A hívek többségének igen homályos fogalma vannak az engesztelésről. Vannak, akik tudatában vannak annak, hogy zavaros, homályos kép él bennük az engesztelésről, és érdeklődve hallanak róla. Vannak akiknek nagyon világos fogalmuk van arról, és magabiztosan állítják, hogy Isten nem sértődékeny, nem haragszik, Istent nem kell engesztelni, és vagy nevetséges, vagy felháborító az engesztelésről beszélni, vérmérsékletük szerint. És vannak, akiknek a tudatában szent, titokzatos esemény, és esetleg folytatnak is bizonyos engesztelő gyakorlatokat.
Az Egyház hitéhez hozzátartozik az engesztelésről szóló tanítás. Az egyház hitét leginkább Pál apostol tanítása nyomán fejti ki a teológia. Pál apostol ószövetségi teológus volt, akinek nagy élménye, hogy az ószövetségi engesztelő bárány áldozatok nem tudták kiengesztelni Isten haragját a bűnökért, mert csak jelképes áldozatok voltak. Jézus Krisztust Keresztelő Szent János az Isten Bárányának nevezte. „Őt adta oda Isten véres engesztelő áldozatul a hitben, hogy kimutassa igazságosságát” (Róm 3.25), mondja Pál apostol. A zsidókhoz írt levél fejti ki részletesen az ószövetségi és újszövetségi áldozat hatását. „Lehetetlen, hogy bikák és bakok vére bűnöket töröljön el... Jézus Krisztus testének feláldozása által egyszer mindenkorra megszentelődünk”(Zsid. 10,4). Ő keresztfán kifizette helyettünk a tartozást, amivel kiváltott az ördög rabságából, kiengesztelte Isten haragját, megnyitotta a mennyországot Ádám bűnbe esett utódai előtt. Kedvelt gondolata a teológusoknak, hogy az isteni igazságosság követeli a bűnért a büntetést. Isten nagyságát, szentségét megsejtő hívőt áhítattal, hálával tölt el Krisztus engesztelő áldozata, de ez a megfogalmazás ellenérzést, ellenvetést, értetlenséget is vált ki a hitet racionálisan közelítő hívőből.
Az a hívő réteg, amelyik az engesztelés gondolatvilágban mozog, nem teológiai megfontolás alapján foglalkozik az engeszteléssel. A protestáns gyülekezetek központi hittétele, és gyakorlata Krisztus engesztelő áldozatának átélése. A Katolikus Egyház is vallja, de hit gyakorlatunkban nem játszik központi szerepet. Akik az Egyházban az engeszteléssel foglalkoznak, többnyire magán kinyilatkoztatások nyomán teszik. Ezzel máris leszűkül azoknak a száma, akiket érdekel az engesztelés, mert a magán kinyilatkoztatások a hívek szűkebb részét érinti meg. Ez a réteg azonban nem mellékes, jelentőségtelen réteg az Egyházban, pápák tartoznak közéjük, mint XII Pius, II János Pál, ide tartozik a rózsafüzért a bűnösök megtéréséért rendszeresen imádkozók hada stb.
Az engesztelés gondolatát oly módon közelíthetjük meg értelmileg azok számára, akik nyitottak rá, hogy összefüggésükben szemléljük az Egyház életének azokat az igazságait, eseményeit, amelyek az engesztelés hátterét alkotják.
Közismert az Egyházban, hogy Krisztus mennybe menetele előtt megígérte apostolainak, hogy velünk marad minden nap a világ végéig. De ez a hitünk, legtöbb hívő számára elméleti hit, és nem éli át hitköznapi életben, hogy Krisztus szüntelenül jelen van közöttünk, bennünk. Krisztus Urunk nyilván nem porcelán babaként van jelen, hanem szüntelenül tevékenykedik, ahogy a zsidóknak mondta, akik botránkoztak a szombati gyógyításokon. Krisztus Urunk tehát tevékenyen van jelen az Egyház tagjaiban életük minden eseményében, amennyiben a hívek hitükkel megnyílnak feléje, és közreműködnek vele. Krisztus apostolkodik az apostolokban. Az apostoloknak nem kell izgulniuk, hogy mit mondjanak a bíróságokon, mert a Szentlélek majd tudtul adja nekik. Aki az apostolokat hallgatja, az Krisztust hallgatja. Krisztus jelen van a karitatív tevékenységben. Amit egynek a legkisebbek közül teszünk, neki tesszük. Az Úr Jézus abba a takaróba burkolózva jelent meg Mártonnak, a hittanulónak, amit egy koldusnak adott. Az utolsó ítéleten azt fogja mondani, amit egynek nem tettünk a legkisebbek közül, neki nem tettük. Ő nagyon érzékenyen élte hallgatóságának viselkedését nyilvános működése alatt. Élményt jelentett neki a százados hite, és negatív élményt jelentet neki, amikor azt mondták, hogy Belzebub segítségével űzi ki az ördögöket a megszállottakból. Fájdalmat jelentett neki, amikor nem hittek neki, és fájt neki, hogy Jeruzsálem nem ismerte fel látogatásának idejét. Megsiratta Jeruzsálemet. Saulnak azt mondta a damaszkuszi úton, hogy miért üldözöl engem? Saul nemcsak a krisztusiakat üldözte, hanem magát Krisztust. Lehet mondani, hogy szegény Saul nem ismerte az Úr Jézust, nem tehet róla, de Ő másképp mondta, tudta, élte. A damaszkuszi jelent egy epizód, de olyan epizód, ami bevilágít a feltámadt Krisztus életébe, lelki világába, és hasonló esetekben mindig hasonló élménye van. Valahányszor üldözik híveit, ha nem is jelenik meg, nem is szól, de kérdése élményét fejezi ki, hogy miért üldözöl engem. Ennek, és számos egyéb látomás alapján, látomásoktól függetlenül elképzelhetjük, és megrajzolhatjuk az Úr helyzetét, magatartását az Egyház története folyamán különböző üldözések között, és egyéb helyzetekben. Az Egyház Krisztus Titokzatos Teste, amiben Krisztus él. Az Úr az Ő tagjainak életét éli, az Ő személyét érintik azok az események, amiket hívei megélnek.
Az Úr Jézus a liturgiában is jelen van, Ő mutatja be az áldozatot a szentmisében. Ő mondja ki a pappal azonosulva, hogy ez az Én testem, amelyet értetek áldozatul adok a bűnök bocsánatára. Az utolsó vacsorán az apostolokért, és az egész világ javára cselekedett. Az itt és most bemutatott szentmisében az Úr Jézus az itt, most jelenlevők és az egész világ bűneiért adja áldozatát a bűnök bocsánatra. Másképpen engeszteli a most elkövetett bűnöket, és az egész világ bűneit. Krisztus a szentmisében ahol bemutatják, akkor, ott, áldozatot mutat be a bűnök bocsánatára. Krisztus engeszteli az Atyát a szentmisében a világ végéig, míg el nem jön.
Az eddigiekből következik, hogy az Úr Jézus jelen van Egyházában és engesztel, de az eddigiekből nem nyilvánvaló, hogy erre miért van szükség.Az engesztelés felfogásához rendkívül fontos tudatosítani, hogy mi közösségként állunk az Isten előtt. Nagyon mély értelmű a teremtés történet két elbeszélése az ember teremtéséről. „Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket”(Ter 1. 27). Nem azt mondja ez a kép, hogy Istenben van férfi és nő, hanem, hogy a férfi és a nő összetartoznak, egységet alkotnak, együtt hasonlítanak az Istenre. A másik gondolat ugyancsak sokat mond. „A férfi elhagyja apját és anyját, és feleségéhez ragaszkodik, s kettő egy test lesz”(Ter 2. 24). A férfi és a nő egy közösségi test. Isten előtt a férfi és nő egy test, egyetlen közösség. Szorosan összetartoznak. Amennyiben ebben a gondolatvilágban mozognánk, hogy az emberiség lényegéhez tartozik, hogy közösség, összetartoznak, az eredeti bűn sem lenne olyan furcsa. A választott nép sokkal inkább tudatában volt összetartozásának, mint mi krisztusiak. Nekik élményt jelentett, hogy ők Isten választott népe. Azután történelmük számos ismert, és ismeretlen eseménye tudatosította bennük, hogy ők nem magán személyként, hanem közösségként állnak az Isten előtt. A kollektív bűnökért kollektív büntetés járt. Bálványimádás, élet elleni bűnök elszaporodása, vezetők súlyos vétsége kollektív bűnök, amikért kollektív büntetés járt. Hái ostrománál egy viszonylag kisebb helyet nem sikerült elfoglalni. Isten büntetésének tekintették. Sorhúzással döntötték el, ki lehet a bűnös, és Abiron sátrában megtalálták a bálványt, ami miatt vesztettek. A vízözön története, Szodoma és Gomora pusztulása, és más megrázó történetek felhívták a választott nép figyelmét, hogy a nép Isten előtt közösséget alkot, és közösen felelősek. Mózes elhárított az Úr haragját az arany borjú imádása után, Pinehász megölte a judabeli vezért, s ezzel elhárította a büntetést Izraelről. Nem így Dávid, akinek a népszámlálása miatt pestis sújtotta a népet.
Az Ószövetségben csak a nagyok voltak jelentősek, a többiek, a föld népe, ami nem volt dicsérő jelző, csak közösségként számított. Az Újszövetségben az Úr Jézusnál minden ember értékes. Az emberileg silányak, a betegek, bűnösök, öregek, szegények, a nők is valamennyien értékesek, ha „halmozottan” hátrányos helyzetben vannak is.E mellett pedig az erőteljesen hangsúlyozott túlvilági hit, nem utolsó sorban az Isten országáról alkotott homályos kép is hozzájárult, hogy az Újszövetség, ha rosszul értelmezzük, hozzá járult, hogy a keresztény társadalom individualista legyen. Ez a fájó esemény bekövetkezett. A középkori szerzetes azért vonult kolostorba, hogy lelke üdvösségéről gondoskodjon. Közismeret Kempis Tamás mondása, hogy ritkán lettem jobb, amikor az emberek között voltam.
Pedig az Úr Jézus tanítása sokkal közösségibb szemléletet sugall, mint az Ószövetség. Az Isten országa végtelen értékes közösség. Ott, a legkisebb is nagyobb, a legnagyobb ószövetségi embernél Keresztelő Jánosnál. Az Egyház tagjai Krisztus Titokzatos Testének a tagjai. Egy testnek a tagjai nagyon szoros kapcsolatban vannak egymással. A vér, az oxigén, az idegrendszer, a csontok, az izmok, nem elszigetelt tagok, hanem segítik, illetve betegség esetén gátolják egymás tevékenységét. „Ha igazságotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juttok be a mennyek országába”(Mt 20), szól a közösségnek. Az Egyház feladata, hogy menjen el az egész világra és hirdesse az evangéliumot. Az Egyház feladata, hogy mutassa be az Újszövetség áldozatát. Az Egyház egy ünneplő közösség, amire meghív a király, de ha nem mennek el, a király felkoncolja a lázadókat. Az Egyház szántó föld, amibe az isteni magvető magot vet. A föld számára nyilván nem mindegy, hogy a szomszéd föld művelt, vagy gaz maggal van tele, amit áthoz a szél. Egymásnak jó példát kell adni, világosságnak kell lenni, amit a tartóra tesznek. Egymásért imádkozni kell, ellenségeinket szeretni kell, s ezzel meg kell nyerni őket az Úrnak. Lehetne sokáig sorolni, hogy az Újszövetségben mennyire hangsúlyos a közösség szerepe Isten gondolatában. A közösség tagjai felelősek egymásért.
Az Egyház története a végső időben zajlik le, a mennybemenetel utáni pünkösdtől a világ végéig. Ez a történet nem idilli körülmények között, csupa szentek története. Az emberiség bűnbe esett, bűnös. A Mennyei Atya bűnbe esett világhoz küldte el irgalmas szeretettel Egyszülöttjét, hogy mentse meg. A végső korban Isten hívja a bűnösöket megtérésre, Istennel való életközösségre. Minden bűnben fogant személynek, és minden közösségnek személyesen kell döntenie Isten mellett, vagy ellene. Ez a döntés a jelenlegi próbatétel számunkra. A bűnösök Istennel való találkozásához, a kibéküléshez hozzátartozik a bűnbánat, engesztelés az elkövetett bűnökért. A görög keletiek nagy tisztelettel veszik körül Ádámot az első embert. Beleélik magukat Ádám személyébe, aki az Éden kertből történt kiűzése után látomást kap Istentől mindarról a bűnről, ami az ő vezető szerepéből való lázadásából fakad. Megrendítő élmény a bűnös Isten előtti helyzetéről. Minden ember egy bűnbe esett Ádám, aki Isten előtt áll. Mindez a világ végéig tartó folyamat az újabb generációk és egyének számára. Az angyalok egy szempillantás alatt döntöttek Isten mellett vagy ellen, az emberiség Isten melletti döntése, illetve ellene lázadása történeti folyamatban bontakozik ki.
A kibékülés folyamata nem okos, rendes emberek agyában született meg, és nem emberi erőfeszítésből jött létre, hanem az Atya irgalmas szeretetéből, aki elküldte Fiát a bűnösökhöz.Krisztus Urunk főpapunk, aki érettünk él, helyettünk tevékenykedik, élünkön áll és vezet bennünket az üdvösségre. Ebben a végső időben zajlik le mindez a Szentlélek kiárasztásának Pünkösdjétől a világ végéig, ismétlem Krisztus vezetésével.
Krisztust el kell fogadnia a közösségnek és az egyéneknek. Krisztus nem önmagában, hanem titokzatos Testében, Egyházában, azon keresztül folytatja engesztelő, megmentő, üdvözítő tevékenységét. Krisztus az engesztelést nem önmagában, hanem Egyházában, rajta keresztül végzi ma napjainkban.
Engesztelés gondolata a magánkinyilatkoztatásokban
Egy tisztességes, szerencsés adottságokkal és környezettel megáldott, e világban otthonosan mozgó hívő, akinek igen gyenge istenkapcsolata van, nyilván értetlenül áll az engesztelés gondolata előtt. Említettem, hogy a magán kinyilatkoztatásokban jelenik meg előttünk erőteljesen az engesztelés gondolata.
Az Úr sokrétűen szól az emberhez. Lelkiismeret, Biblia, másik ember, idők jelei, és sok más módon keresztül közli az Úr a gondolatát.A Teremtő legalapvetőbb, legfontosabb kapcsolat felvétele az emberrel, hogy léte mélyén halványan megérinti gondviselő szeretetével, ne félj, megsegítelek, amivel reményt igyekszik kelteni, erősíteni az emberben. Az ember közösségi lény. Istennek első sorban a közösség a fontos, van üzenete a közösség számára. A Biblia a zsidó és keresztény közösségben, választott lelkek számára, a lélek mélyén adott üzenetek a közösség javára. Abból lett Biblia, amit a közösség, mint Istentől neki szóló üzenetet felismert és elfogadott.
Az Úrnak a lelkek mélyén ható üzenete nem merült ki a Bibliában lejegyzett üzenetekkel, hanem állandó tevékenység az Egyházban, egyesek és kisebb, nagyobb közösségek számára.Natánaelnek volt egy látomása. Az Úr Jézus első találkozásuk alkalmával utalt rá, hogy tudomása van az ő látomásáról. Natánael csodálkozására az Úr azt mondta: „nagyobb dolgokat is fogsz még látni... Látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, s az Isten angyali föl- s leszállnak az Emberfia fölött”(Jn 50-51). Legnagyobb szabású látomás sorozat a Bibliában a Jelenések könyve. Szent Péter pünkösdi beszédében idézte Joel prófétát: „Az utolsó napokban – mondja az Úr – kiárasztom lelkemet minden emberre. Fiaitok és lányaitok jövendölni fognak, az ifjak látomásokat látnak, az öregek álmokat álmodnak” (Ap Csel 17). Az első Pünkösd végső idő volt. Végső időben élünk mi is. Az Úr kiárasztja Lelkét, ad „magánkinyilatkoztatásokat”. Nem könnyű megkülönböztetni az igaz próféciát a hamistól.
A végső időben a társadalom az elhatalmasodó bűnök miatt pusztulásnak indul, és Isten új utakat indít a romokon. A maradék megtér, fogalmazza meg az Úr Izaiás próféta küldetésében Istennek ezt az eljárás formáját, ami a maradék igazabb, istenibb életét eredményezi. Korunkban a felvilágosodás eszméi mentek tönkre. Az új kort a nagy eszmékért való lelkesedés határozta meg, és ezeknek a tudatos, szervezett szolgálata volt a társadalom csillaga. Nagy értékei voltak a felvilágosodásnak, de bűnei nagyobbak voltak. Az emberi történelem legnagyobb háborúi a felvilágosodás korában zajlottak le. Ennél is nagyobb bűne a felvilágosodásnak, első sorban ebből merítette erejét, hogy az eszméket istenítették, és elhitették, hogy ezek fogják boldogítani az emberiséget.
Az egyháziakat is hatalmába kerítette többrétűen, több okból a felvilágosodás szelleme. A felvilágosodás korában a katolicizmus lett az egyházi eszmény. Ezt többek között elősegítette a protestantizmusra ellenhatásaként felvirágzó ellenreformáció, katolikus megújulás. Ennek az egyházi szellemnek központi gondolata az Egyház szervezetének virágzó működtetése, amit mi hajtunk végre. Ebben a valóságban Krisztusnak igen korlátolt szerepet biztosítunk. Ezt mi észre sem vesszük. A mély hit, a Krisztusból való élet túlzásnak, életidegennek tűnik.
Az Egyház megújulása hosszú, lassú, sokrétű folyamat. Lényege Krisztus személyének, és Lelkének a térhódítása az Egyházban, az idejét múlt, klerikális, világias nyüzsgések helyett. Ezt szolgálják a magánkinyilatkoztatások.
Az engesztelő magán kinyilatkoztatások
Nem az a célom, hogy az engeszteléssel kapcsolatos magán kinyilatkoztatásokat ismertessem. Nemcsak azért, mert ez szinte átláthatatlan anyag, és nem könnyű felismerni, hogy mi hiteles, és mi csalás, tévedés. Azért sem célom az ismertetés, mert az engesztelés fogalmát akarom tisztázni. Jobb, ha az ember egy hiteles engesztelő felhívást ismer, és azt gyakorolja, mintha kíváncsiskodva azt hiszi valaki, hogy ezekből megismeri a jövőt, ami tévedés, mert a hiteles magán kinyilatkoztatások homályban mozognak.
A fatimai üzeneten keresztül szeretném érzékeltetni az engesztelő magánkinyilatkoztatások mivoltát. A fatimai gyereknek fogalmuk sem volt a nagy világról, nagyon egyszerű hit fogalmaik voltak. Nincs az az elméleti előadás, ami azt az élményt felkelthette volna bennük, amit a látomás jelentett számukra. Isten nem a pápának szólt, aki enciklikát írt volna. Nem volt még olyan pápai enciklika, aminek a hatása fogható lenne a fatimai üzenethez. Továbbá elmaradt volna a poézis, az ártatlanság, az égi látomás megrendítő élménye, és a gyerekek életszentsége, és a hívők hite. Tehát nem Jézus Krisztus szólt a pápához, hanem a Szűzanya tudatlan, kis pásztor gyerekhez. Isten országa harcban áll a gonoszság hatalmával és csatlósaival. A gonosz nem maga, hanem csatlósain keresztül tevékenykedik. A szabadkőművesek folytatják a világháborút, készülnek Európa újra felosztására, új társadalmi rend bevezetésére. De szomorú lenne, ha a másik oldalon csak az Isten tevékenykedne, és népe alkalmatlan lenne a vele való közreműködésre az üdvösség harcában. A napba öltözött asszony jelenik meg Fatimában. Látomást ad a gyereknek a pokolról. Prófétai képet látnak, óriási tűztengert, amibe hullanak le a frontokról a gyűlölködő, szuronyos puskákkal harcoló százeres seregek, és az otthon maradt , vallásból kiábrándult, vallástól elnéptelenedett tömegek az alanyai ennek a látomásnak.
Mária az Isten világából jön könnyes szemmel, megrendítő fájdalommal. Ő látja Krisztus fájdalmát, ami most nagyobb, mint volt a Getszemáni kertben, vagy, amikor Saul üldözte Krisztust. Ha Jézusnak van fájdalma, lehet fájdalma édesanyjának is. Ebben a létkörben nincs súlya a tudálékos megállapításnak, hogy Isten nem sértődik meg, és nem haragszik.
Mária engesztelést kért, önmegtagadást és imát. Nyilván minden jótettnek van engesztelő hatása, és minden imának is. Ha Mária kéri, akkor úgy kell lennie. Nem fontos, hogy magyarázzuk. Háború van a világban, nagy háború, amit majd még nagyobb háború fog követni, mondta Fatiában, utána pedig még rosszabb lesz, de végül is győzni fog Szeplőtelen Szíve. Totális a háború, amiben a cél Isten teljes kiirtása az élet minden területén. Az első világháború előjáték, próba. A harcnak több szintje van. Tönkre kell tenni a természetet, tönkre kell tenni az ember testét, lelkét. Tönkre kell tenni a társadalmat. Tönkre kell tenni az Egyházat, hitet, istenkapcsolatot, Isten csatornáit, Szentlelket a világban. Minden felett, minden csúcsán a mennyei Atya személyes szeretete áll Fia iránt. Fiából árad a Szentlélek az Egyházra. A Szentlélek meg akarja menteni az egész bűnbe esett, egyre lázadóbb emberiséget, mert Isten alap magatartása a végsőkig menő irgalom a megtérő bűnösökkel szemben. Minden legmélyén és minden csúcsán – Isten személyessége miatt - személyes kapcsolatok állnak. Az üdvösség történetének leglényegesebb eseménye az Atya szeretete, az Atya irgalma, az Atya hatalma, az Atya ítélete a bűnben megátalkodott emberiség felett. Krisztus Egyházában él, küzd, szenved a bűnbe esett világért. Ő benne áll, benne él az Őt elfogadó, rá figyelő, szolgálatára álló hívő kicsiny nyájban, a fatimai gyerekekben, és mindazokban, akik bármiképpen Jézus világában élnek. És vele szemben áll a gonosz féktelen gyűlölete, és csatlósainak elszántsága, és a tömegek öntudatlan istentelensége. A két tábor energiái hatnak egymással szemben. A két tábor személyes magatartása erősíti, illetve gyengíti a két tábor egyikét. Minden imának, jótettnek, és minden bűnnek van kihatása, következménye, eredménye. Erről nem tudunk tudományt művelni. Isten végtelenül személyes. Minden igazság, erő, természet felett az Atya végtelen személyes szeretete áll Fiával, Szűz Máriával, és a Jézusba öltözött nép iránt. Az a fontos, hogy Jézusba öltözzünk, Jézusként álljunk az Atya elé. Mert egy Jézus öltözött kis gyerek engesztelése, imája nagyobb erőt képviselhet, mint az egész istentelen világ minden gazdasági, tudományos, társadalmi, sátáni ereje, ha a mennyei Atya úgy dönt. Az élet azonban mutatja, hogy a Mennyei Atya nem könnyen int a hívő egyetlen szavára, ami elsöpri a gonoszság táborát. A választottak üdvössége a végső cél. Minél keményebb, nagyobb áldozatot hoz Isten népe Jézus szolgálatában, annál ragyogóbb a végső győzelem.
A gonosz e világi eszközökben, pénzben, hatalomban, tömegekben óriási fölényben áll Isten táborának kicsiny nyájával szemben. Isten népének első sorban nem szociológia, társadalmi, tudományos erőkre kell támaszkodnia, bár ezeknek is van szerepük, de ezekkel az erőkkel mi nem győzhetünk. Az égiek mindig arra hívják fel figyelmünket, hogy minél teljesebben Krisztusra hivatkozzunk, Krisztusba öltözzünk. Krisztusba vetett hitünket vessük be fegyvernek, és az égieket pártfogását kérjük, hogy a mennyei Atya vesse a kárhozat helyére a sátánt, hozza el az Isten országát.
Dr. Szegedi László
Forrás: Engesztelők lapja
Az Egyház hitéhez hozzátartozik az engesztelésről szóló tanítás. Az egyház hitét leginkább Pál apostol tanítása nyomán fejti ki a teológia. Pál apostol ószövetségi teológus volt, akinek nagy élménye, hogy az ószövetségi engesztelő bárány áldozatok nem tudták kiengesztelni Isten haragját a bűnökért, mert csak jelképes áldozatok voltak. Jézus Krisztust Keresztelő Szent János az Isten Bárányának nevezte. „Őt adta oda Isten véres engesztelő áldozatul a hitben, hogy kimutassa igazságosságát” (Róm 3.25), mondja Pál apostol. A zsidókhoz írt levél fejti ki részletesen az ószövetségi és újszövetségi áldozat hatását. „Lehetetlen, hogy bikák és bakok vére bűnöket töröljön el... Jézus Krisztus testének feláldozása által egyszer mindenkorra megszentelődünk”(Zsid. 10,4). Ő keresztfán kifizette helyettünk a tartozást, amivel kiváltott az ördög rabságából, kiengesztelte Isten haragját, megnyitotta a mennyországot Ádám bűnbe esett utódai előtt. Kedvelt gondolata a teológusoknak, hogy az isteni igazságosság követeli a bűnért a büntetést. Isten nagyságát, szentségét megsejtő hívőt áhítattal, hálával tölt el Krisztus engesztelő áldozata, de ez a megfogalmazás ellenérzést, ellenvetést, értetlenséget is vált ki a hitet racionálisan közelítő hívőből.
Az a hívő réteg, amelyik az engesztelés gondolatvilágban mozog, nem teológiai megfontolás alapján foglalkozik az engeszteléssel. A protestáns gyülekezetek központi hittétele, és gyakorlata Krisztus engesztelő áldozatának átélése. A Katolikus Egyház is vallja, de hit gyakorlatunkban nem játszik központi szerepet. Akik az Egyházban az engeszteléssel foglalkoznak, többnyire magán kinyilatkoztatások nyomán teszik. Ezzel máris leszűkül azoknak a száma, akiket érdekel az engesztelés, mert a magán kinyilatkoztatások a hívek szűkebb részét érinti meg. Ez a réteg azonban nem mellékes, jelentőségtelen réteg az Egyházban, pápák tartoznak közéjük, mint XII Pius, II János Pál, ide tartozik a rózsafüzért a bűnösök megtéréséért rendszeresen imádkozók hada stb.
Az engesztelés gondolatát oly módon közelíthetjük meg értelmileg azok számára, akik nyitottak rá, hogy összefüggésükben szemléljük az Egyház életének azokat az igazságait, eseményeit, amelyek az engesztelés hátterét alkotják.
Közismert az Egyházban, hogy Krisztus mennybe menetele előtt megígérte apostolainak, hogy velünk marad minden nap a világ végéig. De ez a hitünk, legtöbb hívő számára elméleti hit, és nem éli át hitköznapi életben, hogy Krisztus szüntelenül jelen van közöttünk, bennünk. Krisztus Urunk nyilván nem porcelán babaként van jelen, hanem szüntelenül tevékenykedik, ahogy a zsidóknak mondta, akik botránkoztak a szombati gyógyításokon. Krisztus Urunk tehát tevékenyen van jelen az Egyház tagjaiban életük minden eseményében, amennyiben a hívek hitükkel megnyílnak feléje, és közreműködnek vele. Krisztus apostolkodik az apostolokban. Az apostoloknak nem kell izgulniuk, hogy mit mondjanak a bíróságokon, mert a Szentlélek majd tudtul adja nekik. Aki az apostolokat hallgatja, az Krisztust hallgatja. Krisztus jelen van a karitatív tevékenységben. Amit egynek a legkisebbek közül teszünk, neki tesszük. Az Úr Jézus abba a takaróba burkolózva jelent meg Mártonnak, a hittanulónak, amit egy koldusnak adott. Az utolsó ítéleten azt fogja mondani, amit egynek nem tettünk a legkisebbek közül, neki nem tettük. Ő nagyon érzékenyen élte hallgatóságának viselkedését nyilvános működése alatt. Élményt jelentett neki a százados hite, és negatív élményt jelentet neki, amikor azt mondták, hogy Belzebub segítségével űzi ki az ördögöket a megszállottakból. Fájdalmat jelentett neki, amikor nem hittek neki, és fájt neki, hogy Jeruzsálem nem ismerte fel látogatásának idejét. Megsiratta Jeruzsálemet. Saulnak azt mondta a damaszkuszi úton, hogy miért üldözöl engem? Saul nemcsak a krisztusiakat üldözte, hanem magát Krisztust. Lehet mondani, hogy szegény Saul nem ismerte az Úr Jézust, nem tehet róla, de Ő másképp mondta, tudta, élte. A damaszkuszi jelent egy epizód, de olyan epizód, ami bevilágít a feltámadt Krisztus életébe, lelki világába, és hasonló esetekben mindig hasonló élménye van. Valahányszor üldözik híveit, ha nem is jelenik meg, nem is szól, de kérdése élményét fejezi ki, hogy miért üldözöl engem. Ennek, és számos egyéb látomás alapján, látomásoktól függetlenül elképzelhetjük, és megrajzolhatjuk az Úr helyzetét, magatartását az Egyház története folyamán különböző üldözések között, és egyéb helyzetekben. Az Egyház Krisztus Titokzatos Teste, amiben Krisztus él. Az Úr az Ő tagjainak életét éli, az Ő személyét érintik azok az események, amiket hívei megélnek.
Az Úr Jézus a liturgiában is jelen van, Ő mutatja be az áldozatot a szentmisében. Ő mondja ki a pappal azonosulva, hogy ez az Én testem, amelyet értetek áldozatul adok a bűnök bocsánatára. Az utolsó vacsorán az apostolokért, és az egész világ javára cselekedett. Az itt és most bemutatott szentmisében az Úr Jézus az itt, most jelenlevők és az egész világ bűneiért adja áldozatát a bűnök bocsánatra. Másképpen engeszteli a most elkövetett bűnöket, és az egész világ bűneit. Krisztus a szentmisében ahol bemutatják, akkor, ott, áldozatot mutat be a bűnök bocsánatára. Krisztus engeszteli az Atyát a szentmisében a világ végéig, míg el nem jön.
Az eddigiekből következik, hogy az Úr Jézus jelen van Egyházában és engesztel, de az eddigiekből nem nyilvánvaló, hogy erre miért van szükség.Az engesztelés felfogásához rendkívül fontos tudatosítani, hogy mi közösségként állunk az Isten előtt. Nagyon mély értelmű a teremtés történet két elbeszélése az ember teremtéséről. „Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket”(Ter 1. 27). Nem azt mondja ez a kép, hogy Istenben van férfi és nő, hanem, hogy a férfi és a nő összetartoznak, egységet alkotnak, együtt hasonlítanak az Istenre. A másik gondolat ugyancsak sokat mond. „A férfi elhagyja apját és anyját, és feleségéhez ragaszkodik, s kettő egy test lesz”(Ter 2. 24). A férfi és a nő egy közösségi test. Isten előtt a férfi és nő egy test, egyetlen közösség. Szorosan összetartoznak. Amennyiben ebben a gondolatvilágban mozognánk, hogy az emberiség lényegéhez tartozik, hogy közösség, összetartoznak, az eredeti bűn sem lenne olyan furcsa. A választott nép sokkal inkább tudatában volt összetartozásának, mint mi krisztusiak. Nekik élményt jelentett, hogy ők Isten választott népe. Azután történelmük számos ismert, és ismeretlen eseménye tudatosította bennük, hogy ők nem magán személyként, hanem közösségként állnak az Isten előtt. A kollektív bűnökért kollektív büntetés járt. Bálványimádás, élet elleni bűnök elszaporodása, vezetők súlyos vétsége kollektív bűnök, amikért kollektív büntetés járt. Hái ostrománál egy viszonylag kisebb helyet nem sikerült elfoglalni. Isten büntetésének tekintették. Sorhúzással döntötték el, ki lehet a bűnös, és Abiron sátrában megtalálták a bálványt, ami miatt vesztettek. A vízözön története, Szodoma és Gomora pusztulása, és más megrázó történetek felhívták a választott nép figyelmét, hogy a nép Isten előtt közösséget alkot, és közösen felelősek. Mózes elhárított az Úr haragját az arany borjú imádása után, Pinehász megölte a judabeli vezért, s ezzel elhárította a büntetést Izraelről. Nem így Dávid, akinek a népszámlálása miatt pestis sújtotta a népet.
Az Ószövetségben csak a nagyok voltak jelentősek, a többiek, a föld népe, ami nem volt dicsérő jelző, csak közösségként számított. Az Újszövetségben az Úr Jézusnál minden ember értékes. Az emberileg silányak, a betegek, bűnösök, öregek, szegények, a nők is valamennyien értékesek, ha „halmozottan” hátrányos helyzetben vannak is.E mellett pedig az erőteljesen hangsúlyozott túlvilági hit, nem utolsó sorban az Isten országáról alkotott homályos kép is hozzájárult, hogy az Újszövetség, ha rosszul értelmezzük, hozzá járult, hogy a keresztény társadalom individualista legyen. Ez a fájó esemény bekövetkezett. A középkori szerzetes azért vonult kolostorba, hogy lelke üdvösségéről gondoskodjon. Közismeret Kempis Tamás mondása, hogy ritkán lettem jobb, amikor az emberek között voltam.
Pedig az Úr Jézus tanítása sokkal közösségibb szemléletet sugall, mint az Ószövetség. Az Isten országa végtelen értékes közösség. Ott, a legkisebb is nagyobb, a legnagyobb ószövetségi embernél Keresztelő Jánosnál. Az Egyház tagjai Krisztus Titokzatos Testének a tagjai. Egy testnek a tagjai nagyon szoros kapcsolatban vannak egymással. A vér, az oxigén, az idegrendszer, a csontok, az izmok, nem elszigetelt tagok, hanem segítik, illetve betegség esetén gátolják egymás tevékenységét. „Ha igazságotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juttok be a mennyek országába”(Mt 20), szól a közösségnek. Az Egyház feladata, hogy menjen el az egész világra és hirdesse az evangéliumot. Az Egyház feladata, hogy mutassa be az Újszövetség áldozatát. Az Egyház egy ünneplő közösség, amire meghív a király, de ha nem mennek el, a király felkoncolja a lázadókat. Az Egyház szántó föld, amibe az isteni magvető magot vet. A föld számára nyilván nem mindegy, hogy a szomszéd föld művelt, vagy gaz maggal van tele, amit áthoz a szél. Egymásnak jó példát kell adni, világosságnak kell lenni, amit a tartóra tesznek. Egymásért imádkozni kell, ellenségeinket szeretni kell, s ezzel meg kell nyerni őket az Úrnak. Lehetne sokáig sorolni, hogy az Újszövetségben mennyire hangsúlyos a közösség szerepe Isten gondolatában. A közösség tagjai felelősek egymásért.
Az Egyház története a végső időben zajlik le, a mennybemenetel utáni pünkösdtől a világ végéig. Ez a történet nem idilli körülmények között, csupa szentek története. Az emberiség bűnbe esett, bűnös. A Mennyei Atya bűnbe esett világhoz küldte el irgalmas szeretettel Egyszülöttjét, hogy mentse meg. A végső korban Isten hívja a bűnösöket megtérésre, Istennel való életközösségre. Minden bűnben fogant személynek, és minden közösségnek személyesen kell döntenie Isten mellett, vagy ellene. Ez a döntés a jelenlegi próbatétel számunkra. A bűnösök Istennel való találkozásához, a kibéküléshez hozzátartozik a bűnbánat, engesztelés az elkövetett bűnökért. A görög keletiek nagy tisztelettel veszik körül Ádámot az első embert. Beleélik magukat Ádám személyébe, aki az Éden kertből történt kiűzése után látomást kap Istentől mindarról a bűnről, ami az ő vezető szerepéből való lázadásából fakad. Megrendítő élmény a bűnös Isten előtti helyzetéről. Minden ember egy bűnbe esett Ádám, aki Isten előtt áll. Mindez a világ végéig tartó folyamat az újabb generációk és egyének számára. Az angyalok egy szempillantás alatt döntöttek Isten mellett vagy ellen, az emberiség Isten melletti döntése, illetve ellene lázadása történeti folyamatban bontakozik ki.
A kibékülés folyamata nem okos, rendes emberek agyában született meg, és nem emberi erőfeszítésből jött létre, hanem az Atya irgalmas szeretetéből, aki elküldte Fiát a bűnösökhöz.Krisztus Urunk főpapunk, aki érettünk él, helyettünk tevékenykedik, élünkön áll és vezet bennünket az üdvösségre. Ebben a végső időben zajlik le mindez a Szentlélek kiárasztásának Pünkösdjétől a világ végéig, ismétlem Krisztus vezetésével.
Krisztust el kell fogadnia a közösségnek és az egyéneknek. Krisztus nem önmagában, hanem titokzatos Testében, Egyházában, azon keresztül folytatja engesztelő, megmentő, üdvözítő tevékenységét. Krisztus az engesztelést nem önmagában, hanem Egyházában, rajta keresztül végzi ma napjainkban.
Engesztelés gondolata a magánkinyilatkoztatásokban
Egy tisztességes, szerencsés adottságokkal és környezettel megáldott, e világban otthonosan mozgó hívő, akinek igen gyenge istenkapcsolata van, nyilván értetlenül áll az engesztelés gondolata előtt. Említettem, hogy a magán kinyilatkoztatásokban jelenik meg előttünk erőteljesen az engesztelés gondolata.
Az Úr sokrétűen szól az emberhez. Lelkiismeret, Biblia, másik ember, idők jelei, és sok más módon keresztül közli az Úr a gondolatát.A Teremtő legalapvetőbb, legfontosabb kapcsolat felvétele az emberrel, hogy léte mélyén halványan megérinti gondviselő szeretetével, ne félj, megsegítelek, amivel reményt igyekszik kelteni, erősíteni az emberben. Az ember közösségi lény. Istennek első sorban a közösség a fontos, van üzenete a közösség számára. A Biblia a zsidó és keresztény közösségben, választott lelkek számára, a lélek mélyén adott üzenetek a közösség javára. Abból lett Biblia, amit a közösség, mint Istentől neki szóló üzenetet felismert és elfogadott.
Az Úrnak a lelkek mélyén ható üzenete nem merült ki a Bibliában lejegyzett üzenetekkel, hanem állandó tevékenység az Egyházban, egyesek és kisebb, nagyobb közösségek számára.Natánaelnek volt egy látomása. Az Úr Jézus első találkozásuk alkalmával utalt rá, hogy tudomása van az ő látomásáról. Natánael csodálkozására az Úr azt mondta: „nagyobb dolgokat is fogsz még látni... Látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, s az Isten angyali föl- s leszállnak az Emberfia fölött”(Jn 50-51). Legnagyobb szabású látomás sorozat a Bibliában a Jelenések könyve. Szent Péter pünkösdi beszédében idézte Joel prófétát: „Az utolsó napokban – mondja az Úr – kiárasztom lelkemet minden emberre. Fiaitok és lányaitok jövendölni fognak, az ifjak látomásokat látnak, az öregek álmokat álmodnak” (Ap Csel 17). Az első Pünkösd végső idő volt. Végső időben élünk mi is. Az Úr kiárasztja Lelkét, ad „magánkinyilatkoztatásokat”. Nem könnyű megkülönböztetni az igaz próféciát a hamistól.
A végső időben a társadalom az elhatalmasodó bűnök miatt pusztulásnak indul, és Isten új utakat indít a romokon. A maradék megtér, fogalmazza meg az Úr Izaiás próféta küldetésében Istennek ezt az eljárás formáját, ami a maradék igazabb, istenibb életét eredményezi. Korunkban a felvilágosodás eszméi mentek tönkre. Az új kort a nagy eszmékért való lelkesedés határozta meg, és ezeknek a tudatos, szervezett szolgálata volt a társadalom csillaga. Nagy értékei voltak a felvilágosodásnak, de bűnei nagyobbak voltak. Az emberi történelem legnagyobb háborúi a felvilágosodás korában zajlottak le. Ennél is nagyobb bűne a felvilágosodásnak, első sorban ebből merítette erejét, hogy az eszméket istenítették, és elhitették, hogy ezek fogják boldogítani az emberiséget.
Az egyháziakat is hatalmába kerítette többrétűen, több okból a felvilágosodás szelleme. A felvilágosodás korában a katolicizmus lett az egyházi eszmény. Ezt többek között elősegítette a protestantizmusra ellenhatásaként felvirágzó ellenreformáció, katolikus megújulás. Ennek az egyházi szellemnek központi gondolata az Egyház szervezetének virágzó működtetése, amit mi hajtunk végre. Ebben a valóságban Krisztusnak igen korlátolt szerepet biztosítunk. Ezt mi észre sem vesszük. A mély hit, a Krisztusból való élet túlzásnak, életidegennek tűnik.
Az Egyház megújulása hosszú, lassú, sokrétű folyamat. Lényege Krisztus személyének, és Lelkének a térhódítása az Egyházban, az idejét múlt, klerikális, világias nyüzsgések helyett. Ezt szolgálják a magánkinyilatkoztatások.
Az engesztelő magán kinyilatkoztatások
Nem az a célom, hogy az engeszteléssel kapcsolatos magán kinyilatkoztatásokat ismertessem. Nemcsak azért, mert ez szinte átláthatatlan anyag, és nem könnyű felismerni, hogy mi hiteles, és mi csalás, tévedés. Azért sem célom az ismertetés, mert az engesztelés fogalmát akarom tisztázni. Jobb, ha az ember egy hiteles engesztelő felhívást ismer, és azt gyakorolja, mintha kíváncsiskodva azt hiszi valaki, hogy ezekből megismeri a jövőt, ami tévedés, mert a hiteles magán kinyilatkoztatások homályban mozognak.
A fatimai üzeneten keresztül szeretném érzékeltetni az engesztelő magánkinyilatkoztatások mivoltát. A fatimai gyereknek fogalmuk sem volt a nagy világról, nagyon egyszerű hit fogalmaik voltak. Nincs az az elméleti előadás, ami azt az élményt felkelthette volna bennük, amit a látomás jelentett számukra. Isten nem a pápának szólt, aki enciklikát írt volna. Nem volt még olyan pápai enciklika, aminek a hatása fogható lenne a fatimai üzenethez. Továbbá elmaradt volna a poézis, az ártatlanság, az égi látomás megrendítő élménye, és a gyerekek életszentsége, és a hívők hite. Tehát nem Jézus Krisztus szólt a pápához, hanem a Szűzanya tudatlan, kis pásztor gyerekhez. Isten országa harcban áll a gonoszság hatalmával és csatlósaival. A gonosz nem maga, hanem csatlósain keresztül tevékenykedik. A szabadkőművesek folytatják a világháborút, készülnek Európa újra felosztására, új társadalmi rend bevezetésére. De szomorú lenne, ha a másik oldalon csak az Isten tevékenykedne, és népe alkalmatlan lenne a vele való közreműködésre az üdvösség harcában. A napba öltözött asszony jelenik meg Fatimában. Látomást ad a gyereknek a pokolról. Prófétai képet látnak, óriási tűztengert, amibe hullanak le a frontokról a gyűlölködő, szuronyos puskákkal harcoló százeres seregek, és az otthon maradt , vallásból kiábrándult, vallástól elnéptelenedett tömegek az alanyai ennek a látomásnak.
Mária az Isten világából jön könnyes szemmel, megrendítő fájdalommal. Ő látja Krisztus fájdalmát, ami most nagyobb, mint volt a Getszemáni kertben, vagy, amikor Saul üldözte Krisztust. Ha Jézusnak van fájdalma, lehet fájdalma édesanyjának is. Ebben a létkörben nincs súlya a tudálékos megállapításnak, hogy Isten nem sértődik meg, és nem haragszik.
Mária engesztelést kért, önmegtagadást és imát. Nyilván minden jótettnek van engesztelő hatása, és minden imának is. Ha Mária kéri, akkor úgy kell lennie. Nem fontos, hogy magyarázzuk. Háború van a világban, nagy háború, amit majd még nagyobb háború fog követni, mondta Fatiában, utána pedig még rosszabb lesz, de végül is győzni fog Szeplőtelen Szíve. Totális a háború, amiben a cél Isten teljes kiirtása az élet minden területén. Az első világháború előjáték, próba. A harcnak több szintje van. Tönkre kell tenni a természetet, tönkre kell tenni az ember testét, lelkét. Tönkre kell tenni a társadalmat. Tönkre kell tenni az Egyházat, hitet, istenkapcsolatot, Isten csatornáit, Szentlelket a világban. Minden felett, minden csúcsán a mennyei Atya személyes szeretete áll Fia iránt. Fiából árad a Szentlélek az Egyházra. A Szentlélek meg akarja menteni az egész bűnbe esett, egyre lázadóbb emberiséget, mert Isten alap magatartása a végsőkig menő irgalom a megtérő bűnösökkel szemben. Minden legmélyén és minden csúcsán – Isten személyessége miatt - személyes kapcsolatok állnak. Az üdvösség történetének leglényegesebb eseménye az Atya szeretete, az Atya irgalma, az Atya hatalma, az Atya ítélete a bűnben megátalkodott emberiség felett. Krisztus Egyházában él, küzd, szenved a bűnbe esett világért. Ő benne áll, benne él az Őt elfogadó, rá figyelő, szolgálatára álló hívő kicsiny nyájban, a fatimai gyerekekben, és mindazokban, akik bármiképpen Jézus világában élnek. És vele szemben áll a gonosz féktelen gyűlölete, és csatlósainak elszántsága, és a tömegek öntudatlan istentelensége. A két tábor energiái hatnak egymással szemben. A két tábor személyes magatartása erősíti, illetve gyengíti a két tábor egyikét. Minden imának, jótettnek, és minden bűnnek van kihatása, következménye, eredménye. Erről nem tudunk tudományt művelni. Isten végtelenül személyes. Minden igazság, erő, természet felett az Atya végtelen személyes szeretete áll Fiával, Szűz Máriával, és a Jézusba öltözött nép iránt. Az a fontos, hogy Jézusba öltözzünk, Jézusként álljunk az Atya elé. Mert egy Jézus öltözött kis gyerek engesztelése, imája nagyobb erőt képviselhet, mint az egész istentelen világ minden gazdasági, tudományos, társadalmi, sátáni ereje, ha a mennyei Atya úgy dönt. Az élet azonban mutatja, hogy a Mennyei Atya nem könnyen int a hívő egyetlen szavára, ami elsöpri a gonoszság táborát. A választottak üdvössége a végső cél. Minél keményebb, nagyobb áldozatot hoz Isten népe Jézus szolgálatában, annál ragyogóbb a végső győzelem.
A gonosz e világi eszközökben, pénzben, hatalomban, tömegekben óriási fölényben áll Isten táborának kicsiny nyájával szemben. Isten népének első sorban nem szociológia, társadalmi, tudományos erőkre kell támaszkodnia, bár ezeknek is van szerepük, de ezekkel az erőkkel mi nem győzhetünk. Az égiek mindig arra hívják fel figyelmünket, hogy minél teljesebben Krisztusra hivatkozzunk, Krisztusba öltözzünk. Krisztusba vetett hitünket vessük be fegyvernek, és az égieket pártfogását kérjük, hogy a mennyei Atya vesse a kárhozat helyére a sátánt, hozza el az Isten országát.
Dr. Szegedi László
Forrás: Engesztelők lapja
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése