtan a közösségre lehetett hagyni, ma sajnos sokszor éppen ettől kell megvédeni a gyerekeinket. Imádkozzunk saját családunkért, de a nemzetek vezetőiért is, hogy Európa ne jusson a Római Birodalom sorsára!

Popovicsné Palojtay Márta

Forrás: Új Hajtás - 2010.

Kisközösségek szentmiséje

Pennaforti Szent Rajmund domonkos áldozópap, jogtudós

Testvéreim! 

A ma ünnepelt szent, Rajmund,  domonkos szerzetes, pap, tudós, rendfőnök volt. Amikor meghalt 1275-ben, elmúlt 95 éves. Kortársa és munkatársa a 13. század nagy szentjeinek, pápáinak. Édesapja egy vár ura volt Aragóniában. Első iskolája a barcelonai székesegyházi iskola volt. Itt érezte először, hogy neki papnak kell lennie.

Fiatal papként maga is tanítani kezdett, de hamarosan lemondott állásáról és a bolognai egyetemre ment jogot tanulni. Nagyon komolyan vette a tanulást. Annak érdekében, hogy semmi ne vonja el figyelmét a tanulásról, egy kamalduli kolostorban kért helyet. 6 évet töltött itt. Amikor tanítani kezdett, isteni ajándéknak tekintve tudását – „ingyen kaptátok, ingyen adjátok” –, pénzt nem fogadott el a tanítványaitól. Ezzel nyilván nem kevés ellenséget szerzett magának, de a városi elöljáróság védelmébe vette.

Közben tanártársai közül egyik a másik után csatlakozott Szent Domonkoshoz,  akinek épp Bologna lett az egyik központja. Rajmund talán már ekkor belépett volna a domonkos rendbe, ha a barcelonai püspök átutaztában rá nem veszi, hogy térjen vele együtt haza, és legyen az ő munkatársa. Ki is nevezte kanonoknak, s Rajmund nagyszerűen oldotta meg a legbonyolultabb kérdéseket is. 1222-ben, amikor a 40. éve körül járt, mégis lemondott mindenről és domonkos lett.

Ekkor kapta a kérést Nolaszkói Szent Pétertől, hogy szerkessze meg a fogolykiváltó rend, a trinitáriusok reguláját. Rajmund meg is írta a regulát. Nem sokkal később a pápa maga mellé rendelte Rómába, s rábízta a lelkiismereti ügyek pápai hivatalát, sőt megkérte, hogy legyen a gyóntatója.

A pápa mellett, akit minden útjára elkísért, két hatalmas munkán dolgozott: összegyűjtötte a két előző évszázad pápai rendeleteit, s a gyóntatóknak összeállított egy kézikönyvet, hogy a nehezebb esetekben is biztonsággal el tudjanak igazodni.Közel járt a 60. évéhez, amikor fölmentését kérte, hogy hazatérve egy kolostor csendjében fejezhesse be az életét. A barcelonai kolostor fogadta be. A csendes öregség helyett azonban előbb Tarragona érsekévé akarták választani, amit még vissza tudott utasítani, 1238-ban azonban a rendi káptalan rendfőnökké választotta, ami elől már nem térhetett ki.

Spanyolországban akkoriban igen nagy gondokat jelentett az iszlám. Hatalmas területeken arab uralom volt. Ez egyrészt az arab fennhatóság alatt élő keresztények gondozásának feladatát, másrészt az arabok közötti misszió lehetőségét hozta magával. Rajmund minden erejével, tudásával, lelkipásztori tapasztalatával próbált részt venni e munkában. A hagyomány úgy tudja, hogy a muszlimok közti misszió érdekében kérte Aquinói Szent Tamás  segítségét is, aki erre válaszul írta egyik nagy művét, a pogányok elleni summáját. 

Amikor Rajmund még spanyol hazájában élt, gyóntatója volt Aragóniai Jakab királynak, aki nagyra becsülte őt, ennek ellenére nem hallgatott rá. Rajmund egy napon megtudta, hogy a király ismét tilalmas viszonyt kezdett az egyik udvarhölggyel. Sürgette a királyt, hogy bocsássa el a hölgyet, de annak esze ágában sem volt ezt megtenni. Erre Rajmund úgy döntött, hogy elhagyja a királyi udvart, mely akkor Mallorca szigetén tartózkodott. A király azonban megparancsolta, hogy senki se merjen a távozásban Rajmundnak segíteni.

A legenda szerint amikor a szent e nehéz helyzetben tengerre akart szállni, éppen útra készen állt egy hajó a kikötőben. A hajós azonban vonakodott őt magával vinni, és fölmutatta a király írásos tiltó parancsát. Rajmund erre Istenbe vetett bizalommal azt mondta útitársainak: „Ha földi király meg akarja akadályozni, hogy elutazzunk, majd az égi Király fog javunkra beavatkozni”. E szavakkal a tengerre terítette a köpenyét, fogta a botját, keresztet vetett, azután bátran rálépett a köpenyre. És az égi Király – aki az erős hit egyik bizonyságaként bátorította Pétert a vízenjárásra  – valóban segített: Rajmund hat óra alatt átkelt a hatvan mérföld széles tengeren. Nagy tömeg szeme láttára lépett partra Barcelonában. Vállára vetette köpenyét, és elindult kolostorába – s annak kapuja magától kitárult előtte.

A közel 100 évet megért Szent Rajmund nagy példa és pártfogó mindazok számára, akik szabadon akarják szolgálni és átadni másoknak is az igazságot: megvolt benne az ehhez szükséges kiművelt lélek, de – mint legendája mutatja – a gyermeki hit és egyszerűség is. Nagy példája annak, hogy Isten olyan mértékben jön segítségünkre, amilyen mértékben mi rá merünk hagyatkozni az Ő gondviselésére. Kérjük Pennaforti Szent Rajmund közbenjárását, hogy Isten növelje, erősítse és szilárdítsa bennünk a hitet.

Forrás: Diós István - Napi kenyerünk. Homiliák a szentekről

Vízkereszt, Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe

Vízkeresztet január 6-án ünnepli a katolikus egyház parancsolt ünnepként. Az epifánia néven is ismert vízkereszt Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe. A magyar vízkereszt elnevezés az ilyenkor hagyományosan végzett vízszentelésből eredeztethető.

Vízkereszt napja a IV. század elején kezdett a keresztények körében terjedni, mint Krisztus születésének, keresztségének, a kánai menyegzőnek és a háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának ünnepe. Később az ünnep elsődleges témája keleten Jézus keresztsége lett (erre emlékeztet a vízszentelés); nyugaton viszont a háromkirályok látogatása került előtérbe, mindamellett itt is megmaradt a vízszentelés szertartása.

A II. Vatikáni Zsinat óta, a zsinati rendelkezések értelmében a római katolikus egyház január 6-án a háromkirályok látogatását ünnepli vízszenteléssel egybekötve.  Jézus megkeresztelkedésének ünnepét a rákövetkező vasárnapon tartják. A kánai menyegzőről, amelyen Jézus első csodáját vitte végbe a vizet borrá változtatva, egy közbeeső hétköznapon emlékezik meg az egyház.

A vízkereszt amiatt is kiemelt ünnep a katolikus egyház életében, mert ekkor kezdődik meg a házszentelések időszaka. A házszentelés szertartása során a pap az újonnan megáldott szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat; valamint megáldja a benne lakókat, dolgozókat.

Forrás: MKPK

A karácsonyi éj titka

A karácsonyi éj nagy titka,
hogy vak szíved szemét kinyitva
ma mindent égi fénybe állít,
s mindent-mindenkit „átvilágít”:
bazalt szíveket is meglágyít!

Ma dús gazdagban, pór szegényben,
víg gyermekarcban, morcos vénben,
ha mind-mind e fényben vizsgálod,
bennük az élő Istent látod:
kit elvesztettél megtalálod.

Ma Gyermekké lett, hogy üdvözülj,
s a Siralomvölgyben is örülj,
mert tudd meg, téged nagyon SZERET.
Karácsony van, ma ne mondj nemet,
mondd azt: Uram örökké veled!

Nyílj meg s láss tiszta fényben Istent,
a csodás karácsonyi éjben mindent
csak benne láss és senki másban,
s légy boldog e szent látomásban:
a karácsonyi éj titkában!

De jó, hogy van Karácsony-éjünk,
tudjuk, miért érdemes élnünk:
Emberré lett az örök Isten,
ennél csodásabb „jóhír” nincsen:
Örökrészünk így lett az Isten

Kerekes Károly

Forrás: Piaristák

Jézus Szent Nevének litániája

Jézus nevének ünnepe és az IHS monogram

Jézus szent nevének segítségül hívása biblikus eredetű imádság, tisztelete a szentírásban gyökerezik. „Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név, amelyben üdvözülhetünk” (Ap, csel 4,12).  „... Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.” (Fil – 2,9-11). „Bizony, bizony mondom nektek: Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Eddig nem kértetek semmit a nevemben. Kérjetek és kaptok, hogy örömötök teljes legyen.” (Jn 16,23-24) 

Assisi Szent Ferencről írja szent Bonaventúra: „Midőn Jézus nevét kiejtette, vagy hallotta, vidámság ömlött el keblén, s külsejében is egészen megváltozott, mintha mézet ízlelt volna, vagy szép zenét hallott volna.” Celánói Tamás is hasonlókat ír szent Ferencről: „Hányszor történt, hogy amikor asztalhoz ülve Jézus nevét hallotta, említette, vagy csak reá gondolt is, megfeledkezett az evésről. Nézvén nem látott és hallván nem hallott. Sőt gyakran, midőn úton volt és Jézusról elmélkedett, vagy énekelt, megfeledkezett útjáról, és a teremtményekhez fordult, felszólítva őket Jézus dicséretére”. 

Sziénai szent Bernardin ferences szerzetes (+ Aquila, 1444, május 20.) ezeken a nyomokon haladt. Mint népmisszionárius, amerre csak járt, Jézus neve kezdő betűit (IHS) táblára festette, s magasra emelve felszólította az embereket, hogy tiszteljék ezt a nevet, és soha ne ejtsék ki tiszteletlenül.

Az ábrázolás eredete, Sienai szent Bernardin egyik prédikációjához kötődik. Egyszer a kockajáték ellen prédikált, a városban mindenki oda hozta eléje a játékokat és elégették. A játékkészítő mester minden megélhetését elveszítette. Bernardin azt javasolta a mesternek, hogy kék alapon arany napkorongon Jézus nevét viselő táblát készítsen. A mesterember meggazdagodott. Attól kezdve Bernardin egy táblát állít fel prédikációi elején, Jézus nevével: IHS. Körbe szentírási idézet: „Kinyilatkoztatom nevedet az embereknek akiket a világból nekem adtál (Jn 17,6); vagy „Jézus nevére hajoljon meg minden térd” (Filipp 2,10).

 Sienai Szent Bernardin beszédében tanítja:

„Ó dicsőséges név, ó legdrágább név, ó szeretetreméltó és erőt adó név! Te oldozod fel a bűnöket, te győzöd le az ellenségeket, te szabadítod meg a gyengéket, te erősíted meg és te örvendezteted meg a nehézségek közt a türelmeseket! Te vagy a hívők tisztessége, te tanítod az igehirdetőket, te adsz erőt a fáradozó embereknek, te emeled fel az elfáradtakat... Mindnyájan elérik a végső győzelmet, akik téged dicsérnek.”

Kapisztrán Szent János (+Újlakon, 1456. Október 23.) a nándorfehérvári csata alkalmával buzdította a kereszteseket, hogy Jézus nevét kiáltva vívják meg a küzdelmet a török túlerővel.

Kapisztrán szent János a nándorfehérvári csata során így kiáltott fel: „Készen állnak a pogányok, hogy Jézus nevét eltörüljék a föld színéről!”

A bécsi Stephansdom szentélye mögötti külső falon található egy szobor, ahonnan a hagyomány szerint Kapisztrán szent János prédikált. A barokk szoborcsoport a harci eszközök, zászlók közepette a felsőbb „mennyei tartományokkal” együtt jeleníti meg a „Jézus Nevéért” törököt legyőző Kapisztránt. A „győzelem” a barokk felfogásában, a győztes Kapisztrán alakja nem mutat erőt, üres kézzel áll Isten előtt, mintha Jézus Nevének /IHS/ imádása maga lenne a harc döntő aktusa, és a lezuhanó török nem Kapisztrán robusztus alakja, hanem az angyalok fölött megjelenő Jézus-név láttán szenvedne vereséget. Egyik prédikációjában Kapisztrán János egy képet rajzol elénk: Szent Mihály arkangyal és Lucifer vívja harcát. A győzedelmeskedő angyal zászlaján Jézus neve ragyog.

Jézus neve tiszteletére az ünnepet és zsolozsmát a ferenceseknek VI. Kelemen pápa engedélyezte 1530-ban. A ferences naptárban továbbra is szerepel az ünnep, január 3-i dátummal.

Sok mindent szeretnénk megoldani, naponta több mindennel küszködünk – azonban nem felejthetjük el – hogy nem cselekedhetünk kizárólag a magunk nevében, nem elégséges az emberi okosság, az emberi erőfeszítés, csak Jézus nevében van megoldás, az ő nevében van üdvösség. Így Jézus nevében kell elkezdenünk napi tevékenységünket. Rá kell irányulnia egész napunknak, és Ő vele kell befejeznünk napunkat. Ez ad keretet egy igazi keresztény – Krisztus-követő életnek. Istenünk, te úgy akartad, hogy egyszülött Fiad az emberi nem Megváltója legyen, és Jézusnak hívják. Add kérünk, hogy szent nevét tisztelve a földön, színe látásának örvendhessünk a mennyben.

Urbán Erik OFM

Forrás: "A szeretet és annak műve marad meg" - Urbán Erik blogja

Nagy Szent Vazul élete

Caesareai Baszileiosz (Szent Bazileosz), közismertebb nevén Nagy Szent Bazil

latinul Basilius Magnus, (bizánci névformája Vasziliosz, innen a magyar név) (szül. 329 k. Caesarea, Kappadókia, Kis-Ázsia [ma Kayseri, Törökország] - megh. 379. jan. 1. Caesarea; ünnepnapja Keleten jan. 1., Nyugaton jan. 2.), korai egyházatya, az arianizmus nagy hatású ellenfele. Caesarea püspökeként több művet írt a szerzetességről, a teológiáról és a kánonjogról.

Szülei nemcsak gazdagok voltak, hanem már az üldözések idején is keresztények. Egyik nagybátyja püspök volt, amint két testvére (Gergely és Szebasztei Péter) is az lett. Arra készült, hogy apja nyomdokaiba lépjen mint ügyvéd és szónok. Tanulmányait Caesareában (Kaiszereia), Konstantinápolyban, végül (351 k.-356) Athénban végezte, ahol barátságot kötött Nazianzi Gergellyel. Hazatérése után világi pályára lépett, de nővére, Makrina (később apáca és apátnő) hatására egyre jobban vonzotta az aszketikus élet. Barátaival szerzetesi közösséget hozott létre Annesziben, családja pontoszi birtokán. 357-ben hosszú útra vállalkozott: bejárta az egyiptomi szerzetestelepeket. 360-ban elkísérte a kappadókiai püspököket a konstantinápolyi zsinatra. 362 után pappá szentelték őt, de ellentétbe került a tehetségére féltékeny és az aszketizmust rossz szemmel néző caesareai püspökkel, ezért elvonult Anneszibe. 365-ben hívták vissza Caesareába, amikor az ariánus Valens császár fenyegetően lépett fel az ortodoxokkal szemben. Vazul teológiai és egyházpolitikai működése ezután arra irányult, hogy az arianizmus ellen egyesítse a korábbi szemiariánusokat és a niceai (nikaiai) hitvallás híveit azzal a megfogalmazással, hogy „három isteni személy (hüosztaszisz) van egy lényegben (uszia)”. 370-ben Vazult válaszották meg városa püspökének, s így egyúttal Kappadókia érseke is lett. A tartomány több püspöke szemben állt vele, saját egyházmegyéjében viszont több „falusi püspök” (khorepiszkoposz) segítette karitatív munkáját. 371-ben, amikor Valens átvonult Caesareán, Vazul drámai módon megtagadta, hogy megalázkodjék előtte. 372-ben Valens kettéosztotta Cappadocia provinciát, így a tartomány nyugati városai kikerültek Vazul érseki fennhatósága alól. Válaszul Vazul a határvárosokba a saját hívei közül nevezett ki püspököket: Nazianzi Gergelyt Szaszimába, öccsét, a másik Gergelyt pedig Nüsszába helyezte. Ezután azt támogatta, hogy a korábban szemiariánus Meletiosz legyen az antiochiai püspök (Antiochia a korai egyház öt legfontosabb patriarkátusa közé tartozott), és szembefordult a szigorúan ortodox, de kisebbségben levő Paulinosszal, mert attól félt, hogy a niceai irányzat szélsőséges formában szabellianizmushoz vezet, vagyis túlhangsúlyozza Isten egy-ségét. Alexandria püspökei azonban Paulinoszt támogatták, majd 375 után I. Damasus római pápa is mellette foglalt állást.

Terjedelmes életművében Vazul a szerzetesi, lelkipásztori és egyházvezetői tapasztalatait összegezte. A Horoi kata platosz és a Horoi uata epitoman („Életszabályok”, azaz szerzetesi regulájának tömörebb és részletesebb változata) nagy hatással volt a keleti koinobita (közösségi) szerzetesség fejlődésére. A remeteséggel szemben Vazul azért értékelte többre a közösségi létformát, mert az lehetővé teszi a testvéri szeretet gyakorlását.

Fennmaradt prédikációi főleg erkölcsi és társadalmi problémákkal foglalkoznak. Fiatal férfiakhoz intézett beszédében például helyesli, hogy a keresztények is tanulmányozzák a pogány irodalmat, amint ő maga is (kritikusan) felhasználta a görög filozófia gondolatait. Kilenc böjti beszédében a teremtés hat napját értelmezte (Hexaémeron); szerinte a természet gazdagsága és szépsége Isten nagyságát tükrözi vissza. Eunomiosz ellen szerzett vitairata a Fiú istenségét védelmezi a szélsőséges arianizmussal szemben, A Szentlélekről szóló írása pedig a Lélek istenségét fejtegeti az egyházi hagyomány fényében, bár ilyen dogmát az egyház korábban nem fogalmazott meg. Vazul személyisége több mint 300 fennmaradt leveléből rajzolódik ki a legjobban. Ezekben gyakran mindennapi dolgokkal foglalkozik, de vannak köztük rövid teológiai és etikai eszmefuttatások is. Több Kanonikus levelében taglal egyházfegyelmi kérdéseket, ezek a keleti ortodox egyház kánonjogához tartoznak. Nem tudni, hogy a Nagy Szent Vazul liturgiájában szereplő eucharisztikus imádságok milyen mértékben származnak tőle, de legalábbis az epiklézis központi imája (a kenyér és a bor megszentelésekor) bizonyosan az ő szellemét tükrözi, s Caesareában már az ő életében használatban volt.

Forrás: Terebess Lexikon

Fra Marinko Šakota atya szentbeszéde újév éjszakáján Međugorjéban

Újév éjszakáján a zsúfolásig megtelt međugorjei Szent Jakab templomban, fra Marinko Šakota, Međugorje plébánosa mutatta be számos pappal együtt az ünnepi szentmisét. Marinko atya szentbeszédében többek között a következőket mondta: „Kedves testvérek, mi hisszük, hogy lehetséges az új, lehetséges az új ég és az új föld, ahogyan a Jelenések könyvében olvassuk. Azt kérdezzük, hogyan jön létre az új ég és az új föld? Lehetséges-e, és hogyan lehetséges az, hogy számunkra a 2015. esztendő új, más, jobb, szebb legyen? Mi általában azt gondoljuk, hogy ez akkor fog megtörténni, ha a körülmények megváltoznak, ha a másik ember megváltozik, családtagjaink és azok is, akik távolabb vannak tőlünk. Ha megváltozik a politika, a gazdasági helyzet stb. Természetes, hogy ezt szeretnénk, de ez nem elég. Vagy, ha majd lesz új autónk, házunk, több mindenünk lesz, vagy, ha majd valakivé leszek a mai társadalom elvárásai szerint, vagyis olyan emberré válok, akit értékel a ma társadalma. No, a Szűzanya egészen másra tanít bennünket. Ő a következőket mondja: ’Imádkozzatok, drága gyermekeim és jobban bízzatok bennem, mert itt vagyok, hogy segítsek nektek, és új úton, új életre vezesselek benneteket. Arra hívlak titeket, hogy kezdjétek el megváltoztatni az életeteket és döntsetek a megtérés mellett, nem szavakkal, hanem életetekkel.’ Az üzenet világos. Nincs szükségem semmi újdonságra, nekem kell újjá lennem. A következő év akkor lesz új, más a számunkra, ha megújulunk. Nem a környezetünket kell megváltoztatnunk ahhoz, hogy újjá legyünk, és minden új legyen a számunkra. Az új szív, ez minden, ami bennünket és környezetünket újjá teszi. Az új szív, a metanoia, az értelem, a tekintet, a gondolkodás és a cselekedet teljes megváltozása. Ez az, amit Jézus Nikodémusnak mondott: ’Ha valaki felülről nem születik újjá, nem láthatja meg Isten Országát.’ Akkor születünk újjá, amikor megváltozik bennünk a program, amikor már nem emberi, hanem jézusi, isteni módon kezdünk gondolkodni, amikor szemünk egyre hasonlóbbá válik Jézus szeméhez. Amikor elhagyjuk a felszínt, a szemet szemért, fogat fogért elvet. És felkapaszkodunk egy másik szintre, ahol más szabályok uralkodnak. Megbocsátás, ellenségszeretet, jót tenni azzal, aki nem akar jót nekem. Ferenc pápa pontosan ezt teszi. Az Egyház újjászületését, változását kezdeményezi. Úgy gondolja, hogy a világ megváltozása az Egyház megváltozásával kezdődik. Ily módon Ferenc pápa példaképét, Szent Ferencet követi, aki azt mondta: ’Szenteld meg önmagadat, és így megszenteled a társadalmat’. Ezt teszi immár 34 éve a Béke Királynője is Međugorjéban, világos utasításokat adva számunkra: ’Ha, ti megtértek, minden környezetekben élő ember meg fog újulni’. És így jutunk el a kérdéshez: Hogyan leszünk újjá, hogyan történik a szív megváltozása, megújulása? A változás a megújulás az imádságban történik, de nem minden imában, csak a szív imájában. Szívvel tenni, azt jelenti a legmélyebb szinten, úgy, mint Mária. Mindent szívének legmélyén élt át, élt meg. Szívébe fogadta Jézus szavait és elmélkedett azokról. És megengedte, hogy ezek a szavak átformálják. Amikor szívvel imádkozunk, nem maradunk meg gondolataink szintjén, hanem leszállunk szívünk mélyére, lényünk legmélyére és egyesülünk Isten jelenlétével, aki bennünk van. Hogyan imádkozzunk szívvel? A szív imájánál nem annyira rólunk van szó, sokkal inkább Istenről. Ha korábban csak szükségleteinkért imádkoztunk, most szívünket sokkal inkább Istenre irányítjuk. Isten egyre fontosabbá lesz számunkra. Mostantól kezdve Jézus miatt megyek a szentmisére. Elmegyek szentségimádásra, hogy Jézust mélyebben megismerjem, megismerjem az ő tekintetét. Egyre inkább megengedem neki, hogy működjön bennem, hogy szóljon hozzám. Attól, aki beszél hozzám egyre inkább olyanná válok, mint aki hallgat és elfogad, mint Mária, Márta testvére. Ezért hív bennünket a Béke Királynője arra, hogy úgy nyíljunk meg, mint, ahogyan a virág kinyílik a nap melegére. Mit tesz a virág? Semmit. A nap munkálkodik, és a virágban történik a változás. A szívvel való ima a felébredt szív, a felébredt szeretet, a felébredt hála, a felébredt bizalom, önátadás imája. Akkor megújult a szív, ha nem hordozza a múlt terheit, és ha nem nyomasztja a jövő iránti aggodalom. A Béke Királynője arra tanít bennünket, hogy a szentgyónás szentsége, az Eukarisztia és a megbocsátás által váljunk szabaddá terheinktől, és akkor kiszabadulunk a múlt keresztre feszítettségéből és a bűn rabságából. Arra tanít bennünket, hogy imádkozzunk azért, hogy szeretni tudjuk azt a személyt, akit nem szeretünk, mert csak a szeretet tudja meggyógyítani a sebzett szívet és visszaadni számára a békét. Így minden megváltozik körülöttünk, jobb, szebb és új lesz” – mondta Međugorje plébánosa.

Forrás: Međugorjei Plébánia - http://www.medjugorje.hr/

Salve Mater Misericordiae

Újévi ima

Egyetlen Isten! 

Atya, Fiú és Szentlélek! 

Neked ajánljuk ma az emberi idő új kezdetét, 

Az évet, amely most kezdődik. 

Neked ajánljuk, aki kezdetnélküli Kezdet vagy, 

Aki igazság és Szeretet vagy, 

Aki Mindenhatóság és irgalmasság vagy, 

Te légy jelen benne, és cselekedjél benne! 

Mert Általad élünk, mozgunk és vagyunk. 

Az új évnek ezt az első napját 

Az Ige földi születése titkával egyesítjük. 

Ő a Fiú, akit Te, Atya, az emberiségnek ajándékoztál, 

hogy egy legyen velünk. 

Ma különös szeretettel és gyöngédséggel vesszük körül 

a názáreti Szűz anyaságát, 

Akit Te, örök Atya, kiválasztottál, 

hogy a Te Fiad édesanyja legyen a Szentlélek műve által, 

Aki a mi Szeretetünk a kimondhatatlan Háromság titkában. 

Üdvözlünk, új év, a liturgia mai szövegével: 

,,Áldjon meg Téged az Úr és oltalmazzon! 

Fordítsa feléd orcáját, és legyen hozzád kegyes! 

Tekintsen rád az Úr, és adjon békességet!'' 

Újév alkalmával ezeket a kívánságokat 

fejezzük ki kölcsönösen egymásnak: 

Jézus Krisztus nevében kezdjünk újra! 

Az Ő neve azt jelenti: Isten üdvözít!

Szent II. János Pál pápa

Szűz Mária, Isten Anyja főünnepén

Az esztendő első napja a katolikus liturgiában Mária istenanyaságának ünnepe. Már az apostoli hitvallásban megjelenik Mária sajátos anyaságának kiemelt említése ("születék Szűz Máriától"), a III. egyetemes zsinat (431) pedig a nesztoriánus eretnekséggel szemben ünnepélyes formában is kihirdette a Mária istenanyaságáról szóló hittételt. 

Nemcsak a katolikusok, hanem még a protestánsok is elfogadják az efezusi zsinat döntését. A nagy protestáns teológus, Karl Barth egyenesen kijelenti: "ez a hittétel jelentős és szükséges mint a krisztológiai dogma kiegészítő kifejezése, mert tömören kimondja, hogy Krisztus, aki anyától születik, valóságos tagja az emberiségnek, de ugyanakkor valóságos Isten, mert ez a gyermek az Isten Fia; Mária tehát Isten anyja." Nyilvánvaló, hogy a protestánsok szerint ez nem azt jelenti, hogy Máriát különleges tisztelet illeti meg, hanem csak azt, hogy teológiailag elfogadható és helyes Máriát Isten anyjának (theotokosz) nevezni. Szerintük ez a dogma elsősorban nem Máriáról akar mondani valamit, hanem Krisztus Istenfiúságának a megvallása. 

Szerintünk viszont Mária istenanyasága az első és legjelentősebb Mária-dogma, a legfontosabb mariológiai alapelv, hiszen az istenanyaságból érthető meg a Szűzanya méltósága és minden "kiváltsága". Ezek az úgynevezett kiváltságok (szeplőtelen fogantatás, szűzi anyaság) tulajdonképpen kegyelmi ajándékok, amelyekkel őt azért ajándékozta meg az Isten, hogy benne az Egyszülött Fiú földi életét előkészítse. Mária személyét és tiszteletét az ő istenanyaságából lehet igazán megérteni! A. Schmemann ortodox teológus szerint "ha a Szentírásból semmi mást nem tudnánk, csak azt, hogy Krisztusnak, az Istenembernek van egy édesanyja, és ezt Máriának hívják, ez az egyetlen kijelentés elég lenne ahhoz, hogy az egyház szeresse és tisztelje őt." 

A Biblia - főként Lukács evangélista - Mária nagyságát és jelentőségét nem annyira az anyaság biológiai tényéből kiindulva állítja elénk, hanem bemutatja nekünk a Szent Szüzet, amint engedelmes hitének "igen" szavával áldottá lesz minden asszonyok között. Erzsébet is a Máriával való találkozáskor nem csupán az anyaság ténye miatt örvendezik, hanem Máriát boldognak mondja azért, mert hitt abban, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki. Szent Ágoston is ebben látja meg Mária igazi nagyságát: "Boldogabbnak mondjuk Máriát azért, mert hitében magába fogadta Isten igéjét, mint azért, hogy testében is hordozta őt.". 

Mária anyasága sajátos, hitből vállalt anyaság, ezért nem csupán "magánügy", hanem az üdvösségtörténet fontos mozzanata. Mária így az üdvtörténet egyik alakjaként, Ábrahámhoz és más személyekhez hasonlóan, mint "Sion lánya" az Isten és az emberiség között folyó történelmi párbeszéd részeseként jelenik meg előttünk. Az angyali üdvözlet szerint Mária egy olyan párbeszéd részese, amelyhez nekünk is közünk van. A Szentírás egészen egyszerű szavakkal ezt mondja nekünk: Volt egy ember, akinek megjelent egy angyal, egy nehezen érthető üzenettel: és ez az ember feltétel nélkül kimondta: Legyen nekem a te igéd szerint. Ezek után megtörtént a megtestesülés: az örök Atya Fia leszállott e világba, a mi testünkbe, a mi történelmünkbe, hogy új távlatot és igazi megoldást adjon a világnak. 

Az embert teremtő és üdvözíteni akaró Isten Máriát bevonta abba a megdöbbentően nagy drámába, ami megtörtént az örök Isten és a teremtett világ között. Ha tehát fel akarjuk fogni, hogy mit jelent Mária istenanyasága, akkor sohasem szabad ezt az anyaságot pusztán biológiai-fiziológiai eseményként néznünk, hanem úgy kell tekintenünk, mint hitének szabad, személyes, az üdvösség szempontjából is döntő megnyilvánulását.

Dolhai Lajos

Forrás: Új Ember / Szent Imre Plébánia, Győr

Te Deum laudamus

Az év vége figyelmeztet bennünket az új kezdetre

Krisztusban Szeretett Testvéreim!

Megjelentünk Isten hajlékában most az év utolsó napján. Hálát adni jöttünk Neki, Aki segített bennünket az év folyamán, és most az újévhez közeledve újra felé fordítjuk figyelmünket, hogy amiképpen az elmúlt év folyamán, úgy továbbra is vezessen bennünket, hogy a helyes úton járjunk.

Isten Ura az időnek is, neki engedelmeskedik, mint minden teremtménye. Ő rendelte az idő múlását, hogy legyen lehetőségünk jót tenni. Gondoljunk bele, hogy Isten ebben az évben is ajándékozott nekünk 365 napot, hogy jót tegyünk, megtegyük az ő akaratát, és neki engedelmeskedve az örök üdvösséghez szükséges javakat gyűjtsünk. Vajon jól használtuk fel ezt az ajándékot, és mindent megtettünk azért, hogy neki és embertársainknak szolgáljunk? Bizonyára lehetett volna tökéletesebb önátadásunk. De ne csüggedjünk, hanem tegyünk inkább elhatározást, hogy az eljövendő évben jobbak akarunk lenni.

Nekünk keresztényeknek az a hivatásunk, hogy szentül éljünk, és ennek eléréséhez mindent meg kell tennünk! Ehhez szembe kell néznünk bűneinkkel, és számadást kell tartanunk, hogy mely bűnünk terheli most legjobban lelkiismeretünket. Ettől mindenképpen meg kell próbálnunk szabadulnunk, hogy szabadon Isten kegyelmében tudjunk élni. Ha egy hívő minden évben csak egy bűnétől szabadulna meg, akkor élete hajnalához közeledve, már közel kerülne az életszentséghez. Próbáljuk meg mi is.

Jézus Krisztus minden nap hív bennünket az ő oltárához. 365 napon hív bennünket magához, nemcsak 52 napon. Hív bennünket, hogy az élet kenyerével tápláljon bennünket, és Igéje által is a helyes úton vezessen bennünket. Figyeljünk jobban erre a hívásra, hogy az új év számunkra egy új élet kezdete is lehessen.

Az év vége figyelmeztet bennünket arra is, hogy minden véget ér egyszer ebben a földi életben. Csak Isten szeretete és a felebarátok szeretete örök, és nekünk ezért kell küzdenünk, nem a földi javakért. Ha figyelmünket Krisztusra szegezzük, és az ő parancsait próbáljuk megvalósítani életünkben, akkor az újév nem egy terhekkel terhes, reménytelen időszak lesz életünkben, hanem valóban egy boldog, reménnyel teljes új élet kezdete, ami Istenhez vezet bennünket.

Ámen.

Hulitka Róbert - 2005

Forrás: Értékkereső

Becket Szent Tamás élete

Szent Család vasárnapja

Szent Család vasárnapján közismert történetet hallhatunk a perikópában: a tizenkét éves Jézus jeruzsálemi elveszését és megtalálását a Templomban. A történet az örvendetes olvasó két utolsó titka, illetve számtalan templomi festmény, szentkép révén ismeretes mindannyiunk előtt. Bármilyen nehezen megragadható is a történet eszmei-vallási jelentősége az ószövetségi gondolat keretében, mégis közel érezzük azt önmagunkhoz az emberi érzések, tapasztalatok tükrében. Nem pusztán arról van szó, hogy gyermekkorunkban mi is vesztünk el, illetve szülőként mi is kerestük aggódva gyermekünket, s ezáltal azonosulni tudunk az evangéliumi szakaszban szereplők érzéseivel.

Jézus szavaiból egészen sajátos egyszerűség és magátólértetődőség tükröződik vissza. Amikor aggódva rátalálnak a szülők, nem megretten, nem magyarázkodik, hanem csak ennyit mond: „Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” Sokan talán csak egyfajta szemtelenséget vagy kioktatást vélnek meghallani ezen szavakban, azonban ennél többről van itt szó. Jézus valóban úgy szólal meg, mint egy gyermek, akinek a gondolataiban nincsenek komplikáltságok, a felnőtteket jellemző másodlagos, harmadlagos összefüggések. Számára minden egyszerű, tiszta és világos, még akkor is, ha a dolgok összefüggései felnőtt szemmel meglepőek vagy éppenséggel elgondolkoztatóak.

Jézus tudja, hogy ő Isten Fia (persze ez a tudása emberi életkorának megfelelő, minden bizonnyal sokkal inkább belső megérzés, meggyőződés, mintsem hittani ismeret). Ezért amikor ott van a Templomban, és azt mondják neki, hogy ez Isten Háza, akkor teljes magától értetődőséggel ebből az következik számára, hogy ő itthon van, ez az ő Atyjának háza, és természetes, hogy neki itt kell lennie.

Csakhogy Mária és József számára ez a gondolatmenet megfoghatatlan: „Ám ők nem értették, mit akar ezzel mondani.” Nem ismerünk ebben a mondatban mi is magunkra? Hányszor hallgatjuk meg egy gyermek magyarázatát arról, hogy mit miért tett, mondott, s úgy érezzük, ennek semmi értelme? A gyermek számára magától értetődőek az összefüggések, mi pedig nem igazán fogjuk fel, mit is akar mondani. A gyermek ösztönszerű meglátásai, intuíciói, tudattalanul és tudatlanul is a lényegre való rátapintása nem egyszer hökkenti vagy döbbenti, lepi meg a felnőtteket.

Ilyenkor nem árt elgondolkodnunk, hogy valóban a mi logikánk, a mi gondolkodásunk, a mi döntéseink és ítéleteink a megbízhatóak? Nem lehet, hogy a gyermeki szem képes valamit meglátni, aminek felfogására mi képtelenek vagyunk? Aki gyermeket nevel, gyermekek között van, az szókimondásukban, olykor szinte kegyetlen őszinteségükben, egyszerűségükben, áttetszőségükben, komplikációmentességükben megannyiszor megtapasztalhatta már ezt.

Nem tudjuk, miről beszélt Jézus a templomi papsággal, tanítókkal. De hogy azok köréje gyűltek, mutatja, hogy rendkívüli pillanat lehetett ez. Minden bizonnyal az ő hittanilag kiművelt, felnőtt hitüket is sajátos próba elé állította Jézusnak ez a gyermeki tisztánlátása. Isten atyaságának gondolata, amely az Ószövetségben viszonylag kevésszer fogalmazódik meg, felfogható kemény teológiai dióként is, de ugyanakkor gyermeki egyszerűségben megélhető valóság is. Ugyanígy van ez minden egyes hitállítmánnyal, hitünk minden egyes állításával. Mindent meg lehet közelíteni a reflektáló, kutató, érteni akaró hit szemszögéből, teológiai úton; ugyanakkor a hittitkokat is át lehet élni, rájuk lehet érezni a magunk létében. Hitünk minden eleme lehet teológiai téma, kérdés; ugyanakkor válhat belsőleg megélt tapasztalattá, személyes létbizonyossággá.

Szó sincs arról, hogy egyiket vagy másikat kiemelnénk, a másik fölé rendeznénk. A személyes életélmény, intuíció nem sokat ér, ha nem nyer megerősítést az átelmélkedésben, átgondolásban, a felnőtt hit személyes elköteleződésében. Ugyanakkor a nagy hittani kijelentések mintegy talajt vesztenek, ha azokat nem előzi meg, nem kíséri s nem teljesíti be a hit megélése, egyfajta gyermeki egyszerűségű, hittani komplikációkban nem elmerülő és elvesző, közvetlen és egyszerű élettapasztalat.

Nagyon fontos tanítás ez számunkra Szent Család vasárnapján, hiszen rávilágít arra, hogy a krisztusi hit, az Istenhez való tartozás milyen csodálatos utat nyit meg a család közösségében. Olyan sejtje, alapegysége ez az egyháznak, ahol minden személy a másik hitét munkálva mélyül el önmaga elköteleződésében; ahol életkor, élettapasztalat és személyes vonások szerint közösségben él a hit. A felnőtt és a gyermek, a tudatos és tudattalan, az értelmi és érzelmi megannyi családon belül feszülő dinamikája révén krisztusi hitünk csodálatos és gyönyörű gazdagságra, elmélyültségre tehet szert. A szülő közvetíti az örökölt, az áthagyományozott hitet a gyermek felé, ő viszont egyszerűségében, tisztaságában, döbbenetes intuitív ereje révén, a hitre való tiszta rácsodálkozással, kérdéseivel és különös logikájával ebben a hitben válhat tanárává a család felnőtt tagjainak. Nem véletlen, hogy egyre többen beszélnek arról, hogy a házasság céljai között a klasszikus megfogalmazások mellett (a házastárs java, a gyermek java) fellelhető a hit java is. Családban, családosként hinni rendkívüli és megismételhetetlen esély Isten mély és átélt ismeretének elérésére.

Krisztus is családba születik, családban nő fel. Egész nyilvános működésének, megváltói művének emberi háttere ott növekszik József és Mária otthonában. Az Üdvözítő nem lett volna nélkülük az, aki. Tekintsünk hát ezen az ünnepen a Szent Családra, tanuljunk tőlük. Ők ma is szállást keresnek a világban: nyissuk meg előttük otthonunkat, s értsük meg, családnak lenni, az ő példájuk szerint családnak lenni a hit hatalmas lehetősége a világban.

Forrás: Szent Erzsébet Plébánia, Körmend

Szent János apostol és evangélista

1Jn 1,1-4

Ami kezdettől volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megnéztünk és a kezünk tapintott az élet Igéjéről – mert az Élet megjelent, és mi láttuk, és tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, mely az Atyánál volt és megjelent nekünk –, amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek, hogy ti is közösségben legyetek velünk. Mi ugyanis közösségben vagyunk az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal. Ezeket azért írjuk nektek, hogy örüljetek és örömötök teljes legyen.

Jn 20,2-8

Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és azt mondta nekik: ,,Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették!” Erre Péter és a másik tanítvány elindultak, és a sírhoz mentek. Ketten együtt futottak, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és elsőként ért a sírhoz. Lehajolt, és látta lerakva a gyolcsokat, de nem ment be. Azután odaért Simon Péter is, aki követte őt, és bement a sírboltba. Látta letéve a gyolcsokat és a kendőt, amely a fején volt, nem a gyolcsok mellé helyezve, hanem külön egy helyen, összehajtva. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először érkezett a sírhoz; látta és hitt.

Szent János apostol és evangélista, az Élet tanúja és hirdetője azzal a szóval kezdi evangéliumát, mely az egész Szentírás legelső szava: „Kezdetben”… Leveleiben is a kezdetekhez megy vissza, írásainak és életének mélysége az abszolút Kezdethez, a létezés ősforrásához, az Istenhez való kötődéséből való. Mintha nem bűnbeesett ember volna, olyan ártatlan és tiszta; megtisztította őt szüzességének kivirágzása, hiszen Jézusban Istennel találkozva ő lett a szeretett tanítvány, és a Szeplőtelen Szent Szűzzel töltött évek, akit a haldokló Üdvözítő végrendeletét teljesítve házába fogadott. Isten új teremtésének, dicsőséges feltámadásának tanúja ő. Valóban hallotta, saját szemével látta és kezével tapintotta az Életet, amelyben öröktől fogva minden más élet benne foglaltatott.

Hiszen az Atya öröktől fogva elhatározta szent Fia megtestesülését, és hogy általa minden embert részesít az istenfiúságban. Így időben bár előbb jelent meg az élet az univerzumban, de az isteni szándék rendjében Jézus az első. Isten őbenne teremtette az embert és az ember életterét. Az egysejtű lény lehetősége is az Istenség mélységében öröktől elrejtett titokhoz, a megtestesüléshez tartozik. Ezért Jézusra a szó legteljesebb értelmében áll, hogy „az Élet megjelent”. Azért is, mert ez az élet nem pusztulásra szánt, széteső biológiai élet, hanem, amint Szent János tanítja, örök élet, amely az Atyánál volt.

Köszönjük Neked, Úr Jézus, szeretett tanítványodat, Jánost, aki által feltártad előttünk isteni életed mélységeit, azzal, hogy legbensőségesebb barátodul választottad, s azzal, hogy rábíztad titkaid megosztását. Általa, az ő evangéliumán és levelein keresztül nyilatkoztattad ki nekünk, hogy Isten a szeretet, s hogy arra kaptunk meghívást - és a nekünk ajándékozott Szentlélek által képességet is -, hogy a mi létmódunk is a szeretet legyen. Add, kérünk, hogy ezt a szeretetet mind jobban befogadjuk, s Téged viszontszeretve és egymás szeretetében élve már itt a földön részünk legyen a Szentháromság boldog, örök életében.

Forrás: Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység

Szent János evangélista

Miseszövetség

A Missziós Miseszövetséget Szent Arnold Janssen atyánk azért hozta létre, hogy felhívja a figyelmet a Szentmiseáldozat végtelen nagy értékére. Missziós, mert a felvételi tagdíjjal a világmissziók ügyeit támogatják; Miseszövetség, mert olyan világméretű közösség, melynek tagjait a Szentmise fűzi össze. Bárki kérheti saját maga és szerettei részére a Szentmise maradandó kegyelmeit.

Tíz nagy lelki előny:

1. A Miseszövetség tagjaiért, azok különös szándékaira és szükségeiért napi hét (évi 2555!) Szentmisét mutatnak be a verbita missziós atyák a világ különböző pontjain. A Szentmiseáldozat végtelen értékében mindenki ugyanúgy és a maga teljességében részesül. Isten áldása együtt száll le az egész közösségre, a Missziós Miseszövetség minden tagjára.

2. A tagok a miseszövetségi Szentmisék kegyelmeiben haláluk után is részesülnek, amikor talán már mindenki megfeledkezik róluk.

3. Aki a Miseszövetségbe felvéteti elhunyt hozzátartozóit, ápolja velük a lelki kapcsolatot.

4. A tagok megtanulják értékelni a Szentmisét, és ennek folytán másokat is erre ösztönöznek.

5. Élő szeretteinket tudtuk nélkül is beírathatjuk, hogy a Szentmise révén külön kegyelemben részesülhessenek.

6. Akinek élete elemévé válik a Szentmise, az örömmel segíti, hogy mások is felfedezzék annak végtelen értékeit.

7. A tagok anyagilag is támogatják a világmissziót, mivel tagsági díjukkal segítik annak munkáját: hozzájárulnak a hithirdetés, Krisztus Örömhíre terjesztésének költségeihez.

8. Minden egyes tag aktív, lelki munkatársa az Isteni Ige Társaságának, melynek több mint 6000 fogadalmas tagja fáradozik az Evangélium terjesztésén.

9. A napi Szentmisék kegyelmeiben való részesedés erőt ad a mindennapi élet küzdelmeinek megvívásához. Érezzük, hogy Isten velünk van, amikor ránk nehezednek az élet terhei.

10. A pápák külön áldásukban részesítik a Miseszövetség tagjait és terjesztőit.

A Miseszövetségbe való felvétel feltételei:

1. Mind az élők, mind az elhunytak személyenként - tehát nem csoportban - vehetők fel a Miseszövetségbe.

2. Beküldjük azoknak a vezeték- és keresztnevét, akiket be szeretnénk íratni. Az elhunyt szeretteink neve elé tegyünk egy kis keresztet (+).

3. Az egyszeri felvételi díj személyenként 7.000,- Ft, melyet tanácsos a Missziós Titkárság csekkjén vagy banki átutalással befizetni. A szelvényen jelezzük az összeg rendeltetését („Miseszövetség") és a tagságra jelölt nevét.

4. A tagok részére nincs külön kötelezettség, azonban mégis ajánlatos naponként egy Üdvözlégy Máriát elmondani a következő záró fohásszal: Mária, apostolok királynéja, segítsd a missziókat!

5. A tagok halálát nem kell utólag bejelenteni.

A pápák ajánló sorai:

„Fentnevezett Miseszövetséget szívből ajánljuk, és mindazokra, akik abba beiratkoznak, azt terjesztik és támogatják, szeretettel adjuk apostoli áldásunkat." (XI. Piusz pápa, 1925. október 12.)

„Szeretettel áldjuk meg mindazokat, akik a Missziós Miseszövetséget bármely módon támogatják és terjesztik, és hőn óhajtjuk, eszközölje ki a szent áldozat ereje, hogy legyen az Úr neve a pogányok között, és az egész föld imádja és dicsőítse Őt."

(XII. Piusz pápa, 1939. július 21.)

„A miseszövetségi tagságot készséges lélekkel ajánljuk, és kívánjuk, hogy a mi korunkban is hathatósan segítse az Egyházat az evangélium hirdetése feladatában. A terjesztőkre és tagokra nagy szeretettel adjuk apostoli áldásunkat."

(II. János Pál pápa, 1979. március 22.)

A Miseszövetség után a következő címen lehet érdeklődni:

Missziós Titkárság, Szent Imre Missziósház, 9731 Kőszeg, Pf. 74.

tel.: 06-94/562-205 (munkanapokon délelőtt 9:00-11:00)

e-mail: misszio@verbita.hu

Forrás: Verbiták