Sarlós Boldogasszony

Néhány gondolat az ünnepről…

Ennek az ünnepnek egy szép előképét látjuk Ószövetségben. Sámuel 2. könyvében olvashatjuk: “Az Úr ládája három hónapig maradt a Gátból való Obed-Edom házában, és az Úr megáldotta Obed-Edomot egész házanépével egyetemben.” Szűz Mária is meglátogatta Erzsébetet, és az Úr megáldotta Erzsébet egész házát. Ahogy az Úr ládája magába fogadta és őrizte az Isten szavát, úgy fogadta magába, és úgy őrizte Mária a szíve alatt az Úr Igéjét, a Logoszt. Ahogy az Úr ládája három hónapig volt Obed-Edom házában, ugyanúgy Mária is három hónapig volt Erzsébetnél. Mária tulajdonképpen ekkor egy mozgó szentségtartó volt, egy kétlábon járó tabernákulum. Ahogy a tabernákulumban valóságosan jelen van az Úr Jézus, úgy volt jelen valóságosan Mária szíve alatt is Jézus. Prohászka püspök úr írja elmélkedéseiben: “Jézus szeretete hevíti a Szüzet, ez a tűz ég benne, ez hevül lelkében, ez csillog szemében, ez érzik meg lényén, keblén, keze érintésén. Szava ettől meleg, érintése ettől lelki; erő áramlik belőle. Íme a járókelő Sacramentum!” A Szentírás Máriát példaként állítja elénk. Ahogy a Szent Szűz magába fogadta az Úr Jézust, nekünk is úgy kell magunkba fogadni minden szentáldozásban. Ebben a befogadásban Máriával kell azonosulni. Ő miután magába fogadta az Igét, elment Erzsébethez, és szolgált neki. Ha tehát mi szeretnénk Máriával azonosulni, nekünk is szolgálnunk kell embertársainkat. És éppen ehhez a szolgálathoz ad erőt, ha magunkba fogadjuk Jézust a szentáldozásban. Sőt, nemcsak hogy erőt ad a szolgálathoz, hanem egyúttal küld is minket szolgálni. A szentáldozás tehát nemcsak erőt ad embertársaink szolgálatához, hanem küldetést is. Ha tehát úgy fogadjuk magunkba az Igét, ahogy Mária fogadta magába, akkor ezáltal küldetésünk lesz felebarátaink szolgálata. Ha ezzel a lelkülettel szolgáljuk embertársainkat, akkor az Úr megáldja munkákat, és azokat is, akiknek szolgálunk, akik befogadnak minket, mint ahogy annak idején megáldotta Obed-Edomot és háza népét, mivel befogadta az Úr ládáját.

Mária tehát útra kel, hogy Erzsébet szolgálatára lehessen. Nézzük meg, mi történik Mária és Erzsébet találkozásakor. “Mária még ezekben a napokban útnak indult, és a hegyekbe sietett, Júda városába. Zakariás házába tért be és üdvözölte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel.” Micsoda találkozás! A Megváltó édesanyja találkozik az Ószövetség utolsó prófétájának édesanyjával. Erzsébetet eltölti a Szentlélek. János pedig Prófétál! Igen! Keresztelő János édesanyja méhéből a Szentlélek sugallatára felismerte a Máriában lakó Istent, és a maga módján jelezte ezt. A próféta első megnyilatkozása: Isten jelenlétében örvendezve felujjong. Erzsébet megérti János üzenetét, és ő is felismeri a Máriában lakó Urat. Mária ajkáról pedig felfakad a Magnificat. Mária nem tudja magában tartani örömét. Aki befogadta Istent, az többé nem képes ezt titkolni! És Máriából “kitör” az Egyház egyik legszebb imádsága: “Lelkem magasztalja az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben!” Mária boldog, mert befogadta az Istent. Szintén Prohászka püspök úr írja: “Magában hordja a misztériumot; tudja, hogy van; tudja, hogy Isten benne van; de az Urat ő sem látta, s csak jelei, angyalai imbolyognak körülötte; érteni őt nem lehet, csak hinni.” És Mária hisz. Ezért mondja őt boldognak Erzsébet.

De jó volna, ha mi is minden szentáldozás után Mária hitével tudnánk hinni, hogy az Isten maga szállt alá, hogy bennünk lakást vegyen! Törekedjünk tehát erre, hogy ez a hit bennünk is éljen! Kérjük Istent, hogy adja meg nekünk ezt a hitet, hogy Máriával mi is boldogan mondhassuk: “Lelkem magasztalja az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben!”

Forrás: Sarlós Boldogasszony Plébánia, Gelse